Sárospataki Lapok, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1895-03-11 / 10. szám
187 protestáns középiskolák fentartói és kormányzói épen azt a tanszéket becsülik nagyon kevésre, amely a felekezet érdekeit elsősorban van hivatva képviselni. A természetrajz, a mértani rajz vagy a görög nyelv tanárainak készséggel hajlandók megadni azt a legmagasabb fizetést, amelyet a segélyt adó kormány előír. Ezeknek a lakásbéren kívül szívesen ajánlják fel az 1200—1800 frtot, de a vallástanár részére elégnek tartanak 200—800 frt évi díjat, mert hiszen azokra a tanszékekre az állam által képezett és képesített okleveles tanárokat kell alkalmazni, akik a felekezeti iskolákban épen olyan tisztességes fizetést követelnek, mint az állami tanintézetekben; a vallástanárokat pedig maga a felekezet képezi és képesíti s minthogy ilyenekre az államnak nincs feltétlenül szüksége, — ezek olcsóbb napszám mellett is könnyen kaphatók, de még maga az állam sem követeli, hogy ezeknek is a többiekhez hasonló fizetést adjanak, hanem egyenesen a felekezetekre bízza, hogy ők maguk becsüjék meg munkájuknak hasznát, értékét, és úgy látszik, hogy ezek ezt a legtöbb esetben hajlandók a lehető legcsekélyebbre becsülni. Az 1883 iki középiskolai törvény megalkotása óta protestáns középiskoláink legnagyobb része szembetűnő átalakuláson ment keresztül. A régi egyszerű épületek helyét valóságos paloták foglalták el; a tanárok száma sok helyen megkétszereződött; a tantermek a szükséges tanszerekkel felszereltettek ; a testi nevelésre kiváló gond fordíttatik, mert mindezt a főfelügyeletet gyakorló minisztérium megköveteli és szigorúan ellenőrzi. Megváltozott kivűl és belül, minden, csak egy van még igen sok helyen a régi állapotban : — a vallás tanárság, hogy emlékeztesse a régebbi kor embereit a boldogult primariusi rendszerre és a három éves professzorságokra. A két protestáns felekezet középiskoláinak vallás tanári tanszékeiről nagyon érdekes, de igen elszomorító adatokat mutatott be Elek Lajos, debreceni tanár, a »tiszántúli ev.. ref. középiskolai tanáregyesület« múlt évi közgyűlésén. Ezek szerint a feltüntetett 23 ev. ref. gimnázium közül csak is 6 helyen, név szerint: H.-M.-Vásárhelyen, Mező- Turán, Nagy-Kőrösön, S.-Szent-Györgyön, Sz.-Udvarhelyen és Zilahon volt alkalmazva az egész gimnáziumban a vallástan tanítására rendes szaktanár, de ezek közül is csak a nagykőrösi volt egyenlően díjazva a többi tanárokkal, a többiek fizetése pedig 400—800 frt között váltakozott. Az ág. evangélikusoknál is hasonló az állapot, mert a 15 gimnáziumból beérkezett adatok szerint csak 2-ben van rendes szaktanárra bízva a vallástan tanítása s ezek fizetése 850—1000 frt. A többi helyen mind a két felekezetnél egy vagy több rendes tanár, vagy lelkész, segéd-lelkész, sőt népiskolai tanító (Nagy- Enyed, Békés) van megbízva a vallástan tanításával s a tanulók vallás-erkölcsi gondozásával. Ilyen állapotok mellett aztán csakugyan nem lehet csodálkozni azon, hogy újabb időben mindig sűrűbben és erősebben hangzik a panasz, hogy protestáns középiskoláinkban nem fordítunk a vallástan tanítására annyi gondot, amennyit épen a felekezetek érdeke megkövetelne. És, hogy ennek a panasznak, még ha olykor Jaicus szájából hangzik is , meg van az alapja, azt nem szükséges hosszasan bizonyítgatni. Elég csak annyit felemlíteni, hogy egy szakembertől mindig nagyobb eredményt várhatunk, mint egy másiktól, akit csak úgy találomra bíznak meg ugyanannak a dolognak elvégezésével, még ha esetleg csak (!) a vallástanításáról van is szó. Az is kétségbe vonhatatlan, hogy a változó segédlelkészek és néptanítók nem lehetnek teljesen alkalmasak a gimnáziumi növendékek vallás erkölcsi gondozására s a vallástan fokozatos tanítására. No meg azt sem igen kell bizonyítgatni, hogy a szülők és a tanulók, noha nem helyesen, sokszor a tanár díjazása után határozgatják meg a tantárgy fontos és kevésbbé fontos voltát, sőt a tanárnak megadandó köteles tiszteletet is Ha már most azt látják, hogy a vallástan tanítására elégnek tart maga a fentartó és kormányzó testület egy olyan tanárt alkalmazni, aki egy negyedrésznyi vagy felényi fizetéssel van díjazva, mint többi tiszttársai, bizony annak a tantárgynak a becse, sőt esetleg annak a tanárnak a tekintélye is kisebb lesz előttük amazokénál. Ezen a semmi esetre sem megnyugtató helyzeten óhajtott segíteni az egyetemes konvent, midőn 1881-ben kívánatosnak mondotta, hogy a gimnáziumi vallás-oktatás lehetőleg kevés, de mindenesetre lelkészi képzetséggel és lelkészi jelleggel bíró egyének kezébe összpontosíttassék; valamint az 1893. évi 45. számú végzésével, melylyel arra hívja fel ismételve a fentartó testületeket, hogy középiskoláikban a vallás tanítást lehetőleg egy tanár kezébe összpontosítsák. Hogy a konvent óhajtására a fentartó testületek igen keveset hajtottak, azt a vallástanítás mai állapota elég fényesen bizonyítja. De hát erre az úgynevezett „rá sem hederítés”-re a fentartó testületeket sok esetben magának a főfelügyeletet gyakorló egyházkerületnek magaviselete is felbátorítja. Én p. o. nem tudok nagyon csodálkozni azon, hogy a tiszántúli egyházkerületben levő gimnáziumok egy része nem nagyon törekszik a rendes vallástanári tanszék felállítására, midőn a fentartó testületek azt tapasztalják, hogy maga az egyházkerület is annyira érdeklődik a vallástanítás rendezésével, hogy p. o. a tiszántúli ref. tanár-egyesületnek erre vonatkozó célszerű felterjesztését olyan sok mindenféle bizottságnak adta ki tanulmányozás végett, hogy utoljára — 7 év lefolyása után — kénytelen volt a gimnáziumokra felügyelő tanács véleménye alapján kimondani, hogy az egész előterjesztést már túlhaladottnak tekinti, noha annak egyes pontjait a vallástanításra nézve még most is célszerűbbnek tartja az egyetemes konvent tantervének ide vonatkozó részénél. Hát bizony ez az állapot, amelyben protestáns gimnáziumaink a vallás-tanítással jelenleg vannak, nem mondható örvendetesnek és ha nem segítünk rajta, ezentúl még elszomorítóbb lehet. Mert hiszen, most még a legtöbb intézetnél vannak régebbi, theológiát végzett tanárok, akikre a vallás-tanítást is rájuk lehet bízni. De ezek az újabb tanárképzési rendszer mellett lassanként kipusztulnak. Eddig, szegénységünkre hivatkozva, még menthettük magunkat azzal, hogy takarékossági szempontból a vallás tanításra nem alkalmaztunk rendes szaktanárokat, de ma, midőn már középiskoláinknak legnagyobb része az államsegélylyel oda jutott, hogy tanárait tisztességesen képes díjazni, ezzel bajos előállanunk. Ha az állam megköveteli, sőt szerződésileg kiköti, hogy a törvény által megjelölt számmal alkalmaztassanak rendes szaktanárok, sőt azoknak tisztességes díjazását is megszabja : a felekezet is jogosan várhatja meg, hogy a vallástanításra is a többiekkel egyenlően díjazott rendes szaktanár alkalmaztassák. Erre nézve a konvent tehetne egyelőre legtöbbet, olyan módon, hogy nemi csak ajánlgatná a fentartó testületek figyelmébe a rendes vallás tanári állomások felállítását, hanem kimondaná, hogy egyetlen egy államsegélyért folyamodó ev. ref. tanintézet szerződését sem erősíti meg, ha abban a rendes vallás tanárságról s az alkalmazott vallás tanár rendes díjazásáról intézkedés nincs. És én azt hiszem, hogy a vallás és közoktatási miniszternek ez ellen a határozat ellen semmi kifogása nem volna, sőt azt igen észszerűnek és természetesnek tartaná. Búza János. — — SÁROSPATAKI LAPOK, 188