Sakkélet, 1990 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1990-03-20 / 3. szám

78 * SAKKÉLET ■# ORSZÁGOS CSAPATBAJNOKSÁG •# Ferenc, Rosta Sándor, Nógrády Vil­mos, Majzik Levente, Máté László, Halász Attila, Párkányi Attila és Tö­rök József (ifi) összetételű együttes a legjobbak között miként állja meg újból a helyét. „Félújonc” csapat végzett a máso­dik helyen. 1988 végén a MÉM fel­oszlott, nagyrészük Pallas néven ját­szott tovább, néhányan pedig az OB II-be frissen bejutott Külker SC-hez csatlakoztak. A Külker-MÉM első nekirugaszkodása kitűnően sikerült, végig biztosan őrizték a második he­lyet. A Péti MTE dobogós helyezése újabb előrelépés. Vajon a sakkozók nem sínylik-e meg a vállalat jelenle­gi rendkívül bizonytalan helyzetét­? A Nagykanizsa az előző csapatbaj­noki szezonban simán kiesett, majd megszűnések, illetve visszalépések eredményeképpen továbbra is játsz­hattak az OB II-ben. A mostani telje­sítmény a korábbihoz viszonyítva hi­hetetlen, de igaz! Az „örökös máso­dik” Vasútépítő ezúttal szerényebb helyezéssel kellett, hogy beérje. Eb­ben egy-két váratlan vereség bizo­nyára közrejátszott. Ajka 1988-as bravúros bemutatkozása a 3. helyig röpítette őket, 1989 már gyengébb évük. Hosszabb szünet után tért vissza a másodosztályba a Sárvári Pepsi. Ez a helyezés újonctól­­ egy mérkő­zés előnyt adva a többieknek i­s di­cséretes teljesítmény. A Zala Volán „fix pont” a csoportban, általában közepesen zárják a szezont. A Ka­pos Volán újoncbemutatkozása szin­tén a pozitív oldalra kívánkozik. Az egyik kieső, a Veszprém sikertelen­sége nagy talány. Pedig évekig meg­határozó szerepet töltöttek be. A másik kieső helyre hárman „pá­lyáztak”. Meglepetésre a Komlói Bányász, amely az előző években rendre az élcsoportban végzett, és két fővárosi együttes, a Láng Vasas és az „újonc” Pallas. Az utóbbiak kiesésüket a Sárvár ellen elmaradt, majd utólag 0:0 arányban elkonzu­­mált mérkőzésüknek „köszönhetik”. Női OB Már jó néhány éve csak a Zala­egerszeg és az MTK-VM osztozik a bajnoki címen. Hol az egyik, hol a másik végez az élen. Az 1988-as za­laegerszegi győzelem után, 1989- ben ismét kék-fehér sikerről számol­hatunk be. A végeredmény utolsó percig tel­jesen nyílt, érdekfeszítő csatában alakult ki. Az utolsó forduló előtt a Csuti SK vezetett 17 ponttal, az MTK­­VM 16,5, a DUTÉP 16 ponttal követte. Az utolsóban a zalaegerszegi asz­­szonyok szabadnaposak voltak, minden az MTK-VM-DUTÉP rang­adó eredményétől függött. Az 1:1-es döntetlen az MTK-VM-nek kedve­zett, sőt a kecskemétiek szerezték meg az ezüstérmet, mivel legyőzték a korábbi bajnokot. A végeredmény: 1. MTK-VM (Ivánka Mária, dr. Kas Rita, Ladányi­né Karakas Éva) 17,5, 2. DUTÉP (Csonkics Tünde, Kurucsai Istvánné) 17, 3. Csuti SK (Angyalosiné Po­­rubszky Mária, Horváthné Forgó Éva) 17, 4. Vasas SC 14, 5. Borsod Távhő 13,5, 6. Törekvés SE 13,5, 7. Noviki 12,5, 8. Meresztev SE 12, 9. Statisztika PSC 11,5, 10. Bp. Honvéd 10, 11. Külker-MÉM 7,5, 12. DVSC 6,5, 13. Szolnoki Mezőgép 3 pont. Meleghegyi Csaba OB ll-es osztályozók Minden csoportból az első he­lyezett jutott az OB ll-be. Elsősor­ban a csapatgyőzelem számított, másodsorban az olimpiai pontszá­mítás. A végeredmény, I. csoport: 1. Ha­ladás VSE 4 (14,5), 2. Tapolcai Bau­xitbányász 4 (12,5), 3. Keszthelyi Spartacus 4 (9,5), 4. Soproni Sparta­cus 0 pont. II. csoport: 1. Pécsi Bőrgyár 6, 2. Paksi Atomerőmű 4, 3. Dunavidéki Vendéglátó 1, 4. Magyar Viscosa 1 pont. III. csoport: 1. Szentendrei VSE 6, 2. Szolnoki Olajbányász 4,3. Szarva­si Medosz 2, 4. Szentesi Spartacus 0 pont. IV. csoport: 1. Miskolci Közút 7, 2. Debreceni Betű 6, 3. Bélapátfalvi Építők 4, 4. Szécsény 3, 5. Tiszavas­­vári Lombik 0 pont. Mennyit ér egy bajnokság, ha már a kilencedik? A győzelem utáni ün­neplés, az évzáró vacsora költségeit a játékosok adták össze, a Bp. Hon­véd SE elnöke elismerésként vázá­kat ajándékozott, Ruip János szak­osztályvezető lemondott, nem mondta senki, hogy a Bp. Honvéd színeiben jövőre veletek ugyanitt... Hát, ennyit ér kilenc bajnokság, na meg negyven év sakkozás piros­fehérben... Balról Murin János, dr. Horváth István elnök, Lajos János és Horváth Zoltán

Next