Sárospataki Református Lapok, 1933 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1933-01-01 / 1. szám
1. szám Sárospataki Református Lapok 2. oldal A kálvinista magyar vallás, magyar egyházon keresztül azért áldoztak, szenvedtek apáink olyan örökre tiszteletreméltó bátorsággal, mert evangélium szerint reformált keresztyén vallásunkban találták meg legjobban Istennek amaz igazait, amelyek segedelmével az evangéliumi tudomány a legtökéletesebben volt hirdethető és lesz örökre hirdetendő a magyar nép , Istent és Hazát szerető fiai közt. És én úgy látom, hogy a mi népünk minden ellene tanúskodó bántások dacára is, szereti egyházát is, hazáját is, úgy, mint szerették apáink! Állítom, hogy ez a drága magyar fajta, aki olyan sokszor csalódott már vezetőiben, a legkeservesebb csalódását akkor érzi igazán, úgy, hogy belefájdul a szíve, ha lelkipásztoraiban, tanítóiban kell csalódnia. Állítom, hogy szeretne a mi népünk mindenütt dicsekedni lelkipásztoraival és tanítóival (Tisztelettel beszélek az itt-ott tapasztalható kivételekről!). Állítom, hogy a mi népünk szereti egyházát, templomát, iskoláit, csak a gyülekezet angyalai is szeressék őket igazán. Úgy láttam püspöklátogatásom során, hogy érzik és tudják, hogy nincs is nekik más menedékük a mai háborgó világban, mint az egyház. Mennyi e népnek a baja ma? Türelme nem fogy el. Maga vet és másnak vet. Maga arat és másnak arat. Neki kenyere alig marad és türelme nem fogy el. Vár. Nagyon jól tudom, hogy a mai ״ mindent ígérő és jóformán semmit sem adó, jelszavas élet“, meg a nagyon megromlott ״ adómorál“, meg a többi szépszavas lélekrontás ma a legtöbb helyen a bajok eredője. Dehát ezt a romboló közvéleményt, mondjuk ״ korszellemet“, nem lehetne-e megjavítani evangéliumi munkákkal ? Az Ige fényénél, az imádság fegyverzetével, a sakramentumokkal való élés nagy lelki ajándékai mellett, nem kellene-e már egyszer rettenthetetlen bátorsággal elindulni az evangélium szocializmusának és a szeretetmunkáknak élésére? A híveink házanként való meglátogatása, bajaikban való tanácsadás és felvilágosítás, a bibliakörök alakítása, az ifjúsággal való több törődés, a nép fiaihoz való melegebb és őszintébb odahajlás ... nem gondoljátok atyámfiai, hogy hathatós orvosság volna e bajok ellen? Avagy nem gondoljátok-e, hogy az örökös aggodalmaskodás, a mindig csak a magunk szegénységének emlegetése, nem az evangéliumok Krisztusának nyomában való járás? A folyton panaszkodó, szegénységét kiabáló lelkipásztorok, tanítók, tanárok, presbiterek s az egyház minden egyéb ilyen tagjai nem az evangélium őstalajából táplálkozó keresztyénséget élik. Azok szegényebbek voltak, mint mi többet szenvedtek, mint mi. Avagy ősapáinknak nem több jutott-e nincstelenségből, üldöztetésből, koldustarisznyából, mint nekünk ? Minél szegényebbek voltak földiekben, annál gazdagabbakká lettek lelkiekben ! Üldöztetés idején épült templomok, iskolák, áldozatokkal fenntartott intézmények bizonyságok a mindent eltűrő, elhordó, mély hitű ősök mellett! Sokszor hirdettem már s míg élek fogom hirdetni mindig, hogy ma már nem elegendő csak a templomban hirdetni az Igét! Ma élni kell, a nép közzé ki kell vinnünk az Igét! Még a háztetőkről is prédikálni kell, hogy a legnehezebb időkben is sajnál és szeret bennünket az Isten s ha a bűntudat és bűnbánat útjára tér a nemzet, akkor majd meglátják mindenek, hogy az Evangélium Istennek hatalma minden hívőnek fedvességére! Ma nem a megbámult szépszavú szónoklásra, nem is a megcsodált emberbölcsességre van szükségünk, hanem a szeretetben, a segítésben, a jóságban, a hitünk cselédei és fajtánk szerelmében megfáradhatatlan szolgálatot vár tőlünk az Isten is. Élni akarásunk öntudatos munkáival, bátor nekilendüléssel zörgetnünk kell új esztendő eljöttével az új keresztyén magyar Élet kapuján, hogy Krisztussal egy utón járva, önzetlen honszerelem által lelkesítve feltámadjon halottaiból ez az árva nép és legyen boldog újra, mert eljövendő boldogságáért már megszenvedett! Felelősségünk tudatában reá váró kötelességét végezze közöttünk mindenki hűséggel. Az itt-ott láthatóan meglazult fegyelem, törvény és tekintélytisztelet helyett fegyelmezett sereg katonáihoz illően, álljon őrtállóhelyén becsülettel mindenikünk. Látom én azt is, hogy sokszori, — ide is, oda is való —, túlzó udvariaskodó hajlongásaink között, megtört már a hajdan kemény kálvinista derék. . . ! Nincs bennünk bátorság rendíthetetlenül megállani Isten igazai mellett! Bűnöket kendőző, szembehunyással nézünk át a korszellem divatos vétkei felett. Nincsen bennünk elegendő az apostolság öntudatából! Pedig ma apostolok kellenek ! A Krisztus azért jött ebbe a világba, hogy kiszabadítson bennünket abból a pogányságból, amely emberek számában, hatalmában, pénzében, tudásában bízva: — az önzés, az egyéni boldogulás, az uralkodni vágyás, a földiek túlzó szerelme, — e földi bálvány istenek előtt való hajlongással akarja megtalálni boldogságát! Új esztendővel: új tavaszok hajnalhasadtát várom! A nagy megújhodásnak, az egyházon keresztül kell eljönnie. Kell lennie bátorságának az egyháznak arra, hogy: az Ige, az imádság, a sakramentumok, az evangélium szocializmusa, a szeretetmunkák szent szolgálatán keresztül belekiáltsa ebbe a világba, hogy Isten által megvilágosítottak, az Isten