Salon és Sport - A „Fővárosi Lapok” képes melléklete, 1892 (1-53. szám)

1892-05-01 / 18. szám

szatérést oly jól ismeri. De ma máskép lesz. Meg­állóit ... a lelke mélyén felzendült a tegnap hallott dal! A dal a tavaszt írja le, hogy mi új, mi varázs­latosan szép, pedig csak a régi az, a rég ismert. Aztán van egy részlete, midőn a »tájkép« s a táj illata, zenéje, egy symphoniává tömörül s megragadja azt, ki végre is szeretni született: »Oh Lenz wie bist du so wun­derschön!* * kiáltja bele a mindenségbe a szerelmes s érzi, hogy uj életre ébredt. Szeghalmi Gábort is so­dorta a „dal hangulata... e perczben Lillában remény­kedett. Ő lesz az, ki még szerelemre bírja. Belépett az ajtón — ott feküdt a halványkék szo­­bácska egy kerevetén, s kék füstöt eregetett az ég felé. Amint Gábor belép, a vereshajú, szürke szemű asszony előbb egyet sóhajt, aztán kidobja az ablakon a czigarettát, s felnevet: — »Hát maga is csak úgy, mint a többiek« — mondja az ajka, de arcza halvá­nyabb lett. »Nem, nem úgy mint a többiek«, mondja Gábor, s ujong a lelke, hogy az asszony védelemre készül. »Miért jött hát?« kérdi a vereshajú sphinx, mereven a férfi szemébe nézve. »Hogy elmondjam azt, hogy nem tudok sze­retni... mégsem.« E perczben Gábor elhiteti magával, hogy hazudik, pedig úgy tetszik neki, a szerelem száll a lelkébe s ellepi. »Nem tud?« És Lilla, ki ellenállásra készült, tá­madáshoz kezd. »Hogy érti ezt?« »Lássa, már oly hálás voltam, azt hittem sze­retni fogom és nem ment... sehogy sem,« mondja Gábor azon meggyőződéssel, hogy hazudik. »Nem szeret?« Lilla hangja átlátszó tiszta lett, felemelkedett fektéből: »szép, szép... és ha kinéz az ablakon, nem hallja a tavasz hangját...« »Magát látom csak e perczben s elszomorodom.« És Gábor e pillanatban úgy látta, ez az asszony életre is hívhatná, szép s igazabb, mint a többiek voltak. Lilla ismét visszaesett passzivitásába, nem tudta a férfi támadni fog-e vagy első szerepében marad-e. »Maga szép, maga olyan, mintha én írtam volna meg. Magában lenne az a zene, amit odakinn alig értettem meg... kedvesem ... mondta s a szerelem álarczát vette fel. A férfi csak közeledett hozzá, s valóban hitte is azt a mit mond. »Beszéljen, beszéljen,« suttogta Lilla, lehunyva szemeit »Szép, szép,« Gábor megfogta kezét, megszorí­totta, s kereste szemeinek kifejezését. Lilla egyszerre felpattant mellőle s a szoba túl­oldalára szökött. »Ne még, ne mondja el amit érez, várjon, vár­jon csak egy perczig... egy pillanatig hagyjon még...« »Nem, nem, szeretem! Igen most már tudom. Érzem, újjá születek benned. Érzem, visszaadtál a sze­relemnek, az vagyok aminek teremtettek: jó, bölcs, életre képes. Te vagy az élet forrása, te vagy maga az élet... szeretlek.« Az asszony egy perczig nem hitt még önmagá­nak sem. Lehetséges ez! Életre ébredt ez a férfi, kit még soha senki sem látott az életnek örülni. Életre ébredt benne, érte, s akar élni: vele! Vele? ki mindig szerette, s kiért eddig semmit, de semmit sem tett? — Ne még, ne szólj hozzám. Hallgas el, nem hallhatlak. Tudod-e mit beszélsz? érted? - mondta Lilla szinte önkívületben, s aztán ott álló helyén lero­gyott s kezeibe temetve arczát, sirt. Gábor lehajolt hozzá, megfogta kezét és szemeibe tekintett. Belené­zett e két sötétszürke szembe a mely vonzotta: látta benne a maga képét oly alakban mint még soha senki szemeiben, látta hogy ő e két szem mögött az Isten, az Úr, a mindenható, maga a mindenség. Nézett, nézett, hallgatott — várta mi lesz. Várta, hogy a lelkében elébb kigyulladt szikra lángra kapjon, s felgyújtsa egész lelkét. .. Az asszony nem szólt. Csak odasimult most hozzá, térdeire fektette fejét, eltemette arczát, elfedte szemeit. De — nem félt a férfitól. Egyszerre felpattant a földről, karjai közé vetette magát s elrebegte neki szerelmét, szenvedését. S a férfi csak várt. Lassankint ugy tűnt fel Szeghalmynak, hogy ha az asszony még egy mozdulattal többet tesz, szánni fogja, s ha még eg­gyel többet, mosolyogni fog rajta. Érezte, hogy fe­lelni már nem tudna neki, nem is fog tudni soha , pe­dig Lilla csak beszélt — beszélt tovább, de már Gábor nem hallotta. Mást látott meg ott a lelke mélyén; nem a szerelmet. Hiába, meddő a tavasz, meddő! Vágyott el, el innen. Egyszerre midőn Lilla felte­kintett, szinte megijedt Lilla szemeinek fényétől, meg­rémült a gondolatra, hogy minek látja őt ez az asszony. Megrémült a harsogó szerelmi daltól, mely e szemekből áradt, meg a saját lelke némaságától; tu­datára ébredt annak, hogy ehhez az asszonyhoz nincs és nem is lehet joga__Kitépte magát karjai közül, ki­rohant a házból, ki a kertből, ki az utczára, ment, ment esztelenül, reménytelenül, mert érezte, hogy a virágfakadásban az ő lelkének már semmi része sem lehet. Érezte, hogy a­miről ő tud, azzal nem lehet annak az öntudatlan szenvedélynek, a­mely ez as­­­szony csókjaiból kisugárzik, megfelelni. Menekült a virágok illatától, menekült az első májusi nap halk zenéjétől. Hazament, becsukta szoro­san ablakait, leeresztette az ablakredőket, s egy gyer­tyaszál fényénél soká irt... Gondolom, néhány hangu­latos, mély költeményt — a tavaszról. Justh Zsigmond: A »monochrom« (egyszinüség) megint kezd kisérteni a new-yorki öt órai teáknál: virágdísz, asztalkendő, porczellán, mind egyetlen szint mutat. Egyik divathölgy annyira betű szerint vette ezt, hogy a maga és lányai haját is Tizian­ vörösre festette, hogy összevág­jon az asztalkészlet színével. Még különösebb hatást ért el egy cubai gazdag nő, ki a saját hollószínü hajához alkalmazta a díszlete­ket is. Fekete servicc és fekete pengzek voltak az asztalon ; fekete cselédség szolgált fel a Mephistophelesi lakománál, mely rossz nyelvek szerint arra volt hivatva, hogy a háziasszony hó vállait és fehér nyakát érvényre juttassa. * * * Elmés kis találmányról írnak az amerikai lapok, mely »garterphone« név alatt jött forgalomba, s arra szolgál, hogy a harisnyakötőre alkalmazva, pontosan megmérje , hány mértföldet gyalogol naponta egy-egy újvilági szép leány. Miután a »bágya­­tag szépségek« teljesen kimentek a divatból, a nap hősnője ma az, ki legjobban meg van edzve a sport­fáradalmakhoz. A gar­­terphone segélyével meghatározhatjuk a bevásárlások alatt befu­tott mértföldeket is, s a kis készülék néha 5—6 sőt io mért földet is jelez ilyenkor ! Mondják, hogy a kevésbé erélyes hölgyek beérik vele, ha a »hamarban« ringatják vagy lóbázzák lábaikat, kényelmes re­gényolvasás közben; a garterphone ilyenkor is hűségesen regis­­trálja a mozgás mennyiségét.

Next