Sakkélet, 1996. január - 1997. január (46. évfolyam, 1-12. szám)

1997-01-13 / 11-12. szám

322 * SAKKÉLET C3 JUBILEUM - A GENS UNA SUMUS JEGYÉBEN CQ A magyar sakkozás története szerencsé­re oly gazdag, hogy a megadott időtarta­mon belül a leglényegesebb eseményeknek is csak egy részét lehet megemlíteni, így áttekintésünk vázlatos és hiányos lesz. Ugyanez vonatkozik jeles személyiségeink megemlítésére is: ne haragudjanak, akik kimaradnak. A legkorábbi magyar vonatkozású sakk­emlék a mai Ukrajna területén, Lev­­tovciban feltárt IX-X. századi temetőből, magyar sírból került elő: nyolc darab sakk­figura! Hiteles emlékei maradtak fenn annak, hogy Árpád-házi Jolanta, akit I. Jakab ara­­góniai király vett feleségül 1235-ben és a mai Spanyolország területén élt, sakkozott. 1335-ben Visegrádon Károly Róbert ajándékozott a cseh János királynak gyö­nyörű sakk-készletet, tehát a sakk akkor már mindkét országban ismert volt. A diósgyőri ásatásoknál XIV. század vé­gi sakkfigurák és egy XV. századinak felté­telezett sakktábla-töredék, Nagyvázsony­­ban a XV. század második felére datált sakkfigurák kerültek elő. Bonfini megírta, hogy Mátyás király fe­lesége, Beatrix sakkozott. Kár, hogy csak egyetlen sakkpartnerét nevezi meg. A sakk­ban igen jártas alakként volt ismert Batthyány Ferenc, akinek sakkal kapcsolatos levélvál­tása 1557-ből maradt ránk. Zrínyi Miklós, a költő-író és hadvezér a Vitéz hadnagy című művében megemlíti a sakkot, ez nemcsak azt jelenti, hogy ő is­merte, hanem azt is, hogy természetesnek vette, hogy olvasói is ismerik azt a XVII. század derekán. Innen kezdve mind több a sakkot érintő adat: a XVIII. század végén már név szerint ismerünk több erős sakkozót, tudjuk, hogy kávéházakban, családi otthonokban rend­szeresen játszottak, a század második felé­ben pedig már sakk-könyvek is jelentek meg. 1769-ben elkészült Kempelen Farkas sakkozó gépe, ami szintén a sakk általános elterjedésének jele (egyébként pedig kora mechanikai csúcsteljesítménye). A XIX. században még inkább elterjed a sakkozás. Pesten 1839-ben sakk-kört ala­pítottak (egy visszaemlékezés szerint 70 taggal), mint tudjuk, világhírűvé vált vezér­­egyéniségei voltak: Szén József, Lőwenthal János Jakab és Grimm Vince. A sakk-kört (Párizs elleni levelezési győzelme miatt is) az 1840-es években Eu­rópa legjelentősebbjei közt tartották szá­mon. 1849 után az egyesületeket betiltják, sakk-kört sem engednek működni. Lö­wenthal és Grimm emigrál, Szén meghal. Ekkor Erkel Ferenc a vezéregyéniség. 1864-ben alakulhat újra a Pesti Sakk­kör, ezt aztán további sakk-körök követik a fővárosban is, vidéken is. 1890-től újabb fellendülés kezdődik: Makovetz jó eredményei után Maróczy és Charousek betör a világ szűken vett élvona­lába. Utóbbi két évi ragyogás után betegsé­ge miatt visszavonul, majd meghal, Maróczy azonban 1896-1908 között a világ 2-3 legjobbja között van. A Svábhegyen ünnepeltünk. No­vember 23- án délelőtt az Agro Hotel tanácstermében gyűltünk össze, hogy megidézzük a múltat, felsorakoztas­suk történelmi emlékeinket, hogy em­lékezzünk sakktörténelmünk nagyjai­­ra, a 75 esztendővel ezelőtt újjáalakult jogelődünkre, a második Magyar Sakkszövetségre, hogy tisztelettel em­lékezve a holtakra, szeretettel kö­szöntsük az élőket. Köszöntsük ki­emelkedő tudású nagymestereinket, azokat, akik sikerekben gazdag pálya­futásuk során csak dicsőséget, elis­merést szereztek egy kis országnak, Magyarországnak. Talán hetvenen, ha voltunk, mi ünneplők és ünnepeltek összesen. El­jöttek ugyan nagyjaink, és képviseltet­te magát az ötven felé lépegető nem­zedék is, de nem jöttek el a nagy fiata­lok, arany utánpótlásunk legjobbjai, azok, akiknek magasba kell emelni olimpiákon és világversenyeken a kis piros-fehér-zöld zászlót. Talán hetvenen, ha voltunk, pedig lehettünk volna sakkot szerető ezrek, a magyar sakkért munkálkodók sere­ge. Bizony hiányoztak a szívemberek, a magyar sakk napszámosai, a falvak, községek, városok és megyék sakk­szervezői, akik áldoztak és áldoznak a sakkra, akik nélkül nincs sakkélet e hazában... Talán hetvenen, ha voltunk mi, akik eljöttünk, hogy fejet hajtsunk és megálljunk egy percre az elmúlásnál, hogy emlékezzünk rég letűnt időkre, és az útjelzőket állító magyarokra. Él­jük hát át együtt a múltat. Töltsük meg a képzelet szárnyán, a szív emlékező szeretetével az üres padsorokat, idéz­zük meg a halhatatlanokat... Velünk voltak az első útjelzőket állítók. Eljött Szén József, a pesti levéltáros, a sakk világának első nagy magyarja, Grim­mer és Löwenthallal, akik elhozták az első nemzetközi siker, a Pest-Paris le­velezési mérkőzés a győztes játszmá­ját. Mellettük ott volt Erkel Ferenccel az élen az egész Pesti Sakk-kör, és a millenniumi évek budapestivé növeke­dett sakkélete. Itt volt, a szomorú, ki­ábrándult Makovetz, az első rendsze­resen megjelenő magyar sakklap szerkesztője, a Budapesti Sakkszemle 1889-1895-ig megjelent számaival, és ott tündökölt fölöttünk villanásnyi fény­nyel, a magyar géniusz, a zseniális Charousek, aki üstökösként suhant át a sakkvilág egén... Talán hetvenen, ha voltunk, az 1921. november 6-án újjáalakult MLSZ elnökség köszöntéséhez, pedig eljött hozzánk az első elnökkel, Exner Kornél egyetemi tanárral, nyugalma­zott államtitkárral az élen a szőkébb vezetés. A társelnök, Fleissig Sándor, a későbbi elnök, aki az Angol-Magyar Hitelbank elnöke lett, az alelnökök. • Abonyi István, Havasi Arthur és dr. Temanovich Zoltán, az ügyvezető el­nök Balla Zoltán mester, és a pénztá­ros, halhatatlan elődöm, Tóth László, a Sakkvilág szerkesztője. Talán hetvenen, ha voltunk, akik fejet hajtva emlékezhettünk az első nagy magyar sakkozóra. Velünk volt Világversenyek élén az ifjú Maróczy Géza, - ahogy a jó Vajda Árpád írta egykor - aki először ragyogtatta meg a magyar nevet a világhír fényes egén, és eljött körünkbe a húszas évek oly korán derékba tört reménye, a zseni­ális Breyer Gyula, és mondta most is, hogy az eszme többet ér mint a vál­tozatok! Talán hetvenen, ha voltunk, de gondolatban, ahogy illik, köszöntöttük sakkirodalmunk nagyjait is. A Vasár­napi Újság 1960. januári első számá­nak első sakkrovatára is emlékezve, a szerkesztőt, Cseresnyést. Az első sakk-könyvek íróit, Márkit és Rozs­­nyait, és szegény Gajdos Jánost, aki először adta újságalapításra fejét, s aki 1916-ban nagy-nagy szegénységében eladta a sakklap kiadási jogát 300 ko­ronáért a gazdag Abonyinak, hogy megmentse a Magyar Sakkvilágot. Természetesen velünk volt, a mi irodal­mi világunk halhatatlan elnöke: Tóth László. A szerkesztő, aki ismét üzent az élőknek. A hitet küldte, azt, hogy lesz még feltámadás, mert összefog a magyar, s kiűzi Caissa otthonából az ügyeskedőket, a munkavégzés nélkül élősködőket. A bátorságot küldte az igazságok kimondásához, mert csak ez lendítheti előre a magyar sakk ot.­ Talán hetvenen, ha voltunk... Mi hittük - mi vallottuk - mi hirdettük: az ember egyetlen fényforrása az értelem! ...mert mit sem ér az élet, ha másképp álmodtad, és másképp éled! (Eminescu)

Next