Salon és Sport - A „Fővárosi Lapok” képes melléklete, 1892 (1-53. szám)
1892-02-14 / 7. szám
keretébe vonzani és légkörükben visszhangoztatni a magasabb rendű eszméket. A házi apparátust kellene mindenekelőtt megváltoztatni, a nálunk oly nagy horderejű »vacsora« eszméjét kellene elejteni s nehány oly salont nyitni Budapesten, hol péld. az előkelő idegen, kit sorsa hazánkba hozott, feltalálhassa a művelt országok rendes légkörét, ahol tudja, hogy estén kint van egy-két óra, midőn külön meghívás nélkül megjelenhet s kedélyes kandalló-tüzet, előzékeny háziasszonyt s egykét érdekes embert talál, kik csak úgy mint ő maga, a mindennapi élet lázas hajszája után, pár percznyi lélekemelő derűre vágynak, mit egyedül csak művelt nők körében találhatnak fel. — De nemcsak ez nem található nálunk, sőt már az sincs többé, ami eddig volt. Mi mind, kik évtizedek óta tapodtuk a budapesti salonok parquettjét, vérző szívvel constatáljuk a társadalmi élet hanyatlását a társadalom minden rétegében. Egy-két évtizeddel ezelőtt péld. ha híres művész vagy művésznő jött Budapestre, számtalan ház sietett ünneplésére. Liszt, Rubinstein, Joachim, a bájos Klausz Vilhelmina, Schumanné stb. mind megannyi elragadtatással tapasztalta a műértő és emberbecsülő budapesti társaság szeretetreméltóságát. — Ma ez nem létezik többé, s a művészek úgy távoznak Budapestről, mint akármely világvásárról, minden subjectivebb benyomás nélkül, — ha csak a kellemetlen benyomást nem akarjuk számba venni. Társadalmunk soha sem volt kisebb fractiókra szétforgácsolva, mint épen jelenleg és e kis fractiók összevonása, nagyobb testekké való tömörítése — egyedül csak a nők által létesíthető. Ha jól emlékszem, feledhetetlen ifjú barátom gr. Széchenyi Lajos és Justh Zsigmond, midőn a »Műbarátok köre« eszméjét megpendíték, elsősorban társadalmi mozzanatnak a társadalmi érintkezés eszközének, a kasztszellem ellenszerének képzelték azt, és a művészi irodalmi czélt inkább ürügyül használták életbevágóbb, fontosabb czélok elérésére. S mivé nőtte és növi ki magát a nemes eszme? — A fórangúság magán sportjává, melynek épen a társadalmi életre, a különböző művelt elemek egyesítésére és érintkezésére semminemű befolyása nincs.*) Vannak ugyan már olyanok, kik társadalmunk e beteg állapotát felfogták, átgondolták s orvoslását czélzó kísérleteket tettek, mint pl. Csáky Albin grófné, ki elévülhetlen érdemeket szerzett, midőn sok szószaporítás helyett megmutatta, hogy lehet a khinai falon belül is különböző elemekből élvezetes társaságot létesíteni, mely a gyakoribb találkozás folytán összesimul, ellentétes természeténél fogva megtenni alkalomadtán azt a fényes szikrát, mely ragyog, gyújt és a szellemi élet legszebb vívmánya. A szellemdús grófnő megelégedéssel tekinthet vissza első évadjára, mit ő maga *) Nem szabad elfelednie a tisztelt czikkírónak, hogy e társulat új és működése még a kezdeményezés nehézségeivel küzd. Idővel izmosodni fog s remélhetőleg tágabb körre fogja kiterjeszteni figyelmét. (Szerk.) ugyan szerényen csak »kísérletnek« nevez, holott öntudatosan és tapintatosan tett egy nagy haladó lépést a budapesti társasélet kongó sivatagában. De egy fecske, legyen az bármi szép, csupán hirdetője lehet a tavasznak!---Asszonyaim! szépséges magyar hölgyek! vegyék fehér kacsóikba a vezérfonalat, csalogassanak el bennünket a klubbtól ama kedélyes oázisba, hol a rideg férfikedély felmelegedhessék szellemük jótévő napján, hol szeretetreméltóságuk mint a mágnes vonzza magához a nemes érceket! Teremtsenek szellemi központokat, hová bejuthatni mindnyájunknak vágya és ambitiója legyen. Áldozzák fel próbaképen egy évadra a nálunk annyira becézett »entre-nous« jelszót, mondjanak le a folytonos intimitás kényelméről s nyissák meg salonjuk szentélyét házi ruhájában, minden ünnepélyes előkészület nélkül. Csak úgy fogják megismerhetni a komoly, a szereplő, a »nagy« férfiak egész szeretetreméltóságát, mert azok is, »frakk és klakk« nélkül jelenvén meg, szellemi kincseiket saus facon fogják szórni két kézzel, ama fösvényhez hasonlólag, ki elfelejté kincsét elrejteni. Tegyenek önök is »kísérletet« e téren és ha rosszul üt ki a próba és rosszat tanácsoltam, ám boszulják meg magokat rajtam — és ne fogadjanak! Grollo II. III. Napoleon udvara. lábitó szépség és szellem — ki állhatna ellen e két italomnak ?! Földi halandó bizonyára nem. Tudta ezt a bájos Castiglione grófné is, midőn hódításai színteréül III. Napoleon udvarát szemelte ki, s odahagyva turini villáját, Párisba költözött. — Sokat foglalkozik a szép asszonynyal a Londonban megjelent »Random Recollections of Courts and Society, by a Cosmopolian” czimü könyv, mely őszinteségében érdekes kiegészítője a Pierre Lane leleplezéseinek, miket a »Figaro« közöl. Castiglione grófné a pétervári követségi titkár, marchese Olduini leánya volt. Atyja a bálványozásig szerette a gyönyörűen fejlődő gyermeket, s legképtelenebb szeszélyeit is teljesíté. Külön cselédséget rendelt számára, s a gyermekleány korlátlanul uralkodott egész környezete fölött. Igen fiatalon neje lett Castiglione grófnak, Victor Emánuel lovászmesterének. De a gróf nem az az ember volt, ki egy olyan asszonyt szorosan magához tudott volna lánczolni. A szeszélyes, elkényeztetett fiatal nő fellázadt a családi élet kötelességei ellen, s természetellenes ellenszenvet mutatott még egyetlen fia iránt is. Férjétől elkülönítve élt Turin melletti villájában, önbálványozásba merülve. — Boudoirja szentélyhez hasonlított. A szeszélyes istennő különböző korbeli kosztümöket viselt, s a művészileg világított szobában, hanyagul hátradőlve párnáin fogadta vendégeit. Keveset beszélt, s ha egyik-másik udvarlója szemére vetette, hogy a szépsége által élesztett szenvedélyeket nem akarja kielégíteni, mosolyogva felelte: »Nem elég, hogy láthat ?«