Sárospataki Református Lapok, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1931-01-04 / 1. szám

2. oldal. SÁROSPATAKI REFORMÁTUS LAPOK 1. szám, amelyek egyedül benne élnek s ezek által elhozza reánk — gondok, bajok és nyomorúság dacára — az Ő jókedvének esztendejét. Csak mondhassa el közöttünk minden egyes és mondhassa el ször­nyen megpróbált nemzetünk is a kegyes hivő szent óhajtását: „Szeretnék az örök jóság számára olyas valami lenni, mint a szerszám a mester kezében/ Imádkozom, legyek vidám . . .') Én Istenem, legyek vidám, hogy házamat vidítni tudjam. Mosolyogjak, ha bántanak és senkire se haragudjam. Arcom ne lássa senki sem bánkódni gondon és hiányon. Legyen szelíd vasárnapom, ha mosolyog a kisleányom. Én Istenem, legyek vidám, ma minden nyűgöt tűzre vessek. Nyújtsam ki kincstelen kezem s szegényen is nagyon szeressek. Tudom, sokat bűvölt a gyász, a hollós téli bút daloltam. A bátrakkal hadd mondjam el: panaszkodtam, mert balga voltam. Én Istenem, legyek vidám, ujjongjon újra puszta lelkem, mint rég, mikor falum jeleit az első forrásvízre leltem. Ködökbe csillanó sugár, víg fecskeszó bolond viharban, tudatlan gyermekhang legyek a jajgató világ­zavarban. 1930 dec. Á­PRIL­Y LAJOS.­­) Felolvasta a szerző Sárospatakon, a theol. ifjúság 1930 dec. 6-iki műsoros estélyén. Angol internátus és angol típusú gimn. ág. A több oldalról hozzám juttatott kérdések kapcsán kötelezettséget érzek arra, hogy megpró­báljam a gyűrendő pataki változásokat tisztán és világosan állítani az érdeklődők elé. Sárospatakon van a főiskola kebelében most egy olyan gimnázium, melyben a latint az l—Vili., a görögöt az V—Vili. osztályában tanítják. Tehát a főiskola hagyományainak felel meg s azokat az igényeket elégíti ki, amelyeket a ref. lelkészképzés támaszt. Feltétlenül szükséges és senkinek sem ju­tott eszébe megbontani a régi mesgyéket. Ez meg­marad továbbra is, érintetlenül. Ennek a klasszi­kus, vagy újabb néven humán ágazatnak fentar­­tása úgy tudományos szempontból, mint egyházi tekintetben ma feltétlenül kívánatos. Akik a teljes gimnázium befejezése előtt akarnak valamely pá­lyára lépni (tanítóképző, ipari, kereskedelmi, gaz­dasági stb.), azoknak teljesen megfelelő előkészítő iskola. Talán felesleges lehet a latin, talán lehetne több a német,­­ de ezen már csak annak a gon­dolatnak valósítása segíthetne, melyet a miniszteri jóindulat említett meg, t. i. itt egy ref. polgári fiú­is­kola feállítása. A teljes humán gimnázium végzése pedig, vagyis a mai érettségi kiválóan képesít a lelkészi, tanári, orvosi stb. pályára. Azt lehet mondani, hogy a mai 3 középiskolai típus közül (humán­­gimnázium, reálgimnázium és reáliskola) ennek a jogosítása legegyetemesebb. Mert egyenlő a jogo­sítás a törvény szerint, de, ha nem humángimn, érettségije van az ifjúnak, itthon vizsgázni kell a theológián a görögből; a tanári pályán csak bizo­nyos szakokra mehet, Németországban némely egyetemen nem veszik fel, stb. Ezért elöljárósá­gunk bölcsesége, a theologiára tekintettel, a humán­gimn. típusú középiskolát választotta, mikor a törvény döntésre kötelezte. Azonban az élet és a mai viszonyok, orszá­gunk szerencsétlen megcsonkítása egyre hango­sabban követeli, hogy ifjaink a modern nyelveket intenzívebbül tanulják, mint eddig. A miniszteri bölcs előrelátás épen az angol­szász népek felé történő orientálódást jelölte ki célul, hogy tanuló­ink az itthon elsajátított angol nyelv segítségével úgy szolgálhassák a nemzeti propaganda szent misszióját, mint ahogy végzik azt a r. kath. val­lási­ ifjak a­­ansz-országokban. Arra mi szegények vagyunk, hogy csupán a nyelv tanulására kiküld­jük fiainkat Angliába. És célt sem érnénk, mert nyelvi készség nélkül a nemzeti propaganda cél­jait nem szolgálhatnák, barátokat nem szerezhet­nének, a megtévesztett felfogást nem tudnák he­lyes irányba terelni s továbbra is ki volnánk téve annak, hogy ellenségeink rosszakaratú rágalmain át nézzenek bennünket a nagy nemzetek, melyek nem érnek rá arra, hogy személyesen szerezzenek tapasztalatokat. E magasztos cél pompásan összevág a mi saját egyházi érdekeinkkel is. A ref. egyház alkot­mánya, a világi papság és kettős elnökség intéz­ménye megköveteli, hogy ízig-vérig ref. szellem­ben nevelkedett világi embereink legyenek egyházi életünk társelnökei. Ezek idáig csaknem kizárólag a fő- és középnem­es ref. családokból teltek ki. E családok nagy töb­bségben úgy segítettek a hiá­nyon, hogy ref. internátusok nem voltak, hogy házuknál végzett ref, papjelölteket és tanárokat tartottak és azokra bízták gyermekeik nevelését. Ez be is vált legtöbbször. De az élet gazdasági vonatkozásban ott is meg­nehezedett. A súlyos áldozatokat kívánó házi neve­lést nem mindenki bírja. Meg a neveléssel járó sok más szempont is felülkerekedett. A nyilvános nevelés előnyei kidomborodtak. A növekvő gondok nem engedik a szülőket kellő ideig foglalkozni gyermekeikkel. Az a modern nyelvi tudás sem elég többé, amelyet a tanulmányok betetőzését követő utazás biztosított. A magára, nemzeti élet folytatására utalt kis ország fiai nem élhetnek meg anyanyelvükkel és a némettel, így azután ott kerestek fiaik, leányaik elhelyezésére interná­­tusokat, ahol készen találtak. Miután ref. inter-

Next