Sárospataki Lapok, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895-03-11 / 10. szám

187 protestáns középiskolák fentartói és kormányzói épen azt a tanszéket becsülik nagyon kevésre, a­mely a felekezet érdekeit első­sorban van hivatva képviselni. A termé­szetrajz, a mértani rajz vagy a görög nyelv tanárainak készséggel hajlandók megadni azt a legmagasabb fizetést, a­melyet a segélyt adó kormány elő­ír. Ezeknek a la­kásbéren kívül szívesen ajánlják fel az 1200­—1800 frtot, de a vallástanár részére elégnek tartanak 200—800 frt évi díjat, mert hiszen azokra a tanszékekre az állam által képezett és képesített okleveles tanárokat kell al­kalmazni, a­kik a felekezeti iskolákban épen olyan tisz­tességes fizetést követelnek, mint az állami tanintéze­tekben; a vallás­tanárokat pedig maga a felekezet képezi és képesíti s minthogy ilyenekre az államnak nincs fel­tétlenül szüksége, — ezek olcsóbb napszám mellett is könnyen kaphatók, de még maga az állam sem követeli, hogy ezeknek is a többiekhez hasonló fizetést adjanak, hanem egyenesen a felekezetekre bízza, hogy ők maguk becsü­jék meg munkájuknak hasznát, értékét, és úgy látszik, hogy ezek ezt a legtöbb esetben hajlandók a lehető legcsekélyebbre becsülni. Az 1883 iki középiskolai törvény megalkotása óta protestáns középiskoláink legnagyobb része szembetűnő átalakuláson ment keresztül. A régi egyszerű épületek helyét valóságos paloták foglalták el; a tanárok száma sok helyen megkétszereződött; a tantermek a szükséges tanszerekkel felszereltettek ; a testi nevelésre kiváló gond fordíttatik, mert mind­ezt a főfelügyeletet gyakorló mi­nisztérium megköveteli és szigorúan ellenőrzi. Megválto­zott kivűl és belül, minden, csak egy van még igen sok helyen a régi állapotban : —­ a vallás tanárság, hogy em­lé­keztesse a régebbi kor embereit a boldogult primariusi rendszerre és a három éves professzorságokra. A két protestáns felekezet középiskoláinak vallás tanári tanszé­keiről nagyon érdekes, de igen elszomorító adatokat mu­tatott be Elek Lajos, debreceni tanár, a »tiszántúli ev.. ref. középiskolai tanáregyesület« múlt évi közgyűlésén. Ezek szerint a feltüntetett 23 ev. ref. gimnázium közül csak is 6 helyen, név szerint: H.-M.-Vásárhelyen, Mező- Turán, Nagy-Kőrösön, S.-Szent-Györgyön, Sz.-Udvarhe­­lyen és Zilahon volt alkalmazva az egész gimnáziumban a vallástan tanítására rendes szaktanár, de ezek közül is csak a nagy­kőrösi volt egyenlően díjazva a többi tanárokkal, a többiek fizetése pedig 400—800 frt között váltakozott. Az ág. evangélikusoknál is hasonló az álla­pot, mert a 15 gimnáziumból beérkezett adatok szerint csak 2-ben van rendes szaktanárra bízva a vallástan tanítása s ezek fizetése 850—1000 frt. A többi helyen mind a két felekezetnél egy vagy több rendes tanár, vagy lelkész, segéd-lelkész, sőt népiskolai tanító (Nagy- Enyed, Békés) van megbízva a vallástan tanításával s a tanulók vallás-erkölcsi gondozásával. Ilyen állapotok mellett aztán csakugyan nem lehet csodálkozni azon, hogy újabb időben mindig sűrűbben és erősebben hangzik a panasz, hogy protestáns közép­iskoláinkban nem fordítunk a vallástan tanítására annyi gondot, a­mennyit épen a felekezetek érdeke megköve­telne. És, hogy ennek a panasznak, még ha olykor Jaicus szájából hangzik is , meg van az alapja, azt nem szük­séges hosszasan bizonyítgatni. Elég csak annyit felem­líteni, hogy egy szakembertől mindig nagyobb eredményt várhatunk, mint egy másiktól, a­kit csak úgy találomra bíznak meg ugyanannak a dolognak elvégezésével, még ha esetleg csak (!) a vallástanításáról van is szó. Az is két­ségbe vonhatatlan, hogy a változó segédlelkészek és néptanítók nem lehetnek teljesen alkalmasak a gimná­ziumi növendékek vallás erkölcsi gondozására s a val­lástan fokozatos tanítására. No meg azt sem igen kell bizonyítgatni, hogy a szülők és a tanulók, noha nem he­lyesen, sokszor a tanár díjazása után határozgatják meg a tantárgy fontos és kevésbbé fontos voltát, sőt a ta­nárnak megadandó köteles tiszteletet is Ha már most azt látják, hogy a vallástan tanítására elégnek tart maga a fentartó és kormányzó testület egy olyan tanárt alkal­mazni, a­ki egy negyedrésznyi vagy felényi fizetéssel van díjazva, mint többi tiszttársai, bizony annak a tan­tárgynak a becse, sőt esetleg annak a tanárnak a tekin­télye is kisebb lesz előttük amazokénál. Ezen a semmi esetre sem megnyugtató helyzeten óhajtott segíteni az egyetemes kon­vent, midőn 1881-ben kívánatosnak mondotta, hogy a gimnáziumi vallás-okta­tás lehetőleg kevés, de mindenesetre lelkész­i képzetség­gel és lelkészi jelleggel bíró egyének kezébe összponto­­síttassék; valamint az 1893. évi 45. számú végzésével, melylyel arra hívja fel ismételve a fentartó testületeket, hogy középiskoláikban a vallás­ tanítást lehetőleg egy tanár kezébe összpontosítsák. Hogy a konvent óhajtására a fentartó testületek igen keveset hajtottak, azt a vallás­tanítás mai állapota elég fényesen bizonyítja. De hát erre az úgynevezett „rá sem hederítés”-re a fentartó testüle­teket sok esetben magának a főfelügyeletet gyakorló egyházkerületnek magaviselete is felbátorítja. Én p. o. nem tudok nagyon csodálkozni azon, hogy a tiszántúli egyházkerületben levő gimnáziumok egy része nem na­gyon törekszik a rendes vallás­tanári tanszék felállítására, midőn a fentartó testületek azt tapasztalják, hogy maga az egyházkerület is annyira érdeklődik a vallás­tanítás rendezésével, hogy p. o. a tiszántúli ref. tanár-egyesü­letnek erre vonatkozó célszerű felterjesztését olyan sok mindenféle bizotts­ágnak adta ki tanulmányozás végett, hogy utoljára — 7 év lefolyása után — kénytelen volt a gimnáziumokra felügyelő tanács véleménye alapján kimon­dani, hogy az egész előterjesztést már túlhaladottnak te­kinti, noha annak egyes pontjait a vallás­tanításra nézve még most is célszerűbbnek tartja az egyetemes konvent tantervének ide vonatkozó részénél. Hát bizony ez az állapot, a­melyben protestáns gim­náziumaink a vallás-tanítással jelenleg vannak, nem mondható örvendetesnek és ha nem segítünk rajta, ezen­túl még elszomorítóbb lehet. Mert hiszen, most még a legtöbb intézetnél vannak régebbi, theológiát végzett ta­nárok, a­kikre a vallás-tanítást is rájuk lehet bízni. De ezek az újabb tanárképzési rendszer mellett lassanként kipusztulnak. Eddig, szegénységünkre hivatkozva, még menthettük magunkat azzal, hogy takarékossági szempont­ból a vallás tanításra nem alkalmaztunk rendes szakta­nárokat, de ma, midőn már középiskoláinknak legnagyobb része az államsegélylyel oda jutott, hogy tanárait tisztes­ségesen képes díjazni, ezzel bajos előállanunk. Ha az állam megköveteli, sőt szerződésileg kiköti, hogy a tör­vény által megjelölt számmal alkalmaztassanak rendes szaktanárok, sőt azoknak tisztességes díjazását is meg­szabja : a felekezet is jogosan várhatja meg, hogy a vallás­tanításra is a többiekkel egyenlően díjazott rendes szaktanár alkalmaztassák. Erre nézve a konvent tehetne egyelőre legtöbbet, olyan módon, hogy nemi csak­ ajánl­­gatná a fentartó testületek figyelmébe a rendes vallás tanári állomások felállítását, hanem kimondaná, hogy egyetlen egy államsegélyért folyamodó ev. ref. tanintézet szerződését sem erősíti meg, ha abban a rendes vallás­ ta­nárságról s az alkalmazott vallás tanár rendes díjazásáról intézkedés nincs. És én azt hiszem, hogy a vallás és közoktatási miniszternek ez ellen a határozat ellen semmi kifogása nem volna, sőt azt igen észszerűnek és termé­szetesnek tartaná. Búza János. — — SÁROSPATAKI LAPOK, 188

Next