Salon és Sport - A „Fővárosi Lapok” képes melléklete, 1892 (1-53. szám)
1892-10-30 / 44. szám
Vegyesek. Vilmos császár legújabb arczképe Parlagh Vilma művészi ecsete alól fog kikerülni. Amint egy érdekes magánlevélből értesülünk, a császár az arczképhez részint saját berlini palotájában, részint a művésznő műtermében ült és szellemes, élezes társalgása s leirhatlanul kegyes modora által jóval megkönnyité a nagy feladatot, melyre a nagy port felvert Moltke arczkép fiatal festőnője vállalkozott Midőn az uralkodó kívánságára, a művésznő újra elmondta a kényes Moltke arczkép-ügyet, a császár ekkép vigasztalta őt: »Ne engedje leveretni magát az effélék által. Az irigységet nem lehet eltiltani, de vegyen példát a parafán: minél erősebben nyomják a víz alá, annál ruganyosabban emelkedik ki belőle. Ne is igyekezzék engem jobban lefesteni, mint ahogy Moltkét festette. Nekem ez a legmegkapóbb arczképek egyike.« A császár rendkivüli tájékozottságot árult el a művészeti kérdések terén és a művésznő férjével ezerféle tárgyról társalgott. A két órai ülés után, távozáskor magához vette a pompás rózsacsokrot, mellyel beléptekor üdvözölték, mondván: a »A rózsákat elviszem a feleségemnek.« Akik a képet látták, bár még nem kész, azt állítják, hogy ez lesz tán a tehetséges művésznőnek legsikerültebb műve. (Örömmel konstatáljuk ez alkalommal is, hogy Parlaghy Vilma magyar és a magyar névnek és tehetségnek szerez a külföldön fényes elismerést.) * * * Gróf Zichy Géza intendáns mint örömmel halljuk, javult egészséggel tért vissza Karlsbadból és legközelebb megkezdi ismét intendánsi működését. sje * * Justh Zsigmond fiatal munkatársunk, e napokban indul Indiába, hol a telet fogja tölteni. ígéretét bírjuk, hogy minél gyakrabban felkeres tudósításaival. * * * »Sala des Trece« (a tizenhármak terme) a spanyol királyok palotájában Aranjuezban sajátságos esetnek köszönheti elnevezését. 1884-ben, mikor Aranjuezben a kolera pusztított, XII. Alfonz király Sesta herczeg társaságában elhagyta Madridot és titokban meglátogatta a vésszel sújtott helyet. Járt a kórházakban és magánházakban ápolt betegeknél, aztán a város nagyjait magához hívta ebédre a palotába. Pompás lakomát rendeztetett, vidám hangulat uralkodott a teremben, midőn a király egyszerre nevetve felkiáltott: »Uraim, tizenhárman vagyunk, egy év leforgása alatt valamelyikünk meghal!« A vendégek megdöbbenve néztek egymásra. Tíz hónappal később a hősies hajlamú király meghalt. Vendégeinek ekkor eszébe jutott a tizenhármas lakoma és a király megjegyzése. A termet nem használták többé ebédlőül, hanem bizonyos babonás előítélet hatása alatt elnevezték a »tizenhármak termé«-nek. ♦ * * Bátor sportlady. Mrs Fairfaxé egész York területén, mint felette bátor lovas ismeretes. Nemrég vadászatra indult és majdnem szerencsétlenül járt. Egy széles árkot akart átugratni, de mielőbb lovának lába partot ért volna, visszabukott az iszapos vízbe. A ló erősen kapálózott és mindenki azt hitte, Mrs Fairfax nem kerül ki alóla elevenen. Pár percz múlva azonban kiszabadította magát s azon vizesen, lélekszakadtan ismét lovára kapott, újra rákényszerítette azt, hogy átugorja vele az árkot, aztán teljes hidegvérrel folytatta a vad üldözését, mintha semmi sem történt volna. * * * A nők és a selyem. Ha véletlenül pénzhez jutnál, mit vásárolnál legelőbb ? — kérdi a mama felnőtt leányától. — »Egy tucat selyem harisnyát! — felelé az gondolkozás nélkül. És való igaz, hogy a nők jobban szeretik a selymet még a gyémántoknál is. Azon alapszik ama divat, hogy a vászon és batiszt fehérneműeket is selyemmel szeretjük pótolni. A selyemáruk nagyon különböző minőségüak, drágábbak és olcsóbbak, hogy a kevésbbé vagyonos, de elegántiát kedvelő hölgyek is megszerezhessék a szükséges czikkeket. Jóizlésű és valóban elegáns nő többet költ alsó ruháira, mint a felsőre, vagyis alul gondosabban van öltözve, mint kívül. »Ha az utczára lépek, mindig azt gondolom, hátha felfordul velem a kocsi, vagy valami baj ér, mondá egy előkelő hölgy, — legyen rajtam bár vászon- vagy bársonyruha, harisnyám, szoknyám, fűzőm stb. selyemből való.. . * * * — Mennyire van érdekes munkájával báró A. — ? kérdi a túlérett X. grófné, — halkan. Báró A.: Miféle munkával? X. grófné: Hallom, hogy sur le oif felvett rajzokban örökíti meg kalandjait. Érdekes mű lehet. Ki fogja adni? — Rosszul értesült a grófnő — feleségem toilettejeit én szoktam megrajzolni és ő írja hozzá a szöveget: — a ruha szereplésének történetét .... Az érett hölgy furcsa képet vág. A negyven éves nő, Mrs. Terhune felolvasást tartott a Monona Lake gyülekezetben a negyven éves nőkről. A felolvasás főbb részeiben így hangzik: Negyven éves korában éri el a nő szellemi fejlettsége legmagasabb fokát, és élete esthajnala mégsem elég derült. Vegyük az általános eseteket. A leány húsz éves korában férjhez megy. Csinos, értelmes és művelt. Van olvasottsága; belemerül egy parányira a gondolatok nagy óceánjába és bámulva látja az eszmék hullámverését. Álmodozott távolabbi utakról is a haladás szellemi kikötői felé. S ekkor ránehezülnek a hitvestársi kötelességek. Eleinte folytatja olvasmányait s igyekszik lépést tartani a korral, de ideje jobban igénybe van véve mint addig. Majd megjelennek a gyermekek s ezer uj gondot hoznak magukkal. A házi dolognak nem akar vége-hossza szakadni. Csak azért végez be egyet, hogy mást vegyen elő helyette. Néha eszébe jut, hogy tanulmányait folytatni kellene, de honnan teremtse elő az időt? Jó anya és nem hanyagolhatja el gyermekeit a könyvek miatt. Nem bír többé egy vonalon maradni azokkal a nőkkel, kiknek kevesebb gondjuk, bajuk van. Abból amit tudott sokat elfeled. Erélyét megkétszerezi, hogy gyermekei számára minden előnyt felhasználjon s önzőnek tartaná magát, ha leülne olvasni, midőn gyermekeinek és férjének szüksége van reá. Aztán egyszer csak azt látja, hogy gyermekei észrevették a mamájok tudatlanságát. Összehasonlítják őt másokkal s ez neki fájdalmat okoz. Legjobb akarata mellett sem képes érdeklődni azok iránt a dolog iránt, melyeket az ifjúság lelkesül. Ki hitte volna, hogy idáig jusson, hiszen éppen ő érettek áldozta fel magát. Dolgozott, iparkodott, kötelességét teljesítés ezalatt eszméi mind szűkebb és szőkébb körre szorultak, mig végre most egyedül maradt s lelke nem képes befogadni a haladás új eszméit. Vajjon helyesen cselekedett-e? Olyan nagy önzés lett volna-e az, ha gyermekeit jobban magukra hagyja kisded korukban, hogy később lépést tarthasson szellemi fejlődésökkel ? Nem repülnek-e ki hamarább őrködő szárnyai alól ha látják, hogy szelleme nem képes az övékkel száguldani ? És mi lesz vele, ha már üres a fészek? Elhagyatva, elfeledve fogja visszasóhajtani azokat az éveket, melyek szellemi fejlődésének gátat vetettek. ------se------ 6