Sárospataki Lapok, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1886-10-18 / 42. szám
Ötödik évfolyam. 42. szám. Sárospatak, 1886. október 18. SÁROSPATAKI LAPOK. mgy Előfizetési dij: Helyben és vidékre, postai szétküldéssel, egész évre 5 frt., félévre 2 frt. 50 kr. &=- ■ A A protestáns egyházi és iskolai élet köréből. SÁROSPATAKI IRODALMI KÖR KÖZLÖNYE. Megjelen. min. d. e aa. hét fő n. — %--■■■ .m Hirdetések díja: 4 hasábos petit sor többször való közlésénél 5, egyszeriért 7 kr. sorra. 'I Ezenkívül bélyegdíj 30 kr. TARTALOM: „Egyháztársadalmi életünk válságos jellege.“ Gelenczei Ö. „A latin és görög nyelv a középiskolában.“ (Vége). H—i. „A kassai helv. hitv. egyház szervezkedése s az Orsolya-szűzekről nevezett apáca-templom története.“ (Folyt.). Pajkoss E. „Borsodi József Imakönyve.“ (Könyvbir., vége). Osváth I. „A szatmári ref. e. m. közgyűlése.“ Kalos P. „Vegyes közrem.“ Egyháztársadalmi életünk válságos jellege. Mióta dicsőemlékű reformátoraink gondolatában a reformáció magasztos eszméje fölvillant, mióta a reformáció által életrekeltett eszmék és nézetek alapján sikerült hosszas üldöztetések és keserves zaklattatások árán egyházi életünk alapköveit szilárdan lerakni: minden sikert, minden haladást, amely csak a reformáció magasztos és üdvös eszméjével összeforr, a közmegegyezés, az egyetértés hálás útján sikerült elérnünk. Ez ugyanis a legszebb, legmagasabb eszmék legbiztosabb diadalrajutásának éltető eleme; ez az, mely életet önt azokba s jótékony hatásának szívet-lelket megindító melegével mindig a legszebb eredménynyel koszorúzza a jó, szép és igaz eszmék diadalra juttatásában kifejtett önzetlen küzdelmünket. Ennek tudata ellenére azonban mit kell tapasztalnunk, ha egyháztársadalmi életünk eseményeit a kutató és figyelmes búvár szemeivel megfigyeljük? Tapasztalnunk kell azt, hogy sok oly jelenség ütötte fel fejét, ami az oly szükséges egyetértést igen megzavarta, amely a béke helyére a visszavonás, az egyenetlenség daemonát ülteté, mely előbb utóbb megtermi számunkra — ha útját nem álljuk — áldástalan és keserű gyümölcseit. . .. Mi oka e visszavonásnak ? mi oka ez átkos egyenetlenségnek? Talán a hívek vallásos épülésének gondozását hordozó testületek és testületi tagok nem érzik át elég komolyan fontos hivatásuk magasztosságát? Talán az egyház hívei a kort uraló veszedelmes eszmék és nézetek híveivé szegődvén, megszűntek fenkölt ihletséggel az istenség magasztos eszméjén lelkesülni és csüggeni ? Találgatjuk mindezekre a kielégítő és megnyugtató feleletet, de bizony alig találjuk el. Hiszen nincs semmi új a nap alatt; nincs eset, amely ne puszta ismétlődése volna az előbbinek. Tény az, hogy minél inkább tökéletesedik az emberiség, minél inkább felkel az egyesek figyelme a mindenségben nyilvánuló tünemények megfejtése iránt, annál inkább szétágazók lesznek a nézetek , annál nagyobb űr támad felfogás tekintetében úgy egyesek, mint társulatok között. A rohamos haladás tehát a tudomány minden terén az elvont eszmék iránti közönyösségre vezet, amitől csak egy lépés s ott vagyunk, hogy az oly szükséges vallásos eszmék, gondolatok sem képesek többé lekötni figyelmünket: beáll az erkölcsgyilkoló vallástalanság, elnémul a lelkiismeret szava. Pedig ha komolyan gondolkodunk s az itt-ott felmerülő jelenségeket kicsinyelni nem akarjuk, minthogy azok fenyegető voltára tekintettel, nem is kicsinyelhetjük: fájdalommal kell elismernünk, hogy a jelzett időponttól nem messze vagyunk, hiszen a romboló hatású vallástalanság, a vallással való nem törődés egyre szedi áldozatait s egyre nagyobb azok száma, kik a vallás nélkülözhetőségét nyilvánosan hirdetik, kik a vallást nem tartják többé a haladó kor eszméi, nézeteivel megegyeztethetőnek, s mint szükségtelen terhet félre akarják dobni az élet útaiból. Tehát a vallás elvesztette volna a hívők előtt régi varázserejét? nem tudná-e többé megnyugtatni a nyugtalan, a töprenkedő emberi szívet, lelket? Hiszen a vallás szolgái most is a szeretet vallását hirdetik; most is az ezzel összeforrott eszmék hirdetőinek vallják magukat. A korszellem, a megváltozott világnézet az, mi akadályra talál a vallás tanaiban; az, amely a lelkiek rovására, annak megvetésével, pusztán reális céljai megvalósításán munkálkodik. A kor reális iránya teljesen kiolta az emberek szívéből a sokkal fenségesebb ideális eszmék utáni törekvést, amelyek oly bőven buzognak fel a vallás idvezítő talajából. Nézzünk körül egyháztársadalmi életünk színterén; kísérjük figyelemmel annak egyes nyilvánulásait, vizsgálgassuk meg az ezekben lappangó önző célokat; mindjárt jó részük leleplezve áll előttünk, s puszta ridegségében megtaláljuk az elijesztő valót, amelyet rohamosan megváltoztatnunk nem lehet ugyan többé, 42