Sárospataki Református Lapok, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1928-01-08 / 1. szám

XXIII. évfolyam. 1. szám, Sárospatak, 1928 január 8. SÁROSPATAKI REFORMÁTUS UFÓK A TISZÁNINNENI REF. EGYHÁZKERÜLET, A SÁROSPATAKI FŐISKOLA ÉS A TISZÁNINNENI EGYHÁZKERÜLETI KÁLVIN SZÖVETSÉG KÖZLÖNYE MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Egész évre ........ 14 Pengő. Fél évre 7 Pengő. Lelkészek, tanítók és Kálvin-Szövet­­ségi tagok kedvezményes áru elő­fizetési díja egész évre 7­­ Pengő. Főszerkesztő. Felelős szerkesztő és kiadó: Dr. RÉVÉSZ KÁLMÁN MARTON JÁNOS püspök. Főmunkatársak: ENYEDY ANDOR, FORGÁCS GYULA, Dr. MÁTYÁS ERNŐ és SZABÓ ZOLTÁN ; a Kálvin-Szövetség részéről: DOMBY LÁSZLÓ egyházkerületi Kálvin-Szövetségi ügyvezető-elnök. HIRDETÉSEK DÍJA: Megegyezés szerint. TARTALOM: Marton János: Új év — új kezdet — Mátyás Ernő: Isten igéje. — Belmisszió. —y —r: A belmisszió újéve. — Kálvin-Szövetség. — Sáfrány Géza: Tiszáninneni Egyházkerületi Kálvin­ Szövetség. — Irodalom. — Művészet. — Szerkesztőség köréből. — Előfizetési felhívás. — Vegyesközlemények. — Hivatalos rész. — Szerk. üzenetek. Új év — új kezdet. Az új év jöttén, lapunk — Isten nevében — újra munkára indul. Sok nehézséget és nagy akadályokat látunk magunk előtt s mégis bizakodó reménységgel tesz­­szük meg az első lépést. Hiszünk. Bízunk. Várako­zásokat táplálunk. S mintha friss szellő vinné fehér vitorlánk . . . Már az is az öröm melegét fakasztja bennünk, hogy több tényező szerencsés összefogásával sikerült biztosítani, hogy lapunk nagyobb terjedelemben je­lenjék meg, mint az utóbbi években. Lelkesedésünk kedves tavaszi árama, amelyet szeretnénk szertesugároztatni, mégsem innen buzog. Hisz mi nagyon jól tudjuk, hogy ez is még alig valami. Sőt látjuk, hogy általában véve, egyházi saj­tónk országszerte válságát éli. Mily szerények a mi eszközeink és mily kezdetleges a mi berendezkedé­sünk a nagy újságvállalatokhoz képest. Hogy állunk mi a modern hírlapírás szédületes technikai fejlettsé­gével szemben ? ! Lehet-e itt összehasonlításról szó ? ! Nekünk csak hallatlanul nagy igazságunk van és az a kényszerítő érzésünk, hogy nekünk ezt az igazságot szolgálnunk kell bármilyen erőtelen, kicsiny és gyönge eszközökkel. A mi igazságunk a Jézus Krisztusban megjelent örök élet, amely: „lakozék mi közöttünk és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicső­ségét. (János ev. 1 : 14).“ Nekünk újságunkkal is ez az élet az egyetlen, fő és legnagyobb gondunk. Váj­jon eljutott-e ez a mieinkhez? Ég-e, lángol-e ben­nük? Szunnyadozik, vagy épen meghalt? Van-e tápláléka, ereje, segítsége és támasza? Nincsen-e ki­etlenül magára hagyva ? Nincs e borzalmasan pusztító hatásnak kitéve ? Nem fenyegeti-e a szörnyű meg­semmisülés ? A mi lelkesedésünk tüzét az indulás órájában lapunk e szentséges hivatásának átgondolása gyúj­totta meg és hozta lobogásba. Közelebbről pedig az az új kezdés, amelyet lapunk egyházkerületünk Kál­­­in Szövetségével kapcsolatban ez évben indít meg , leghatározottabban. Talán szabad nekünk a messzibb múltra visz­­szapillantva megállapítanunk, hogy a Sárospataki Református Lapok, előbb mint a Sárospataki Lapok — nem kevés dicsőséggel szolgálta egyetemes egy­házunkat, tiszáninneni egyházkerületünket és a sáros­pataki főiskolát. Akik most a Sárospataki Református Lapok vezetése körül állunk, annyira más nemzedék­hez tartozunk, hogy minden tartózkodás nélkül me­rünk beszélni a mi elődeink munkájának nagy érté­kéről és adjuk meg a mi múltunknak az őt minden­képen megillető tisztességet. Mi boldogok leszünk, ha azt a szolgálatot tehetjük meg a ma egyházi életé­nek, amelyet megtettek a Sárospataki Ref. Lapok előző évfolyamai a maguk idejében. Úgy ragaszko­dunk a történeti talajhoz, mint fa a földhöz, amelybe gyökerei nyúlnak. És bármennyire osztjuk azt a min­­dennyien előretörő gondolatot, hogy az egyházkerü­­leti exclusivitásnak nincs többé helye, mi úgy szeret­nénk érvényesíteni a történetileg mégis megadott egyházkerületi különállásunkat, hogy sajátos értékeink­kel, hagyományos színeinkkel egyetemes anyaszent­­egyházunk benső gazdagodására lehetnénk. Mi,­­ megvalljuk, nem szeretjük egyes egyházkerületeink jellegzetes szellemének fölényes elintézését és hamari lomtárba dobni akarását. Amennyi alkalmunk csak volt egyházkerületeink százados középpontjain az ő benső értékeik közelebbi megismerésére, mintegy a házuk lelkének meglátására, mindig jobban nőtt sze­retetünk irántuk és izmosodott magyar kálvinista ön­tudatunk. S míg szívem szeretete öleli át Debrecen, Pápa, Budapest magyar kálvinista lelkét s amennyire óhajtom, hogy legszebb erényeikben minél gazdagab­ban virágozzanak, úgy kötelezettségnek érzem a tiszáninneniekre is, hogy amit századok öröksége­­képek­ jellegzetességekül kaptak, azzal a szellemmel menjenek egyetemes kálvinizmusunk problémáinak megoldására. Annyit boldog örömmel kell ma már megálla­­pítani, hogy pártjelszavak, egyoldalú theologiai irány­zatok helyett Krisztus szent evangéliuma jutott a lelkek érdeklődésének középpontjába és az Örökké­való kegyelmének tetszett a csodálatos megújhodás lelkét elárasztani felettünk. Ennek a léleknek az érvényesítése az, ami szí­

Next