Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1862
Mélyen tisztelt közönség! Hivatal-elődeim, kik előttem hasonló ünnepélyes alkalommal a közvéleménynek beszámoltak, azon szerencsés helyzetben valának, hogy nagy és örvendetes dolgokról szólhattak, melyek szárnyakat adnak az emelkedni szerető léleknek, örömöt a szívnek. Az egyik büszke örömmel nézett végig az idő folyamán, a háromszázados ünnepély tényétől elragadtatva, oda mutatott, hogy az igazság isteni élettartalommal bír, magasan áll az idők felett, neveti a siető századok romboló hatalmát. Volt is oka uraim ! mert hiszen egy magasabb élet erős szikláján kell állani azon intézetnek, amely a vakbuzgó Báthory Sofia sötét napjaitól kezdve III. Károly király uralkodásáig egy a magyar nemzet legfájdalmasabb történetével túlterhelt félszázadon keresztül keserűen üldöztetve fenmaradhatott. A köveket, melyeket a kegyelet összehordott, szétszórta az uraságra jutott vakbuzgóság. A Perényiek és Lorándfi Susánna terjedelmes adományait (mert e nemes lelkek a buzgóság tetteiben emeltek maguknak emléket) elkobozta az uraságra jutott gyűlölség, de a pataki iskola életét el nem vehette senki és semmi, s a mihez nem mutathat példát, sem a lipcsei sem a hallei iskola története, a pataki iskola mozgóvá tette magát, vezették lelkes tanárai Buzinkai és Pósaházi, s e vándor sereg szép tüneményében élt eltörülhetetlenül a pataki iskola, s átment a lelkekbe, zászlaján hordva ama szent szavait az istenbizalomnak: „Ne félj kicsiny sereg, mert tetszett a ti atyátoknak adni nektek országot.“ Mi apáink szenvedéseiből azon büszke örömet örököltük, hogy elmondhatjuk, miként a ref. egyház a nemzettel mindég együtt vérzett, együtt szenvedett. Másik elődöm felmelegülve a hiterő teremtő hatalmának szemlélésekor megmutatta, hogy az ember teremthet ma is, ha Istennel fog kezet a szeretethez. És valóban uraim , ezen hatalom adott életet e nemes főiskolának, ez tartotta fen háromszázadon keresztül, ez fogja fentartani a jövőben is. Azután hosszú névsorát olvasá fel azoknak, kik vallásos szellemi életünknek e régi várát támogatni siettek, összehordva a közügy pénztárába vagyonuk egy részét, a melyben az apák kegyelete adózott az ivadéknak, a jövő protestantismusnak, s miután életünk a nemzet életével oly testvérileg összeforrt, adóztak nemesen a jövő Magyarországnak. De mit szóljak én,mélyen tiszt, gyülekezet!? én, ki gyászbeszéddel kezdettem meg hivatalomat ? Isten, hogy megmutassa, miként ő egyedül a mi erős várunk és bizodalmunk tornya, ledöntő főiskolánk egyik legerősebb oszlopát. „Megállók e sírnál“ — mond az Isten embere — Megállók én is, nem léphetek át felette. Néhai méltóságos kiscsoltói Ragályi Károly hamvai pihennek a sírban. Itt végre