Sakkélet, 1988 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1988-01-25 / 1. szám
4* SAKKÉLET %________________HAZAI NEMZETKÖZI VERSENYEK________________ft Négy nemzetközi verseny a Bp. Spartacus lobogója alatt! Faragó Iván nyerte a NOVIKI nagymesterversenyt Nagy fába vágta a fejszéjét a Bp. Spartacus sakkszakosztálya, de főleg Rigó János, a főszervező, amikor egyszerre négy körversenyt rendezett szeptember 8-18-a között. Mégis meg volt erre a jó oka: a külföldieknek megéri ugyanis a drága útiköltséget rászánni, ha nem egy, hanem egymás után két versenyre jöhetnek. (A másik verseny a balatonberényi open volt.) Másfelől a szövetkezetiek sakkszakosztályában olyan sok a nemzetközi címviselő, hogy több csoport „ellátására” is képesek. Számos fiatal el is jött, hogy szerencsét próbáljon, azaz, magasabb címet szerezzen. Külföldi is, hazai is. De azért nem ment minden simán, variálni kellett, mire kijött az eredetileg kitűzött cél: egy 9-es és egy 8-as kategóriájú nagymestercsoport, valamint egy 5-ös és egy 4-es kategóriájú nk mesteri csoport. Ha nem is tizenkét, hanem csak tíz-tíz résztvevővel, illetve a 8-as kategóriájú tornán végül tizenegyen indultak. A sakkszakosztályt támogató Könnyűipari KISZÖV tetemes anyagi áldozatot vállalt a jó díjak és a megfelelő ellátási körülmények megteremtéséért, de ha a NOVIKI Kisüzemi Innovációs Iroda nem támogat nagyvonalúan, le kellett volna mondani valamelyik versenyt. Talán éppen a legmagasabb szintű tornát. Kár lett volna, hiszen éppen azon született feltűnést keltő magyar siker. Győzelméért Faragó Iván az első díjon kívül átvehette a NOVIKI különdíját is, egy hordozható tévét, amelyet Kacsóh József igazgató nevében Zsigmond Éva marketingvezető adott át nagymesterünknek. (A szellemi sport támogatójaként bemutatkozó NOVIKI a műszaki alkotások, a szellemi termékek menedzsere.) A versenyről több hír, cikk is megjelenhetett volna a sajtóban, s a tévé sporthíradójában is megérdemelt volna egy állóképet a négy színvonalas torna. Nem lennénk elég „piacképesek?" Rosszul adjuk el magunkat? Vagy más oka van? Jó volna pedig, ha reklámhordozónak befogadnák a sakkversenyeket is, különben a jövőben elég nehéz lesz rendezvényeinkhez mecénást találni. A szakmai részre áttérve, kezdjük a NOVIKI nagymesterversennyel! Márcsak a 9-es kategória miatt is, no meg azért, mert az itt szereplő nagymesterek mindegyike aktív, s legalább egyszer hazája bajnoka volt. A fő favorit, a szovjet Gurevics nagymester itt még nem tudta teljes erejét kifejteni, így Faragó Iván teljes pontelőnnyel, megérdemelten végzett az első helyen. Nagymesternormát teljesített, amire leginkább Tischbierek „ácsingózott”, és akinek ez kis híján sikerült is. Horváth József a verseny közepén vált címszerzésre esélytelenné, pedig tőle kiugrást vártunk. De lássuk a legérdekesebb játszmákat! KIRÁLYINDIAI VÉDELEM E 74 Faragó 1.-Kindermann 1. d4 £ff6 2. c4 g6 3. £c3 JLg7 4. e4 d6 5. £e2 0-0 !.g5 Averbah lépése. Gátolja e5-öt, amire 7. dxe5 dxe5 8. #xd8 fxd8 9. £d5! nyer. 6. c5 7. d5 h6 8. 1.f4 #b6 A d8 mezőt szabaddá teszi a bástya számára, mert azonnali 9. - e6 9. de6 fLxe6 10. j).xd6 gyalogáldozat inkább világosra előnyös. 9. #c1 #h7 10. £ f3 e5!? Logikusabb az előzmények után 10. - e6. 11. _&d2! 12. g3 &h3 13. £&h4 £ f6 14. #c2 4.a6 15. a3 xd8 Mivel a tematikus királyindiai felszabadító lépés, f7-f5 nem lehetséges, sötét a b7-b5 előkészítését kezdi meg. 16. JLf1 JLd7 17. £g2 £ e8 18. £ e3 *h8 19. Id3 Újra nincs f5! 19. - ah3? (£)ac7!) 20. f3 h5 21. 0-0-0 £d7 22. h4 £!ac7 23. f4! exf4 Másképp 24. f5 kezdi ki a meggyengült sötét királyszárnyat. 24. gxf4 a6 25. e5! b5 26. JLxg6! b4!? A tisztáldozat elfogadása túl kockázatos volt. 27. axb4 cxb4 28. _£xb5 dxe5 29. £ie4 b3! Sötét szellemes ellentámadást indít, de már nagy időzavarral küzd. 30. *d3 f5 31. *2ig5 e4 32. #e2 &b5! Fenyeget 33. - jxb2+!! 34.&xb2 #f6+ és sötét nyer! 33. a. b4! £ f6 34. _gdg6 Egyszerűbbnek látszik itt _§.xf8, majd 46f7+ és gdg1. Világos az ellenfél időzavarának kihasználására játszott, ugyancsak villámtempóban! 34. - a5 35. £xe6? Váratlan ellenesélyt ad sötétnek, szerencsére van védelem. 35. - ixe6 36. dxe6 axb4!? 37. Mxd8 Mast! 38. $?d2 Sxd8+ 39. £xd5! ?£xd5 Most 40. - Sxa1?-re £xf4t 40. cxd5?-re fxd5t 41. i?e3 ^.d4t 42. #d2 JLc5f jön és sötét nyer. De jön a világos futó és mindent letarol! 40. #h5+! #g8 41. £h7f?h8 42. JLxf5t &g8 43. JLh7t #h8 44. JLxe4t ^g8 45. 1.h7t #h8 46. ^.d3t A#g8 47. Mxa1 Sötét feladta (1:0). Flórián Tibor VEZÉRCSELE 58 Szilágyi P.-Bönsch 1. d4 d5 2. c4 e6 3. £)c3 £e7 4. £}f3 ^f6 5. ig5 h6 6. &h4 0-0 7. e3 b6 8. Id £b7 9. _$.e2 dxc4 10. Ixc4 £}bd7 11. 0-0 c5 12. dxc5 £)xc5 13. #e2 a6 14. Sfd1 #e8 15. £}e5 b5 16. §}xb5 axb5 Faragó Iván jó formában nagyszerűen versenyzett