Sárospataki Református Lapok, 1917 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1917-01-07 / 1. szám
1. szám. SÁROSPATAKI REFORMÁTUS LAPOK. 3 teremtése, akkor a pataki főiskola sorsa újból századokra biztosítva van. Az új, 1917-ik esztendő legelső, legnagyobb munkája e szerint a főiskola hivatalos tényezőire, elöljáróira, tanáraira s az egyházkerület összes tagjaira, a lelkésziekre és világiakra egyaránt: a felhívó szózat sikerének előmozdítása, a gyűjtés minél nagyobb eredményének biztosítása. Az egyházkerület bölcsessége már megtette a legnagyobb lépést a gyűjtés sikeréhez. A tiszáninneni egyházkerület minden tagja köteles legalább 1—1 koronát adni a nemes célra. Ez a felajánlott önkéntes adó maga jelent körülbelül 350 000 koronát. Legelső feladat s a lelkészi karra nemes kötelesség tehát ennek az alapösszegnek a mielőbbi összegyűjtése. Legyen rá gondjuk, hogy egyházközségükbena kerületi határozat szerint úgy az anya-, mint a társ- és leányegyházközségekben) minden lélek után az 1—1 korona mielőbb összeszedessék s egy korona se maradjon el, sőt, ha lehet, több is gyűljön össze! Azt hiszem, egy szép, lelkes szónoklat vagy őszinte felhívás a presbyteriumokban és a szószéken elegendő lesz annak a biztosítására, hogy az 1—1 koronát a gyülekezet legszegényebb tagja is jószívvel odaadja a pataki főiskola oltárára, a módosabbak pedig ne csak egyet, de kettőt vagy többet is adjanak. Épúgy azok helyett, akik tényleg nem lennének képesek az 1 koronát befizetni, akadjon nemeslelkű Maecenas az egyházközségben s így az egyházközség a lélekszám szerint reáeső koronás ajánlatot hiány nélkül beküldje. Úgy gondolom különben, hogy a kerület e határozatának foganatosítása iránt a megfelelő püspöki és esperesi utasítások, illetőleg körlevelek megteszik a szükséges intézkedéseket. A felhívó szózat sikerének biztosítására a másikbiztató lépés lesz kerületünk világi vezérembereinek nemes példaadása. Ha valamikor, úgy bizonyára a mai nagy időkben van igazán helye és óriási jelentősége a jó példaadásnak. Egyházkerületünknek annyi jómódú világi emberét nem is szabad megsértenünk azzal, hogy őket e nemes feladatukra buzdítsuk vagy különkülön felkérjük. A szép, ragyogó példák már meg is vannak s bízunk benne, hogy rövidesen még fényesebbek fognak következni és pedig nagy számban. A sárospataki főiskola volt egyházkerületünk mai világi vezérembereinek is — épúgy mint dicső őseiknek — a szellemi dajkáló édesanyja. Az elődök nemes hagyományainak megbecsülése és követése lesz tehát, ha a méltó utódok, a mai világi uraink is egy-egy szép internátusi, vagy fenntartási alapítványnyal örökítik meg saját nevöket és igyekeznek új alapítói, új Macenásai lenni az öreg Alma Maternek. Sőt egy további fontos feladat hárul világi urainkra s általában egyházkerületünk világi és lelkészi tagjaira. Igyekezzenek a maguk körében teljes odaadással terjeszteni a felhívó szózatot , azon fáradozni, hogy annak minél impozánsabb, minél fényesebb eredménye legyen. Nagy cél van előttünk, csak nagy eredmény biztosítja a sikert. Ne restelljék azért elsősorban világi uraink, de általán egyházkerületünk összes vezető emberei, lelkészek és világiak egyaránt: szólítsák meg ismerőseiket (élőszóval vagy levél útján), használja fel kiki a maga összeköttetéseit és igyekezzék minél nagyobb összeget gyűjteni a megküldött Gyűjtő-lapon. Ezzel nemhogy pirulásra késztő, de a legnemesebb dolgot, erkölcsi kötelességet teljesítenek. A sárospataki főiskola, mint a Felhívó szózat mondja, „az északkeleti magyarság egyik védő bástyája“ volt közel 400 év óta. Annak további fennmaradása és korszerű megifjodása, hosszú időre felvirágzása „nemcsak református, nem is csak protestáns, hanem nemzeti közérdek“. Ez a tudat adhat jogcímet nekünk mindnyájunknak, hogy másokat is, nemcsak hitrokonainkat, de más felekezetű honfitársainkat is felszólíthassuk a pataki főiskola támogatására. Emelkedett lelkű, felvilágosodott honfitársunk, ha más felekezeten van is, bizonyára nem fogja megtagadni támogatását. Fel tehát közös erővel, kezet fogva a szent munkára ! A mi háborúságunkon túl vagyunk. Mi az egyházkerület többsége szívesen elismerjük, hogy az áthelyezés kezdeményezői és hívei is jót akartak, a magok hite szerint a ref. tanügy elővitelét, felvirágoztatását. Kerületünk el is fogadta tőlük e felvirágoztatás egyik eszméjét, az internátusi intézmény megvalósítását. De most már a kisebbség is ismerje el, hogy minket a többséget is nemes szándék, a főiskola jövője, felvirágoztatása iránti komoly lelkesedés vezérel . Ne háborúskodjunk tehát egymással és ne háborogjunk lelkünkben. Ne készüljünk új háborúra, hanem az alkotó, építő munkában igyekezzünk összeolvadni. A közös célban összeolvadásnak, az erők egyesítésének bámulatos eredményeit a világháború eddigi fejleményei megmarkolhatóan példázzák előttünk. Igyekezzünk azért, hogy az 1917. év a reformáció oly nevezetes forduló éve, legalább közöttünk valóban a béke, az alkotó munka éve legyen. Főiskolánk jövőjét most van nagy alkalmunk hosszú időkre biztosítani. Ne mulasszuk el ezt a nagy alkalmat, ne kövessünk el esetleg végzetes hibát a lágymelegséggel vagy a nemtörődömséggel. F. F. Ref. tanügyi kérdések. — Mutatvány Dóczi Imre „Nevelésügyi feladatok a ref. egyházban“ című, a M. Prot. Irodalmi Társaság Debreceni Körének kiadásában megjelent előadásából. — Amint a XVIII. század végén a Ratio educationis kibocsátása után egymásután szűntek meg kis gimnáziumaink, ugyanaz történik ma az 1868. évi XXXVIII. t. c. után népiskoláinkkal. S hogy mily arányokat ölt népiskoláink számának apadása, arra nézve nem szükség messzire visszamennünk adatokért, elég megdöbbentően illusztrálják a hazai közoktatás állapotáról századunkban kibocsátott miniszteri jelentések, amelyek szerint 1899-től 1913-ig, tehát az utolsó 14 év alatt 300-zal fogyott a ref. népiskolák száma. Ha pedig az egyetemes konventünkhöz népiskoláinkról tett utolsó jelentésből azt halljuk, hogy az erdélyi egyházkerületben egyházainknak immár csak egyhatod része tart fenn iskolát, akkor itt már nemcsak az „elnémult harangok“, de a megszűnt kálvinista iskolák is kóros állapotát hirdetik a magyar