Sárospataki Református Lapok, 1936 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1936-09-27 / 39. szám

39. szám. Sárospataki Református Lapok 206. oldal. Irt és cselekedett, eszméket hirdetett, vallott, s életét, fiatal életét áldozta értük. Ha Petőfi mint 80 éves aggastyán hal meg, nem lehetne az, ami most. Áldozatosan magyar, cselekvő, alkotó ember, akinek életművére halála tette fel az igazolás leg­­ékesebb koronáját. Nem azt mondom én, hogy rajta hát 1936 magyar ifjúsága, kezd elölről s csináld végig mind­­azt, amit Petőfi végigélt, utánozd őt és másold lépésről-lépésre. Egy nagy költőt, gondolkodót nemcsak addig szabad és kell értékelnünk, amíg gondolatait, esz­­méit mind magunkéivá tehetjük. Elég, ha ezek a saját korukban időszerűek, építők voltak. Hibás nyomra lépnénk, ha most elővennénk Petőfi társa­­dalmi, politikai eszméit, s azoknak a megvalósítá­­sára szentelnék életünket. Minden kornak más és más követelményei vannak. Ami kívánatos volt akkor, nem feltétlenül kell, hogy megfeleljen a mi korunk szellemének is. Ha itt élne közöttünk, bizo­­nyára másképen, a mai kor szükségleteihez szabva fogalmazná meg elveit, de küzdene éppoly kitar­­tással, éppoly áldozatosan, mint akkor, s éppen ez az, amit meg kellene tőle tanulnunk. Petőfi emléktáblája, töltsd be hivatásodat, mu­­tass nekünk utat! Petőfi Sándor! Életedben szerettél, tudtad szeretni a magyar nemzetet... Tanítsd meg erre a szeretetre azokat is, akik majd e tábla előtt elhaladnak ... Petőfi Sándor! Tudtál meglátni feladatokat, erőket és gyöngeségeket. Taníts bennünket is a tisztán látás akará­­sára, hiszen oly sokszor csak egy arasznyira is alig látunk! Petőfi Sándor! Tudtál áldozatosan élni, meg­­feszített erővel dolgozni és meghalni a magyar­­ságért. Taníts meg a munkára, a komoly munkára bennünket is, megalkuvó, öntelt gyermekeit ennek a hazának! Mutass jó példát, hiszen ma már ott tartunk, hogy az ifjúság nagy része szégyelli a munkát, s ha csinál is valamit, inkább letagadja orcapirulással, csakhogy az elsöprő nagy átlagnak vagy a felszínen úszó könnyű fajsúlyú emberek­­nek tessék. Petőfi Sándor! Tudtál ébresztgetni, ha kellett kíméletlenül ostorozni kortársaidat. Lángostoroddal csapj végig egyszer a mi hegy hátunkon is, hiszen ha Te úgy láttad, hogy a Te korod magyarja holt dicsőség halvány kísér­­tete, mint szóljunk mi, letiport népünk lankadt akaratú fiai ? ... Azzal a hittel adom át ezt az emléktáblát Sárospatak nagyközség elöljáróságának megőrzés végett, hogy ez is hozzácsatlakozik azokhoz az eleven hatóerőkhöz, amik nem engedik kirobbanni Sárospatakon a magyar élniakarás tüzét. Dr. Harsányi István: — Teológusaink levente-kiképzése. A teo­lógus ifjúságnak levente-kiképzése szeptember 15-én kezdődött el és azóta folyamatban van. A parancs­­nokságot Faber Rezső százados tölti be. Mitrovics Gyulának a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy-Társaság megbízásából Sáros­­patakon a Petőfi-emléktábla előtt tartott beszéde 1936. szept. 15-én. Mélyen tisztelt közönség! Petőfi a legméltóbb arra, hogy örök eszmény­­képe maradjon minden idők magyar ifjúságának ! Rövid életének igen nagy értékei teszik erre őt al­­kalmassá. Kora ifjúságának néhány emléke őt a könnyelműség színében mutatja. De ha elhatározá­­sainak a mélyére tekintünk, végső ok gyanánt ezek­­ben is ott találjuk az eszményiséget, amely nem ismer megalkuvást. Rövid élete ennek a legmaga­­sabb eszményiségnek a példatára. Még tévedései és túlzásai is innen fakadnak. Egyéniségének ereje néha szélsőségekbe ra­­gadja; de bármily erős egyéniség volt is, nemze­­tének egységes életfolyamatába olvadt bele; ez az erős egyéniség egy volt nemzetével; ő szinte egy­­magában élte át az egész magyarságnak a kollek­­tív életét, nemzeti öntudatát, művelődési szomjú­­ságát és szabadságszeretetét. Nála a népi gondo­­latért való rajongás sem válik osztályharccá, hanem a nemzet fogalmának teljessé és egyetemessé téte­­lét jelenti. Gyakori iskolaváltoztatásai, majd azok végső elhagyása nem jelenti nála az önművelés abbaha­­gyását, hanem annak inkább az önállóvá lett be­­teljesedését. Valóban, Csokonain kívül, alig van még magyar író — sőt bátran mondhatjuk, magyar em­­ber is — aki oly ifjan, annyi kevés idő alatt annyi műveltségre, annyi tudásra tett volna szert, mint Petőfi. Kell-e szólani költészetéről, mely az egyete­­mes emberinek és a sajátosan magyarnak klasszi­­kus egybeolvadása. Ennél az egybeolvadásnál köl­­tészetének csak műbecse nagyobb. Értékeinek ál­­landóságát mi sem jellemzi annyira, mint az, hogy ma is oly frissen hat, mintha hangjai tegnap pen­­dültek volna el költői hangszerének húrjairól. Költői lángelméje előtt a legnagyobb hódolat, hogy a for­­dítások meghaloványodott színei alapján is a költők legnagyobbjai között ismert az egész művelt világ és a legellentétesebb költői irányok iparkodnak belőle meríteni igazolást. Az ő élete amilyen rövid volt, olyan befeje­­zett. Életeseményeinek nagy kilengései éles kör­­vonalakban rajzolják fel, mintegy az égre kivetítve, az ő felmagasztosult erkölcsi lényének éles körvo­­nalait. Szeretett, erősen, híven és tisztán, mint ke­­vesen. Lelke átlátszó volt, mint a kristály és fehér, mint a frissen esett hó, és váltsághalálban magasz­­tosult fel. A világirodalmat kötetre való legszebb alkotásaival gazdagította. És huszonhat éves korá­­ban már ráért meghalni, mint szabadsághős! Itt hagyta ezt a világot, amelyben már nem tudott volna élni tisztán eszményeinek, megalkuvás nélkül magyarságának és szabadon, bilincsek nélkül. Magyar ifjak! Ne keressetek magatoknak ide­­gen és hamis bálványokat! Petőfi értetek született és értetek is halt meg!

Next