Sakkélet, 1995 (45. évfolyam, 1-12. szám)

1995-04-17 / 1-3. szám

2 * SAKKÉLET Az 1980. évi máltai olimpia óta nem múlhatott el sakkolimpia csatazaj nélkül. Most is meg lett támadva minden illetékes, s most is fel lett szólítva az elnökség a lemondásra, mert hát indok van és volt, méghozzá mindig alapos. A kialakult konfliktushelyzet meg - ahogy már megszoktuk - ismét gátolta a szakmai felkészülést is. A Sakkszövetség elnöksége június 8-i ülésén a kapitányok - Mészáros András és Tompa János- előterjesztése alapján férfi és női olimpiai csapatot hirdetett, mindkettőből kihagyva a Polgár lányokat. Ez az elhamarkodott döntés lett a későbbi bajok okozója. Kár, hogy a sajtót senki sem tájékoztatta arról, hogy a korai csapathirdetést a felkészülési lehetőségek megteremtése is indokolta. Ez vitathatatlan, mint az is, hogy a Polgár lányokat, mert az olimpiai szereplésre felkérő kapitányi levélre nem válaszoltak, nem tehet a nyár közepén csak úgy kizárni a december 1-jén kezdődő sakkolimpiáról, és lemondani - az előző sakkolimpiához hasonlóan - egy sporttörténelmi értékű magyar sikerről. Arra pedig, hogy a bolgár lányok nem válaszoltak, nem igazolták vissza az olimpiai válogatottságra felkérő kapitányi leveleket, két magyarázat is van. Az egyik, hogy a SE 1992/6­7. sz. 201-es oldalán megjelent családi nyilatkozat ezt a versenyre felkérést szabályozza, a másik magyarázat, hogy az elmúlt években a család kapcsolata a Sakkszövetséggel korántsem volt harmonikus, bár köztudomású, hogy a lányok versenyeztetése érdekében elsősorban a menedzser apával, Polgár Lászlóval kell tárgyalni (I. SE. 1994. 7-8/216 old.), s ez elmaradt. Nyilvánvaló, hogy „Polgárék sikerei - ahogy a női csapat jutalmazási ünnepségén Gallov Rezső OTSH-elnök mondta - igazi „Made in Hungary” diadalok, s az hogy a „csodacsaládról” a külföldinek hazánk jut eszébe, ugyancsak megérdemelt volna egy olimpiai érmet! Polgár lányok nélkül nincs magyar sakkozás, s részvételük érdekében mindent meg kell tenni. Végül is az ellentétek megszüntetése, s ezzel a Polgár lányok olimpiai szereplése - melyben dr. Kunos Péter elnök és a menedzser apa, Polgár László érdemei elévülhetetlenek - olyan tény, ami nemcsak azt jelzi, hogy egy hosszú évekre tartósított rossz kapcsolat a szövetséggel lezárult, hanem azt is, hogy végre a legerősebb férfi csapat képviselhette hazánkat a sakkolimpián. A huzavona, majd a Polgár lányok részvételének bejelentése három hónappal az olimpia előtt, jó lehetőséget nyújtott a csendháborításra. Konfliktusok forrása lett, hogy a már előzőleg felkért sakkolimpiai keret tagjai - Mádl Ildikó, Verőci Zsuzsa, Grábics Mónika és Horváth Júlia - közül, csak Mádl Ildikót kértem fel - mint a női csapat kapitánya - az olimpiai szereplésre, és az hogy a női és a férfi csapat szakvezetőjének felkért Benkő Pál nagymesterrel teljes egyetértésben, figyelembe véve Polgár Zsuzsa, Polgár Zsófia, Mádl Ildikó és a Polgár szülők véleményét, Csonkics Tünde nagymestert kértem fel a tartalék szerepkörének vállalására. Hangsúlyoztam azonban, hogy - bár kevés idő van hátra az olimpiáig - indulnia kell legalább egy, de jobb lenne, ha két versenyen, hogy bizonyítani tudja formáját. Érdekes, hogy a sportsajtóban a „talonból” vett Csonkics Tünde elleni meg-megújuló, kissé irányítottnak tűnő támadá­sok kezdetén, ezt a feltételt meg sem említették, s arról is elfelejtkeztek, hogy a szponzori támogatás csak a három táblára szólt. Tehát Csonkics Tünde csak tiszteletet érdemel azért, hogy az anyagi elismerés minden reménye nélkül vállalta a hálátlan tartalékszerepet Moszkvában. Elfogadva azt is, hogy minden valószínűség szerint nem fog játszani, vagy csak egy-két partit, ahogy ez 1990-ben Újvidéken Mádl Ildikóval történt. Sajnos, semmi sem számított, és láthatóan egy ősrégi francia bölcselet szerint „aki meg akar sértődni, mindenen meg tud sértődni” játék indult. A szinte kizárólag érzelmi alapokról indított támadásokkal szemben minden érvelés hiábavaló kísérletnek bizonyult. A sakkolimpián a kapitány egyik legfontosabb, nagyon nehéz feladata, a nyugodt, családias légkör, a bizakodó hangulat megteremtése és fenntartása három héten keresztül. A támadások elviseléséhez az is erőt adott, hogy Zsuzsa, Zsófia és Ildikó kijelentették, minden fordulóban játszani akarnak az olimpián. Olimpia az ezüstérem fényében A Kozmoszban is a földön jártunk! Orosz és grúz siker Moszkvában Még tavaly, az október 20-i elnökségi ülést követő na­pon, arra kértem a főtitkárt, Ambrus Zoltánt, hogy ol­vassa el a Sakkélet 1988. szeptember havi számában „Gondolatok Szaloniki előtt”címmel írt olimpiai eszme­­futtatásomat. Hazavitte a lapot, elolvasta, másnap visz­­szaadta. Dzsikám- mondta, nevetve - ez a cikk most is jó lesz, csak a neveket kell behelyettesíteni! Szomo­rú, de ilyen a mi sakkvilágunk...

Next