Siklós és Vidéke, 1900 (13. évfolyam, 4-52. szám)

1900-02-11 / 7. szám

Siklós, 1900. február II. 7. szám. ^ / X Tizenharmadik^Óvédvant. KÖZÉRDEKŰ HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Szerkesztőség : Dr. Hirling Károly ügyvédi irodája-Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Kéziratok viszsza nem küldetnek. Előfizetési dij : Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva. Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 4 frt. Egyes szám 8 kr. Felelős szerkesztő : Dr. HIRLING KÁROLY Főmunkatárs: RÉDEI KÁROLY Kiadóhivatal. Harangozó József könyvnyomdája. A főtéren. Hirdetések. Egy hasábos petitsoronként 6 kr. Nyiltéri-közlemények. Egy hasábos petitsoronként IS kr. Bélyegdíj (30 kr.) külön fizetendő. A szegény emberek átka Nevezni lehetett volna mentőeszköznek, de a körülmények, s különösen a tradíció átoknak keresztelték. Hivatalosan zálogház a neve- Van e, ki e nevet, s az intézmény jó rossz oldalát nem ismeri ? Valóban, a szegény emberek átka, de egyben mentőeszköze ez a valami. Hány ezer, meg ezer embernek végső mentsvára az a cégeres Boltocska, mi olykor egész kincseket rejteget magában, hány azok száma, kiket a végső pusztulástól mentett meg ez az átkos intézmény. A jóság ölelkezik itt a rosszassággal. Aki ehhez az utolsó menedékhez folyamodik annak helyzete átkosabb az átkosnál, de megszűnik a lemondás, mihelyest távozik, a mentsvár nincs feladva. Még lehet tengődni holnapig avagy azutánig, hogy újból élülről kezdődik Mr. •1:11 órr a kovakis, a szükség, a minden keserves oldala, egy nyomorúságos életnek. Nem új beszéd a zálogházakról szóló beszéd. Átkok és áldások kisérik működése terén ; áldások a megmentettek, átkok az elzüllők részéről. Ez a talaj is egyike azoknak, amelyeken busásan terem a visszaélés A kis összegről való aránytalan nagy kamatszedés itt nyilvánul legeklatánsabbul. A közvetítők és a magánzálogháztulajdonosok kultiválták különösen a kereset e módját- A törvényt mi határozottan megszabja a kamatláb szedhetését, semmibe sem vették, de felcsigázták a kamatot az uzsora perezentig, ennek meg annak visszatéritése fejében mert hát ők »humanizmust* követtek el, mikor tán a legszorongatottabb állapotban uj erőt öntöttek a kliensbe. Ezt a »humanitást* pedig ki kell érdemelni. Hogy a kiérdemlés alatt magas kamat fizetés értendő , igen természetes. S ez a sarc főleg az iparos és munkás osztályt érte. A társadalomnak az a rétege az, mely kényszerítve van igénybe venni, ha kiapad a kereseti forrás, ha beüt a munkanélküliség, vagy ha beteg a családfentartás. És épen ezek a szegény emberek azok kik megsínylették a közvetítők kapzsiságát. De aszükség törvényt bont,s így a pénz szűkében újból csak mentsvárhoz folyamodtak. A kereskedelemügynek buzgó misztere Hegedűs Sándor legújabb rendelkezése ezeket a viszszás állapotokat megszünteti végleg. Ki körültekintésének tapintatosságának már oly sok tanujelét adta, ám újból dokumentálja intézkedésével hogy a nép sorsát szivén lelkén viseli megjelesül eme új ténykedésével igazolja. Határozottan elrendelte, hogy a meghatározott törvényes kamaton felül — a melyet le is redukált — több kamatot szedni nem szabad, törvényellenes, s hogy eme intézkedésének érvényt is szerezzen, elrendelte, hogy az egész országban ellenőrzés alatt álljon a zálogház intézménye. " . Így megszűnik a sarc , a szegény emberek hitele olcsóbb lesz, s ez az intézmény nem átka lesz a reászorultaknak, hanem igazi rendeltetését fogja hivatottan végezni s arra lesz, minek csinálói tervezték, a szegények igazi mentsvára. (V. P.) Tárca» Búcsú!.. Már válnunk kell ! . . Megyek , Isten veled ! De vándorutamról sokszor vissza nézek, Keresem a táv homályban lényed, Hogy mégegyszer éjszemedbe nézzek. Patak, szellő, madár. Mik feléd repülnek, Valamennyit esdve kérem Hozzád elmenjenek. Vigyék búcsúm, imádságom. S mondják megtenéked : Csak érted ver forró szivem, Mig el nem földelnek. Kolozsy József: Költemény. Nem csoda, hogy ostorával Sújt engem az Isten, Elkárhoztam, tudom, érzem ; Szent hitem már nincsen. * Megláttam egy szép kis leánykát . . . Oh mint megszeretem ! Kis ördögöt bálványozok . . . Elkárhozott lelkem ! Szilágyi Ernő: A falu kútja. | Csendes nyári estén, alkony leple alatt, Ha künn a mezőkön egy lélek sem maradt S otthon a ház körül elcsendesült minden, Künn a kapuk előtt elfáradt nép pihen. Házak előtt padok, padokon öregek, Beszélgetnek halkan a sok dolog felett, Az utcán gyermekek vidám zaja hallik, Ajkukon a jókedv sohasem hanyatlik. Lent a falu kutján lányok vizet mernek, Kellemes söpört kép a sok legényszüinek, Piros a kendőjük, pirosabb az arcuk, Egész napi munka meg nem látszik rajtuk, Nevetős a hangjuk, össze-össze súgnak, Nyoma sincs arcukon fáradtságnak, búnak. Jönnek a legények, örül egyik-másik, Kedvesével vígan tréfál, mókázik. Vígak a leányok, vígak a legények, Ez aztán az élet, — ez ám a gyöngy élet. Irigylik is sokan , kivált Bitó Marcsa, Kútra nem ereszti őt az édesapja. „Ott van a szolgáló, hadd menjen az, lányom, Akármeddig késik, — üsse kő, — nem bánom, De te maradj itthon, jobb fenéked itten, Hogy te vizet hordjál, arra szükség nincsen ...“ Félre fordul Marosa, hogy senki ne lássa . Forró könytől ázik mind a két orcája. II. „Édes anyám, lelkem, eressz el a kútra, Édes apám elment hosszú, messze utca . . A szép Bíró Marosa kéri is anyját. Liliom karjával átöleli nyakát. „Nem eresztlek lányom, megtudja az apád, S mit mondjak el neki, a te édes anyád ?“ „Eressz el, eressz el, soha meg nem bánod! Nem vagyok-e néked édes kedves lányod ! Lásd, a többi lány is mind elmegy esténkint, Nem maradok úgy sem sokáig oda kint ., S piros kasmír kendőt kötött a fejére, Vízért a lányokhoz a kútra elméne . . . Lehanyatlott a nap rég a magas égről, Hogy Marosa visszatért s létévé kezéből A „csákvári“ korsót, tele hideg vízzel . . . Visszajött, visszajött lángra lobbant szívvel. Nincs nyugta a lánynak, ég a két orcája, Fél, hogy a csók nyomát valaki meglátja, Fél, hogy észre veszik szive dobbanását, A szívbe lopózott szerető képmását. Nincs nyugta a lánynak, hánykódik az ágyban, A szive, a feje, forrró tüzes lázban. Elalszik, álmában vizet mer a kúton. Ott a Perces Jóska, ajak az ajakon . . . Rózsás, tündérkertben édes gyümölcs terem, Édesebb a méznél az igaz szerelem . . . III. Biró Marosa beteg . . . lázban ég a feje, Elmúlt az öröme, eltűnt minden kedve. Orcáin a rózsák mind elhalványultak. Emlékezetén a „kedves fájó“ múltnak. ..Betű vagy? Mi bajod, édes kedves lányom ? Valami nagyon bánt, ne tagadd, hisz látom. Oh mi forró fejed ! Mi bajod gyermekem ! A diurnisták. Felvirradt a pirosló hajnal a napidijasokra is. Ezek a szegény emberek teljesen bele voltak törődve a sok változhatatlanságába és íróasztaluk mellett görnyedve, kermoltek, robotoltak, elvégezvén a munkájukat, kiszabott napidijért a melynek maximuma a fővárosban sem volt több két korona és negyven fillérnél minimuma pedig egy korona és hatvan fillér vagy két korona között váltakozott. Hány nős ember van ezek között a szánalmas emberek között, kiknek a végzetük e pályára szánta őket, alig alig keresvén meg a betevő falatjukat, s ha mellékesen talán nem keresnének valamicskét, akkor éhen pusztulnának. Néha néha ugyan megmozdult az országos dijnok egyesület és hangos szóval kérte tagjai helyzetének javítását eredménytelenül.