Sárospataki Füzetek 3. (1859)
Nevelés, tanügy, bölcsészet, műtörténelem, művészet, irodalom, könyvismertetés, bírálat, felelet - Erdélyi János: A hazai bölcsészet történelméhez. V. Ladivér Ilyés
A HAZAI BÖLCSÉSZET TÖRTÉNELMÉHEZ. 3 tig épületesen tanított *); sőt inkább 1684-ben, mely év az eperjesi kollégium újjászületésének esztendeje, Ladivér volt első az elsők közül, kik meghivattak; és, hittan professzora, el is foglalta vezértanári helyét a kedves intézetben, de sokáig már nem vihete hivatalt, mindössze is csak két esztendő lévén hátra életéből, melynek elfolyta után, az egyetemes protestáns tanügy érezhető kárával, meghalt ápril 2. napján 1686. **). Porai a németajkuak egyházába tétettek örök nyugalomra. Kevés tanárról maradt fel annyi jó stauzgó emlékezet, mint amennyit Ladivérről kor- és tisztázsa Rezike „Grymnasiologia Hungarica ***) című munkája után tudhatni. Ő nemcsak tudós volt, hanem nevelő is különösen. Mint olyan tanító szónoklatot, észtant, gyakorlati bölcsészetet, majd végre theologiát is ritka szerencsével. Mint nevelő, Komnai Amosnak közvetlen tanítványa, ő köti össze a hazai neveléstörténetet az etópaival, melyben Ámos korszakot alkotó nevezetesség volt. Már a természettől oktatni, nevelni alkottatók. Szorgalma tanulni rendkívüli, tanítni példányszerű. Történik akárhány ízben, hogy reggeli öt órakor már székében ült s csak a nyugovó nappal ment ki belőle, gyakran ebéd nélkül tanítván napotszaka. Atya nehezen jobb gyermekeihez, mint ő tanítványaihoz. Viszont ezek sem vonzódnak inkább a szülőkhez, mint ő hozzá, Írja folyvást Rezike. Szerették nem kevésbbé mint félték. Szokása volt bemenni az egyes osztályokba s intéssel, ajándékkal a tudományok szeretetére buzdítni, édesgetni az ifjakat. Vessző, ütleg szerinte nem való az ártatlan növendékekhez. Grnciánusokat óhajta inkább tanítókut hogysem Orbilusokat. Kicsi pajkosságot nem tarta fenyítendőnek. Az elme, szokta mondani, valamint az alma, javító gond kíséretében idővel érik. Tanításait úgy tette sikeressé, hogy amiket elmondott, azonnal gyakorlatra vivé át, kedveltető okoskodás közben *) Magyar Athénás. 154. lap. **) Wallaszky. 241. lap jegyzetében. ***) Ez a becses dolgozat mint t. Vandrák András eperjesi oskolaigazgató úrtól értesültem iránta, épségben található a hallei egyetemi könyvtár kéziratai között. Nagy szolgálatot tenne a hazai protestáns iskolaügynek, ki másolatát venné s visszaszerezné. Hogy ezt akadémiákra járó ifjaink tehetnék legkönnyebb szerrel, magától értetik.