Sárospataki Református Lapok, 1948 (43. évfolyam, 1-21. szám)

1948-01-15 / 1. szám

„Féljétek az /stent és néki adja­tok dicsőséget!“ (felen. 14.7) Sárospataki „Hozd vissza, Uram, a mi foglyainkat !" (Zsolt. 126 :4) Református Lapok XLIII. évfolyam 1. szám 1948. január 15 ÚJÉVI KÖSZÖNTÉS Ez az 1948-ik esztendő a száz \ év előtti szabadságharc emlékét idézi fel lelkűnkben. Közös püs­pöki pásztorlevelünkben rámutat tunk a száz év előtti szabadság- harc nagy jelentőségére, egyhá­zunknak a magyar szabadság- mozgalmakban viselt nagy szere­pére : de egy úttal arra is, hogy miképen kell az igazi evangéliumi szabadság fenntartásában és kiví­vásában ma is mindnyájunknak vitézkednünk. Az évfordulói meg­emlékezés természetszerűleg a sza­badságharc hősei, emberei körül forog. Mindenki azokat választja ki és magasztalja közülük, akik hozzá valamilyen szempontból kö zelebb állnak. Mi a magyar sza­badság minden hősére kegyelettel gondolunk: a kiválóbbakra épen úgy, mint a névtelenekre, ismeret­lenekre. De a mi évfordulói em­lékezésünk nem embereknek, hanem istennek szól. Istent magasztaljuk, hogy a szabadságharc embereiben munkálkodott és őket csodálatos nagy dolgokra késztette. Isten színe előtt leborulva, azzal az igé vei kezdjük az új esztendőt, ame­lyet az evangéliumi szabadság leg­nagyobb emberi hőse, Pál apostol irt le a római levél Vili. részének 31-ik versében s amit egyik leg­nagyobb magyar szabadsághösünk, Bethlen Gábor írt le haldoklásá­ban, reszkető kezével: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk ?“ Isten volt velünk az elmúlt esz­tendőben. Ő segített helyre állítani megrongált templomainkat, iskolá­inkat. Ö tartotta meg és élesztette újra lelkűnkben a hitet, reménysé­get és szeretetet. Istennek köszön­hetjük, hogy a szörnyű nehézségek, elemi csapások között is fenn tud­tunk maradni; r sőt akothattunk és építhettünk. Ő szerezte nekünk kedves konferenciák, boldog talál­kozások, léleképiiő összejövetelek drága alkalmait, ő juttatta bol­dog viszontlátáshoz a hazatérő foglyokat és itthoni szeretteiket. Ő erősítette meg a várásra, a re­ménykedésre azokat, akik még odakinn maradtakn és akik még mindig várnak. Ő hárított el a fejünk felől ismeretlen veszedel­meket és ő áldott meg bennünket sok lelki és testi áldással. Ő hivott és ő üzent, hogy-a bűnnénk szol­gaságából önző indulatoknak és szenvedélyeknek, a testnek és világ­nak rabságából térjünk hozzá az istenfiúság szabadságára és bol dogságára. Hogy mit hoz reánk ez a megkezdett esztendő: nem tudhatjuk. A nyitánya bizony ke­serves. 23 beregmegyei község ke­rült viz alá a januári hidegségben s vagy 20.000 magyar református testvérünk vált otthontalanná, föl­dönfutóvá, a koldusnál is koldu sabb szegénnyé. De feléjök és fe­lénk is hangzik az Úr biztatása: „Magasságban és szentségben la­kom, de a megrántottál és aláza­tos szivűvel is; hogy megelevenít­sem az alázatosok lelkét és meg­elevenítsem a törtek szivét. (Ézs. 57. rész, 15. vers) Isten megront és megaláz: de velünk van és mellénk áll a megrontatásban, megaláztatásban; és felemel és megszabadít. Azért hálásak és boldogok lehe­tünk, hogy az új esztendőt annak a megvallásával kezdhetjük, hogy mi is az Úr mellett vagyunk. Ami­kor aláírtuk az egyháztagsági nyi­latkozatot, ezzel írásban is látható és kézzelfogható jelét adtuk annak, amit mindig vallottunk s amiről a mi magyar népünk már sok­szor bizonyságot tett, hogy mi istenfélő, Isteni szolgáló megvál­tottál akarunk lenni Krisztus Urunknak; élő engedelmes, áldo­zatkész tagjai akarunk lenni az ő egyházának. De ha ezt most már írásban kijejeztiik, akkor fejezzük ki az életünkkel is. Keressük elsősorban Istennek országát és annak igaz­ságát. Figyeljünk arra, amit Ő igéjében mond, vagy üzen nekünk s legyen előttünk mindennél elsőbb az Ö tilalma, az Ö parancsa, az Ő követelése, az Ö hívása és az Ő küldése. Erősítsük a gyüleke­zetei az istentiszteleteken, urvacso- raosztásokon és bibliaórákon való részvétellel, erősítsük magunkat és házunk népét a mindennapi igeolvasással és közös imádsággal. Építsük az egyházat: ne sajnál­juk és ne vonjuk meg attól áldo­zatainkat és szolgálatainkat. Gon­doljuk meg, hogy Istennek módja és hatalma van, hogy tízszeresét és százszorosát adja vissza annak, amit mi az ő oltárára önként oda adtunk, de niódja van elvenni tő­lünk szintén a többszörösét annak, amit mi hitetlen és önzön szükkeb- lüséggel O tőle 'és az Ő ügyétől megvontunk. Legyen gondunk a magunk és szeretteink leikéi e: mindazok lelkére, akik körülöttünk élnek. Legyen gondunk az iskolára, gyermekeink nevelésére. Hozzunk meg értük is minden áldozatot, mert bennük a jövendőt építjük. Tartsuk nyitva a szivünket minden lelki jó, minden igaz befogadásá­ra és legyen készen a kezünk a jótételre, testvéreink anyagi és lelki nyomorúságának enyhítéséi e. Tegyük meg mindazt, ami tőlünk telik és rajtunk áll; mint ahogy megtették a száz év előtti magyar szabadságharc hősei, emberei. A többit pedig bízzuk Istenre. Mint ahogy Ó felhozta a száz év előtti március 15 én reánk a szabadság napját: úgy fogja felhozni reánk sok emberi küzködésünkj helytál­lásunk és imádságunk után az öröm napját: „Mert jó az Urazok­nak, akik várják őt; a léleknek, amely keresi őt.“ (Jer. Sir. 3:26.) Az Ő oltalmába; gondviselő, segítő, áldó és üdvözítő kegyelmébe ajánl mindnyájatokat. Miskolc, 1948január Dr. Enyedy Andor püspök

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék