Sárospataki Református Lapok, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1931-01-04 / 1. szám
2. oldal. SÁROSPATAKI REFORMÁTUS LAPOK 1. szám, amelyek egyedül benne élnek s ezek által elhozza reánk — gondok, bajok és nyomorúság dacára — az Ő jókedvének esztendejét. Csak mondhassa el közöttünk minden egyes és mondhassa el szörnyen megpróbált nemzetünk is a kegyes hivő szent óhajtását: „Szeretnék az örök jóság számára olyas valami lenni, mint a szerszám a mester kezében/ Imádkozom, legyek vidám . . .') Én Istenem, legyek vidám, hogy házamat vidítni tudjam. Mosolyogjak, ha bántanak és senkire se haragudjam. Arcom ne lássa senki sem bánkódni gondon és hiányon. Legyen szelíd vasárnapom, ha mosolyog a kisleányom. Én Istenem, legyek vidám, ma minden nyűgöt tűzre vessek. Nyújtsam ki kincstelen kezem s szegényen is nagyon szeressek. Tudom, sokat bűvölt a gyász, a hollós téli bút daloltam. A bátrakkal hadd mondjam el: panaszkodtam, mert balga voltam. Én Istenem, legyek vidám, ujjongjon újra puszta lelkem, mint rég, mikor falum jeleit az első forrásvízre leltem. Ködökbe csillanó sugár, víg fecskeszó bolond viharban, tudatlan gyermekhang legyek a jajgató világzavarban. 1930 dec. ÁPRILY LAJOS.) Felolvasta a szerző Sárospatakon, a theol. ifjúság 1930 dec. 6-iki műsoros estélyén. Angol internátus és angol típusú gimn. ág. A több oldalról hozzám juttatott kérdések kapcsán kötelezettséget érzek arra, hogy megpróbáljam a gyűrendő pataki változásokat tisztán és világosan állítani az érdeklődők elé. Sárospatakon van a főiskola kebelében most egy olyan gimnázium, melyben a latint az l—Vili., a görögöt az V—Vili. osztályában tanítják. Tehát a főiskola hagyományainak felel meg s azokat az igényeket elégíti ki, amelyeket a ref. lelkészképzés támaszt. Feltétlenül szükséges és senkinek sem jutott eszébe megbontani a régi mesgyéket. Ez megmarad továbbra is, érintetlenül. Ennek a klasszikus, vagy újabb néven humán ágazatnak fentartása úgy tudományos szempontból, mint egyházi tekintetben ma feltétlenül kívánatos. Akik a teljes gimnázium befejezése előtt akarnak valamely pályára lépni (tanítóképző, ipari, kereskedelmi, gazdasági stb.), azoknak teljesen megfelelő előkészítő iskola. Talán felesleges lehet a latin, talán lehetne több a német, de ezen már csak annak a gondolatnak valósítása segíthetne, melyet a miniszteri jóindulat említett meg, t. i. itt egy ref. polgári fiúiskola feállítása. A teljes humán gimnázium végzése pedig, vagyis a mai érettségi kiválóan képesít a lelkészi, tanári, orvosi stb. pályára. Azt lehet mondani, hogy a mai 3 középiskolai típus közül (humángimnázium, reálgimnázium és reáliskola) ennek a jogosítása legegyetemesebb. Mert egyenlő a jogosítás a törvény szerint, de, ha nem humángimn, érettségije van az ifjúnak, itthon vizsgázni kell a theológián a görögből; a tanári pályán csak bizonyos szakokra mehet, Németországban némely egyetemen nem veszik fel, stb. Ezért elöljáróságunk bölcsesége, a theologiára tekintettel, a humángimn. típusú középiskolát választotta, mikor a törvény döntésre kötelezte. Azonban az élet és a mai viszonyok, országunk szerencsétlen megcsonkítása egyre hangosabban követeli, hogy ifjaink a modern nyelveket intenzívebbül tanulják, mint eddig. A miniszteri bölcs előrelátás épen az angolszász népek felé történő orientálódást jelölte ki célul, hogy tanulóink az itthon elsajátított angol nyelv segítségével úgy szolgálhassák a nemzeti propaganda szent misszióját, mint ahogy végzik azt a r. kath. vallási ifjak aansz-országokban. Arra mi szegények vagyunk, hogy csupán a nyelv tanulására kiküldjük fiainkat Angliába. És célt sem érnénk, mert nyelvi készség nélkül a nemzeti propaganda céljait nem szolgálhatnák, barátokat nem szerezhetnének, a megtévesztett felfogást nem tudnák helyes irányba terelni s továbbra is ki volnánk téve annak, hogy ellenségeink rosszakaratú rágalmain át nézzenek bennünket a nagy nemzetek, melyek nem érnek rá arra, hogy személyesen szerezzenek tapasztalatokat. E magasztos cél pompásan összevág a mi saját egyházi érdekeinkkel is. A ref. egyház alkotmánya, a világi papság és kettős elnökség intézménye megköveteli, hogy ízig-vérig ref. szellemben nevelkedett világi embereink legyenek egyházi életünk társelnökei. Ezek idáig csaknem kizárólag a fő- és középnemes ref. családokból teltek ki. E családok nagy többségben úgy segítettek a hiányon, hogy ref. internátusok nem voltak, hogy házuknál végzett ref, papjelölteket és tanárokat tartottak és azokra bízták gyermekeik nevelését. Ez be is vált legtöbbször. De az élet gazdasági vonatkozásban ott is megnehezedett. A súlyos áldozatokat kívánó házi nevelést nem mindenki bírja. Meg a neveléssel járó sok más szempont is felülkerekedett. A nyilvános nevelés előnyei kidomborodtak. A növekvő gondok nem engedik a szülőket kellő ideig foglalkozni gyermekeikkel. Az a modern nyelvi tudás sem elég többé, amelyet a tanulmányok betetőzését követő utazás biztosított. A magára, nemzeti élet folytatására utalt kis ország fiai nem élhetnek meg anyanyelvükkel és a némettel, így azután ott kerestek fiaik, leányaik elhelyezésére internátusokat, ahol készen találtak. Miután ref. inter-