Sakkélet, 1999. március-december (49. évfolyam, 1-12. szám)

1999-03-12 / 1-2. szám

26 * SAKKÉLET % HÍREK-VERSENYEK-ESEMÉNYEK % Pálkövi József: Horváth Mári nyújtott kiemelkedő teljesítményt Fiatalok sikere a paksi sakkfesztiválon Immár harmadik alkalommal rendezték meg Pakson az atomerőmű támogatásával a hagyo­mányos nagymesterversenyt és nemzetközi mesterversenyt. A szervező Vidéki Sándor, aki egy­ben a főbírói szerepkört is betöltötte, igazán „színes” mezőnyt hozott össze, hiszen szeptember végén nyolc nemzet képviselői két csoportban ülhettek a sakkasztalokhoz. A nagymester csoportban a rutinos nagymesterek mellett, az indulásnál, az olyan ifjú titánok tűntek esélyesnek a győzelemre, mint Horváth Mári vagy Bunzmann, de Igor Glek tanítványára, a Németországban élő tehetséges fiatal, Arkadyj Naiditsch (hát, mi tagadás, nem az tipikusan „echte” német név), szereplésére is kíváncsiak voltunk. Számomra meglepetés volt Káro­lyi Tibor indulása, és főleg játéka! Ez az a pillanat, amikor nyilvánosan megkövetem Tibort, mert amikor megtudtam, hogy játszani fog a „nagycsoportban”, előre somolyog­tam, mondván: na, kíváncsi leszek én arra, hány partiját fogja kijátszani. Tévedtem. Tibor hosszú ideje nem játszott ilyen versenyen, de ez egy­általán nem látszott meg rajta. Az in­dulásnál rögtön begyűjtött néhány győzelmet, aztán a verseny második felében, amikor normára kezdett el játszani, fontos partit vesztett Csom István ellen, így elszálltak esélyei. Mindazonáltal kitűnő elméleti tudása és gyakorlati játékereje révén (és egy kissé rámenősebb játékkal!) rövid időn belül megszerezheti azt a bizonyos „G” betűt. A végeredmény nagyjából tükrözi a fentebb említett előzetes várakozá­sokat, de míg Bunzmann végig elől haladva sokáig nagymester nor­mára játszhatott, addig a holtver­senyben első helyen végzett Hor­váth Ádám gyenge kezdés után csak a végére lendült bele. A har­madik helyre befutott Grószpéter szintén csupán a verseny végére ta­lált magára. Egy meggyőző parti a győztestől: RENONI VÉDELEM A 43 Bunzmann-Husari 1. d4 c5 2. d5 f5?! Hogy miért kétes értékű ez a lé­pés, arra a parti meggyőző válaszul szolgál. 3.­­§­c3 §)f6 4. £­ f3 g6 5. e4! fxe4 6. Vig5 a6 7. 46cxe4 !§_g7 8. c3 d6 9. Jxe2 £­xe4 10. ^xe4 Qal 11. ng4! Az e6 krónikus gyengesége az egész játszma folyamán állandó fejfájást fog okozni a másodhúzó­nak. 11.­­ ^f8 12. 0-0 !­xg4 13. hxg4 ®d7 14. £e2 h6 15. Bb1 £­h7 16. ge1 0-0 17. 4^g3 Bae8 18.­­xd2 19. #d3 ^1f7 20. Se6 b5 21. b3 Bc8 22. c4 #e8 23. Bbe1 Bc7 24. f3 ®f7 25. h4 bxc4 26. bxc4­­S­h8 27. ^e2 g5 28. hxg5 hxg5 29. j­xg5 ^h5 30. JLe3 ^h7 31. ^xh7t ›S›xh7 32. 4bf4 Bb8 33. 4?­d3 'S’g6 34. g4 ›S?f7 35. 1Lf4 £ig8 36. g5 Bcb7 37. ›2?g2 a5 38. ›®g3 a4 39. g6f ®›f8 Egy kis csillogás a végére. 40.­­ exd6 41.­­|xd6+ ^e7 42. 41­ xc5 S'eS 43. _&xb8 Bxb8 44. d6­­,f6 45. ^e4 ›S›f8 46. dxe7t „&xe7 47. f4 Ba8 Sötét feladta (1:0). A két fiatal tehetség küzdelme meglehetősen egykapus küzdelem volt. FRANCIA VÉDELEM C 12 Horváth Á.-Naiditsch 1. e4 e6 2. d4 d5 3. £)C3 <£>f6 4. JLg5 AbA 5. e5 h6 6. Jld2 _§xc3 7. bxc3 §}e4 8. 'S,g4 g6 9. _§,d3 £}xd2 10. <S>xd2 c5 11. h4 4?>c6 12. ^lf3 ®a5 13. ®14 cxd4 14. h5l? Új lépés, itt eddig mindenki visz­­szaütött huszárral d4-re, például 14. 4d*d4 4axd4 15. i^xd4 b6 16. a4 .Qd7 17. &b4 ^c5! 18. &xc5 bxc5 19. Shb1 Ac6­, Yagupov-Glek, Katowice, 1992. 14. - dxc3t 14. - i^xc3f? 15. rtS/e2 után sötét játéka teljesen elakadna. 15. £e2 g5 Természetesen számításba jött 15. - gxh5 is, a h-gyalog további karrierjével. 16. #f6 Bg8 17. 0xh6 g4 18. £ig5 ^rc7? Komoly hiba, jobb volt 18. - ^£­xe5 zavaros állással. Elegáns tisztáldozat, ami nagyha­talommá változtatja a világos h-gya­log­ot. 19. - ^xf7 19. -­­£­xf7? 20. Wh7f Bg7 21. Ag6t &8 22. &h8f Sg8 23. &f6f +­20. Vg6 Bxg6 21. hxg6 #g8 21.­­ Bf5-re 22. g7! c­e7 23. Bh8f­­£xd7 24. g8& Qxg8 25. 6'xg8­­'xc2f 26. !ti/f1 002 27. Sh7f gLc6 28. B.e1 után bár sötét­nek anyagi előnye van, figurái fejlet­lensége és királyának bizonytalan helyzete miatt világos egyértelműen jobban áll. 40. fixd6! 19. £­ Xf7!

Next