Sárospataki Református Lapok, 1943 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1943-06-19 / 25. szám

Sárospatak, 1943 június 19­25. szám XXXVIII. évfolyam SÁROSPATAKI REFORMÁTUS LAPOK A TISZÁNINNENI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET, A SÁROSPATAKI REFORMÁTUS FŐ­­ISKOLA ÉS A TISZÁNINNENI EGYHÁZKERÜLETI KÁLVIN-SZÖVETSÉG HETI KÖZLÖNYE FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ: I931. MARTON JÁNOS SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG: DR. MÁTYÁS ERNŐ, DR. SZABÓ ZOLTÁN, DR. ÚJSZÁSZY KÁLMÁN, ___________________________dr. zsíros József, darányi lajos és Kántor Mihály TARTALOM: Dr.Bárczay János: Bizalom. — Tóth Gusztáv: Utolsó kérő­szó. — Irodalom. — Hirek. — Hiva­­talos rész. — A Máv új nyári menetrendje. BIZALOM. A tapolcai konferencián tartott előadás. Vallomással kezdem. Megilletődve közelítek ehhez a tárgyhoz, melynek előterjesztésével a fő­­tiszteletű és méltóságos elnökség engem megtisztelt. Amikor a bizalom kérdésével foglalkozunk, mindnyájunknak mélyen át kell éreznünk, hogy nem hétköznapi problémához nyúlunk hozzá. Ha napról-napra könnyedén használjuk is ezt a szót, ma emeljük ki életünk sokszor szürke és rohanó áradatából, helyezzük magunk felé, hogy fel kell­­jen rá tekintenünk és hogy eredeti, el nem csépelt jelentésében, megtisztítva a közhasználat kopásá­­tól, láthassuk mély, örök értelmében. A bibliafordító Károlyi Gáspár s egykori fa­­mulusa, a későbbi nagy zsoltárfordító: Szenczi Molnár Albert, a bizalom szót legtöbbször ebben a régies formában használja, hogy bizodalom. Más nemzet nyelvében ismeretlen ez a kettős haszná­­lat, de a magyar nyelv gazdagságának egyik bi­­zonysága ez is. Szeressük és becsüljük meg ezt a biblikus, patinás formát, mert ünnepi zenéje van ennek a szónak, a szívünk rezonál reá s bizo­­nyára a jelentése is gazdagodik, amikor az inkább hétköznapi, leegyszerűsített ״ bizalom“ szó helyett az ünnepélyes, mély búgású ״ bizodalom“ szót vesszük ajkunkra. Mélyen tisztelt konferencia, hogyha most már így a szó külső köntösével megismerkedtünk, pró­­báljunk beljebb hatolni annak lényegéhez. Ha igaz az, hogy a világegyetem alkotója kezdetben az embert a teremtés koronájárá szánta, úgy kétségtelenül igaz az is, hogy az embernek legösztönösebb és ősibb érzése, a léleknek egyik legfelemelőbb értéke a bizalom, mely arra van hi­­vatva, hogy az élet szakadékaiból és infernális mélységeiből egy tisztultabb világ légkörébe, Is­­tenhez emelje fel a föld halandó, bujdosó vándorát. Valóban úgy van, mélyen tisztelt konferencia, hogy a bizalom erénye mindenek előtt Istenünk­­höz kapcsol bennünket. Ebben a vonatkozásban nem egyéb ez, mint természetes visszhang Istenünk hozzánk hajló szeretetére és atyai gondtartására. Nekünk magyar reformátusoknak sok emberi esendőségünk és fogyatkozásunk ködéből az idők folyamán, újra meg újra kicsillanó egyik jó tulaj­­donságunk volt: Istenben vetett feltétlen és oltha­­tatlan bizodalmunk.­­Minket a föld kerekségén mindenütt megis­­mernek erről az egyetlen énekversről: ״ Te ben­­ned bíztunk eleitől fogva /“ És ez az ősi dallam nem csupán hangulat a magyar református ember ajkán, még kevésbé fatalizmus, mely a ״ minden mindegy“ alantas filo­­zófiájához vezetne bennünket. Mélységes Istenhit sugárzik ebből a vallást tevő énekből, mely a mi nagy reformátorunknak, Kálvin Jánosnak fenséges tanításához, a predestinációhoz vezeti el és gyö­­kerezteti lelkünket. Bármennyire is tomboljon körülöttünk a vi­­lág legnagyobb harca, évszázados tölgy példájára kibírjuk a vihart, kibírjuk még a villámcsapásokat is, ha a mi nagy életigazságunkról le nem mon­­dunk, hozzá hűtlenek nem leszünk. ״ Te benned bíztunk eleitől fogva“ — azaz más szóval, ha az élő egy igaz Istenben való bizodalmunkat mind­­halálig és minden körülmények, még a legnagyobb sorscsapások között is megőrizzük. Mi, akik itt vagyunk, népünk és hittestvé­­reink őrüllói, tegyünk meg mindent azért, hogy a reánk bízottak lelkébe visszatérjen hitünk és val­­lásunk legszentebb értéke: az Istenbe vetett ren­­díthetetlen bizodalom. És ha az ember ma, a te­­remtés koronáját vesztett tékozló fiú, térjen meg az atyai házhoz, pihenjen meg boldog bizodalmá­­val Isten atyai karján. Nemcsak pillanatnyi meg­­enyhülést, de gyógyulást és örök megbékélést fog ez jelenteni meggyötört és megalázott emberöltőnk számára, úgy érzem, mélyen tisztelt konferencia, hogy eddigi tárgyalásunkban könnyen járható úton ha­­ladtunk, boldogan egyetértettünk abban, hogy az Örökkévaló Istennel, sorsunk intézőjével, utaink elrendelőjével szemben nem lehet más álláspon­­tunk és magatartásunk, mint a feltétlen hódoló bizodalom. De mindnyájan tudjuk, hogy ennek a kér­­désnek Janus arca van. Egyik Istenre néz, a má­

Next