Sárospataki Református Lapok, 1926 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1926-01-03 / 1. szám

2. oldal. SÁROSPATAKI REFORMÁTUS LAPOK 1. szám: az ORLE alapszabályaiban az egyesület célja nem par excellence lelkész­. „A református egyház szellemi és anyagi felvirágoztatása“ azt hiszem olyan cél, amely minden református egyháztagot kötelez. A cél elérésére szolgáló eszközök között első helyen olvassuk az 1848 XX. t.-c. végrehajtásá­nak sürgetését. Erre sem mondhatjuk, hogy a lelkészek szakbeli feladata, sőt kénytelenek va­gyunk koncedálni, hogy úgy a cél, mint az eszköz legalább is annyira kell hogy érdekelje világi atyánkfiait, mint a lelkészeket. Adjuk hozzá ezek­hez pl. azt a tényt, hogy a Kálvin Szövetség is lényegében a református egyház szellemi és anyagi felvirágoztatására igyekszik és könnyen kérdésbe tehető, hogy az ORLE a szó szoros értelmében szak­egyesület-e ? Aki ismeri az ORLE alapításának történetét, ismeri a lelkész árvák érdekében kifejtett bámu­latra méltó alkotó erejét és azokat az eredmé­nyeket, amelyekre Istennek hála eddigelé büszkén rámutathat, csakis tisztelettel tekinthet ez egyesü­letre s boldogan vallhatja tagjának magát. Az én kifogásolt megjegyzésemet egyszerűen az az érzés és az az óhajtás sugallta, hogy egy olyan nagy­szabású programm megvitatásába, amely nem ex­­kluzíve lelkész­ szak­kérdésekre vonatkozik, hanem egyetemes egyházunk egyetemes érdekeit öleli fel, valami módon a világiakat is be kellett volna vonni. Meg vagyok győződve, hogy ha az ORLE közgyűlése olyan programoiról tárgyal, amely a lelkipásztori teendőkre, liturgiára, homiletikára vagy misszióra vonatkozik, egy világi emberünk­nek se eshetnék zokon, hogy őt nem hívják oda és nem hallgatják meg. Ha azonban az ORLE olyan programmot tárgyal, amelyhez én, ha világi volnék, jobban értek, mert politikus vagy művész, vagy kereskedő, vagy iparos vagyok, méltán rosz­­szul esnék, ha mellőznének egy olyan egyházban, amelyben úgy a törvényhozó testületben, mint az összes hivatalos fórumokon, sőt a bíróságban is lelkészek és világiak mint egyenrangú alkotó ta­gok szerepelnek. Adja Isten, hogy a kecskeméti programm megvalósítása folyamán a tények az én föltevése­met igazolják és derüljön ki, hogy a világiak nem­csak a zöld asztalok mellett, hanem az egyház­társadalmi életben is készek szaktudásukkal támo­gatni egy olyan programmot, melyet nélkülük, mi lelkészek, megvalósítani nem lennénk képesek. Bizonyos vagyok benne, hogy az ORLE vezető­sége meg fogja találni a módját annak, hogy a közérdekű, egyetemes célok megvalósítása érde­kében a világiak értékes és nélkülözhetetlen köz­reműködése biztosítva legyen. Forgács Gyula. Célja tehát: az Ige erejével átformálni, meg­­jobbítani, a tökéletesség felé lendíteni az emberi életeket. Eszköze — merném mondani — egyetlen eszköze: az Ige. A belmissziói munkálkodás épen ezért: ige­hirdetés. Akármilyen intenzív legyen is a belmissziói munka, nem teheti feleslegessé, sőt el se homályo­­síthatja a templomi igehirdetést. Pedig — valljuk meg — a nagy hullámokat verő belmissziói munkák közepette, mintha egy kicsit megfeledkeztünk volna a templomi igehir­detés fontosságáról. Egy templomi ünnepély, nőegyleti, ifjúsági egyleti stb. előadásra sokkal jobb erőinket állítjuk munkába, mint — mondjuk — vasárnap délutáni, vagy köznapi templomi szolgálataink alkalmával. Nagyon elérkezettnek látnám az időt, hogy belmissziói megbeszéléseink, vitáink, megállapítá­saink során, közvéleményt alakítanánk ki abban az irányban is, hogy mit és hogyan prédikáljunk? Nem érzem magamat arra hivatottnak, hogy ezt a legnagyobb fontosságú lelkipásztori kérdé­sünket elvi alapokon próbáljam fejtegetni, de né­hány subjektív elgondolásomat, átélésemet mégis papírra vetem. Az első kérdésre, hogy mit prédikáljunk, egy skót lelkész megállapítását minden maradék nél­kül elfogadom. A Bibliát s akit a Biblia örök fen­ségben elibénk állít: a megfeszített és feltámadott Krisztust. Ha a Bibliának minden drágaságát ki­halászta a lelkész, abból a megmérhetetlen ten­gerből, ha minden értékét átültette híveinek szi­vébe, ha a Krisztus minden lélekben lakozást vett, akkor prédikálhat a lelkész mást is. Például hir­dethet a templomi szószékből — a Krisztusról való elfeledkezéssel — keresztyén napisajtóba se való gyűlöletet, mert a Krisztusba beoltott hívek lelki­­életét már nem veszélyezteti. Lázíthat a fennálló törvényes rend ellen. Szidhatja az istentelen munkásokat, vagy döröghet a fukar gazdagok ellen stb. Hiszen ilyen irányú témánk tömérdek van. De addig, amíg csak egy lélek is van a lelkész gyülekezetében, aki nem a Krisztusé, azt a rövid templomi órácskát — akár­mennyit veszít is a prédikáció „szép“-ségéből, akkor használjuk fel leghelyesebben, s legered­ményesebben, ha az evangélium Krisztusát és nem az erők változása szerinti Krisztust prédikáljuk. Hogy hatásos legyen igehirdetésünk, ezt az egységet be kell vinnünk a kathedráinkba, hogy akár Patakon, akár Sajóvelezden menjek a ref. templomba, mindenütt tudjam eleve, hogy a Biblia élő Krisztusáról fogok hallani és amit hallani fogok, az nem alkalom szerint megfogalmazott vezércikk. Hogyan prédikáljunk? Ha a Biblia Krisztusát prédikáljuk, akkor a lélek csatornáin keresztül úgy folyik az evangélium vize, amint azt a lélek titokzatos zsilipei szabályozzák. Most, mint patak csergedet, majd mint folyó zúg, mint folyam vág­tat, mint tenger csapkod hullám szárnyaival. Bízzuk csak magunkat a lélek vezetésére s ne akarjuk felülmúlni se mélységeit, se magassá­gait és­­ önmagunkat fogjuk felülmúlni. Igehirdetésünk. A belmisszió erőteljes hullámverései a leg­makacsabb lelkeket is kimozdítják állásaikból és csaknem mindenik lelkipásztor munkába kezd, a neki adott talantumok mértéke szerint. A belmisszió célja: az Ige átömlesztése az életnek minél szélesebb síkjaira, hogy ott termé­kenyítsen és gazdagítson be gyümölcsözőére.

Next