Sokféle, 1832 (1. évfolyam, 1-70. szám)
1832-10-23 / 50. szám
lására, többeket kellett hát magából kifejtegetni, ’s azoknak származások, rokonságok és hangzások ezerént jelentő erőt adni, és úgy fordítni azokat szók formálására. Ezt tette tehát az ember, mint okos valóság. Mind ezekre, mint kútfőkre, tsak valamelly eredeti, ’s az első emberi nemzetség között és általa kifejtetett nyelvben lehet viszszamenni, és ezt próbálgatván, úgy és csak úgy fedezhetjük fel számtalan szók származtatásának eredetét, elváltoztatások vagy felcseréltetések okait. Tegyünk próbát a magyar nyelv megvizsgálásában, így legkönnyebben kivilágosodik, kinek legyen is feltett kérdésre nézve igazsága; sőt talám egyszersmind egy ollyan tetőpont felé is függesztethetjük nemzeti nyelvünket szerető Olvasóinkat szemeiket, a’ mellyre ha feljuthatnánk, onnan a’ magyar nyelv ditsősége kiterjedésének nagyságát még jobban beláthatnék; — ez pedig tsak igyekezetünktől függ. A’ consonansok között tizenkettőre találunk, mellyeket nyelvünk hegyének emelgetése által, — kezdvén ezt a’ felső harapófogaknál fel a’ szájpadlás felé, — éppen úgy formálunk, mint a’ muzsikán egy odávát felfelé, akár énekelve, akár pedig klaviron játszva, mellyben 12 félhang van egymás mellett. Akármelyik hangon vagy betűn kezdjük az octávát felfelé, mindegy. P. o, c, d, e, f, g, a, h. De ezek között még öt hang esik, ú. m, cis, dis, fis, gis, b, ’s ez a’ 12 félhang áll egymás után egy odtávában, így: dis. dis. fis. gis. b. c. ) d. e. f. g. a. h. Próbáljuk már most az itt következő betűket egymásután, /hangzót ragasztván hozzájok, kimondani, így: d/, t/, tz/, z/, sz/, zs/, dz. (Már megengedjenek tisztelt Kedves Olvasóim, ha meggyőződésekre, betses 5o *