Sárospataki Füzetek 1. (1857-1858)
Bölcsészet, műtörténelem - Erdélyi János: A hazai bölcsészet történelméhez
384 ERDÉLYI JÁNOS mint az madarász, ki midőn az madarat megakarjafogni, elmegyen és szép édes búzát thint az madár eleiben, hogy bérekezhesse hálójában és azután torkon ragadván ötét megfojthassa. (I. Intés). — Miképen az ki vitézzé akar lenni, naponként fegyverében és lova hátán gyakorolja magát, az ki tengeri habokban igyekezik öreg hajókat igazgatni, először csekély vizecskékben szoktatja az kormányhoz kezeit, az ki éneklést akar tanulni, először dúdolva egyengeti szavát, igy szintén az ki okosan akar szólani, szükség, hogy az mi az szólásban az természeté, az ellen ne tusakodjék, az mi penig az okosságé, abban gyakorolja magát, mert minden dolog az maga gyakorlása által öregbül (II. Intés). — Szép jószág az szemérmetesség, az mely az ifjakban virágzik, az vénekben gyümölcsözik, annak okáért illik, hogy azt intő könyvecskénkből ki ne fekezzük. Kétképen szokott lenni. Beszéd és cselekedet által, mind a kettőben a szemérmetességet igen igen kövesd. Mert az elmének tüköre a szemérmetesség által megpirult orca (III. Intés). — Felette szorgalmatosan az haragtartástól embernek magát meg kell öni, avagy ha teljességgel meg nem oltatja magát, zabolázza meg az haragot, mert az harag annyira megháboritja az elmét, hogy végtére az okosságtól is megfosztja (IV. I.). — Ha valaha valaki te véled valami jót tett, igen szükséges dolog hogy arról megemlékezzél és annak meghálálására igyekezzél. Mert vájjon micsoda lehet nagyobb embertelenség, mint meg nem fizetni azt, az mit mástól vettél? Az én ítéletem szerint penig nagyobb számban és mértékben kell megadnod hogysem mint vetted, melyre int bennünket az mi közönséges anyánk az föld is, mely egy kevés magot gyomrában bevevén, az szántóvető embernek száz annyit hoz annakutána érette (V. I.). — Az tökéletes jóakarat nagyobb aranynál, ezüstnél, drágaköveknél, mely hogyha semmit nem ád is, sokat ád, mert gyakorta az arany és az ezüst heában elmúlik és azután semminemű haszon nem származik belőle. — Vedd ki az emberek közül az jóakaratot és szintén azt cselekeszed, mint ha az napot kirekesztenéd ez világból, mert az egymáshoz való jóakarat nélkül az emberi társaság meg nem állhat. — Az jóakarat cselekeszi hogy sokból egy legyen, mert noha gyakorta sokan vannak embernek barátai, de mind azok ez jóakarat által mint egy jó foglaló enyves eszköz által egygyé lesznek, mert ő bennök egy az lélek, egy az tanács, egy az igyekezet is (VI.L).