Salon és Sport - A „Fővárosi Lapok” képes melléklete, 1891 (1-13. szám)

1891-11-08 / 6. szám

Budapest, 1991. 6. szám. Vasárnap, november 8. 1 A „FŐVÁROSI LAPOK" KÉPES MELLÉKLETE. ELŐFIZETÉS a „Fővárosi Lapokra“ a „Salon és Sport“ melléklettel együtt Félévre 8 frt. — Negyedévre 4 frt. MEGJELENIK HETENKÉNT. Szerkesztik: WOHL JANKA és ADORJÁN SÁNDOR. ELŐFIZETÉSEK és HIRDETÉSEK a kiadóhivatalba (Budapest, Athenaeum-épület) küldendők. Lapunk egyik dán ba­rátja, ki több évet töltött Budapesten a specziális ma­gyar viszo­nyok megis­­merhetése vé­gett, a követ­kező érdekes sorokat küld­te be hozzánk Kopenhágából, melynek kö­zelében tud­valevőleg a czár legutóbb néhány hóna­pot töltött: A sportsman-czár. »Hogy a czár »vadászkürtözni« szokott, vadászni pedig nem szokott, s hogy néha, azon iszonyatos üldö­zés folytán, melynek a »szent« Oroszországban ki van téve, olyan ideges, hogy némileg menthetőnek lát­szik az a röpirat, mely »konstatálta«, hogy a czár örült — az tudvalevő. Fredensborgban a czár sokkal szabadabban mozgott, mint otthon bárhol, minthogy Dániában el nem képzelhető még az osztrák detektív rendszer sem, az oroszról nem is szólva. A czár azonban itt is, leszámítva a szabadabb, függetlenebb járás-kelést, egészen úgy élt, mint ott­hon, azaz nagyokat sétált, evett-ivott, s játszott a gyermekekkel, boldogan mint egy nyárspolgár, mintha nem ő volna a világ leghatalmasabb és legszerencsétle­nebb uralkodója. Rendkívül kitartóan gyalogolt a fre­­densborgi óriási parkban. Itt azonban egyszer mégis történt ellene egy merénylet. Amint ugyanis óriás termeténél fogva hatalmas léptekkel járt a kavicsos utakon, gondtalanul lóbálva botját, — egyszerre hall a bokor mögül egy kis gyanús pattanást, olyant, aminöt a pisztolykakas felvonása vagy egy­­ fotográf sötét kamarájának nyitása-csukása okoz. A czár halott halaványan megáll, botját elejti, iszonyú tekin­tettel néz a bokor felé, s ott lát egy valóságos foto­­gráfot. A düh és hirtelen öröm egy villanása csillant föl a czár szemében, a következő pillanatban dörgő hangon mondá, hogy soha, »Jamais!« — s azzal meg­fordult, s a tekintetének hatása alatt remegő fény­­képírót ott hagyta. A kastélyból a két uralkodóház egy sereg gyer­meke rohant eléje, fölsiketitő zsivajával elfeledtetve a »borzasztó esetet«, mely sokáig képezte a beszélgetés tárgyát a dán-orosz uralkodó és csupán dánus fotográf­­családok között. Ez természetesen nem akadályozta meg a czárt, hogy kedvencz »Walking-sport«-ját tovább is foly­tassa, másnaptól fogva, minden napon át néhány óra hosszáig. Sokkal érdekesebb azonban az, hogy a czár kitűnő boxoló, s ennek tanúbizonyságát ép a kopenhágai királyi színházban adta. Ép Wagner »Walkyre«-jét játszották, melynek első felvonását még be sem végez­ték, midőn a czár, ki Wagner zenéjét gyűlöli, Wal­demar herczeggel elhagyta a páholyt, bement vele a külön b­eázó-terembe, s ott falatoztak egy darab ideig derekasan. Aztán feltűrték frakkjuk ujját, s egy kis erőteljes boxolással kárpótolták magukat azért az unalomért, amit neki Wagner okozott. A czár nagyon ügyes boxoló, de a sugár Wal­­demár herczeg fürgébb, s miután II. Sándor néhány

Next