Sárospataki Lapok, 1894 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1894-11-26 / 48. szám

1049 SÁROSPATAKI LAPOK. — lelki képét s e tiz fejezethez két előszó vezet, a melyek közül az első az angol kiadás fordított előszava, a másik a mi Duka Tivadarunké, a ki néhány ügyes vonnással előre veti a könyv hősnőjének igézetes képét, hogy annál inkább vágyakozzunk az egésznek elolvasására. Tisztelettel köszönt­jük mindazokat, a­kik e művecskével a magyar irodalmat megajándékozták, mert hiszszük, hogy jó dolgot cseleked­tek. Rajtunk most a sor — főként lelkészeken — hogy a Jones Mari története által száz és ezer Jones Marik tá­madhassanak gyülekezeteinkben az igaz vallásosság javára! A csinos vászonkötésű, illusztrált mű ára 60 kr. * A Sárospataki Ifjúsági Közlöny ez évi első száma a II. évfolyamot kezdi meg s a tisztesen eltöltött 1o évre pillant vissza boldog megelégedéssel. Az egész szám a 1O év édes emlékeinek van szentelve s azok tollából került ki túlnyomóan, a­kik komoly tényezők voltak a lap 16 évi fenállásában részint mint szerkesztők, részint mint munka­társak. Szép volt az új szerkesztőktől (Bertók Béla, Janka Károly és Rohoska József IV. é. h. h.), hogy örömükre mintegy kikérték az ifjúság lelkesedését élénk figyelem­mel és pártfogó szeretettel kísérő püspökünk atyai áldá­sát, a­mi a lap élén olvasható szép levélben nyert kifeje­zést. A lap alapítói közül Rácz Lajos és S. Szabó József, a későbbi szerkesztők közül: Zoványi Jenő, Dr. Tüdős István, Dr. Finkey Ferenci, Juhász László, a mostaniak közül: Bertók Béla és Janka Károly, a főmunkatársak közül: Csik Dániel, Szakai Károly, Szikszay András, Kalassay Sándor és Tóth Béla, a jelesebb munkatársak közül: Zsindely István, Farkas Lajos és ifj. Mitrovics Gyula részint komoly, részint humoros, részint kötött, részint kötetlen közleményekkel szerepelnek a jubiláns számban, a­mely kétségtelenül igen kedves emlék mindazoknak, a­kik ennek életre kelte és fejlődése iránt érdeklődni tudnak és szeretnek. Az új tizedhez kívá­nunk az ifjúsági lapnak teljes szerencsét. Bölcs vezé­reket, nemes lelkületű s eszményi irányú munkatársakat és pontos előfizetőket. Ajánljuk egyszersmind az ifjú­ságnak e szép múltú Közlönyét a t. olvasók párfogó szeretetébe. — Irodalmi hírek. »Az Urnák napjai. Vasárnapi, ünnepi, évszaki és kátémagyarázati imádságok« című művet készül közrebocsátani Csirey Lajos debreceni theo­­logiai tanár és kiadója Ilornyánszky Viktor. A mű 5 szakaszban vasárnapi, ünnepi, évszaki, kátémagyarázati és betegekért való imádságokat fog tartalmazni és pe­dig számszerint legalább harmadfélszáz imádságot. Szerző annyira tekintettel kíván lenni az előjöhető különböző alkalmakra, hogy még az évszakok változó jellegére is súlyt helyez, nevezetesen külön imádságot ír az enyhe és szigorú télre, a gazdag és szűk aratásra, az ősz ele­jére, közepére és tél felé való hajtására stb. Tudatja szerző, hogy miután eddig Hornyánszkynál, mint kiadó­nál kevesen jelentkeztek a mű megrendelésére, most már ő kéri fel a nagytiszteletű lelkész urakat, hogy de­cember végéig szíveskedjenek az ő — részben töretlen úton járó művét — Hornyánszkynál megrendelni. A mű 1895 vége felé 30—32 íven fogna megjelenni; megren­delési ára kötetlenül 2 frt, kötve 2 frt 5° hr. — Lévay Lajos sárkeresztúri lelkész általunk is értesíteni óhajtja »Vegyes egyházi beszédek« című művének megrende­lőit, hogy a mű e hó végén kerül ki sajtó alól s a kik az utánvételi költséget meg akarják takarítani, 1 frt 20 krt még e hó végéig küldjenek be hozzá. Ugyanő tu­datja, hogy 6 évvel ezelőtt megjelent »Egyházi beszé­dek« című műve 1 frt 20 krért még folyvást kapható s ő nála is megrendelhető. — Gulyás Lajos kisújszállási ev. református lelkész „Temetés” cím alatt halotti beszédekre és imádságokra hirdet előfizetést. A beszé­dek és imádságok részben a Fördős-féle Agenda min­tája szerint készültek, de vannak köztük — a felhí­vás szerint — halotti prédikációk is. Átnézte már a kéziratot Balogh Ferenc, debreceni theológiai tanár és Szász Károly püspök s mindkettő elismeréssel nyilat­kozott arról. A mű 10 ívre van tervezve, előfizetési ára 2 korona. Egyelőre csak a megrendelést kéri a szerző tájékozódás végett. A tiszta jövedelem a debreceni főis­kola hittanszaki önképző-társulaté leend. — Bocsor Lajos, tengődi lelkész szintén megrendelést hirdet Munkácsy Sándor volt paksi lelkész és esperes .Egyházi beszéded­nek i-ső kötetére. E beszédekből 3 már megjelent s kedvező fogadtatásban részesült. A kötet ára 1 frt 50 kr, a mely Tengődre (Tolnamegye) küldendő. 1 frt 60 kr beküldése mellett a kötet bérmentesen fog szét­küldetni. Tartalmazni fog új­ évtől junius végéig elmond­ható beszédeket. — VEGYES KÖZLEMÉNYEK. — Gyászhír. Negyedik éve már, hogy egy ismeretlen, görög keleti vallású ifjú Aradmegyéből, Székudvarról a sáros­pataki főiskola védszárnyai alá kívánkozott, hogy itt, mint a theol. akadémia növendéke a reformátusoknak kedve sze­rint való hitében, magát a papi pályára előkészíthesse. Okleveles jegyző s kiszolgált honvéd volt már s ajánlkozó levele nem közönséges érettségről és határozottságról tanús­kodott. A főiskola igazgatója figyelmeztette hogy miután a reformátusok a látszatát is kerülni szokták a lélekfogdo­­sásnak, ide csak mint áttért jöhet el és vehető fel a theol. akadémia növendékei közé. Nem riadt vissza, megjelent, mint református s érettségi bizonyítványa, s egyéb okmá­nyai alapján a theol akadémia növendéke lett. A magas, vézna s erősen barna ifjú Kirila György volt. Szülei s egész rokonsága nem nézték jó szemmel a fel­világosodott ifjú lépését s ő magára maradva, csupán a szokásos iskolai jótétemények mellett indult meg a lelkére nézve új világban, a bensejében megvillant isteni fény világolásánál Komoly­sága, kedves, művelt modora, tanultsága s immár nem közön­séges tapasztalatai azonban csakhamar szeretetet keltettek iránta nálánál ifjabb pályatársaiban s figyelmet, méltánylást, elismerést tanáraiban, s így eléggé jól érezte magát a Rákóczyak és a szegények iskolájában. Értéke egyre nőtt az egész főiskola előtt, mert maga is igyekezett azt teljes odaadással gyarapítani a folytonos és sikeres önképzés által, a­minek eredményei az önképzői körök és az akadémia pályázatain lettek ismeretesekké. A lelke erős volt és ég felé törő, de a teste gyönge és roskadozó már akkor, a­mikor ide kívánkozott. Talán öröklött, talán katonaságában szerzett tüdő­baja mind inkább inkább meg-meggátolta lel­kének röpülését s az utóbbi időben gyakran kellett pihenő­ket tartania a munkában s iskolai kötelességének teljesíté­sében. Fájdalom volt látni, a mint barna arcán áttört a betegség sápadt színe s a mint iskolai munkája közben meg-megrohanta az élet­emésztő köhögés. Bizonyos volt, hogy nem sokáig bírja a harcot A múlt iskolai év végén elbúcsúzott pályatársaitól s tanáraitól és hazament szüleihez megpihenni, meggyógyulni. A IV ik tanfolyamra már csak jelentkezés útján iratkozott be, de azért beiratkozott, mert felgyógyulás volt neki az a tudat is, hogy ott van a neve a vele versenyt futók között — a szeretett főiskola anya­­könyvében. Aztán jöttek a szomorú hírek a beteg ifjú gyors pusztulásáról s pályatársai — megédesítendők neki a kór­ágy gyötrelmeit — meg-megjelentek ott a szeretetnek ama lelkével, a mely a filippieket olyan kedvesekké tette az apostol előtt, mikor pedig kimúlásának híre f. hó 22-én 48* 1050

Next