Siklós, 1913 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1913-07-06 / 1. szám

I. év. Siklós, 1913 julius 6. 1. szám. Előfizetési ár: Egész évre ... 8 korona. Fél évre ..........4 korona. N egyed évre .. 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Nyilttér soronként 50 fillér. SIKLÓS Hirdetések dija: 1 oldal 73 oldal Ve oldal Vi2 oldal 40 korona. 15 korona. 8 korona. 4 korona. Állandó hirdetésnél kedvezmény. TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETI ÚJSÁG. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Szerkesztőség : Siklós, Pécsi-utca 80. szám. Telefon: 36. Felelős szerkesztő: DE FEJES JÁNOS. Kiadóhivatal: Siklós, Hosszu-utca 19. szám, a Siklós-Drávavölgyi Könyvnyomda. Beköszöntő. Lapunkat útnak indítván, egy-két szóval jelezzük céljainkat. Igaz, hűséges és becsületes mun­kása óhajtunk lenni vármegyénk, járásunk és községünk közéletének. A nagy hang­nak és a reklámnak teljes kiküszöbölé­sével csendes és megbízható munkára törekszünk. Az újságíró hivatását annak nemes és komoly értelme szerint óhajt­juk betölteni. Közérdekben meg fogjuk írni önzet­lenül, mindig a meggyőződésünk szerinti igazat. A magánérdeket mellőzzük. A személyeskedést kizárjuk. Az igazi érde­met mindig elismerjük és megbecsüljük. Önállóságunkat minden irányban fenntartjuk. Sem a hatalom, sem a nép­szerűség árja nem sodorhat el bennünket a komoly megfontolás után helyesnek fölismert álláspontunk mellől. Cikkeinkben sulylyal biró és képzett férfiak fog.'.ák nőseiaíl»«.*. leg impulzust adni a szunnyadó erőknek. Híreinket a való történet után Írjuk. Az rod ' "ni részben az irodalmi előkelősé­get, . finomságot és a szépséget tartjuk szem előtt. Frissen és munkaszeretettel fogunk dolgozni vármegyénk, járásunk és köz­ségünk erkölcsi, szellemi és anyagi javai­ért; azokért a javakért, amelyekért pol­gártársaink dolgoznak künnt az ég alatt, bennt a műhelyekben és az irodákban. Szerény keretben olyan Írást szeret­nénk adni közönségünk kezébe, amelyet mindig szívesen vár. Abban lesz a mi legnagyobb örömünk és büszkeségünk, ha olvasó közönségünk szeretetét és elis­merését megnyerni tudjuk és ha ez a lap egygyé tud forrni az ő olvasójával az ő szeretett közönségével. A mindenkor irányadó szempontunk pedig az, hogy a fejlődés irányában dol­gozzunk szüntelen és pedig: a helyi erő­ket összegyűjtve, kezet a kézbe téve és egymást megbecsülve. Lapunk Ízléses kiállítását a Siklós- Drávavölgyi Könyvnyomda garantálja. Szives támogatást kérünk. Siklós, 1913. évi julius hó 6-án. A „SIKLÓS11 szerkesztőség«. Aratás. Irta A magyar gazda pengő kaszája .’dutt rendre döf az aranykalászos bűzt a magyar föld síkján. Perzselő napban, pitypalattyos hajnaltól, szürkülő napestig, ott izzad a nép a mezőn s vidám öröm­mel tL ’ókedvvel sorakoztatja a keresztek sokaságál másra. Fönnt a magasban kéklik a tia. , fölséges, beláthatatlan boltozatu fényes ég; és a nap barnára perzseli a gazda kd-íát A természet bőséges erejét, teremtő hatalmát és a munkáskezek eredményét jelzi a kévéknek, a kereszteknek meg­számlálhatatlan sora. Úgy mondják, hogy ahány verejték- cseppet ejtett a szántó-vető évközben a föld göröngyére, annyi acélbuzaszál pat- tanik el aratáskor a kaszája alatt. Késő ősztől az aratás idejéig künn volt a gazda a mezőn, szorgalmasan dolgozott. Hogy munkája meghozza a gyümölcsöt: ez iránt tele volt a lelke reménnyel és óhajtással. Most ott van előtte a részben szor­galmának is eredménye, a rengő kalász­tenger és lelkében boldogsággal meg­elégedettséggel ünnepli az érésnek, az aratásnak elérkezését. Az aratás az emberben a hálaadás­nak fenkölt érzését kelti föl. Az emberi­ség régebbi korából olvassuk, hogy ezt az időt a népnek meg kell ünnepelni. (2 Mózes 23, 16.) Az aratásnak ünnepnapját csak az az ember, csak az a nép, csak az a nemzet ül­heti meg igazán, amely becsületesen és ok­szerűen megmunkált földjébe tiszta magot el kell ^érkezni' á műveltség érirttf.’cue* sével, amikor a magyar gazda földje a mainál jóval — körülbelül négyszeressel — több magot terem. A piros buzaszemet nemcsak a ter­mészet ereje hozza létre, hanem a mun­káskéz szorgalma és gondossága is. A természet örök ereje a fő tényező. Az őszLzel elvetett kis buzaszem gyökeret vert. Azután kihajtott és zölddé lett a TÁRCA. Fenn. (Immermann.) Találkoznám csak egyszer véle A távol erdős bérceken, Hol kívülünk ember nem élne, Ott a szabad magasba’ fenn. Merengve, kéz a kézbe fogva, Hallgatva mennék mind tovább, Míg nyomainkra a vadonba’ A hó boritná fátyolát. És mi csak mennénk önfeledten, S nem térnénk vissza sohasem, — „Meghaltak ott fenn mind a ketten“ — Mondanák rólunk csendesen. Sz. F. Egy közönséges élet dióhéjban. A „Siklós“ eredeti tárcája. (Utánnyomás tilos.) irta: Gábor Béla. I. Lázár már négy óra hosszat verte a régi, kopott zongorát. A moziban nagy volt a meleg és a rósz levegőjű terein.^ Lázárnak fájt a szeme. Nagyon csípte a szege, .negkin- zott jószág, amelyet a képek folytonos fényvál­tozása és a kották fölé hajló, körültakart rossz világitásu lámpás amúgy is elgyengítették. Lázár azonban nem is törődött a szemével, mert már ő igen kevéssel törődött és különben is ahhoz, hogy a szeme fáj, már egészen hozzászokott. Nemcsak a szeme fájt azonban Lázárnak, hanem úgy érezte, hogy a szive is fáj. Furcsa ugyan, hogy egy olyan szegény féregnek, mint Lázár, akit csak a mozi első soraiban ülő gyerekek szoktak megtisztelni, mint zongora­mester urat, még szive is van. Furcsább azon­ban és talán nagyzás is tőle, hogy ha már van szive, de az fájni is mer. Fájni, mint egy nagyságos űré, akiről regényben lehet olvasni és aki a moziban legföljebb páholyból nézi a képeket; fájni, mint egy valóságos szerelmes cow-boyé, akit a képeken lehet látni. Akár hiszik pedig, akár nem, Lázárnak nagyon fájt a szive. Igen, hisz Lázár szerelmes volt már régóta és még mindig, mert ő tulaj­donképen egy valódi regényhős volt, aki az egész nyomorúságát, a reumás lábát és a vörös könnyező szemét, mind az ő nagy szerelmének köszönhette. Eddig azonban minden nyomorúságának ellenére is, ha esős időben, hidegben nehezen húzhatta a lábait és kínozta a léghuzatos mo­ziban az itt szerzett reuma, mégis boldognak érezte magát. Nagyon szerény igényű, álmodozó ember volt ő, akit különben is könnyen ki leb tett elégíteni és aki minden kinját-baját elfelejtette, ha úgy 11 óra után összecsukta a zongorát és az Irmácskájával elhagyta a mozit. Nem is ismert magánál boldogabb embert, ami­kor szépen összebújva, karonfogva bandukolt vele a nagy házak árnyékában az ő kicsi, de barátságos otthonába. Bizony tán sokan meg is irigyelték volna, látva, milyen boldogan szür- csölte olyankor fagyos, téli estén, a mozi után forró teáját és melengetve a hidegben meggém- beredett tagjait. Milyen simogató, édes is volt ez a tekintet, amellyel körülölelte az ő édes élete párját, akinek mind az ő nagy boldogsá­gát köszönhette. Igaza volt Lázárnak, ő mindent, a bol­dogságát, de már a nyomorúságát is az ő Irmácskájának köszönhette, na meg az álmo­dozó bolondos szivének. Különben hisz mond­tam már, hogy ő egy valóságos szerelmes regényhős volt. Az apja, nem mondhatom, hogy egy ősi romantikus várkastély ura volt, ellenkezőleg egy kis alföldi falucskában jegyzősködött. Való­színű, hogy egészen más pályát szánt a fiának, minthogy a Sirály mozgóban zongorista és re­gényhős legyen. Biztosat azonban arról, hogy valóban mit is akart nevelni az egyetlen fiából, nem lehet tudni, mert az öreg keveset foglal­kozhatott az ő egyetlen csemetéjével. Az apja ugyanis, — mint ő maga szokta megjegyezni — nagyon komoly, lelkiismeretes ember vo|t, akit mindig elfoglalt a hivatala. Sokszor meg­történt, (egy héten hatszor) hogy az éjjeli, haj-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék