Sakkélet, 1995 (45. évfolyam, 1-12. szám)

1995-06-10 / 5. szám

Lapunk megvásárolható pályaudvarokon, pa­vilonokban, a fővárosban és vidéken központi újságárusító helyeken. SAKKÉLET * 157 A 33. magyar levelezési bajnokság Az 1992. július 1.-1994. szeptember 30. között rendezett döntő némileg hasonlított a megelő­ző, 32. bajnokságra. Ezúttal is Gosztola István paksi levelezési mester győzött és lett ezzel harmadszor bajnok, amihez őszintén gratulálunk! Biztosan elért győzelme szépen egészíti ki hazai és nemzetközi versenyeken elért eddigi sikereit. Lev. Bajn. 1992-1994 1 2 3 4 5 6 7 8 9 0 1 2 3 4 5 6 7 Pont­szám Hőgye Imre újszászi levelezési meste­rünk is megismételte az előző bajnok­ságban elért 2. helyét. Ő is játszik már nemzetközi versenyeken. Fiatal kora, jó játéka miatt utánpótlásunk egyik ígértét látjuk benne. A 3. és 4. helyeken holtverseny van: Szilágyi András Szalkszentmártonból és Varga László Újszászról egyaránt teljesí­tették a levelezési mesteri normát. A Berger-Sonneborn számítás Szilágyi Andrásnak kedvez, de ennek csak a bronzérem kiadásában van szerepe. Rá­juk is számítunk válogatott csapataink­ban. Az 5-10. helyezettek a mesterjelölti normát teljesítették, tömör mezőnyt al­kotva. Tímár kitűnt azzal, hogy az első négy ellen 2,5 pontot szerzett, kettőjüket legyőzte, Kocsisnak pedig csak egyetlen veresége volt a versenyen. A 11-13. he­lyeken végzettek kissé leszakadtak. Két korábbi bajnokunk, Blasovszky és Dr. Nagy messze tudása alatt szerepelt, nem tudtak eléggé elmélyedni játszmáikban. Biztos, hogy sokkal jobb eredményt is fognak még elérni. Reméljük, Katona An­tal is javít majd mostani eredményén - a játékereje megvan hozzá. A versenyt ezúttal is dr. Frivaldszky Sándor vezette. Bottlik Iván 1.Gosztola István2 1 1 2 1 2 1 2 2 1 2 1 2 1 1 1 2 1 1 2 2 1 1 1 12­ 2.Hőgye Imre0­­1 2 2 2 0 1 2 1 1 12 1 2 1 1 1 1 1 1 1 111 3.Szilágyi András2 2 2 2 -1 2 2 1 2 1 1 2 1 2 2 0 1 2 1 1 1 11 4.Varga László2 2 2 0 -0 2 1 1 2 1 2 1 2 1 1 1 1 11 5.Tímár Zsolt0 1 2 2 1 -1 2 0 1 2 1 2 1 2 2 2 1 2 2 1 1 10 6.Kocsis József2 2 2 2 2 2 2 2 1 2­­1 2 0 2 2 1 2 2 1 1 1 2 1 2 1 1 10 7.Somló Béla1 2 0 0 0 1 2 2 -1 1 2 0 1 2 1 1 2 1 1 1 1 95 8.Petró József1 2 0 1 2 0 1 2 1 0­­0 1 2 1 1 1 2 2 1 1 1 95 9.Gombkötő Ottó0 1 2 0 1 2 1 2 1 2 2 2 1 -1 2 1 2 1 2 0 1 1 1 1 9 10.Gacsó Tibor0 2 2 2 2 0 0 0 1 2 2 2 2 -1 1 2 1 2 1 1 1 1 9 11.Horváth József1 2 0 1 2 2 2 1 2 2 2 1 2 0 1 2 0­­0 0 1 1 1 1 75 12.Blasovszky 1sz.0 0 1 0 2 2 0 0 0 1 2 1 2 1 -0 1 1 1 1 75 13.dr. Nagy Róbert0 0 0 1 2 0 0 2 2 0 1 1 2 1 1 -0 1 2 1 1­7 14.Katona Antal1 2 0 1 2 0 1 2 2 2 0 1 2 0 0 0 0 1 -1 1 1 65 15.Heinrich Ferenc0 0 0 0 1 2 1 2 0 0 0 0 0 0 1 2 0 -0 1 21 16.Németh Antal0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 1 17.Takács Zsolt0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -0 A Heinrich-Németh játszma eredménye 0­ 0. SKANDINÁV VÉDELEM B 01 Dr. Nagy R.-Gosztola 33. bajnoki döntő, 1992-93. 1 * * * * 6 1. e4 d5 2. exd5 ©xd5 3. 45c3 ©a5 4. £l f3 £l f6 5. h3 e5 5.­­ JLf5?! 6. b4 »be 7. Hb1 e6 8. &c4 £fbd7 9- 0-0 jLe7 10. d3 c6 11. _§.e3 ©c7 12. f2­ d4 ^.g6 13. f4 e5 14. fxe5­­^xe5 15. £l f5 után világos job­ban állt egy dr. Nagy R.-Jakobetz, 27. magyar levelezési bajnokság, 1987-88. játszmában. 5.­­ c6 6. 1­.c4 j^fs 7. d3 e6 8. JLd2 ©c7 9. ©e2 _&d6 10. 0-0 <Sbd7 = , Osborne-Zeidler, Swansea 1987. 6. _g.c4 Számításba jött 6. d4 is. 6. - 5.d6 7. 0-0 0-0 8. d3 c6 9. £>e4 £ixe4 10. dxe4 ©c7 11. a4 £}d7 12. ©e2 £>c5 13. b4? Jobb volt 13. Bd1! _g.e6 14. *2ig5 JLxc4 15. ©xc4 + =. 13. - £>xa4! 14. Bxa4 b5 15. Sa1 bxc4 16. ©xc4 _§_e6 17. ©c3 c5l? 18. b5 Nem jobb 18. bxc5 jtxc5 19. Jte3 (19. ©xe5 ©xe5 20. <g>xe5 J.d4 21. Ba5 Bfc8 =F, 19. £ixe5?? _§.xf2t) 19- - Bfc8 20. _g.xc5 ©xc5 21. ©xe5 ©xe5 (21.­­ ©xc2 22. 46d4) 22. 1­xe5 Bxc2 sem. 18. - Bfb8 19. Sd1 19. Ba5 ©xa5 20. Bxa5 &c7, majd 21. - Bxb5, 19. Ba5 Ad7. 19. - Sxb5 20. 45g5 Érdekesebb lett volna 20. ©d3l? Bb6 21. &xe5 c4! (21. - JLxe5? 22. Bxa7a) 22. ©d2 (22. ©d4? JLxe5 23. Bxa7 0.xd4 24. Bxc7 Bb1 után sötét nyer.) 22. - Bd8! 23. 0f3 (23. _&a3 f6! 24. _&xd6 Sbxd6­­ + ) 23.­­ _&h2f 24. &xh2 Bxd2 — + , azonban ez is sötét fölényére vezetett volna. 20. - c4 Számításba jött 20. - Be7 is. 21. Ba4 Bc8 22.­­axe6 fxe6 23. _&a3 0 xa3 24. ©xa3 a5 25. Bd6 Jobb lett volna 25. ©d6! ©xd6 26. Bxd6, bár mind 26. - Bf7, a rákövetkező 27. - Bb2 tervé­vel, mind 26. - Sb2 27. Bxa5 Bc7 sötét­nek ad jobb játékot. 25. - c3 26. Bd3 26. Bxe6? ©f7! 27. ©a2 (27. Bd6 vagy 27. Ba6 esetén 27. - Bb1f nyer.) 27. - Sb2! 28. ©d5 Bb1f 29. Bh2 ©f4f mattol. 26. - h6! Van idő a király biztonságba helyezésére, világosnak nincsenek hasznos lépései. 27. ©a2 ©b6 28. Bf3 Bb2 29. ©a3 Bxc2 30. Bxa5 Ba2M Bástyaáldozattal gyorsítja meg a gyalog előremenetelét. 31. ©e7 A király ellen keres játékot, de sötét védeni tudja magát, most jól jön a 26. - h6z lépés. Más folytatás még gyor­sabban veszített vol­na: 31. ©xa2 c2 vagy 31. Sxc3? ©xf2f, majd matt. 31.­­ c2 32. Bg3 c1©f 33.­­­h2 g5 34. Hxa2 ©cc7 35. ©f6 ©g7 36. ©f3 ©b1 37. ©e2 Bc1! 38. Ba8t Nem segít 38. Sga3 sem, Sa8f és S2a7 tervével: 38.­­ Hh1f 39. ®g3 Sxh3f! 40. gxh3 (40.­­S­g4 h5f) 40. - ©g1f 41. ®f3 ©f8f 42. ®e3 ©c1f 43. ©d2 ©cc5f 44. ®e2 ©fxf2f 45. ›S·d1 ©fif 46. ©e1 ©d6f és nyer. 38.­­ ®h7 39. Sga3 Bh1f 40. ®g3 Bxh3f 41. gxh3 ©g1t 42. ®­f3 ©f7f 43. ®e3 ©c1+ és világos feladta (0,1). Elemezte: Gosztola István és Bottlik Iván Új nevezési díjak nemzetközi levelezési versenyekre Mivel a nemzetközi versenyek nevezési díjait az ICCF svájci frankban adja meg, a változó árfolyam miatt időről-időre módosítani kell azok forintban megadott összegét. Az új nevezési díjak 1995. július 1-től: Világverseny 7 fős csoport 480 Ft, 15 fős 720 Ft, Európaverseny 7 fős csoport 600 Ft, 15 fős csoport 840 Ft, témaversenyek 600 Ft. Azoknak a versenyeknek a nevezési díjait, amelyeket esetenként írnak ki, a nevezési felhívással együtt fogjuk közölni. Levelezési Bizottság

Next