Siklós és Vidéke, 1903 (16. évfolyam, 2-52. szám)

1903-01-11 / 2. szám

Közérdekű Hetilap— Megjelenik Minden Vasárnap. Szerkesztőség : Dr Hirling Károly ügyvédi irodája Csak bérmentes levelek fogadtatnak el Kéziratok visz- sza nem küldetnek Elflflzetési-dij : Vidékre pőstán, vagy helyben házhoz hordva Egész évre 8 kor Félévre 4 kor Negyedévre 2 kor Egyes szám 16 hl A páros viadal. A civilizáció leküzdte a középkor összes rémeit, csak egyet nem képes teljesen kiir­tani • a páros viadalt. Amikor az igazságszolgáltatást babonás, fölvilágosulatlan birák gyakorolták, amikor az emberi szenvedélyeket, haragot és bosszú­vágyat igazságból merített törvények még nem iékezték és a mikor a tudás még sok« léié tévtanok békói alatt nyö^Mp érthető volt, hogy az igazság keresését vétkes köny- nyelmüséggel istenítéletre bízták. A sötét középkor zsarnok ítélkezési módját rég elvetettél^^Jiáladás elsöpört minden kínzást, az ípizságszolgáltatás a humanizmus törvényét követi. Csak a pár­baj maradt kivétel­Talán elismerik-e még ma, is jogosult ságát Azt hiszik, hogy a jog és törvénv alapján Ítélkező bíró nem orvosolhatja oly igazságosan a sérelmeket, mint egy ostoba ólomgolyó ? Oh, de hogy ! Vagy igaz-e, hogy becsületes ember valamely rajta elkövetet sértést csak vérrel moshat le ? És csakugyan elégtételt szolgáltat-e a párbaj ? Mind olyan kérdés, melyekre a józanul gondolkozónak, higgadtan szemlélőnek a leghatározottabb nem-mel kell válaszolni, Felelős szerkesztő : Dr. H I R L I N G KÁROLY Főmunkatárs: RÉDEI KÁROLY Kiadó-hivatal : Harangozó József könyvnyomdája A főtéren. Hirdetések E<-,y hasábos petitsoronként 12 fii Nyitéri-közemények Egy hasábos petitsoronként 30 fillér E kérdésekre igenlő választ csak az úgynevezett lovagias ember ad- Mert a tár­sadalom ezt a felfogást bevette és szentesi tette s mert félnek, hogy lovagiasnak nem tartják a párbaj elől kitérőit; félnek a gyávaság vadjától, akik véletlen lábratapo- sás miatt nem teszik szívesen kockára éle- tőketf melytől legtöbb esetben családuk boldogsága is függ. Félnek, hogy a társa­dalomban! többé szerepűk nem jut, hogy mindenhonnan kikomlimentálják, kinézik ő- ket, ha párbajra ki nem állanak. Tehát-amilyen abszurdnak is látszik első pillanatra — a félelem ösztökli a legtöbbe« két párbajra, éppen nem kell gyávának lenni aki kerüli a párbajt, de több, mint valószínű, hogy aki párbaj zik, az a fél — fél a társa­dalom igazságtalan ítéletétől. Innen van, hogy sokan, akik akadémi kuson vitatkoznak a párbaj jogosultsága el­len, abban a -pilLnutban, ami-ke-r a helyte­lenül felfogott kényszerűség elé állíttatnak, nem késnek a lovagias elégtételszerzés és — adás módját elfogadni. Mert úri dolog ám a párbaj ; Becsüle­tes lehermindenki ; nem nagy virtus. Hanem lovagiasnak lenni az már a becsületnek fino­mabb megkülömböztetésére vall. Nem lopni, nem csalni azt a paraszt is tudhatja- De a legkisebb, sokszor csak képzelt sértésért vé­res elégtételt csak ur szerezhet magának. S ki ne akarna ma ur lenni ? Hogy az urhatnámság legfattyubb hajtása a párbajnak vitatni alig lehet.- De ha már az urhatnámság napjainkban annyira elterjedt, miért nem gondoskodunk, hogy humánu­sabb módon elégítsük ki­Nem tartjuk elegendőnek, hogy a pár­baj ellen indított és indítandó akciókat az úgynevezett társadalom kezdeményezi. Látjuk és tapasztaljuk, hogy ennek megfelelő foga­natja nincs. Az arisztokráciának, a főurak­nak kellene a párbajt kárhoztatni és akkor egyszerre vége szakadna a sok haawntalan vérontásnak. Mert ha a középosztályu férfiú hivatkozhatnék arra, hogy egyik-másik nem­zeti kaszinóbeli gróf vagy báró megtagadott egy kihívást sokkal hamarább ütne a párbaj végórája, mintha ezer bölcs tőrül — hegyire megmagyarázza annak helytelenségét­Németországban maga a császár nyilat­kozott több ízben a párbaj ellen ; Angliában a főúri körökből, az udvarból egészen száműz­ték a párbajt, amennyiben drákói rendsza« bályokkal lépnek föl a párbaj vétkesek ellen- Franciaországban is felette szigorúan bün­tetik, meg a párbaj-vétséget, bárha ott ritkább a párbaj, mint nálunk, aminek magya­rázatát megtaláljuk abban a körülményben- hogy ott többnyire vi-tőrökkel párbajoznak" T A E C Z A, A boldogságról. Az életnek absolut értéke nincs, Qlyan az, mint az arany, a melynek az értékét magunk ad­juk. Az éleinek eme relativ értékéből következik, hogy a boldogság is csak relatív értékű- Az egyik ember boldogságnak tartja azt, a mi a má­sikra nézve nem az, Hogy az igy van, az életen kivül, — hol a subieclivitas szerint más és más a boldogság, — bizonyítja az is, hogy a gondol kodó világban : a boldogság tényére nézve nem egyforma a felfogás. A vallás, a philosophia, a társadalom más és más képet teremt a boldog, ságról, sőt a vallások is eltérnek e tekintetben egymástól ép úgy, mint a philosophia és a társa­dalom. A keresztyén vallás boldogsága más, mint a Mohamed, vagy Budha vallásnak, a stoikus boldogsága más, mint az cpikureistáé, a maga sabb társadalom boldogsága más, mint az alacso­nyabbé, Jelen kis értekezés ennek feladta futólagosán foglalkozni a boldogság theoriájával, bölcsészeti és társadalmi atapon. — A földi élet boldogsága a halál után következendő élet boldogságának halvány élő­lényé, mert a földi lét csak előkészítő iskolája halál után következő létnek. Ez a vallás lelfogása. Térjünk most át a philosophiára, még pedig a philosophiának azon fajára, mely csak a földre irányozza figyelmét. A görög philosophiával szokták kezdeni a philosophia történetét, bár tény, hogy a görögök előtt már kezdett kibontakozni ez emberi gondol kodás a theológia bilincseiből. Ezen nép philo sophiájában kevés a józan ész, sok benne az elmélkedés a mindenségről, annak keletkezéséről, de mégis itt ott felcsillámlik az, mikor az elvont philosophiából életphilosophia lesz. Itt három philosophia! rendszert találunk : a cynismust, az epikureismust és a stoicisumot. A cynikusok tulajdonképen a stoikusok előhírnökei, mint szók ták mondani : „a görög világ kapucinusai“ Ki ne is ismerné az eynokusok főalakját : Dioge nest, ezt az utcai philosophiát, ki a természet szerint való élethez annyira hű volt, hogy nem restéit egész életén át egy nyomorult hordóban lakni, ki oly fennhéjázó, kihívó modorú vott, hogy az emberek közt lámpájával nem restéit embert keresni, Mi ezeknek a boldogsága. ? Semmi : Folyto­nos haragban álltak magukkal, lemondtak minden földi gyönyörről, sanyarogtak. Az élet gyönyörei bájai az ember méltósága előttük semmi sem volt. Ez — a világgal való nem törődö nség jellemzi ma is azokat az embereket, kiket modern cyniku soknak szoktunk nevezni. Ebből sarjadzott ki a stoicimus. a melynek fő életelve: az erénynek és a férfiasságnak meg­valósítása' De úgy, hogy nyugalmat apathiáját fel ne adja. A stoikus boldogsága tehát a nyu galócában állott, melyet megőrzőt az élet minden körülményei között, az indulatokat és a szenve­délyeket elnyomta, A harmadik, a mirőJ szólni akarok, az ep sikureimus. Ennek a csiráját megtaláljuk már a kyrenaei Aristopposnál, ennél az afrikai Do.izsuán- nál, kinek a „vére tűz volt“ Mi lehetett Diogenes udvara előkelő alakjának elve, mint az, hogy abol' dogságunkat a gyönyör adja, Ugyan ez az elv lengi át az egész epikureismot. Ilyen elv mellett az cm berben könnyen kisért az a gondolat, hogy az epi kureista boldogsága a mértéklettességben, a gyö­nyörök vad hajházásában rejlett. Pedig nem igy ál a dolog. Epikureus, a philosophia sekta alapi­lója, nem feledkezett meg a lélekről sem, sőt a lelki gyönyörűségeket a testiek fölé helyezi, ajánlja a mértékletességet a kevéssel való beérést, az egyszerű életet. O maga csendes, tiszta életű, munkás, kedves ember volt, bár a staicusok sze­retik úgy tüntetni fel mint egy érzéki állatot, A görög philosophiáról lévén szó, nem hagy­hatom említés nélkül a rómait, bár itt nem talá­lunk önálló bölcsészeti fölfogást mert a róma i nép philosophiája csak viszhangja a görögnek : Mondhatjuk azi, hogy a stoicismus legjobban meg. felelt a római józan és komoly jellemnek, Most tegyünk egy ugrást, "menjünk át Sop- penhaurre, a XIX század, legnagyobb hatást tett némett philosophusára, Követője volt Eduard von Hartmann, a jó zenész, a jó festő, a háborúk fia: a katonatiszt sötét, szomorú képet nyújt a vilagró mindkettő. A világ legnagyobb pesti mintái ők voltak, Szerintük a világon minden rossz ; a vi­lágnak semmiféle gyönöre nem boldogíthat Mert hát mi a világ f Csak az „én“ képzetem ; „én“ pedig nem vagyok más, mint akarat; világakarat. Ebből az akaratból, tehát belölünk jön a földre minden rossz, minden boltogtalanság. A szerelem az életakaratnak ilyen az emberi boldogság ellen elkövetett merénylete, mert hát mi a szerelem ? A természet cselszövénye utódra van szüksége, mert a természet, érdeke hogy a világ fennma­radjon. S mit tesz céljának keresztülvitelére í Be­köti az ember szemét, — elkábitja, — elhiteti vele, hogy boldog s a szerelmes hisz s vakon élvezi a szerelem gyönyöreit. De jön szerelem után a ke­serves kijózanodás s ekkor érzi csak a szerelmes, hogy megcsalódolt, — a természet kijátszotta s keserűen belátja, hogy „meddő küzdelem“ lett ■Siklós, 19031 iamiw lí. 2. szám. Tizenhatodik évfolyam. flDÉOT

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék