Sárköz, 1956 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1956 / 2. szám
Könyvekről Garay János válogatott művei Tetszetős kiállítású kis könyv jelent meg ez év júniusában a Szekszárdi Megyei Könyvtár kiadásában: Garay János válogatott művei. A könyvkedvelőt mindig a várakozás izgalma járja át, amikor sokatváróan belelapoz, beleolvas egy új könyvbe. Egy ízléses külsejű könyvnél az első kérdése: vajon a tartalom megfelel-e a külsőnek? Már elöljáróban meg kell mondanom, hogy e kis könyv csalódást okozott. A külső forma és a belső tartalom harmóniája hiányzik. Hiányzik, mert elhamarkodott, gondatlanul nyomtatásra bocsátott munka. Még mielőtt a mű hibáira, hiányosságaira rámutatnék, egy lényeges kérdést kell felvetnem: szükséges volt-e Garay válogatott műveit kiadni? Úgy érzem, ilyen formában nem volt rá szükségünk. Ma már idejétmúlt az a nézet, hogy minden kinyomtatott sor elősegíti az irodalomra, kultúrára éhes néptömegek kulturális fejlődését, s éppen ezért hasznos. Ma már igényesek vagyunk. S igényességünk kötelez bennünket, igényességünk azt kívánja, hogy jól válogassuk meg, milyen műveket adunk ki és hogyan. Garay már korában sem volt nagyon népszerű költő. Nagyobb, maradandó hatása nem volt közönségére. Halála után érdemei mindinkább eltompultak, hatása halványodott. A róla alkotott kritikai kép — még a halála után 50— 60 évvel keletkezett is — ma sem változott. Ez a kép nagy vonalakban a következő: Nem volt költői lángelme. Bár sokat írt, igazi remeket alig alkotott. Drámáit már kora is hidegen fogadta. Epikája részben megkésett visszhangja Vörösmartyénak, s a klasszikus eposz süllyedését mutatja, részben korai kísérlet, melyet árnyékba borított Arany. Lírájában kevés az új hang. Két verse élte túl: Az obsitos és Kont. Érdeme, hogy népmondai és népies tárgyú elbeszélései nagy hatással voltak Tompára. Lírai költeményei három nagy tárgykörből fakadnak. Ezek: A szabadságvágy, a demokratikus érzelmek és a nőtisztelet. Közös forrásuk a hazaszeretet, melynek kifejezésében Vörösmarty hatásán kívül Széchenyi tanításai is jelentkeznek. Szemére vetették a lírai műveiben jelentkező, „szónokiasságba puffanó áradozást”. Nem tekintették önállóan alkotó művésznek, inkább a történeti események hű ábrázolójának. Szerkesztőkészsége ellen is volt kifogás. A Garayról előbb közölt kép máig sem változott meg lényegesen. Irodalmi kritikánk egyik feladata lenne rámutatni arra, hogy a róla alkotott kép reális-e avagy hamis. S ha hamis, akkor annak kialakításához részben vagy egészben a kritikusokból hiányzó demokratikus érzés járult-e hozzá. A válogatott művekhez írt életrajzi bevezető nem változtatta meg e képet. Nem is változtathatta meg, mert a bevezető írója, Kovács Antal régebben megjelent műveiket használt fel forrásal. Tudtommal egyik főiskolánkon foglalkoznak Garay műveinek mélyreható tanulmányozásával azzal a szándékkal, hogy korszerű értékelését adják. Nem lett volna-e hasznos, célszerű ezt az értékelést megvárni, és csak azután kiadni e kis könyvet — ha már mindenáron ki akarták adni? Legtöbb szó férhet az életrajzi bevezetőhöz. Ennek a legnagyobb hiányossága, hogy senki sem lektorálta. Legalábbis erre sehol sincs utalás, s a sok hiba is erre mutat. Ha kellő gondossággal, elmélyüléssel és hozzáértéssel lektorálták volna, akkor nem találnánk benne a pongyolán szerkesztett mondatok sokaságát, magyartalanságot, archaizmusokat, helyesírási hibákat. Olvasás közben sokszor az volt az érzésem, hogy még a nélkülözhetetlen korrektúra is elmaradt. Most néhány pongyolán szerkesztett mondatot idézek előbbi állításom bizonyítására. (A kiemelések tőlem vannak.) A 12. oldalon ezt olvassuk: A költő nagyon szerette gyermekeit. Gyakran maga köré gyűjtötte őket, akik áhítattal hallgatták meséit.” Értelmetlen a következő mondat: „Nála Szekszárd képzelt múltjának hanyatlása, jelképe volt a nagy hazai dicsőség hanyatlásának.” Majd odább: „Garay ezen első próbálkozása közel sem ért el olyan sikert, mint az egy évtizeddel előbb megjelenő Vörösmarty Zalánja.” Vörösmarty jelent meg egy évtizeddel előbb? — kérdezhetjük. A 16. oldalon a következő mondat gondolkodtat el: „Ezekben az években az 1832—36-os országgyűlés végeztével az ellenzék által elért sikerek reakciójaként durva eszközzel válaszolt, s Wesselényit és Kossuthot börtönbe vetette.” Ez a mondat alanyért ordít . Csaknem minden oldalra jut egy-egy pongyola mondat. Lássunk még néhányat! „Garay másfél évi Pozsonyban való tartózkodás után, 1839-ben örömmel ragadta meg aza alkalmat, midőn újra Pestre jöhetett..Szekszárdon Háry János mesélt Garaynak: „Ekkor ... elmondotta, hogy Tirolis-országban oly magas hegyeken masíroztak, ahol a levegő oly sűrű volt, hogy rajta lehetetlenség áthatolni...” Majd: „Nagy hatással voltak rá a francia forradalom eseményei, annál is inkább mert abban a Párizsban tartózkodó öccse is részt vett...” Odább: „Petőfi hatása is hozzájárult az eddiginél haladóbb, a nemzet szabadságáért és függetlenségéért küzdeni tudó magatartása kialakításához, akivel a kezdeti meg nemértés után sírig tartó jóbarátság alakult ki...” S most idézem a könyvnek egyenest hajmeresztő mondatát: „A harcban azonban betegsége miatt mégsem vehetett részt, mert ebben betegsége megakadályozta.’’ Megtudjuk azt is, hogy Görgey miért vonult vissza. Garay 1848. december 25-én levelet írt Petőfinek. Ebben tudatja vele, hogy Székesfehérvárott királysírokat találtak. E levél írásakor a fővárost már csaknem elfoglalta az ellenség. „Az említett s az egy héttel előbb írt baráti levelében is Görgeit szidja, amiért is visszavonult.” — olvassuk az életrajzi bevezetőben. E sorokból arra következtetek, hogy Garay megszidta a levelében, s a levél hatására Görgey visszavonult. Új adat a Görgey-kutatáshoz? Majd odább merész képek sora következik. „Garay a legnagyobb lelkesüléssel csüngött a magyar fegyverek győzelmein.” és „A haza mártírjainak kivégzéséről hallott hírekre eszméletét egy időre elvesztette.” (t. i. Garay.) Elájult? Garaynak „Már csak egy célja volt, hogy befejezze a félben levő ,Szent László”-ját melyet a nemzete iránti szent kötelességének tartott.” Garay megbetegedett. Betegsége ellenére is „irodalmi dolgokkal” foglalkozott. Munkássága elemzéséből megtudjuk, hogy „ ... verses elbeszélései pedig a múlt dicső képeinek felidézésével a szabadság a nemzeti függetlenség kivívására buzdította nemzetét.” Odább: „Hűen követte mesterét, habár neki is megvolt a maga eredetisége.” Garay mestereiről is szó esik. Nehéz azonban az irodalmat kevéssé ismerő olvasónak megállapítania, hogy Uhland kinek a mestere volt: Vörösmartynak vagy Garaynak. Erről u. i. ezt olvashatjuk: „A balladaírás terén Vörösmarty és német mestere, Uhland nyomdokain haladt.” Garay „Az obsitos”-áról is megtudhatunk valami érdekeset: „Az obsitos”ának Háry Jánosa igazi népi alakká vált ,akit Garay hiteles költői erővel tudott a hetvenkedő kisember típusává