Sárköz, 1956 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1956 / 2. szám
kedésükbe még a íajsziakat is belevonták, a lefolytatandó vizsgálatban tevőlegesen is részt óhajtottak venni és követelték hogy a vármegye adja ki számukra másolatban a királyi rendelkezéseket is. A szekszárdi jobbágyoknak a vármegyével szemben táplált és egyre mélyülő bizalmatlanságát, melyet ugyanakkor a bécsi udvar támogatásába vetett hit nyomán kísért, a vármegye nagy megdöbbenéssel fogadta. A vizsgálat során a vármegye a jobbágyoknak némely sérelmét az uradalommal orvosoltatta, panaszukat azonban lényegében és többségében alaptalannak nyilvánította és elutasította, a királyi rendelkezésnek pedig másolatban való kiadását egyenesen megtiltotta attól való félelmében, hogy a szekszárdiaknak példája más falvak jobbágyságát is megmozdulásra készteti. Felfogásának megfelelően a vármegye igen terjedelmes előterjesztéssel élt a bécsi udvarhoz annak érdekében, hogy a szekszárdi jobbágyoknak az ügyét a lehető legkisebb mértékre leszorítva a nagy nyilvánosságot elkerülje és ez által a megyebéli jobbágyok hasonló megmozdulásainak elejét vegye. Tolna megyének ilyetén való fáradozása azonban nem járt sikerrel, mert a jobbágyság előtt feltárult az az út, amelyen a jobb társadalmi rend megteremtése felé akart haladni. Ez az út a magyar nemzet s benne a magyar nép legnagyobb ellenségének, a Habsburg háznak az udvarába vezetett s történelmi sorsúnk eme különös alakulásában temetődött el függetlenségünknek és jobb jövőnknek minden záloga. A II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának sikerétől a magyar nemzet politikai függetlenségével együtt a maga társadalmi felszabadulását is váró jobbágyság a kuruc hagyományokat nemcsak társadalmi, de politikai tekintetben is híven ápolta szívében. Az 1732. évben kuruc beszéde miatt elfogott Szabó György gyönki lakosnak a vallomásából még az derül ki hogy a kurucvilág megújulása esetén ő és társai, akik már hatszázan is vannak, a német katonákat mind egy szálig levágták és a hozzájuk csatlakozó kisnemeseket paraszti vezetés alatt jelentős szerepléshez juttatták volna. Ez a kuruc szemlélet egy-két évtizeddel később már csak társadalmi vonatkozásában bírt mozgató erővel és e tekintetben forradalmi szemléletté változva a kurucvilág megismétlődését az osztályharc jegyében a bécsi udvar által széthintett biztatások hatása alatt egészen bizarr, de mégis érthető módon éppen a Habsburg-ház támogatásától remélte. A Habsburgok magyarországi és más nemzetek és uralkodók viszonyával egybevetett és mérlegre tett uralkodását, valamint uralkodásuknak a magyarságra nehezedett és soha jóvá nem tehető, végzetes voltát éppen az jellemzi a legérthetőbben hogy még a magyar nép túlnyomó nagy többségének, ez esetben a magyar jobbágyságnak a javára szolgáló uralmi ténykedésükből sem hiányzott az ország függetlensége s vele együtt a magyar nép önálló nemzeti léte megsemmisítésének a hátsó gondolata. Ezt a sorsot a világ újkori történelmében a magyar nemzeten kívül egyetlen más nemzet sem élte át, akik felett akár a maguk soraiból akár idegen házból választott államfő uralkodott! Kétségtelen, hogy a földesurak, de még inkább a tisztjeik a jobbágyi szolgáltatásoknak idők folyamán olyan széles változatát alakították ki, amelyeknek elhordozása valóban mérhetetlen türelmet és önmegtagadást követelt meg a jobbágyokéi. Ezek a szolgáltatások, melyek földesuranként igen nagy eltéréseket és változatosságot mutatnak, a 18. század második felében már olyan mértékre emelkedtek, hogy a Werbőczi István Hármaskönyvében büntetésképpen megállapított heti egy napi robot már eszményi állapotnak tűnt fel a jobbágyok szemében, hiszen a legnagyobb úrbéri teher, a robot helyenként ennek már a többszörösét is meghaladta és ezzel együtt emelkedett az egyéb kisebb mellékszolgáltatásoknak a mérve és tarkasága is. Szorgos munka idején a robot a heti 6 napot is elérte és sokszor bizony a jobbágynak minden gabonája odaveszett, mert földesúri lekötöttsége miatt nem maradt ideje azt learatni. A paksi jobbágyok, akik középbirtokos földesurak hatósága alatt éltek az 1766. évben azt panaszolják, hogy bár az 1725. évben sok helységből összeparancsolt lovas és gyalogos katonák által foganatosított végrehajtás során kényszerből elvállalták a vármegye által életbe léptetett urbáriumot és az abban meghatározott évi 12 napi robotot, földesuraik ezzel nem elégedtek meg s most már az évi 70—80 napi robotnál tartanak és az említett urbáriumnak egyetlen pontja sincsen már, amelyet a földesurak meg ne másítottak volna a jobbágyok nagy kárára. Mária Terézia jobbágyvédő politikájának hírére a jobbágyság soraiból a panaszoknak egész áradata indult meg az udvar felé, mert szentül hittek e politikának sorsváltoztató erejében. Ez a hit a Dunántúlon valósággal misztikummá fejlődött, hiszen királyi trónusból vette eredetét és így nem csoda, ha ez a misztikum Tolna megyében is úrrá lett az egyszerű jobbágy lelkeken, bár a nyugati megyékkel ellentétben tarka mesékké itt még alig változott át. Más megyékhez hasonlóan innen is megindultak tehát a jobbágyi panaszok a királynőhöz telve a jobb jövőbe vetett hittel és reménységgel. Ezek közül a legjellemzőbb a gerjenieknek panasza, amelyből félreérthetetlenül kiviláglik az állami adó és a boldogabb jobbágyi sors közötti szoros és a bécsi udvar által ügyesen köztudatba dobott összefüggés, mely aztán a Mária Terézia irányában megnyilvánult hitet a jobbágyok széles rétegeiben misztikummá fokozta. Mária Teréziának a jobbágyok sorsa iránt tanúsított érdeklődése a naív paraszti hit során már egészen irántuk való anyai szeretetté magasztosodott és a gerjeniek ezt a szeretetet annyira komolyan vették, hogy a többiektől eltérően írásukban a királynőt végig tegezve emlegetik. „Tudjuk hogy királyi székedtől jön ki mindenkor az igazság és irgalmasság és ezért mutatjuk ki földesuraink által régi sok esztendőktől való terheltetésünket és hogy az esztendőnek nagyobb részét robotban kell eltöltenünk. Felséged adója nincsen terhünkre és nehézségünkre, hanem inkább gyönyörűségünkre és ezt meg is szerezzük, de a súlyos robotterhek miatt magunkat és gyermekeinket táplálni sem tudjuk még jobbágyi sorsunkhoz képest sem. Hazánk felséges királyától, mint édesdeden és kegyelmesen szoptató nagy igazságú dajkájától várjuk könnyebbségünket és megsegítésünket. Legyél nékünk bíránk s mi örök hűséggel szolgálunk Néked”, írják többek közt levelükben. Alig hihető, hogy a magyarság történelme során az adófizetők az adófizetést valaha is gyönyörűségnek tekintették volna. A gerjenieknek ez a feltűnő túlzása azonban a már elmondottak alapján könnyen és világosan érthetővé válik, hiszen az adófizetésnek még a nagyobb mérve is valóban gyönyörűség lett volna számukra, ha ennek fejében a jobbágyi terhek javarészétől megszabadulhattak volna. Erről azonban szó sem lehetett. A gerjenieknek ez az adófizetési készsége élesen világít reá arra az összefüggésre, amely Mária Terézia jobbágyvédő politikája és az adófizetés egész kérdése közt elválaszthatatlanul fennállott a jobbágyi társadalom széles rétegeibe általában mindenütt ellenállhatatlan erővel behatolt és a gerjenieket már arra késztette, hogy a királynőnek ilyen nem is nagyon burkolt ajánlatot tegyenek. A paksi jobbágyok még tovább mentek egy lépéssel. Bizonyára hozzájuk is eljutott az az álhír, igazában mese, hogy a nyugati megyékből sűrűn Bécsbe járó parasztküldötteket a királynő milyen kegyesen fogadta s arcukat megveregetve panaszuk alapján a jobbágynyúzó nádort méltóságából tüstént elcsapta. Útra keltek tehát ők is nótáriusuk vezetése alatt Bécsbe a császári udvarhoz abban a reményben, hogy panaszaikra és sérelmeikre ott biztosan gyógyító írt találnak. Visszafelé jövet nem is készek dicsekedni, hogy Mária Terézia milyen kegyesen fogadta őket és hogy megígérte nekik, miszerint ügyükben levelezni fog velük. Székesfehérvárott azonban összetalálkoztak Rosty István paksi közbirtokossal, aki annyira sarokba szorította őket, hogy bevallották, miszerint Mária Teréziával nem beszéltek csak az alkirállyal, a későbbi XI. József császárral, aki nagy biztatással bocsátotta haza őket, de meghagyta nekik, hogy addig is, amíg az úrbéri ügyekben királyi rendelkezés nem történik, maradjanak csendben és dolgozzanak Ez a leleplezés azonban nem gátolta meg őket abban, hogy a móriakat meg ne fenyegessék, ha az uraságnak dolgozni mernek, kijelentvén, hogy ez esetben a falut négy sarkában fogják felgyújtani. E fenyegetés hatása alatt a móriak az egész éjszakát virrasztva töltötték el és Rosty István nem ok nélkül írta ugyanakkor ijedten