Siklós és Vidéke, 1908 (21. évfolyam, 2-22. szám)
1908-01-19 / 3. szám
2. oldal. Siklós és Vidéke 1908. január 19. a pénz, hanem egy rendkívüli nagy segélyben részesül a hazai ipar. A millióval igen, igen sokat lehet csinálni ebben az ipar nélkül való országban ! A bankok tehát megnyitják Wertheim kasszáikat a hitelt igénylő közönség számára. A magántőke, amely a kedvezőtlen viszonyok által megriasztva, elbújt, most előkerült, hogy meggyarapodjon s új életet teremtsen. Vállalkozás, munka és versengés támad minden vonalon, mert jön a pénz, mindezeknek mozgató ereje, nemcsak jön, hanem már itt is van. És ha mindezekhez még jó aratás lesz a magyar földön, olyan jó esztendő ígérkezik amilyenben már régóta nem volt része ennek a nemzetnek. Kedvezőbb helyzetet teremt az a körülmény is, hogy nyélbe van már ütve a kiegyezés is, melynek tíz hoszszú esztendőn keresztül tartott válsága Damokles kardjaként függött gazdasági életünk felett, úgy az osztrák, mint a külföldi tőke bizalmatlansággal volt irántunk s nagyrészt ennek a körülménynek tudható be, hogy állami papírjaink az utóbbi évek folyamán sorra visszavándoroltak a külföldi tőzsdékről a budapesti tőzsdébe, ahol állandó nyomást gyakoroltak, mert úgy az államnak, mint az érdekelt pénzintézeteknek elemi kötelessége volt a piacra dobott papírokat megvásárolni, nehogy azoknak értékét tönkre tegye száz és száz milliót áldó lünk erre a célra. A visszavándorol papírok azonban most ismét megkenik vándorútjukat a külföldre s pénz marad helyettük itt, pénz, amelyet itt új és hasznos befektetésekre kell és lehet felhasználni. Nagyon sokat várunk az idén folyósítandó öt millió koronányi pénztől, melyet iparfejlesztési célokra használunk fel. Reméljük és elvárjuk ugyanis, hogy ez a pénz tisztára a közérdek szempontjából lesz elosztva, csak annak a gyárosnak, iparosnak juttatnak belőle, aki a szubvencióra úgy egyéniségénél, mint ipari tevékenységénél fogva érdemes. Iparfejlesztési célokra a régi kormányok is áldoztak elég tekintélyes summákat, s hogy nem igen volt látszatja, annak a protekció és a panama volt az oka. Reméljük, hogy a mai tisztult viszonyok, a hazfias és becsületes felfogás uralkodása idején úgy a protekció, mint a panama ki vannak küszöbölve s a közpénzből csak az kap, aki megérdemli. Mert ha nem így lenne, illuzóriussá válik az egész iparfejlesztési törvény, az óriási pénzáldozat. Mindezeket egybevetve megállapíthatjuk, hogy kedvező kilátások között állunk itt az új esztendő küszöbén. Minden téren fellendülést, munkát, új erők érvényesülését várjuk. " — Zsidó hitközségi adó. A vallás- és köz- * oktatásügyi minisztérium elvi jelentőségű hatá- f rozattal kimondotta, hogy a zsidók azon hitköz- ■ ség terheihez kötelesek hozzájárulni, amelynek f területén laknak, ha azonban több helyen bír- * nak lakással, akkor a hitközségek között szabadon választhatnak és ott fizethetik adójukat, ahol nekik tetszik. Ezzel a határozattal most sok visszásság és perpatvar meg fog szűnni s a zaklatások is véget érnek. — A siklósi pedagógus zenekar 1908. évi január hó 31-én a „Pelikán tánctermében hangversenynyel egybekötött táncmulatságot rendez a zenekari felszerelések beszerzése javára. Műsor kezdete pontban esti 8 órakor, utána tánc Kóródi Nándor zenéje mellett. Belépőjegyek Feiler Mariska papírkereskedésében 2 koronáért, kaphatók. Műsor: 1. Suppé F. : Paraszt és költő opera nyitány. Előadja a zenekar. A zenei kar tagjai : Gróf Margit, Philipp Emilia, Antal Gyula, Beck Rezső, Jávor István, Piger Zoltán Schmidt Vilmos és Szohner Sándor; karnagy Toók Gyula. 2. a) Tolnay-Szohner : Dalok a múltból, b) Bánffy Sándor :„Lili“ dalkering,’3. c) Lehár F. : Pavillon dal. Énekli Biczó Ilonka. 3. Lipp A.: Adagió, vonós négyes. Előadják : Toók Gyula (I. hegedű, Jávor István (II. hegedű) Beck Rezső (viola), Piger Zoltán (gordonka). 4. Alpesi dalok- Citerán játsza Beck Rezső. II. 5. Strausz O. : Egyveleg a Varázskeringőből. Előadja a zenekar. 6. Népdalok. Énekli Piger Zoltán, zongorán kiséri Sebünk Emilia. 7. Hauser: Szerelmi dal. Popper : Tarantella. Gordonkán előadja : Antal Gyula zongorán, kiséri: Szohner Sándor. 8. Resenczveig : Induló Előadja zenekar. Könyen előfordulható tévedésből ha valakinek nem kézbesítenék a meghívót szíveskednének a pedagógusok bármelyik tagjához fordulni meghívóért. — Szenzációs letartóztatás. Szinkovich Károly, a mohácsi járás főszolgabirája e hó 10-én letartóztatta s a pécsi kir. törvényszék vizsgálóbirája elé állította Steiner Adolf majsi közjegyzőt minősített magánokirat (váltó-) hamisítás és hivatali sikkasztás alatt. Ugyanis több majsi és nagynyárádi lakos följelentette a nevezett jegyzőt, hogy a följelentők neveit váltókon és kötelezvényeken meghamisította ily hamis okiratokra fölvett két különböző pénzintézetnél összesen 21800 K-t. A főszolgabíró által nyomban foganatosított nyomozás során a jegyző a hamisítást beismerte. Beismerte továbbá hogy a községi fogyasztási adót és egyesek által befizetett adópénzeket — összesen 2000 K-t . — magáncéljaira fordított, tehát elsikkasztott. — Közgyűlés. A helybeli iparos olvasókör múlt vasárnapra halasztott közgyűlést Pallsán Ferencz elnök nyitotta meg. A közgyűlés elhatározta, hogy a megvett Zimmerman-féle házét,kijavíttatja. A mostani tulajdont képező házért a kéri korcsmáros Ricsula Antal 11,500 koronát ígért. A közgyűlés ezen árért el is adta A kör helyisége július elsejéig a mostani marad, míg a másik elkészül. A közgyűlés a tagdíjat 4 kor. 8 koronára emelte. A régi hátralékosokat csak úgy tekintik továbbra is tagoknak, ha hátralékaikat kifizetik. Ezután Tarnóczy Lajos korelnöklete alatt tisztutás folyt le. Elnök : Palkán Ferencz. Alelnök : Szabó István Pénztárnok : Böhm Hugó. Igazgató : Oberitter Károly. Könyvtárnok : Fodor Jakab. Jegyző : Horváth Ferencz. Ügyész: Dr. Darázsy Ödön. Választmányi tagok : Csányi Ferencz Horváth Péter, Mekler Ferencz Mittler József, Gombos György, Balog György, Siska, Ferencz, Strobl Lajos, Badicz György, Koller Gáspár, Márk Károly, Böbl János, Bátai Lajos. Ifjúság részéről : ifj Csányi József Knopf Kálmán. — A siklósi járás ujja szervezett jegyzőségeinek és pedig Harkány, Nagytótfalu, Egyházasharaszti, Vókány és Villánykövesd 20 község lakosaiból mintegy mintegy 70—80-an küldöttségileg jelentek meg f. hó 13-án gróf Benyovszky Móritz főispán és Koszits Kamilalispán előtt D. Darázsy Ödön siklósi ügyvéd és vármegyei virilista vezetése mellett. Dr. Darázsy Ödön hivatkozva azon viszás helyzetre, mely ezen 20 községben a jegyzőségek rendezetlen volta mint már kérte a főis H I H E K. — A Siklósi kereskedő ifjak táncvigalma február 8-án szombaton lesz. E táncmulatság a farsangban — mint a múltban is — a leglátogatottabb lesz. Kereskedő ifjúink meg is érdemlik a látogatást, mert mulatságukból sokat juttatnak jótékony célra . Az iparos olvasókör közgyűlése múlt vasárnap Rédei Károly polgásk. igazgatónak köszönetet mondott, hogy 42 kötet művet ajándékozott a kör könyvtárának. Nevezett az utóbbi két évben vagy 150 kötet könyvet adott a körnek. Bán és alispánt, hogy a Baranyavármegye törvénhatósági bizottsága által 1907. évi ápril 8- án hozot véghatározatot a siklósi járás főszolgabírójának annak végrehajtása végett adja ki- Másrészről pedig azt kérelmet terjesztették elő, Egyházasharaszti, Oldoósnagyfalu és Kistapolcza községek részéről, hogy a vármegye véghatározatát a nmélt belügyminiszter urnál jóváhagyni szíveskedjék.. Úgy a főispán mint az alispán kötelező ígéretet tettek a kérelem teljesítésére, sőt a véghatározat meg is érkezett és a jegyzőválasztások a siklósi főszolgabiróság által f. évi február 5-6-ik napjaira kitüzetett Örvendetesen vesszük mi is és a közönség is ezt a fontos értesítést. 5 A. szám, 1907. végre. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelemében ezennel közhírré teszi, hogy a pécsi kir. törvényszéknek 1906. évi 13343. számú végzése következtében dr. Vághó Lajos siklósi ügyvéd által képviselt Schwabach Izidor siklósi lakos javára Major József harkányi lakos ellen 2900 kpt. tőke és jár. erejéig foganatosított kielégítési végrehajtás útján le- és felülfoglalt és 1656 koronára becsült következő ingóságok, u. m. : gőzkazán cséplőszekrény összes felszereléssel u. m. kulcsokkal, szijjakal, decimál mérleg, fecskendő, körfűrész, emelőgép, meritő szekrény nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a siklósi kir. járásbíróság 1907-ik évi VT. 246/4. számú végzése folytán 2900 korona tőke követelés, ennek összes járulékai erejéig, Nagy Ákos pusztán (terehegyi pusztán) leendő megtartására 1908. évi január Szőlőoltványok. Fajtiszta Ripária-portális alanyon oltott első rendű dúsgyökérzetü, teljes felelőség mellett szállítok, a következő fajokban : Borfajok : Erdei, Olasz-Rizling, Kövidinka, Nemes kadarka, Furmint, Slankamenka, Burgundi,Oporto, Mézes-fehér, Karbinet, Sárfehér, Ezerjó, Mirkováczi, Muskotály. Csemege fajok : fehér és piros Chassellas Passatuti. 1000 darab sima zöldoltvány 80 kor. 1000 „ gyökeres I. osztály, 2 éves 180 „ 1000 „ II. osztály 140 „ 1000 „ sima Ripária-Portális I. o. 10 „ 1000 „ II. o. 9 „ 1000 „ gyökeres I. o. 30 „ 1000 II. o, 18 „ 1000 „ fásoltvány I. o. 200 „ 1000 „ II. o. 140 „ Tavaszi szállításra is elfogadok már most rendelést. Előlegül az ár egynegyed részét beküldeni szíveskedjék. Bort a legjobb minőségben napi ár szerint szállítok. Tisztelettel Sárkány József Gyöngyös, (Hevesm.) ^ K. afc a m aa sa ta: m sa íw sb jjsí -i® a aa □öviragok. Alulírott divatáru üzletében állandóan, naponként friss Élővirágok, csokrok és koszorúk kaphatók. A legnagyobb és legizlésesebb igényeknek is megfelelők. A közönség szives pártfogását kér Siklóson, 1908. jan hóban. Márkovics Mária divat és virágárus.