Sárospataki Református Lapok, 1917 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-07 / 1. szám

Cs SÁROSPATAKI REFORMÁTUS LAPOK. 1. szám. Újévi gondolatok a főiskolánk jövőjéről. Si vis pacem, para bellum. Hányan és hány­szor elmélkedtünk a világháború harmadfél éve alatt ennek az elcsépelt latin közmondásnak az igazi értelme és jelentősége felett. Legtöbben belenyugod­tak annak betű szerinti értelmébe, hogy az emberi­ség csakugyan nem lehet el háborúk nélkül. A hosszabb-rövidebb idejű békés korszakot, az alkotá­sok, a fejlődés korszakát mindig kisebb-nagyobb vér­ontások, forradalmak, háborúk által kell megvásárolnia minden népnek és államnak. Szinte kézzelfoghatóan látszik igazolni ezt a felfogást a világháború mai helyzete. A központi hatalmak, fényes győzelmeik után, megtámadott ha­táraik biztosítása érzetében nem látják szükségét a további vérontásnak. Ünnepélyesen, őszinte becsüle­tes szavakkal felajánlják ellenségeinknek a békét s azok — még mindig elkeseredett gyűlölettől lihegve — restellik beismerni vereségüket s a mi diadalmas­kodni készülő igazságunkat, elutasítják a felajánlott békejobbot, tüzelik, hajtják, erőszakolják népeiket a további céltalan véres harcokba, hátha mégis sike­rülne önző alattomos céljaikat, a német birodalom meggyengítését és a mi kettős monarchiánk szét­­szaggatását elérniük. Nincs tehát más út, mint tovább harcolni — a békéért. Most már igazán csak azért kell folytatnunk a véres küzdelmeket, az ádáz csatákat, hogy ellen­ségeinket meggyőzzük erőlködésük céltalanságáról, a mi békés szándékaink komoly és őszinte voltáról. Tehát fegyverrel kell kierőszakolnunk a béket, reá­­kényszeríteni őket az utálatos embermészárlás abba­hagyására. És mégis, az említett latin közmondás ily betű szerinti igazságának látszata mellett is, részemről helyesebbnek, magasztosabbnak, emberibbnek és gyakorlatiasabbnak vélem a másik álláspontot: a harc, a háború elvi elítélését, a békés, csendes munka dicsőítését, a labor omnia Vincit jelszavát. Az előbbi közkeletű álláspont a háborús párt banális igazsága. Ha ellenségek környékeznek és fenyegetnek, kénytelen vagyok készülni a védeke­zésre. De nem az lenne-e az ideálisabb, szebb, em­­beriesebb állapot, ha a népeknek és nemzeteknek nem kellene egymástól, mint ellenségektől félniök? ha vitáikat, nemzetközi viszályaikat is békés eszkö­zökkel, conferentiák, pártatlan bíróságok által el tud­nák intézni? Ha nem a fegyvergyártás, nem a ször­nyűnél szörnyűbb emberpusztításra szolgáló gépek és lövedékek felhalmozása, nem a hadseregek lét­számának nyílt, vagy burkolt emelése képezné a vezető államférfiak legfőbb gondját, hanem a társa­dalom rengeteg bajának, nyomorúságainak eltünteté­sére, vagy orvoslására fordíthatnák minden igyeke­zetüket és a milliárdjaikat. Persze, ez az utóbbi álláspont a legtöbbek sze­rint ábránd, utópia. De olyan utópia, amelyből lassan­­lassan mind többet mégis meg lehet valósítani, amely­hez mindjobban lehet közeledni, ha­­ komolyan és őszintén szeretjük a békés munkát s gyűlöljük lel­künkből a durva erőszakot és a furfangot. De miért pendítettem meg ezeket a még mindig megoldatlan nagy problémákat most, amikor a mi főiskolánk jövőjéről akarom elmondani újévi gondo­lataimat? Mindenesetre okulásul, tanulságképen. A mi főiskolánk sorsa felett is nagy vihar indult meg az elmúlt évben. Istennek legyen hála, a vihar gyorsan elvonult fejünk felett. Az egyházkerület böl­­ssesége a múlt évi tavaszi közgyűlésén elfojtotta a vihar magvát, kimondván, hogy a sárospataki fő­iskola áthelyezésének kérdését egyszers mindenkorra leveszi a napirendről. A kerületünk és főiskolánk békéjét fenyegető vita méregfoga tehát ki lett véve, a nagy háborúnak vége lett s a harc helyett a békés munka, az építés, az alkotás útjára kell térnünk. Az egyházkerület döntése folytán a sárospataki főiskola jövőjét, felvirágzását, haladását, fejlődését itt az ősi kis fészekben, Sárospatakon kell keresnie és munkálnia minden tényezőnek, melynek ebben része van. S maga a kerületi közgyűlés rögtön mun­kába is vette a felvirágoztatás, a fejlesztés nagy művét. Bizottságot küldött, ki ama módozatok meg­vitatására s programm kidolgozására, miké­nt, lehetne a főiskola fejlődését gátló akadályokat elhárítani, miként lehet haladását, szebb jövőjét biztosítani. A múlt évi őszi egyházkerületi közgyűlés el­fogadta a bizottság javaslatait. E javaslatok közül legnagyobb jelentőségű bizonyára a főiskolai inter­­nátusi telep és egy főiskolai fenntartási és fejlesztési alap létesítésére vonatkozó határozat. Az áthelyezés híveinek egyik fő érve az volt, hogy Sárospatakon nincs egy nagyobbszabású modern internátus, melyben a jobbmódú szülők gyermekei is megfelelő elhelyezést és gondos nevelést nyerhetné­nek. Az egyházkerület nem tért ki e kifogás elől, de nem engedte a kifogás miatt a főiskola capitis deminutió­ját, hanem elhatározta, hogy felállítja az internátust, sőt nem egyet, de a már úgyis meglevő telkein egész internátusi telepet állít fel, melyben „a szegényebb sorsúak is“ megfelelő ellátást és lakást nyerhessenek. Patak tehát továbbra is maradhasson a „szegények iskolája“ is. Ezzel az új intézménnyel bizonyára hosszú időre biztosítva lesz a pataki főiskola jövője, legalább is a gimnázium és az akadémia kellő számú növendéke. De szüksége van a főiskolának az internátusi telep felállítása mellett egy fenntartási és fejlesztési alapra is, amely a folyton fokozódó tanügyi követel­mények kielégítésére szükséges anyagi erőt szolgál­tassa s lehetővé tegye, hogy a főiskola egyes ágai mindig lépést tartsanak a hazai legelső tanintéze­tekkel. iti kettős cél megvalósítását és biztosítását akarja szolgálni az a „Felhívó szózat", melyet egyház­kerületünk elnöksége és a főiskola gondnokai a ránk viradt új év első napjaiban szétküldöttek egyház­kerületünk összes tagjaihoz és a pataki főiskola sorsa és jövője iránt érdeklődőkhöz általában — széles e hazában. A felhívó szózat tömören, méltóságosan és a főiskola jövőjén csüggő mélységes szeretettel fog­lalja össze a kerület törekvéseit és kérelmét. Való­ban ehez a nemes, szép felhíváshoz nem kell kom­mentár. Csak olvasni kell figyelemmel. S ha az olvasók lelkében van egy kis idealizmus, ha van bennük lelkesedés a kultúrintézmények sorsa és fel­virágzása iránt, úgy a pataki főiskola jövője csak­ugyan meg van alapozva. Ha sikerül a gyűjtés útján az internátusi telep felállításához szükséges összeg egy jelentékeny részének összehozása s ha­­k egy tekintélyes fentartási és fejlesztési alap meg­

Next