Sokféle, 1832 (1. évfolyam, 1-70. szám)
1832-06-01 / 10. szám
A’ koszorú kettős kötelék lett, ’s egybe csatolta A’ két lángszivet. — Már boldogságok is évig Tartott, ’s álomként lebbent el nékik az élet. ?Sem egy éj Válánt a’ duzs Grófot viszi Guntrám Lakjához, Lórát neki látni, szeretni tsak egy volt. Kétszer még az ezüst szarvú hold Rajna vizébe sem nézett, ’s Válán meg kére már feleségül Lórát Guntrámtól, ki örömmel néki ígéri. Megdöbbent a’ lány, könyözönnel vallja meg Attya ’s Válán előtt, hogy már régtől mást zára szivébe. Ah de haszontalan ez. Már mennyegzője közelget, Guntrám lakja előtt ül Válán Kedvese mellett, Szolgát küld, jöjjön hozzá Lórája szerette. Eljö. Nyújtja kezét a’ Gróf, ’s mosolyogva imígy szól: „Kit te szeretve szeretsz, áll most mint nejem előtted, Elrablám tőled, de botsáss meg, nem szabadulhat Válán e’ lénytől, hozzá van szíve lekötve Kérj, mindent, mit óhajtsz, kész értté megadni barátod. Kérdezd meg Lórám, boldoggá még mi tehetné,Ő így Válán. Vilmos, ki szemét a’ földre leszegzé, Most Lórára tekint, bő könyben úsz szeme. „Kell e’ Ennél több Vilmos ?” — „Nem.“ — 'S ezzel májusi gyöngyöt Szedvén néki adá. „Légy boldog mond, ’s nefelejtsel.“ Megfordul ’s elmegy bús szívvel vészbe rohanni, nem vész, — laurus, dítsöség vára reája. Tsak későn hunt el Nefelejts közt. Rajna vidéke Szüzei megtarták e’ szép nevet, és ma mi nálunk is még úgy nevezék e’ gyenge virágot az ifjak. És lánykák, maradó emlékét élteti nálok A’ hiv Kedvesnek bár éljen meszsze vidéken. Haas Mihály P. n. P.