Sakkhiradó, 1950 (1-12. szám)

1950-04-11 / 1. szám

SAKK.HÍRADÓ ugyanaz a tükörkép és ugyanaz a játékos van lépésen, úgy a két játékos bárme­lyikének kérésére a játszmát az alanti feltételek esetén döntetlennek kell nyilvá­nítani: ha olyan lépés következhetne, amely már az állás harmadszori ismét­lődése, úgy a táblán a lépést má­r nem szabad megtenni, hanem a tornavezető­nek kell jelenteni, akinek a jelenlétében teszi meg azután a játékos lépését. Ha egyik játékos lépésével harmadszor is elő­idézi ugyanazt az állást, akkor ellenfele, ha a remist igényelni kívánja, ugyancsak nem teszi meg a táblán a lépést, hanem a tornavezetőnek jelenti be igényét. Ha ezen rendelkezések ellenére a soron kö­­vetkező lépést mégis megtette volna a játékos, akkor ennél a lépésnél döntetlen igénylésének jogát elvesztette. Ha azon­ban a további lépések során újból meg­ismétlődne a tükörkép, ismét feléled az igénylési jog. Nem szükséges, hogy a lépéssorozat ugyanolyan sorrendben tör­ténjen. A döntetlen igénylési joga meg­marad a játszma bármely szakaszában. A döntetlen igénylésének jogosultságáról a tornavezetőség győződik meg az igénylő játékidejének rovására. Ha beje­­lentés­i helyességének vizsgálata alatt az igénylő ideje lejár, úgy az időátlépés nem számít, ha a háromszori lépésismétlődés Ellenkező esetben a játszma játik erei miatt elveszettnek nyilvánít­ói­ A bírótestület összetétele a követ­­­­ező: A FIDE képviselője és a verseny főbírója Karel Opocensky, Csehszlovákia ?cbcr°cteSÉlet- tagj­ai: Nyikolaj Zubarjev (SzSzSzR) és Balogh László (Magyar­ul szag). A bírótestületnek joga van sem­leges országokból még két taggal magát kiegészíteni. 12. A bírótestület a FIDE elé javas­latot terjeszt, hogy a verseny öt első he­lyezettje jogot nyerjen a világbajnok­­jelöltek legközelebbi versenyének döntőjé­ben való részvételre. 13. Egyéb esetekben a FIDE megfelelő paragrafusai érvényesek. Ünnepi díszt öltött a Vasas-székház a sakkvilágbajnokjelöltek versenyének megnyitójára. A külsőségek is mutatják, hogy világraszóló verseny kerül sorra a székházában. Különösen ragyogó a dísz­terem, amelynek színpada fölött zászlók­tól övezetten helyezték el a verseny jel­vényét, a szemben lévő oldalon pedig hatalmas felirat hirdeti a résztvevők akaratát: „Éljen a tartós békéért küzdő népek barátsága Vasárnap már a kora délutáni órákban tömegek keresték fel a Vasas-székházat, hogy ott az alkalmi postahivatalban meg­vásárolják a versenyre kibocsátott, kü­lönleges bélyegzővel ellátott igen ízléses, szép postabélyegeket. Este, a megnyitás idejére is megélénkült a székház kör­nyéke. Bár az első alkalommal nem volt játszma a műsoron, az érdeklődő közön­ség teljesen megtöltötte a dísztermet, hogy megismerkedjék a világhírű ver­senyzőkkel. A terem elő sorában foglalt helyet Ries István dr. igazságügyminisz­ter és Jevgenyij Kiszeljov budapesti szov­jet nagykövet. A magyar sportélet és sakkélet számos képviselője között ott volt a 80 éves Maróczy Géza nagymes­ter, aki derűsen, frissen üdvözölte régi ismerőseit, a verseny résztvevőit. Jó­kívánságait fejezte ki mindnyájuknak. Nagy taps köszöntötte a színapon el­­helyezett asztalnál helyet foglalt rende­zőséget és a kétoldalt ülő versenyzőket. Hegyi Gyula államtitkár üdvözölte a ver­senyzőket a rendezőket és a közönsé­get. __ Kitüntetésnek tartjuk, hogy ezt a világszerte nagy­ érdeklődéssel várt ver­senyt mi rendezzük meg. Felszabadulá­sunk óta több nagy sportesemény szín­néive volt a magyar főváros. Mi rendez­tük meg a Főiskolai Világbajnokságot, a kézilabdázó nők világbajnokságát, az asztali­tenisz világbajnokságot — mind­­ nagyszerű sikerrel zárult és jelentősen előmozdította a világ sportjának ügyét. Most pedig a szellemi sport bajnokai jönnek össze Budapesten, hogy ebben a világon rendkívül népszerű, elterjedt sportágban álljanak ki nagy­ nemzetközi mérkőzésre. Hegyi Gyula ismertette a körülménye­ket, amelyek során létrejött a budapesti verseny Mihail Botvinnik volt az, aki a világbajnokság megnyerése után javas­latot dolgozott ki a­­kérdés rendezésére, ezzel is bebizonyította sportszerű gondol­kodását. — Innen is üdvözlöm Mihail Botvinni­­ket, a sakkozás világbajnokát és a sok sikeres, eredményes munkát kívánok neki. A budapesti versenyen nagyszerű sakkozók vesznek részt. Azok a verseny­zők, akik eljöttek hozzánk, imertek a világ minden sarkában, ahol csak sak­koznak. Vannak köztük régi, kedves is­merőseink, akik már jártak Budapesten és akiknél már mi is jártunk, Moszkvá­ban. A magyar és a szovjet sakkozók kap­­csolatai egyre szorosabbak és egyre hasznosabbakká válnak. A sakkozásban valóságos forradalmat okozott a szovjet sakkiskola kifejlődése, amelynek tovább­fejlesztésén állandóan dolgoznak a ki­váló szovjet sakkozók. Ahogyan hazánk a felszabadulás óta minden téren a nagy Szovjetunió tapasztalataira támaszkodik, ugyanúgy a sportolóink is baráti támo­gatásra találtak a szovjet sakkozásban. Hegyi Gyula ezután egyenként, név sze­­rint is üdvözölte a vendégeket, a ver­seny résztvevőit. Mindenkit nagy tapssal köszöntött a közönség. Különösen kiju­tott az ünneplésből Szabó László nagy­mesterünknek. Hegyi Gyula államtitkár ezzel fejezte be beszédét: __ Nagy kitüntetésnek tartjuk, hogy a Nemzetközi Sakkszövetség Magyarorszá­got bízta meg a sakkvilágbajnokjelöltek versenyének a megrendezésével. Ez a jog azonban egyben kötelességet is jelent:­ jól meg kell rendeznünk a versenyt, úgy­, ahogy­an azt eddigi eredményeink alap­ján elvárják tőlünk. Kell, hogy a verseny előre vigye a sakkozás ügyét nemcsak világviszonylatban, hanem jelentős mér­tékben Magyarországon is! Megtettünk erre minden előkészületet. Nagyban se­gítette a munkánkat az, hogy ma a sport Magyarországon állami ügy, a közösség ügye. Államunk sportszerető vezetőinek, a Magyar Dolgozók Pártjának támoga­tására állandóan számíthatunk. Ott, ahol alig öt évvel azután, hogy a pincékből előtántorgó, éhező, rongyos nép romba­­dől­t országot talált, most hatalmas világ­versenyt tudunk rendezni. Mélységes há­lával, szeretettel, ragaszkodással fordul a magyar sporttársadalom ma azok felé, akiknek ezt az újjáépítést, ragyogó ered­ményeinket köszönhetjük. Forró szerete­tünk szava száll felszabadítónk, a nagy Szovjetúnió és annak bölcs vezetője, Sztálin elvtárs felé. És még szilárdabb helytállással­­ teljesítjük kötelességünket azon az úton, amelyet a Magyar Dolgo­zók Pártja Rákosi Mátyás vezetésével je­lölt ki számunkra a szocializmus meg­valósítására! A nagy tapssal fogadott beszéd után Karel Opocensky, a FIDF alelnöke a nemzetközi szövetség nevében francia nyelven üdvözölte a mint mondta — történelmi jelentőségű verseny résztve­vőit. Viktor Goglidze, a szovjet küldött­ség vezetője a szovjet nép üdvözletét tolmácsolta, majd Nikoláj Zubarjov és Balogh László versenybírók ismertették a versenyszabályokat. Megtörtént a sor­solás is, amit meglehetősen nagy izga­lommal vártak a versenyzők és a nézők. Hegyi Gyula emelkedett még egyszer szólásra, s a közönség lelkes, fegyelme­zett magatartását és támogatását kérte. „ Minden részvevőnek sikeres műkö­dést kívánok és ezzel a világbajnokjelöl­­tek versenyét megnyitom — fejezte be beszédét Hegyi Gyula államtitkár. Este a vendégek tiszteletére a város­ligeti Gundel-étteremben Hegyi Gyula adott vacsorát. Ünnepélyes keretek között nyílt meg a SAKKVILÁGBAJNOK-JELÖLTEK VERSENYE KOTO­V is megérkezett .

Next