Siklós és Vidéke, 1898 (11. évfolyam, 4-52. szám)

1898-01-30 / 5. szám

Siklós, 1898. január 30. 5. szám. Tizenegyedik évfolyam. Szerkesztőség: Harangozó Dózs­i könyvnyomdája. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem­ kill­hetnek. Előfizetési díj: Vidékre postán, vagy hely­ben házhoz hordva. Egész évre . . 8 korona. Félévre . . . 4 korona. Negyedévre . 2 korona. Egyet szám 16 fillér. KÖZÉRDEKŰ HETILAP MEGJELEN MINDEN VASARNAP. Kiadó­hivatal: Harangozó Józse­f könyvnyomdája. A főtéren. Hirdetések 1 hasábos petitsoronként 12 fillér. Nyílttéri közlemények 1 hasábos petitsoronként 30 fillér. Bélyegdij (60 fillér), külön fizetendő­ ínség és szegénység mindenfelé. Kormány és társadalom, közhatóság­ és humanitárius társulat ez év tavaszán Ma­gyarországon csodálatos bajjal fognak meg­ismerkedni és orvoslásukkal bíbelődni . a népnyomorral, mely állam, társadalom, köz­hatóság ajtajára a bibliai hittel zörget, hogy adassék. Hiszen más időkben is voltak balsike­res esztendők, de akkor az emberek hozzá is voltak edzve, hogy igényeiket lefokozzák. És mit tapasztalunk most ? Azt, hogy míg a pauperismus Temes és Torontálból kétségbeejtő színekben feltör, Pálmay Ilka temesvári, nagybecskereki hang­versenyére törik verik magukat az emberek is, ha számon vennék a farsangi mulatozá­sokat, elit-vigalmakat, bizony nem szégyel­­né magát az ez évi numerus, a többi éve­kétől. De hiszen mindenki előtt evidens ta­pasztalat a fokozatos szegényedés, a közép­­osztálynak vigasztalhatlan helyzete. S mégis mi a bántó tapasztalat ? Az, hogy a fény­űzés sohasem vont oly általánosan forgójába mindeneket, m­it korunkban, a midőn „az addig nyujtózás, a meddig a takaród ér“­­csak a bölcsek fura nézete s valójában a tömeg boldog megfeledkezésben éli világát véletlenre, halálra spekulálva s követvén az élveteg római imperatornak elvét »ám kö­vetkezzék utánnam az özönvíz.« De nem a középosztálynak epidémiája ez, hanem általánosan minden embernek. A főrend oktalan költekezései általá­ban túl mennek erejükön, a munkásosztály szörnyű igényeiben komplikálja a kusza né­zeteket, midőn kenyér hiányán a társadalom­nak kell segíteni. Sőt vizsgálva az életnéz­­letek változását, merjük mondani, hogy egy népréteg sem változott meg úgy a felfoko­zott igényekben, mint a munkásosztály. Igé­nyeit felfokozta úgy, hogy bajos lesz vá­gyait teljesíteni-Sőt elhintetett az a szerencsétlen köz­felfogás a munkásosztályban hogy az, álla­­dalomnak kötelessége eltartani azt a tagját, a­ki éhezik. A pauperismuson emberileg segítve, meg kell gondolnunk, hogy e téves felfogás meggyökereztetésére nem szabad alkalmat adnunk. Hódmezővásárhelyem a filantrópiának minő megtévelyedése volt, hogy minden el­lenszolgálat nélkül pénzbeli segélyeket osz­tottak. Felfokozták ezzel a kapzsi emberek pénzsóvár vágyát és faktum , hogy olyanok vették ki a 8—12 frt alamizsnát, a­kiknek ezer forintjuk kamatozott a bankban. És még az inség-alamizsna pénzbeli alakjáért törték magukat az emberek, a népkonyha látogatása megbélyegző volt. Pedig nincsen másként. Az éhes ember nem distingvál és a szégyenkezést más időkre hagyja. Valóságos balfogás volt a pénzbeli alamizsna kiszolgáltatása, ellenben a nép­nyomor valódi helyzetének kipuhatolására egyedül a népkonyhák felállítása a helyes, de mint emberbaráti tényező a legjobb. A pénzbeli adomány elcsúszik, köny­­nyelmű emberek kezén méreg, az Ínség idején pedig mindenesetre az a vigasztaló, ha a szegény ember az élenhalás ellen biz­tosítják a jó szívek. De a pauperizmus orvosszere nem is az alamizsna, mely az önérzetet sérti- Ha nem igyekezni kell munkaalmakat nyúj­tani- És ez már közhatósági akció-Minden megyének van távolabbra ve­tett útépítési programmja Baranyának is. A parancsoló szükség és a népnyomor szomorú aktualitása vigyék napirendre a munkákat. Ha tavasztáji munkát tudunk adni a népnek, a legjobban megoldottuk a kérdést. Legfőbb követelmény pedig az, hogy túlérzékeny filantrópia ne találjon ínséget, a­hol nincs. Mert úgy is lesz elég feladata a jószíveknek, a­hol tényleg ínség lesz. A „SIKLÓS ÉS VIDÉKE“ TÁRCZÁJA, Párbaj-Codex CLAIR VILMOS könyvéről. Azok, akik eddig Magyarországon a párbaj­jal s általánosan a lovagias ügyekben irányt adó szabályokkal, fontos elvekkel közelebbről foglal­koztak, sajnálattal tapasztalhatták, hogy bizony a magyar könyvpiacon olyan könyv, amely az egyes esetekre kiterjeszkedőleg szakszerűen kodifikálja a lovagias ügyek elintézésének s ezzel szorosan összefüggőleg a párbajnak irányt adó szabályait — nem jelent meg. A Chappon és Bolgár könyvei hasznos és megbízható munkák a maguk nemében, de sem nem oly bővek általánosságban mindenre kiterjeszkedők, mint Clair Vilmosnak, a jeles író­nak és a budapesti társaságban évek óta elismert párbaj tekintélynek Párbaj Codex című munkája, amelynek alig néhány hónap alatt már a harma­dik kiadása forog közkézen Olyan irodalmi és társadalmi siker ez, a­milyennel más könyv Magyarországon aligha dicsekedhetik. Clair Vilmos könyvét első­sorban kiválóan jellemzi békés tendenciája. Minden ügyben, ahol a lovagias elvek sérelme nélkül, a békés elintézés lehetséges, a Pábai Codex ezt választja, nem állva a fegyveres elégtételadás elkerülhetetlensé­gének rideg álláspontjára. Ezért hasznos munka, a társadalom szempontjából, a Clair könyve. Ed­dig bizonytalanság uralkodott igen sok esetben. A segédek legjobb akaratuk mellett sem tudtak eligazodni egy egy komplikáltabb ügyben a párbaj előkészítésénél ; ha azután ez végre valahára ne­hezen sikerült is, eltérő nézetek, különböző fel­fogások uralkodtak a párbajozás módja, a felek felállítása, a segédek hatásköre, jogai és köteles­ségei tekintetében. Fő érdeme a békés tendencia mellett az új Párbaj-Codexnek, hogy e bizonyta­lanságokat eloszlatja, s ahol a kodifikálandó anyag a paragrafusok szűk és inkább általános­ságokra, mint egyes esetekre kiterjeszkedő korlá­tai közé nem fért, ott világos szakavatottságról, nagy élettapasztalatról és főleg becsületbeli ügyek­ben nyilatkozó férfias érzésről tanúskodó magya­rázó jegyzetek kísérik a szöveget. Becses részei ezek az egyes komplikált esetekre vonatkozó glosszák a pálya­-codexnek. Telve vannak szubti­­lis, finom megkülönböztetésekkel, érthető, logikus, világos utasításokkal. A­ külső formaságokra is részletesen kiter­jed a szerző figyelme. Hiszen mily sokszor tör­ténik, hogy a legkisebb formalitás is döntő fontossággal bír, akár a társadalom, akár a törvény előtt. Figyelme kiterjed a formaságokra, de nem helyezi azokat előtérbe, hanem mindenütt hang­súlyozza és főhelyre állítja azokat a lovagias elveket, amelyek az egymással szemben álló felek­nek, kell, hogy a becsületbeli ügyekben irányt szabjanak. A gyakorlati életben, különösen azoknál, akiket szűkebb körű törvényeik egyenesen utalnak arra, hogy minden rajtuk esett sértésért lovagiás után kérjenek elégtételt, valósággal nélkülözhetet­len munka lesz ez a Párbaj-Codex. Hányszor akadtak fenn a tárgyaló segédek például a párbajképesség forgalmának meghatá­rozásán . Clair Vilmos a párbajképesség megíté­lésében a társadalom elfogadott szabályait teszi irányadókká. „Nem szabad engedni — írja — hogy éretlen gyermekek megvívjanak, de viszont azt sem lehet kimondani, hogy csak bizonyos életkor, vagy érettségi bizonyítvány jogosít a lovagias társadalomba való belépésre." A párbaj­képesség kritériumául a sértések mérlegelésére és megítélésére megfelelő férfias érettséget kívánja meg attól, aki a becsülettel összeférhetetlen cse­lekmény miatt, bírói vagy becsületbírói ítélettel megbélyegezve nincsen. Ez csak egy példája a finom megkülönböz­tetésnek, a törvényhozói körültekintésnek és ta­pintatosságnak, amelylyel a szerző a paragrafusok megszerkesztésénél eljárt. Szigorúan megállapítja a sértés fogalmát is. Minden szó, írás, rajz, szándékos mozdulat, vagy ütés, amely a társadalmi életben egymás iránt kötelező gyöngédséget, az önérzetet vagy a be­csületet támadja, sértést képez. (II. 8. §.) A sértés ezerféle árnyalatai, fokozatai közül három főcsoportot választ ki : 1. az egyszerű ■értést, 2. a gyalázást, 3. a tettleges bántal­mazást. Érdekes megjegyzése az, hogy lovagias ember általában nem vetemedik tettlegességre. Kimondja azt is, hogy egy és ugyanazon sértésért csak egy elégtételt lehet követelni. Részletesen foglalkozik a sértett fél jogaival és a sértő fél kötelességeivel. Tizennégy paragrafuson keresztül tárgyalja a kihívás elveit és formalitásait s itt teszi azt a szép és igaz megjegyzést, amelynek tulajdonképpen a párbajképességről szóló fejezet­ben lett volna a helye, de azért itt is helyt áll . „Ha a kihívó katonatiszt, annak párbajképessége kétségbe nem vonható s igy kihívása nem utasít­ható vissza." Néhány rövid, szigorú megjegyzés után, amelyek a párbajfegyverekre vonatkoznak, áttér a segédekre s azok kötelességeire. Véleményünk szerint a könyvnek ez a hatvan szépen kommen­tált logikus paragrafusa képezi a munka fénypont

Next