Sárospataki Református Lapok, 1917 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1917-01-07 / 1. szám
Cs SÁROSPATAKI REFORMÁTUS LAPOK. 1. szám. Újévi gondolatok a főiskolánk jövőjéről. Si vis pacem, para bellum. Hányan és hányszor elmélkedtünk a világháború harmadfél éve alatt ennek az elcsépelt latin közmondásnak az igazi értelme és jelentősége felett. Legtöbben belenyugodtak annak betű szerinti értelmébe, hogy az emberiség csakugyan nem lehet el háborúk nélkül. A hosszabb-rövidebb idejű békés korszakot, az alkotások, a fejlődés korszakát mindig kisebb-nagyobb vérontások, forradalmak, háborúk által kell megvásárolnia minden népnek és államnak. Szinte kézzelfoghatóan látszik igazolni ezt a felfogást a világháború mai helyzete. A központi hatalmak, fényes győzelmeik után, megtámadott határaik biztosítása érzetében nem látják szükségét a további vérontásnak. Ünnepélyesen, őszinte becsületes szavakkal felajánlják ellenségeinknek a békét s azok — még mindig elkeseredett gyűlölettől lihegve — restellik beismerni vereségüket s a mi diadalmaskodni készülő igazságunkat, elutasítják a felajánlott békejobbot, tüzelik, hajtják, erőszakolják népeiket a további céltalan véres harcokba, hátha mégis sikerülne önző alattomos céljaikat, a német birodalom meggyengítését és a mi kettős monarchiánk szétszaggatását elérniük. Nincs tehát más út, mint tovább harcolni — a békéért. Most már igazán csak azért kell folytatnunk a véres küzdelmeket, az ádáz csatákat, hogy ellenségeinket meggyőzzük erőlködésük céltalanságáról, a mi békés szándékaink komoly és őszinte voltáról. Tehát fegyverrel kell kierőszakolnunk a béket, reákényszeríteni őket az utálatos embermészárlás abbahagyására. És mégis, az említett latin közmondás ily betű szerinti igazságának látszata mellett is, részemről helyesebbnek, magasztosabbnak, emberibbnek és gyakorlatiasabbnak vélem a másik álláspontot: a harc, a háború elvi elítélését, a békés, csendes munka dicsőítését, a labor omnia Vincit jelszavát. Az előbbi közkeletű álláspont a háborús párt banális igazsága. Ha ellenségek környékeznek és fenyegetnek, kénytelen vagyok készülni a védekezésre. De nem az lenne-e az ideálisabb, szebb, emberiesebb állapot, ha a népeknek és nemzeteknek nem kellene egymástól, mint ellenségektől félniök? ha vitáikat, nemzetközi viszályaikat is békés eszközökkel, conferentiák, pártatlan bíróságok által el tudnák intézni? Ha nem a fegyvergyártás, nem a szörnyűnél szörnyűbb emberpusztításra szolgáló gépek és lövedékek felhalmozása, nem a hadseregek létszámának nyílt, vagy burkolt emelése képezné a vezető államférfiak legfőbb gondját, hanem a társadalom rengeteg bajának, nyomorúságainak eltüntetésére, vagy orvoslására fordíthatnák minden igyekezetüket és a milliárdjaikat. Persze, ez az utóbbi álláspont a legtöbbek szerint ábránd, utópia. De olyan utópia, amelyből lassanlassan mind többet mégis meg lehet valósítani, amelyhez mindjobban lehet közeledni, ha komolyan és őszintén szeretjük a békés munkát s gyűlöljük lelkünkből a durva erőszakot és a furfangot. De miért pendítettem meg ezeket a még mindig megoldatlan nagy problémákat most, amikor a mi főiskolánk jövőjéről akarom elmondani újévi gondolataimat? Mindenesetre okulásul, tanulságképen. A mi főiskolánk sorsa felett is nagy vihar indult meg az elmúlt évben. Istennek legyen hála, a vihar gyorsan elvonult fejünk felett. Az egyházkerület bölssesége a múlt évi tavaszi közgyűlésén elfojtotta a vihar magvát, kimondván, hogy a sárospataki főiskola áthelyezésének kérdését egyszers mindenkorra leveszi a napirendről. A kerületünk és főiskolánk békéjét fenyegető vita méregfoga tehát ki lett véve, a nagy háborúnak vége lett s a harc helyett a békés munka, az építés, az alkotás útjára kell térnünk. Az egyházkerület döntése folytán a sárospataki főiskola jövőjét, felvirágzását, haladását, fejlődését itt az ősi kis fészekben, Sárospatakon kell keresnie és munkálnia minden tényezőnek, melynek ebben része van. S maga a kerületi közgyűlés rögtön munkába is vette a felvirágoztatás, a fejlesztés nagy művét. Bizottságot küldött, ki ama módozatok megvitatására s programm kidolgozására, miként, lehetne a főiskola fejlődését gátló akadályokat elhárítani, miként lehet haladását, szebb jövőjét biztosítani. A múlt évi őszi egyházkerületi közgyűlés elfogadta a bizottság javaslatait. E javaslatok közül legnagyobb jelentőségű bizonyára a főiskolai internátusi telep és egy főiskolai fenntartási és fejlesztési alap létesítésére vonatkozó határozat. Az áthelyezés híveinek egyik fő érve az volt, hogy Sárospatakon nincs egy nagyobbszabású modern internátus, melyben a jobbmódú szülők gyermekei is megfelelő elhelyezést és gondos nevelést nyerhetnének. Az egyházkerület nem tért ki e kifogás elől, de nem engedte a kifogás miatt a főiskola capitis deminutióját, hanem elhatározta, hogy felállítja az internátust, sőt nem egyet, de a már úgyis meglevő telkein egész internátusi telepet állít fel, melyben „a szegényebb sorsúak is“ megfelelő ellátást és lakást nyerhessenek. Patak tehát továbbra is maradhasson a „szegények iskolája“ is. Ezzel az új intézménnyel bizonyára hosszú időre biztosítva lesz a pataki főiskola jövője, legalább is a gimnázium és az akadémia kellő számú növendéke. De szüksége van a főiskolának az internátusi telep felállítása mellett egy fenntartási és fejlesztési alapra is, amely a folyton fokozódó tanügyi követelmények kielégítésére szükséges anyagi erőt szolgáltassa s lehetővé tegye, hogy a főiskola egyes ágai mindig lépést tartsanak a hazai legelső tanintézetekkel. iti kettős cél megvalósítását és biztosítását akarja szolgálni az a „Felhívó szózat", melyet egyházkerületünk elnöksége és a főiskola gondnokai a ránk viradt új év első napjaiban szétküldöttek egyházkerületünk összes tagjaihoz és a pataki főiskola sorsa és jövője iránt érdeklődőkhöz általában — széles e hazában. A felhívó szózat tömören, méltóságosan és a főiskola jövőjén csüggő mélységes szeretettel foglalja össze a kerület törekvéseit és kérelmét. Valóban ehez a nemes, szép felhíváshoz nem kell kommentár. Csak olvasni kell figyelemmel. S ha az olvasók lelkében van egy kis idealizmus, ha van bennük lelkesedés a kultúrintézmények sorsa és felvirágzása iránt, úgy a pataki főiskola jövője csakugyan meg van alapozva. Ha sikerül a gyűjtés útján az internátusi telep felállításához szükséges összeg egy jelentékeny részének összehozása s hak egy tekintélyes fentartási és fejlesztési alap meg