Sárospataki Református Lapok, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1928-01-08 / 1. szám
1. szám. SÁROSPATAKI REFORMÁTUS LAPOK 3. oldal: teremtett ember nem érzi jól magát a véges lét szűk börtönvilágában, végtelen tengerekre vágyik, csak a csillagvilágok azúr tiszta légkörében tágul ki s talál igazi otthonra lelke. Érezze azonban bármily otthonosan is magát ebben az életben, rejtsen bármily tiszta örömöket is, mégis ezer titkot is rejt az az ő számára, amelyeket kutató tekintetével áthatolni nem képes, sőt még el is tévedhet e rejtelmek rengetegében. Saját külön élete van ennek a világnak, amelyet az emberi lélek átfogni sohasem lesz képes s már csak azért is rejtély marad az ő számára, mert annak élete sokszor egyenesen ellentétes a mi látható világunk életével: „A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi." S Ésaiás prófétánál is ezt olvassuk : „Nem az én gondolataim a ti gondolataitok s nem a ti utaitok az én uraim, így szól az Úr.” (És. 55:8.) Isten azonban nem akarta, hogy az ember tévetegen vagy töprengve bolyongjon az ő akarata felől való bizonytalanságban. Elvonta a leplet az ő titokzatos világa elől, kijelentette magát az emberiségnek s az ő kijelentésében ami emberi értelmünk számára felfoghatóvá tette az ő akaratát. Isten érzékfeletti világa ezer titkot hordoz magában, az ő kijelentett világában biztosan tájékozódhatunk. Az Isten kijelentésének, az ő igéjének értelme a Krisztus. Ha „Istent soha senki sem látta“ (János ev. 1 : 18), ha azt mondják belőle, hogy Ő Deus absconditus, Krisztus a „világ világossága“ (János ev. 8: 12), ami azt is jelenti, hogy az ő személyiségében minden tiszta, világos, átlátszó. Amellett, hogy Isten különös kegyelmének bizonysága az Igében foglalt kijelentés, mélységes csoda is az számunkra, mert Isten, aki mindig Isten akar maradni számunkra, aki mindig más, mint mi magunk s épen ezért megfoghatatlan rejtély is reánk nézve, az Igében, a kijelentésben emberivé, ami életünk számára felfoghatóvá lesz.“ A kinyilatkoztatott, dolgok a mienk is, a mi fiainkké mindörökké “ Kálvin azt mondja valahol, hogy az Ige „az égből aképpen adatott, minha magának Istennek élő szava hangzanék abban onnan felüről.“ Két dolgot kell e megállapítás nyomán kihangsúlyoznunk. Minden ellenkező véleménnyel szemben, amely emberektől származódnak hajlamos mondani az Igét, hirdetnünk kell azt, hogy abban Isten szól hozzánk. Sokan egyenesen úgy képzelik, hogy Isten annyira közvetlenül szólotta az ő igéjét az égből, hogy abban az emberi léleknek, az emberiség történelmének semmi része sincsen, úgy gondolják, hogy az Ige közvetítésében az ember vak eszköz, léleknélküli gép volt az Isten kezében. Mi módon égyük fel hát az Isten beszédének közvetítését ? Az emberi életre sokszor törnek olyan hatások, amelyek hatasas szenvedelmeket váltanak ki abból, de az életnek egy hatása sem fogható ahoz a hatalomhoz, amellyel Isten ragadja meg lelkünket. Nemcsak egyes lekek életét ragadta meg és sodorta egykor a legnagyobb szenvedelembe, hanem Lelkének ereje, mint emésztő tűz ömlött végig nemzetek életén s azoknak töbnetében olyan átalakulást hozott létre, amihez hasonló átformálódást még semmiféle társadalmi formalom nem támasztott. És Isten az ő beszédével ma új eget és új földet akar teremteni. Lázas lüktetőket az Ige világa. Benne a legerősebb életszenvedések lüktetnek s minél felségesebb isteni magasságba rendül meg, az emberi életnek annál sötétebb mélységeit kavarja fel. Sőt Isten épen a szenvedések infernoján át nyilatkoztatja ki az ő legszebb gondolatait. Legyen azért bármily rejtelmes Isten az ő világfelettiségében, az ő magasságos és szentséges mivoltában, az Igében olyan közel jön a mi emberi életünkhöz, amilyen közel emberi szívek sem kerülhetnek egymáshoz, annyira az emberi élet egészén át szólja a maga gondolatait, hogy az ő beszédében az isteni és az emberi csaknem elválaszthatatlanok egymástól. Isten az ő igéjében emberi lelkeken át, nemzetek életén át szól hozzánk- Ezért nem tárulhat fel számunkra az Igének az értelme, ha nincs tekintetünk arra, hogy látni tudjunk a lelkek világában, ha nincs szemünk arra, hogy meglássuk a népek életében azokat a földrengéseket, amelyek mélységesen felkavarták az emberiség életét, hogy azok viharában szólhasson hozzájuk Isten s azokat a nagy átalakulásokat, amelyeket az Isten által szállott Ige támasztott az emberiség életében. Az Ige örök aktualitásának egyik titka épen az, hogy meglássuk egy bizonyos időben való aktualitását, mert csak így leszünk képesek arra, hogy egyfelől a múltat jelenné varázsoljuk át, másfelől pedig, hogy jelenünket visszavigyük a múltba. A tudomány legmélyrehatóbb eszközeivel kell foglalkoznunk mindezekért az igével. Ám ha csak elméleti érdeklődéssel, ha csak a tudás kíváncsiságával fordulnak ahoz, halott marad az a mi számunkra. Egy antik munkálkodásnak fogják látni csupán, amelyben gyönyörködünk talán, de lelkünk legmélyén hidegen fog hagyni. Miképen elevenedhetik meg előttünk ez az antik műalkotás ? Valamikor egy szoborról a Memnon szoborról egy különösen lebilincselő dolgot hallottam. Élettelenül, komor fenségében hidegen meredt a szemlélőre a felhős égbolt alatt, ám ha a felhők közül rásütött a nap, egyszerre csak élni és mosolyogni kezdett. Mikor áraszt meleg életet felénk az Ige sokszor bezárt hideg világa ? Akkor, ha a Szentlélek Isten mennyei világosságától elárasztottan bontakozik ki előttünk a ködökből jelentése. Ekkor szívünk heves dobogásba kezd, mert észrevesszük, hogy ami életünk legkínzóbb kérdéseit oldja meg az. Nőt tehetünk a végre, hogy e mennyei fényesség reá hulljon az Igére ? Hittel kell közelednünk hozzá, az alázatosság érzületével, az engedelmesség készségével. Ha csak tudásvággyal lépünk feléje, bezárja előttünk értelmét, de feltárja előttünk kincseinek a tárházát, ha imádságos érzülettel és azzal a hittel közeledünk feléje, hogy általa éppen a mi életünk személyes kérdései oldódnak meg Ekkor az írás megkövesedett élete megelevenedik, az ige hatásokat áraszt ki magából s ezek a hatások épen a mi lelkünk mélyei felé törekszenek. Ekkor az ige meghasonlást támaszt mi bennünk s oly megdöbbentő a munkája, hogy az kihat a szíveknek és a veséknek megoszlásáig is. Leleplez bennünket. Felfedi bűneinket, tisztátalan érzéseiket, megmutatja, mint egy tükörben a mi szennyes ábrázatunkat, a mi emberi mivoltunkat. Megmér minket az Ige s minél elfogulatlanabbul vetjük alá magunkat ennek a mérlegelésnek, annál inkább meglátjuk, hogy súlytalanoknak találtatunk. Kárhoztat, megítél bennünket, fenyegető szavával összetöri bűnös emberi Énünket. Mindezeket azonban csak azért teszi, hogy azután felemeljen, hogy lehullva lelkünkről a lepel, meglát-