Sárospataki Református Lapok, 1916 (12. évfolyam, 1-53. szám)
1916-01-02 / 1. szám
XII. évfolyam. 1. szám. Sárospatak, 1916. január 2. A TISZÁNINNENI REF. EGYHÁZKERÜLET ÉS A SÁROSPATAKI FŐISKOLA KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Félévre .......................................... 5 Főszerkesztő Felelős szerkesztő és kiadó RADÁCSI GYÖRGY DR. RÁCZ LAJOS Főmunkatársak: HARSÁNYI ISTVÁN DR. BÚZA LÁSZLÓ Nyolcad . ............. TARTALOM : Rp.: Újév reggelén. — Pósa Péter: A protestáns lelkészek drágasági pótlékáról. — Halászy József: Mi következménye lenne, ha népiskoláinkból a vallásos oktatás kizáratnék? (Folyt. köv.) — Gulyás József: Új Simeon. (Költemény.) — Péter Mihály. Jelentés a missiói egyházak 1914. évi életéről. (Vége köv.) ...Janka Károly. Könyvismertetés (Beszédek és imák háborús alkalmakra Vége köv.) — Irodalom. — Vegyes közlemények. ~ Hirdetések. ELŐFIZETÉSI DÍJ Egész évre .................................... 10 Kor. HIRDETÉSEK DÍJA: Egész oldal .............___............. 32 Fél „ ............. ... .............. 16 Negyed . ............. Újév reggelén. „Ez esztendőt megáldjad ...“ Ha valaha igaz érzéssel, mélységes áhítattal énekeltük ezt az éneket, borultunk le utána az Úr-Isten, a mi Atyánkelőtt s kértük az ő segedelmét, áldását családunkra, népünkre és minden munkáinkra, — most bizonyára kétszeres áhítattal, kétszeres odaadással fakadt szivünkből az ének is, az ima is. Oh mikor volt több okunk, mint most, érezni, hogy az Úr nélkül minden földi dolgaink hiábavalóságok, s minden terveink összeomlanak, ha az Úr minket meg nem segít. Tengergyászt, bánatot, fájdalmat bocsátott a lehanyatlott 1915-ik esztendő—amely örökre fekete betűkkel lesz az emberiség évkönyveiben följegyezve — reánk, hazánkra, családunkra, nemzetünkre, az egész keresztyénségre ; népünknek tízezrei pusztultak el a világháborúban, más tízezrei rokkanttá, nyomorékká váltak, ismét más tízezrei összetörten ott sínylődnek a kórházak betegágyain, és százezrei, sőt milliói mindennap a halál, a pusztulás völgyeit járják. S mégis, e sok keserűség, e tenger gyász közepette is, nem éreztük-e mindnyájan ebben az elmúlt esztendőben is Istennek atyai szeretetét mihozzánk ? az isteni gondviselés őrködését fejünk fölött ? Nem ő volt-e az, aki parancsolt a megáradt vizeknek s azok visszatértek medreikbe, — aki északon és délen nemcsak eltávolította földünkről, határainkról az ellenség ostromló hadait, amelyek a tavalyi újévkor a fél ország lakosságát nyugtalansággal, kínos aggodalommal töltötték el s határszéli községeink százait és ezreit tűzzel és vassal árasztották el, hanem mind északon, mind délen fegyvereinket diadallal koronázva, a kevély ellenségeket megalázta, sőt országuk területének jelentékeny darabjai seregeink kezébe adta? Nem ő volt-e az, aki ellenségeinknek országunk lakosságának kiéheztetésére irányuló gonosz mesterkedéseit meghiúsította s testünket, ha nem is bőséggel, de kellő mértékben eledellel táplálta ? Nem ő volt-e az, aki sok veszteségünk mellett mégis százszor, ezerszer több kedvesünknek, szerettünknek, apának, fiúnak, testvérnek, rokonnak életét megtartotta, őket a halál völgyéből mindeddig kivezette ? Nem ő volt-e az, aki a szorongattatások, vereségek idején minket csüggedni nem engedett? aki karjaink izmait acélosokká, benne vetett bizalmunkat rendíthetetlenné, szívünket minden egyéni áldozatra készségessé, a közügy érdekében való munkálkodásban fáradhatatlanná, a drága, szent haza megmentésére, felvirágoztatására kitartóvá tette ? Most, mikor diadalmas seregeink nyomában — habár még a messze, messze jövőben — minha a béke hajnalhasadásának első sugarait látnák földerülni; mikor minden kilátásunk megvan arra, hogy tömérdek áldozatunk nem volt hiábavaló s a világháború, meghiúsítva ellenségeink gonosz törekvéseit, a mi diadalunkkal fog befejeződni és utána hazánkra a virágzás napjai fognak bekövetkezni, — most, a reménység ezen érzelmeitől erősíttetve még kevésbbé szabad csüggedt szárnyakkal tekintenünk az új esztendőbe, még erősebb bizalommal kell a mindeneket bölcsen kormányzó Atya intézkedéseiben megnyugodnunk, még inkább Jézus eme szavait kell magunk és szeretteink sorsára nézve irányadóknak tekintenünk: „Egy verebecske sem esik le a földre a ti Atyátok akarata nélkül, néktek pedig még a fejetek hajszálai is számon vannak. Ne féljetek azért, ti sok verebecskénél drágábbak vagytok !“ Jézus a kereszt áldozattal nyert magának örök életet, hódította meg magának a világot, — legyünk készek mi is az áldozatra a köz érdekében, ezek az áldozatok fogják hazánkat a vérkeresztségből megmenteni. „Aki elveszti az ő életét én éreztem, megtalálja azt.“ Mondjuk el Jézussal ebben az új esztendőben is: „Atyám, a te kezedbe teszem le lelkemet!“ tartsuk állandóan eszünkben: „Az, embernek elméje gondolja meg az ő utat, de az Úr igazgatja annak járását“ (Péld. XVI. 9), s akkor, mint az Úr harcosait, választott népét semmi baj, semmi csapás nem érhet bennünket, mert jól tudjuk, hogy „azoknak, a kik az Istent szeretik, mindenek javakra szolgálnak.“ Azért hát énekeld lelkem: „Ez esztendőt megáldjad . . .“ R—t. Lapunk jelen számához V* ív melléklet van csatolva.