Sárospataki Lapok, 1888 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1888-12-03 / 49. szám
879 SÁROSPATAKI LAPOK, hogy az uralkodóházakat s a nemességet magához láncolja, miáltal a katholikus népköröket, sőt sokszor az egészen protestáns tartományokat magával szemben megbénítja vagy annak szabadelvűbb irányban való fejlődését megakadályozza. A sajátjának nevezhető aristokratikus családoknak nagy száma után, a katholicismus bizonyos előkelő aristokratikus szagú jelleget nyer, mely a felületes keresztyént hasonlóan elkábítja, s épannyira tekintettel van a római egyház politikája az egyes népek többi fontos tényezőire is. Már régibb idő óta szolgálatába tudta hajtani a sajtót, s itt nagy eredményeket ért el, mert a katholikus vidékeken, főleg Németországban, a klerikális „káplánsajtó11 uralkodik az alsóbb néprétegek felett, úgy, hogy e tekintetben csak a magyar stán az olasz sajtó szabadelvűsége tesz dicséretes kivételt. S miután továbbá a 40-es évek óta a társadalmi bajok gyógyítása képezi az egyes államok belső politikájának főteendőjét, épenazért Róma azóta fő figyelmét a társadalmi politikára fordítja. Fő célja emellett az, hogy kimutassa az egyes népeknek, miszerint Róma az ellenségeskedő néposztályoknak kiengesztelésére feltétlenül szükséges, s hogy egyedül a római egyházban lássákNoénak ama megmentő bárkáját, mely a forradalomnak véres hullámain úszik; röviden, hogy Róma a trón s a haza legbiztosabb támasza. A különböző néposztályokra, socialreformátori értelemben, azáltal igyekszik hatni, hogy azokat lehetőleg testületi úton akarja egyesíteni, így az egyes római katholikus tartományokban számos egyházi egyesületek, férfi- és nőegyletek, munkás- és legényegyletek működnek, amelynek magyar kiadását e lapokban egy alkalommal Czinke I. bemutatta. Hogy a római katholikus egyház társadalmi politikája nem mindenütt sikeres, mutatja a tisztán katholikus Belgiumnak a példája. Ismeretes még az is, hogy az iskolaügyre is döntő befolyást akar gyakorolni, mi célból elég hivatkoznunk a Windthorst-féle német s a Lichtenstein-féle osztrák tanügyi javaslatra. Röviden : a római egyházi politika a világi politikának általunk nem követhető mintaképe. IV. A sikeres politika alkalmas eszközöket kíván, amelyekkel kétségtelenül rendelkezik is a római egyház. Az első s legfontosabb világi eszköz ma és mindenkor a pénz. S míg a középkori egyházi javak a reformáció tartományaiban nagyobbrészt sekularizáltattak, vagy az evangélikus egyház későbbi korszakában az állami és egyházi kezelésnek szerencsétlen összezavarása alapján e javak tőle elvétettek, addig a római egyház ezeket majd mindenütt megtartotta. Hogy e dolgok nálunk is így állanak, azt minden magyar históriai írástudó elismeri. Franciaországban elvesztett ugyan valamit, de azért még ma is temérdek kapitálissal és javakkal rendelkezik. Ehez járul a purgatórium tanának hatása az alapítványokra s a meghalt lelkekért tartatni szokott misékre, a melyekből óriási összegeket vesz be a statisztika szerint a római egyház; de épúgy nyilvánul az érdemet szerző jócselekedetek tanának hatása is az egyes egyházi alapítványokra. E segédeszközökkel szorosan függ össze annak lehetősége, hogy a római egyház nagyszámú munkaerővel rendelkezik, úgy az anyagi, mint a szellemi élet terén. E reális, látható eszközökön kívül hat a római egyház a világra még a művészetnek láthatatlan, ideális eszközeivel is. Róma egyháza kezdettől fogva, mai napig nagy jelentőséget tulajdonított a művészetnek, hogy ily módon az ember aesthetikai érzetét is megnyerje, s némileg az isteni ige örök kenyerét pótolja, amelyet tudvalevőleg nagyon szűken mér. Az őskeresztyénség óta nagy figyelmet fordított a vallásos zene fejlesztésére, úgy, hogy ezáltal is számos műértőt vonzott a miséhez s a requiemekhez. Egyedül a népéneknek evangy.hatalma hiányzik a római isteni tiszteletekből, mi mellett Olaszországban s a román tartományokban helyenkint az egyházi zene nagyon nyomorúságos. A zene mellett a római egyház mindenkor nagy súlyt fektetett a festészetre s a plastikára, amiről a római templomok belseje tesz bizonyságot, mi mellett azonban megjegyezzük, hogy a római egyház Rafael Sixtina madonnája s Angelo remek képei mellett, olykor középkori jellegű élettelen csontvázakat is produkált, amelyek csupa vallásosságból undort gerjesztők a szemlélőre, amint arról a drezdai képtárban több ízben személyesen is meggyőződtem. A búcsúk alkalmával látható Máriák a népviseletnek jellegét viselik magukon, s inkább nevetségesek, mint áhitatosságot gerjesztők. A műépítészet a műértő pápák és püspökök pártfogása alatt a templomépítés terén legszebb gyümölcseit teremtette, úgy, hogy a dómok s a bazilikák, legalább a középkoriak, egyaránt emelik a művészeti s a vallási kedélyt és tudatot. Természetes, hogy mindez nem vonatkozik a későbbi, tulajdonképeni római katholikus templomokra, mert a jezsuita szülezetlensége eléggé ismeretes. A római egyház előnyéhez tartozik végül tartományainak természeti szépsége, mert a Rajna vidéke, az alpesi, s általában a déli vidékek messze felette állanak a protestáns országoknak. Vallási élete változatosabb és vidámabb jellegű, azzal a megszorítással azonban, hogy a katholikus tartományok lakói könnyen ki vannak téve a könynyelműség és restség kísértéseinek, míg a protestáns tartományok nagyobb erkölcsi erőt fejtenek ki és nagyobb súlyt fektetnek az életnek erkölcsi komolyságára. A római egyházat díszítő régiség varázsa azonban a romantikus szellemekre oly vonzerővel hat, hogy a romantika korszaka óta sokan az evangélikus egyházból a római egyedül üdvözítő akolba menekültek. Példa rá Winkelmann, Schlegel s mások a legújabb német irodalomból. A mondottakat röviden összefoglalva, állíthatjuk, hogy a római egyház hatalma nem annyira a tan, mint inkább az élet külső kifejezéseinek terén és a gyakorlatban keresendő, s itt is inkább hat a kedélyre 880