Sakkélet, 1996. január - 1997. január (46. évfolyam, 1-12. szám)

1997-01-13 / 11-12. szám

SAKKÉLET # 325 © KLUBCSAPATOK EURÓPA KUPÁJÁNAK DÖNTŐJE © Konfliktusokkal terhelt tornán érvényesült a papírforma Az orosz Kazany győzött Tavaly - mint ismeretes - a Jere­ván végzett az élen a Honvéd-Medi­­flóra előtt, s ezután az örmények hi­vatalosan kérték az idei döntő meg­rendezését. Javaslatukat végül elve­tették, mivel az olimpiát is Jereván­ban rendezték meg. Kétszer elutaz­ni a „világ végére”, ez sokakban nem váltott ki osztatlan örömöt, ezért a Honvéd-Mediflóra vállalta, hogy „beugrik” a döntő lebonyolítá­sára. A csapatok létszámát is megemelték, az eddigi nyolc helyett tizenhatan juthattak be a legjobbak közé. (A selejtezőket is ennek figyelembevételével bonyolították le.) November 20. és 25. között így három orosz, két-két magyar, izraeli, horvát, német, egy-egy belga, jugo­szláv, örmény, litván és francia csapat indult Budapesten. Az előkészületek szervezői: Rigó János és Marti György nagy fába vágták fejszéjüket, amikor belefog­tak a munkába. A szponzorok meg­találása és megnyerése mellett megfelelő ellátást kellett biztosítani a kiváló nagymesterek részére. Az előzetes nevezésben pl. szerepelt Kaszparov, Kramnyik, Sirov, Korcs­­noj neve. A Hotel Agro mellett - amely az étkezést, a szállást és a versenyzési körülményeket biztosí­totta - a Mal Rt., a Biogal Rt., a Kon­túr Papír „szállt be” anyagiakkal. Megnyitó November 20-án este a Hotel Agróban ünnepélyesen megnyitot­ták a Klubcsapatok Európa Kupája döntőjét. A Magyar Sakkszövetség részéről Kunos Péter elnök és Ambrus Zoltán főtitkár jelent meg, az európai szekciót Werner Stuben­voll képviselte. Kunos és Stubenvoll köszöntötte a résztvevőket, majd Portisch Lajos nagymester­énekszá­ma zárta a protokolláris programot. Ezt követte a sorsolás, s az erővi­szonyokat böngészve a magyarok közül a Honvéd-Mediflóra kedvező ellenfelet kapott, a német Drezda legyőzhető ellenfélnek látszott. A zalaegerszegi Csuti viszont annál nehezebb feladat előtt állt, a Novo­­szibirszket hat „bikaerős” nagymes­terrel (az éltáblákon Halifman, Rub­­levszkij, Szakajev), még a torna győzteseként is emlegették. Három­esélyes összecsapásnak ígérkezett a Kazany-Jereván és az Osijek- Szentpétervár mérkőzés is. Első forduló Dresdner SC-Honvéd-Mediflóra 4-2, „Sibecobank” Novoszibirszk- Csuti SK 3,5-2,5, Empor Ber­­lin-Beer Sheva 3,5-2,5, „Tattrangaz- Itil” Kazany-Jereván 3,5-2,5, „Borovo-Vukovár ’91”-CS Clichy 3-3, Form­a-Mursa Osijek-„Univer­­szityet” Szentpétervár 3-3, Elitzur Petach Tikva-Rochade Eupen-Kel­­mis 4,5-1,5, „Partizan-INTERKOM­­ MERC” Beograd-,,Kaise” Vilnius 4,5-1,5. Amint az eredményekből kitűnik, nagy meglepetéssel kezdődött a tizenhat csapat vetélkedése. Már az első fordulóból kiesett a tavalyi két finalista - a Jereván és a Honvéd- Mediflóra -, s Szentpétervár is esé­lyesebbnek tűnt az Eszékiek ellen, de végül a magasabb táblán elért győzelem döntött déli szomszé­daink javára. Ugyancsak így jutott tovább a másik horvát együttes, a Vukovár is. Kemény küzdelemben maradt alul a Zalaegerszeg, s ha Horváth Tamás a hetedik óra végén meg­húzza a döntetlenre vezető lé­pést...?! Ritkán látható összecsa­pást hozott az Empor Berlin-Beer Sheva találkozó is. Csak egy játsz­ma végződött döntetlennel, és az átlag lépésszám megközelítette a hatvanat. CARO-KAM­-VÉDELEM B 13 Lanka Lékó (Dresdner SC) (Honvéd-Mediflora) 1. e4 c6 2. d4 d5 3. exd5 cxd5 4. c4 £}f6 5. <£}c3 <^c6 6. JLg5 ^.e6 7. a3 ©tI7 8. _gxf6 gxf6 9. c5 JLg4 10. f3 JLf5 11. _®b5 e5 12. &ge2 0-0-0 13. 0-0 ®e6 14. ®>h1 JT16 15. _gxc6 bxc6 16. Se1 _&e3 17. ^ra4 Sd7 18. ^g3 exd4 19. 4^ce2 JLd3 20. £}xd4 _§.b5 21. ^d1 ^re5 22. <£igf5 JLxd4 23. fixe5 _áxe5 24. ®-d2 Se8 25. a4 JLc4 26. Sc1 JLb3 27. #e3 Axa4 28. f4 d4 29. ’0,e4 d3 30. ©,xa4 d2 31. 2d1 _g.xb2 32. ^rxc6t <S?b8 33. h3 Self 34. ®­ h2 Sc7 35. ^b5f és sötét feladta (1:0). A díjkiosztó ünnepségen dr. Kurt Jungwirth, a FIDE alelnöke a nagyszabású torna nemzetközi jelentőségét hangsúlyozta. A bal oldalon - az osztrák Werner Stubenvoll versenyigazgató, főbíró, a jobb oldalon - dr. Kunos Péter, az MLSZ elnöke

Next