Sakkélet, 1999. március-december (49. évfolyam, 1-12. szám)

1999-10-05 / 7-8. szám

256 * SAKKÉLET SAKKOLIMPIA-EMLÉKMŰ A KIVÁLÓ MAGYAR TELJESÍTMÉNYEKÉRT Sok évszázadot átsakkoztak elő­deink, melynek során nagy büszke­ségre okot adó teljesítmények szü­lettek. A történészek szerint legré­gibb magyar sakkemlékeink már a honfoglalás idejében megtalálha­tók, azaz szinte egyidősek az 1000 éves államisággal. Amikor az or­szág végtelen számú kisebb és na­gyobb eseménnyel ünnepli a kivéte­lesen jeles sorsfordító évfordulót, a sakkozók társadalmának is van mit felmutatni, az 1999-2001-es idő­szakban nem kell szerénykedni, sőt a legkülönbözőbb formákban kell jelet adnunk önmagunk és a „civil” társadalom felé egyaránt dicső múl­tunkról. Ez erkölcsi kötelezettsége a sakkozóknak, szakosztályoknak, kluboknak, megyei és országos szövetségeknek. A sok évszázad közül a XIX-XX-ban jutott a szerve­zett, minőségi és tömegsakkozás korábban nem ismert csúcsra. Ma természetes hangon beszél­hetünk nem csak a játékról, de sportról, tudományról és művészet­ről is. Épp úgy, mint minden sportág­nak, a sakknak is az Olimpia jelenti azt a magaslatot, ahova eljutni, eredményesen szerepelni (mert nem csak a részvétel a fontos...) életcél és semmi más versennyel nem helyettesíthető. Az igazán gazdag magyar sakk­történelemből a Magyar Millennium alkalmából a sakkolimpiákat, azon eredményesen szereplő magyar sakkozókat külön is szeretnénk ün­nepelni, bemutatni. A Sakk-kultúráért Alapítvány kez­deményezte egy sakkolimpiai em­lékmű felállítását és vállalta azt a nem kis feladatot, hogy összefogja a teljes lebonyolítást. A Magyar Sakkszövetség elnöksége elsők kö­zött fejezte ki egyetértését és vállal­ta, hogy lehetősége keretein belül segíti a gondolat realizálását. Az Alapítvány Budapest körzeté­ben (mintegy 100 km-es sugarú körben) 35 városban kereste azt az áldozatkész várost, amely nemcsak hogy befogadja, de megvalósítani is segíti az emlékművet. Előzetesen 6 város mutatott aktív érdeklődést e nyár elején. Végül több érdekelt és több szempont szerint a lehetőség Paks városnál maradt. Paks város és az Alapítvány nyilvá­nos alkotói pályázatán 21 szobrász­­művész 19 pályamunkával vett részt. A Képző- és Iparművészeti Lektorá­tus szakmai zsűrije mellett Paks vá­ros, a Paksi ASE és az Alapítvány képviselői vettek részt a bírálatban. A született egységes döntés szerint Pauer Gyula,­Munkácsy-díjas szob­rász terve nyerte az I. díjat és a 2000- ben történő megvalósítás jogát. A példásan gondozott városi la­kótelepi központi parkból mintegy 70 m2 területet szánnak a 420 cm magas fehér márvány figurás osz­lop és további négy gránitberaká­­sos, művészileg megformált sakk­asztal elhelyezésére. A látványként is tekintélyt paran­csoló márvány tömbökre kerül, a FIDE embléma alá aranybetűs vé­­settel az egyes olimpiákon részt vett magyar csapat névsora, feltéve, hogy arany, ezüst, vagy bronz­ér­met szereztek. Felemelő érzés, hogy a Londonban rendezett első Sakkolimpián Maróczy szellemi ve­zérletével a magyarok szerezték meg a bajnoki címet! Mint tudjuk, ezt követően férfiaknál és nőknél többször hangozhatott el a magyar himnusz, de számos ezüst és bronz érem is jutott versenyzőinknek. A jövő őszre tervezett avatásra lé­lekben és ténylegesen is máris tisz­telettel meghívunk minden magyar sakkozót és szimpatizánst, hogy ki­vételes ünnepség keretében tiszte­legjünk olimpikonjaink és eredmé­nyeik előtt. Azt szeretnénk, ha az emlékmű csillogása mellett, az elődök emlé­ke, tisztelete előtt az olimpiára utazó magyar válogatott nyilvánosan ott és akkor tenné le az olimpiai foga­­dalmat/esküt. A magas szakmai tudás mellett olimpikonjaink úti­társa lehet majd az a plusz erő, amit az alkalomból meríthetnek. Az emlékmű hivatott arra is, hogy a jövő olimpiai érmeseink névsorát is felírhassuk rá s így egy folyamato­san vezetett kőbevésett sakktörté­neti krónikás oszlop is legyen. Bízunk benne, hogy az emlékmű sakkozóink zarándokhelye lesz, ahova emlékezni mehetünk egy-egy szál virággal olimpikonok születési, vagy halálozási évfordulóján, ahol jelentősebb versenyek mezőnyét is láthatjuk majd, ahol a FIDE, vagy más nemzetközi, hazai szervek is le­rakhatják tisztelgő koszorújukat; olyan emlékmű, amely - közel s tá­vol - ez idő szerint egyetlen olyan hely ahol ezt megtehetjük. (Dr. Németh József, az Alapítvány elnöke) Most fizessen elő a Sakkéletre! A HELIR mellett előfizethet a Sakkélet új kiadójánál, a Százszorszép Kiadó és Nyomda Kft.-nél a ÁÉB 10560000-21349101- 01010201 szám­laszámon. Az előfizetés 2000. december 31-ig véd az áremelés ellen!

Next