Siklós és Vidéke, 1910 (23. évfolyam, 26-48. szám)

1910-01-26 / 26. szám

Siklós, 1910. junius 26 26. szám. Huszonharmadik évfolyam. TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI, SZÉPIRODALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Kossuth L. tér 7. sz. Kéziratokat vissza nem küldünk. Előfizetési dij: Vidékre vagy helyben házhoz fordult Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyed- 1 évre 2 kor. Egyes szám 16 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ Dr. MIKES ALFRÉD ügyvéd.­­ MEGJELENIK VASÁRNAPONKÉNT. A lapmegrendelések és hirdetések Harangozó József könyvnyomdájában is bevétetnek. Egyes példányok a nyomdában kaphatók. Az élet hazugságai. (K.) Fejedelmek, arisztokraták és papok a világrendet — úgy a­hogy van — a legjobbnak találják, állítván, hogy ezen berendezkedést a bölcs gond­viselés ekkép intézte, tehát jó. Ha pedig a nép millióira hallga­tunk, egészen ellenkező képet nye­rünk : a hirdetett tanok nem felelnek meg az élet szülte rideg tényeknek, tehát hazuságok azok ! Hivatkoznak a föld fent nevezett hatalmasai arra, hogy maga a termé­szet sem egyforma és egyenlő ; a fen­séges pálma mellett áll a kóró, az­­ illatos rósza mellett a dísztelen csa­lán. De elfelejtik a bölcsek, hogy a nap, hold, a tenger egyaránt szolgál az emberiségnek. Minden növény, min­den állat egyaránt élvezi a természet előnyeit, csak éppen az emberiség az, a­mely a természet és föld áldásait nem engedte át minden tagjának, ha­nem csak bizonyos szabadalmazott ön­ző osztályoknak dobta oda prédául. Ebből származnak aztán azok az ádáz évszázadok óta dühöngő harcok a tulajdon és a munka között s hogy ezek a harcok mikor érnek véget ? a jó Isten tudja ! Pedig mily egyszerűen lehetne minden viszály­kodásnak véget vetni, kiirtani a hamis frázisokat, az élet ha­zugságait és valóra váltani az örök igazságot, a jog és szabadság uralmát! És ehhez csak kölcsönös belátás be­csülés és emberbaráti érzés kell. Ám­de e helyett az osztály érdek és irigy­­­­kedés uralkodik, mert ezeken alapul­­ az osztály önzés, a­mely a világot­­ uralja. Bárhová fordítsuk a szemünket — akár a politikai, gazdasági vagy a tár­sadalmi életben, mindenütt a hazug­ság uralkodik az egyes osztály­érde­kek javára. A parlamentek lennének hivatva arra, hogy a népek érdekeit képvisel­jék az uralkodó hatalommal szemben, hogy várat építsenek az egyenlőség hatalmas eszméjének, s bizony a par­lamentek legnagyobb része osztály­ér­dekeket képvisel! Nem a nemzetek akarata tükröződik ezekben vissza, hanem a politikai élet hazugsága! Nézzünk más térre, ott áll előttünk a vallás. Az isteni megnyilatkozás leg­­magasztosabb formája a hit, a vallás, s ennek egyik legragyo­góbb tétele : „Szeresd felebarátodat, mint lenn ma­gadat !­tt a helyett, hogy a hit szol­gái — felekezetekre való tekintet nél­kül — ezt a tételt megvalósítani s a népet erre tanítani igyekeznének, azt látjuk az élet forgatagában, hogy eze­ket a tanokat csak bent az Isten há­zában hangoztatják, kint az életben azt kell látnunk, hogy éppen a hit szolgái közt akadnak legtöbben a kik vallási türelmetlenséggel harcolnak eszméikért. Ez igy van minden fele­­kezetnél. S vájjon mi ez ? A vallási élet hazugsága ! A gazdasági életben a tőkés nagy * * garral hirdeti, hogy mennyire istápol­­ja a kisembereket, pedig ellenkezőleg: kiszipolyozza a saját érdekében! Szint­úgy szónokol a socialismus, hogy ő az egyedüli népboldog­itó, mert min­dent a nép számára kíván kisajátítani, semmit az osztály­érdekeknek, pedig valójában csak a maga levesét akarja a közönség tüzén megfőzni, de ebből azután csak ő akar kanalazni. íme a gazdasági élet hazugsága! A társadalmi érintkezést hazug­ságok nélkül el sem képzelhetjük. A­­kár családi körben, kávéházban, bál­ban, touron találkozunk ismerőseink­kel, azt mondjuk a hölgynek : „mily szép,“ a háziúrnak : „mily,szellemes,“ a leánykának : „mily bájos,“ a fiúcs­kának: „mily okos!“ pedig dehogy is akarjuk ezt mondani, hanem ellenke­zőleg : mily csúf a hölgy, mily tök­ül­ke az úr, mily kiállhatatlan a leány­zó és milyen ostoba a fiúcska! De az illem ezt megtiltja s inkább hazudunk semhogy az igazat megmondva ellen­ségeket szerezzünk magunknak. Nem csoda tehát, hogy ily fonák az egész élet, hisz elhagytuk a ter­mészetes alapot, a mely nem ismer hazugságokat, — épp oly kevéssé, mint a hogy nem hazudik a növény, vagy az állat. A hazugság csak az ember tulajdona. Ámde tulajdonon túl lehet adni! Adjunk mi is túl a ha­zugság tulajdonán. Honosítsuk meg az életben az igazságot s vele együtt a humanismust és a szabadságot s az T­á­­r c­z a. Levél a szerkesztőhöz. Iglófüred, 1910. jun. 16. Kedves Barátom! Nem tudom merre milyen idő jár. Itt­­sza­kad az eső. Szobában ülünk és keresünk vala­mi szórakozást. Én a Siklós és Vidéke olvasá­sával szórakozom, melyet nekem is szerencsém­­volt szerkeszteni. Az az, hogy szerencsétlensé­gem. Mert e réven lettem közéleti tényező Vár­megyei majd később országos politikus. Szóval nagy ember. A nagyság átka, mint lapodból olvasom engem is utolért. Elparentáltatok öre­gem szépen. Majd, hogy azt nem hittem, hogy már nem is vagyok. Annyi jót mondtatok ró­lam, hogy kezdtem hinni, hogy meghaltam. Csak a meghaltról beszél az ember annyit és oly sok jót, mi ts rólam beszéltetek. De lehet, hogy igazatok volt. Alaposan és egyszerre a­­kartatok végezni velem. — Nos nem jól ütött ki a számitástok, — mert még rám sem dobtá­tok az utolsó kapa göröngyöt, — már is feltá­madtam és élek itt a ti lapotok hasábjain, ha ugyan szerkesztői jogotoknál fogva a papírko­sárba nem külditek írásomat megpihenni. Tudjátok úgy­­, hogy mosakodni jöttem el hazáról. A politika piszkát lemosni, a lel­­­kemről, a testemről. Nehéz munka ez ,­­ sok idő kell hozzá míg a tátrai purgatóriumban megtisztulok. Már csak azért is, mert itt rossz helyre jöttem ; itt a Szepességben volt, van és lesz képviselőválasztás. Minden benszülött poli­tikáról kuruttyol. — Hanem meg kell engedni ezeknek a szepesi cipszereknek ügyes politiku­sok. Hogy többet ne mondjak az egyik kerü­letben, a jelöltjük — ellenfelének 300 választó­járól megállapíttatták, hogy trachomában bete­gek , a­miért a trachomás néppárti szavazók nem bocsáttattak szavazásra, hanem 48 óráig zárt helyen hatósági segélyben volt részük, a választás után pedig haza­toloncolták őket. Persze én nagy lelki megnyugvással vet­tem tudomásul, hogy a néppárti szavazók így jártak — mert engem is a siklósi néppárt foj­tott meg egy kanál vízben. * — Szerencsére akadtam egy jó képű öreg úrra, aki Angliából jött haza — meghalni. Az öreg, akit K­­urnak hívnak, — finom ember 16 év alatt sok angol elegántja ragadt rá. Halkan beszél, a gusztusosan tud enni és kockás nad­rágban jár. Foglalkozására nézve újságíró volt, most pedig asztmatikus beteg. Humoros az ö­­­­reg és mindennap egyszer megállapítja, hogy ha nem sokkal is, de valamivel mégis csak jobb újságírónak lenni, mint aszmatikus betegnek. Hát az öreggel persze jól vagyunk. Együtt kosztolunk. Az, az, hogy már csak, inkább én eszem, — ő pedig jobbára nézi. Én iszom is keveset. Ő ezt is csak nézi. — Diétikusan él az öreg és naponként kesereg. — Mikor még jobb volt a szívem, meg a gyomrom — és de tudtam én is enni, meg inni. A gyomromat azt elrágta a sok erős angol alkohol,— a szivemet azt meg az angol szerelem rágta el — mondo­gatja. — Én vigasztalom az öreget, hogy soha se búsuljon. Ha nem ment volna Angliába, úgy a gyomrát a magyar alkohol tette volna tönk­re, —­ a szivét pedig a magyar szerelem per­zselte volna el. Elvégre öregem — vigasztalom — az igazán mindegy, hogy az ember gyomra és szive angol, vagy magyar módra megy-e tönkre. —­ A fő az, hogy Ön szerencsés ember, mert a két legjobb szervét a szivét meg a gyom­rát már tönkre tette. Mi pedig fiatalok még mennyit fáradunk és küzködünk, míg mi is el­jutunk a rossz gyomorig és a tágult szívig. — Azonban hiába a beszédem. Az öreget nem vi­gasztalja semmi. — szív­ügyek helyett, most inkább a muzsikáról beszél, én pedig hallga­tom az öreg zenei ömlengéseit és mélyen tit­kolom, hogy engem a zenében csak a nagy dob tud meghalni, — az is csak képv. választások idején — mert botfülem van. — Mikor igy jó

Next