Sokféle, 1832 (1. évfolyam, 1-70. szám)

1832-09-21 / 41. szám

ЪЪо Mi már leszállunk, és Atyáink Hűlt pora közt hamukodva nyugszunk. És óh! ha lelket ’s szívet emel ’s ragad A’ szép jövendők képzete ’s a’ remény: Nagy Férjfiú! méltán örülhetsz, A’ Haza bókfogodása munkád. Azért nem én, nem tsak magam, — a’ Haza, És a’ Hazának gyenge szülöttei, Kik gondodat hálálva érzik, Zengeredik Neved innepére: „Soká, soká légy hív öleléseink között, szerettsd karjai közt Atyánk: Pályád virágokat teremjen,­­S rád örömöt mosolyogjon a’ Menny!“ — Szántó Jósef, a­ Pázmáni Ns. Intézetben utolsó évi N. P. A’ boldogságról. Midőn az Isten az embert léteire hívta elő a’ sem­miségből, ’s mesjébe forrón dobogó lelket adott; egy­szersmind arról is gondoskodott, hogy neki elrendel­­tetése tzéljához illő hazát ajándékozzon.—Erre nézve megszépülve — ’s mind azon dolgokkal, melyek egy halandó polgár vágyjait itt alatt tökélletesen kielégít­hetik, a’ pazérlásig felgazdagítva — állott elő a’ föld, ’s ezen Új hony a’ szabad-akarat és Józan ész törvén­­nyeinél fogva engedtetett az ember hatalma alá. Nézzünk széllyel: — felettünk a’ levegő dallosai, a* nap, hóld, és tsillagok,­­7­ körülöttünk a’ sok ezer kü­lömbnél külömb féle állatok, plánták, és virágok, — állattunk a’ temérdek kints mind azt hirdetik, hogy: ez a’ föld örömnek és megelégedésnek lekhelye, — tsak az ember panaszol így: ő boldog nem lehet.—

Next