Salon és Sport - A „Fővárosi Lapok” képes melléklete, 1892 (1-53. szám)

1892-05-01 / 18. szám

szatérést oly jól ismeri. De ma máskép lesz. Megállóit ... a lelke mélyén felzendült a tegnap hallott dal! A dal a tavaszt írja le, hogy mi új, mi varázslatosan szép, pedig csak a régi az, a rég ismert. Aztán van egy részlete, midőn a »tájkép« s a táj illata, zenéje, egy symphoniává tömörül s megragadja azt, ki végre is szeretni született: »Oh Lenz wie bist du so wunderschön!* * kiáltja bele a mindenségbe a szerelmes s érzi, hogy uj életre ébredt. Szeghalmi Gábort is sodorta a „dal hangulata... e perczben Lillában reménykedett. Ő lesz az, ki még szerelemre bírja. Belépett az ajtón — ott feküdt a halványkék szobácska egy kerevetén, s kék füstöt eregetett az ég felé. Amint Gábor belép, a vereshajú, szürke szemű asszony előbb egyet sóhajt, aztán kidobja az ablakon a czigarettát, s felnevet: — »Hát maga is csak úgy, mint a többiek« — mondja az ajka, de arcza halványabb lett. »Nem, nem úgy mint a többiek«, mondja Gábor, s ujong a lelke, hogy az asszony védelemre készül. »Miért jött hát?« kérdi a vereshajú sphinx, mereven a férfi szemébe nézve. »Hogy elmondjam azt, hogy nem tudok szeretni... mégsem.« E perczben Gábor elhiteti magával, hogy hazudik, pedig úgy tetszik neki, a szerelem száll a lelkébe s ellepi. »Nem tud?« És Lilla, ki ellenállásra készült, támadáshoz kezd. »Hogy érti ezt?« »Lássa, már oly hálás voltam, azt hittem szeretni fogom és nem ment... sehogy sem,« mondja Gábor azon meggyőződéssel, hogy hazudik. »Nem szeret?« Lilla hangja átlátszó tiszta lett, felemelkedett fektéből: »szép, szép... és ha kinéz az ablakon, nem hallja a tavasz hangját...« »Magát látom csak e perczben s elszomorodom.« És Gábor e pillanatban úgy látta, ez az asszony életre is hívhatná, szép s igazabb, mint a többiek voltak. Lilla ismét visszaesett passzivitásába, nem tudta a férfi támadni fog-e vagy első szerepében marad-e. »Maga szép, maga olyan, mintha én írtam volna meg. Magában lenne az a zene, amit odakinn alig értettem meg... kedvesem ... mondta s a szerelem álarczát vette fel. A férfi csak közeledett hozzá, s valóban hitte is azt a mit mond. »Beszéljen, beszéljen,« suttogta Lilla, lehunyva szemeit »Szép, szép,« Gábor megfogta kezét, megszorította, s kereste szemeinek kifejezését. Lilla egyszerre felpattant mellőle s a szoba túloldalára szökött. »Ne még, ne mondja el amit érez, várjon, várjon csak egy perczig... egy pillanatig hagyjon még...« »Nem, nem, szeretem! Igen most már tudom. Érzem, újjá születek benned. Érzem, visszaadtál a szerelemnek, az vagyok aminek teremtettek: jó, bölcs, életre képes. Te vagy az élet forrása, te vagy maga az élet... szeretlek.« Az asszony egy perczig nem hitt még önmagának sem. Lehetséges ez! Életre ébredt ez a férfi, kit még soha senki sem látott az életnek örülni. Életre ébredt benne, érte, s akar élni: vele! Vele? ki mindig szerette, s kiért eddig semmit, de semmit sem tett? — Ne még, ne szólj hozzám. Hallgas el, nem hallhatlak. Tudod-e mit beszélsz? érted? - mondta Lilla szinte önkívületben, s aztán ott álló helyén lerogyott s kezeibe temetve arczát, sirt. Gábor lehajolt hozzá, megfogta kezét és szemeibe tekintett. Belenézett e két sötétszürke szembe a mely vonzotta: látta benne a maga képét oly alakban mint még soha senki szemeiben, látta hogy ő e két szem mögött az Isten, az Úr, a mindenható, maga a mindenség. Nézett, nézett, hallgatott — várta mi lesz. Várta, hogy a lelkében elébb kigyulladt szikra lángra kapjon, s felgyújtsa egész lelkét. .. Az asszony nem szólt. Csak odasimult most hozzá, térdeire fektette fejét, eltemette arczát, elfedte szemeit. De — nem félt a férfitól. Egyszerre felpattant a földről, karjai közé vetette magát s elrebegte neki szerelmét, szenvedését. S a férfi csak várt. Lassankint ugy tűnt fel Szeghalmynak, hogy ha az asszony még egy mozdulattal többet tesz, szánni fogja, s ha még eggyel többet, mosolyogni fog rajta. Érezte, hogy felelni már nem tudna neki, nem is fog tudni soha , pedig Lilla csak beszélt — beszélt tovább, de már Gábor nem hallotta. Mást látott meg ott a lelke mélyén; nem a szerelmet. Hiába, meddő a tavasz, meddő! Vágyott el, el innen. Egyszerre midőn Lilla feltekintett, szinte megijedt Lilla szemeinek fényétől, megrémült a gondolatra, hogy minek látja őt ez az asszony. Megrémült a harsogó szerelmi daltól, mely e szemekből áradt, meg a saját lelke némaságától; tudatára ébredt annak, hogy ehhez az asszonyhoz nincs és nem is lehet joga__Kitépte magát karjai közül, kirohant a házból, ki a kertből, ki az utczára, ment, ment esztelenül, reménytelenül, mert érezte, hogy a virágfakadásban az ő lelkének már semmi része sem lehet. Érezte, hogy amiről ő tud, azzal nem lehet annak az öntudatlan szenvedélynek, amely ez asszony csókjaiból kisugárzik, megfelelni. Menekült a virágok illatától, menekült az első májusi nap halk zenéjétől. Hazament, becsukta szorosan ablakait, leeresztette az ablakredőket, s egy gyertyaszál fényénél soká irt... Gondolom, néhány hangulatos, mély költeményt — a tavaszról. Justh Zsigmond: A »monochrom« (egyszinüség) megint kezd kisérteni a new-yorki öt órai teáknál: virágdísz, asztalkendő, porczellán, mind egyetlen szint mutat. Egyik divathölgy annyira betű szerint vette ezt, hogy a maga és lányai haját is Tizian vörösre festette, hogy összevágjon az asztalkészlet színével. Még különösebb hatást ért el egy cubai gazdag nő, ki a saját hollószínü hajához alkalmazta a díszleteket is. Fekete servicc és fekete pengzek voltak az asztalon ; fekete cselédség szolgált fel a Mephistophelesi lakománál, mely rossz nyelvek szerint arra volt hivatva, hogy a háziasszony hó vállait és fehér nyakát érvényre juttassa. * * * Elmés kis találmányról írnak az amerikai lapok, mely »garterphone« név alatt jött forgalomba, s arra szolgál, hogy a harisnyakötőre alkalmazva, pontosan megmérje , hány mértföldet gyalogol naponta egy-egy újvilági szép leány. Miután a »bágyatag szépségek« teljesen kimentek a divatból, a nap hősnője ma az, ki legjobban meg van edzve a sportfáradalmakhoz. A garterphone segélyével meghatározhatjuk a bevásárlások alatt befutott mértföldeket is, s a kis készülék néha 5—6 sőt io mért földet is jelez ilyenkor ! Mondják, hogy a kevésbé erélyes hölgyek beérik vele, ha a »hamarban« ringatják vagy lóbázzák lábaikat, kényelmes regényolvasás közben; a garterphone ilyenkor is hűségesen registrálja a mozgás mennyiségét.