Siketnémák és Vakok Oktatásügye, 1925 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1925-01-03 / 1-3. szám

3­ 1—3. sz. SIKETNÉMÁK ÉS VAKOK OKTATÁSÜGYE tárgyalást, külön szabályelvonást a mi tantervünk nem ismer. A felsőbb osztá­lyokban a leíró szemléleti oktatás kapcsán az egy tárgy köré csoportosított tervszerű ismeretközvetítés leginkább társalgási alapon szintén a beszédkészség fejlesztését szolgálja. De a beszéd gyakorlása folyik a számtani­, olvasási­fogalmazási órákon és végig az összes reáliákon, vagy gyakorlati órákon, amikor az adott helyzetnek megfelelőleg a szükséges kifejezésekre tanítjuk meg növendékeinket. Dióhéjban ezek az elvek, amelyek a tanterv szellemét áthatják, amelyekkel a magyar siketnéma-oktatás Borbély korszakos fellépése nyomán az önállóság útjára lépett. A tanterv életbeléptetése óta, — leszámítva nemzeti szerencsétlenségünk sorvasztó éveit, — felfelé ívelő lendülettel haladunk az eredmény fokozása, tökéletesítése felé. A tantervvel kapcsolatban a Borbély lelkében izzó munkaenergia egy másik nagy és hatalmas művel, az 1911-ben megjelent, „Vezérkönyv a siket­némák beszédtanításához“ című 2 kötetes munkával ajándékozta meg oktatás­ügyünket. A tanterv nyomán a beszédtanítás kivitelében az egyén ügyessége, rátermettsége, a tanterv szellemébe való behatolás, beleélés mértéke szerint változik az eredmény. Vezérkönyvében a normális siketnéma szellemi képes­ségének figyelembevételével tartalmilag, alakilag feldolgozóban adja azt az anyagot, amely a II., III. osztályos siketnéma érdeklődése körébe eshetik, amelyre a környezetével való mindennapi érintkezésben feltétlenül szüksége lehet, szóval mindazt, ami a néma alak zárának megnyíltával a kifejezésre megérett. A gyakorlati szakember biztos éleslátásával, a magyar nyelv szöve­vényeiben való korlátlan tájékozódottsággal úgy tartalmi, mint alaki szempontból mindig az igazán hasznosat, értékeset választja ki. Az iskolában a történések, a közvetlen átélések, cselekvések a tanításnak, tárgyalásnak a rugói. Azért céltévesztett dolog volna a vezérkönyvet összeállításában egyszerűen lemásolni, leckeszerűen feldolgozni. Nem is azt akarja Borbély. Egyszerűen csak arra törekszik, hogy mintát adjon. Megmutatja, hogy adott alkalommal mit, mennyit, hogyan kell és szabad e fokon nyújtani, mennyivel lehet a kis siketnéma agyát, emlékező képességét egyszerre megterhelni. A tanár szabadságát semmiképen nem köti meg. De iránytűt ad neki, hogy el ne tévedjen, hogy különösen a nyelvalakok kellő használatára, begyakorlására útmutatója legyen. A tanterv szellemében a vezérkönyv nyomán követett eljárásunk, az élethez alkalmazkodó gyakorlatias módszerünk érdeklődést keltett a külföldön is. Aki nyitott szemmel néz és figyelemmel kíséri a szaklapok cikkeit, vagy módjában van betekintést nyerni a siketnéma-oktatás klasszikus hazájában, Németországban a gyakorlati munkába, megállapíthatja, hogy ott is már teljes polgárjogot élveznek a tantervünkben lefektetett elvek és a közvetlen, direkt beszédtanítási módszer kérdésében a legélénkebb eszmehullámzás ad színt és tartalmat irodalmuknak. A tanterv alapján Borbély szelleme hatja át oktatásügyünket és ha iskoláink zavartalan munkája akár a tehetség és hallásfoka szerint való elkülönítéssel, akár anyagi téren biztosítva lesz, okkal remélhetjük a színvonal állandó emel­

Next