Somogyi Néplap, 1953. november (10. évfolyam, 257-280. szám)
1953-11-24 / 275. szám
2 A Béke Világtanács irodája kidolgozta a Béke Világtanács ötödik ülésszakának napirendjét Bécs (ADN). A Béke-Világtanács ötödik ülésszaka hétfőn nyílik meg az osztrák fővárosban, s hat napig tart majd. A Béke-Viágtanács irodája vasárnap ülést tartott és ezen az ülésen javaslatot dolgozott fel a napirendre vonatkozóan. E javaslatot hétfőn a Béke-Villágtanács elé terjesztették. A javaslat két pontból áll: egész világra, kiterjedő akciókananak érdekében,hogy a konfliktusokat általánosan elfogadható egyezmények útján rendezzék, a jövő évben Béke-Világtalálkozót kell összehívni. A. „HRABRIJ“ SZOVJET VONTATÓHAJÓ KAPITÁNYÁNAK KÖZLEMÉNYE J. I. Zaisnyikov, a „Hrabrij“ nevű szovjet vontatóhajó kapitánya november 20-án a következő közleményt adta ki: „Amint tudomásomra jutott, november 17-én számos londoni lapban közlemény látott napvilágot arról, hogy a parancsnokságom alatt álló „Hrabrij“ nevű szovjet vontatóhajó, amely november 12- éről 13-ára virradó éjszaka a plymouthi kikötő bejáratánál tartózkodott, nem nyújtott segítséget egy angol katonai partraszálló hajó bajba került tengerészeinek és hogy a „Hrabrij“ vontatóba,jó fényszórójával megvilágította a hullámokon hánykolódó tengerészeket, de nem bocsátott le mentőcsónakot megmentésükre. Ezzel kapcsolatban kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy az angol lapok álltal említett közlemény koholmány, amelynek nyilvánvalóan az a célja, hogy ellenségeskedést szítson az angol és a szovjet tengerészek között. A valóságban ,a következők történtek: November 12-éről 13-ára virradó éjszaka a plymouthi kikötő bejáratánál álló „Hraíbdj“ vontatóhajóhoz két ízben odajött egy csónak s az azon tartózkodó angol tengerésztiszt közölte a hajó kapitányhelyettesével, hogy a 'kikötő 'bejáratánál felborult egy csónak egy repülőgép anyahajó hat tengerészével, majd megkérdezte, nem vett-e fel a vontatóhajó valakit a szerencsétlenül járt tengerészeik közül. Az angol tengerésztiszttel 'közölték, hogy a „Hrabrij“ vontatóhajó őrszemélyzete nem látott semmiféle felboruló csónakot és hullámokon hánykolódó embereket. „hrabrij“ fényszóróival végzett keresés során semmi különöset nem észleltek, nem hallottak segélykiáltásokat. Mint ismeretes, a szovjet tengerészeik mindig segítséget nyújtanak a bajba került hajóknak. Ha az adott esetben segítségre lett volna szükség, a „Hralfoffij“ vontatóhajó személyzete feltétlenül megadtavolna azt“. , SOMOGYI NÉPLAP RÖVID KÜLFÖLDI HÍREK BÉCS November 21-én Innsbruckban az Osztrák Országos Békebizottság kibővített vezetőségi ülésén Heinrich Brandweiner professzor „A nemzetközi helyzet és az ausztriai békeharc“ címmel beszédet mondott. Brandweiner professzor a többi között rámutatott a legutóbbi tiroli eseményekre. — Mind nyilvánvalóbb — mondotta — hogy a francia megszálló csapatok létszámának csökkentése csupán az első lépés, hogy ezek helyét amerikai csapatok foglalják el. Amerika részéről gyakran emlegetik nagy stratégiai jelentőségét, Tirol úgy hogy azt „alpesi erődnek“ nevezik. PEKING Egy vetnami hivatalos jelentés megállapítja, hogy a franciák összesen több mint tízezer katonát vesztettek Észak-Vietnamban, Vörös-folyó jobbpartjának térségében szeptember és október folyamán. A Vietnami Tájékoztató jelentése szerint a franciáik Iroda több mint tízezer főnyi veszteségéből 8106 halott és kétezer sebesült volt, Berlinben négyezer fiatal búcsúztatta a német—szovjet barátság hónapján részt vett szovjet ifjúsági küldötteket Berlin (MTI). Vasárnap a Sztálin-!al ónban lévő sportcsarnokban Kelet- és Nyugat-Berlin ifjúságának több mint 4 ezer képviselője tölt a Német Demokratikus Köztársaságban. A búcsúünnepségen részt vett Max Reimann, Németország Komn rendkívül melegen búcsúztatta a mumista Pártjának elnöke, Erich szovjet ifjúság küldöttségét, amely , Honecker, a Szabad Német Ifjúság a német-szovjet barátság hónapjai alkalmából Zaluzsnijnak, a Komszomtól Központi Bizottsága titkár német demokratikus ifjúság tanáik vezetésével négy hetet tölti Tanácsának elnöke és a több Imás vezetoje^ Mi TÖRTÉNIK BRIT-GUYANÁBAN ? Néhány héttel ezelőtt a „Superb” angol cirkálóról katonaságot hajóztak a Brit-Guyana partvidékén. Vájjon mi történik Brit- Guyanában, mi késztette a •,hatalmas4’ Angliát arra, hogy katonasággal próbálja megfélemlíteni azt a kis gyarmatot, amelynek népe eddig látszólag olyan készségesen tűrte megalázó sorsát. Brit-Guyana Dél-Amerika északi részén fekszik, Venezuela és Holland-Guyana között, mintegy 300 km-nyire a Panama csatornától. A gyarmat területe 232 ezer négyzetkilométer, tehát két és félszer nagyobb Magyarországnál, de lakóinak száma nem téri el a félmilliót. 1814 óta angol gyarmat. Területének nagyobbik része őserdőikke borított hegyvidék. Főt élménye a cukornád, ásványi kincsei közül pedig az arany és a bauxit a legjelentősebb. 1940 óta az Egyesült Államok támaszpontot bérel Brit -Guyanában. A cukornádültetvényeken és i ‘ cukorgyáraikban dolgozik a munkások legnagyobb része. Eddig nem sokat hallottunk a Brit-Guyana-i munkások életkörülményeiről- pedig ha ismerni akarjuk a „Superb“ látogatásának célját, elsősorban éppen azt kell megismernünk, milyen a sorsa a Brit-Guyana-i dolgozóknak az angol imperializmus jóvoltából. A ..Daily Heralds’ című sángol lap tudósítója szerint — aki a közelmúltban Brit-Guyanában járt — ..... a munkások penésztől és rothadástól zöld, düledező nyomortanyáikon húzzák meg magukat.4. A mintegy 146 ezer munkás közül legalább 20 ezer állandóan munkanélküli. A „Daily Herald” tudósítója a továbbiakban megírja, hogy a mérhetetlen nyomorúság még kirívóbbá teszi a cukornádültetvényesiek fényűzését. Ez ellen a nyomor ellen vitte harcba a gyarmati ország rettenetes kizsákmányolt népét az év tavaszán megtartott választásokon többséget szerzett népi haladó párt. A gyarmati népek félrevezetésére az angol kormány iátszatalkotmányt adott Britt Guyanának. Ez 1953 tavaszán történt. Az „alkotmány“ értelmében Brit-Guyanának 2 kamarás parlamentje van. a. felsölház, vagy más néven ..államtanács 4’ tagjainak többségét az angol kormányzó nevezi ki és a kat hiúi által elfogadott törvényjavaslatok ellen a kormányzó vétót emelhet. Ezzel az „alkotmánnyal”’ s az angol kormány biztosítottnak látta azt a tiélt, hogy továbbra is erősen kéziben tartsa gyarmatát. Brit-Guyana népe azonban még ilyen körülmények között is kifejezést adott a gyarmati kizsákmányolással szembeni ellenállásának: az alsóházi választásokon 24 mandátumból 18 ia .népi ,haladó pártnak jutott. A napi haladó párt a kizsákmányolás ellen és a dolgozók életkörülményeinek megjavításáért harcol. Az új alsóház összetétele ■ természetesen felkeltette az angolok gyanakvását, amit még fokozott .az, hogy a munkaügyi miniszter Brit-Guyana-i szeptemberben törvényjavaslatot terjesztett az alsóház elé a szakszervezetek elismeréséről. Az alsóház többsége támogatta a javaslatot és az angolok Brit-Guyana-i képviselői úgy látták, eljött az idő, amikor erélyesebben kell fellépniük. Az alsóháznak az angolok által kinevezett elnöke megtagadta a javaslat soronkívüli megvitatását. A népakarat törvénytelen korlátozása elleni tiltakozásul a dolgozók tízezrei még ugyanazon a napon i tömeggyűlés íket zártabbak, a cukoripari dolgozók sztrájkba léptek, a sztrájkmozgalomhoz csatlakoztak a kikötői munkások, a faipari dolgozók és az állami hivatalok alkalmazottai, az angolok gyanakvása félelemmé változott. Ez a félelem irányította Brit-Guyanába a „Superb” cirkálót, majd egy repülőgép anyahajót és ezt a félelem késztette az angolokat annak, hogy Jamaikából repülőgépen katonaságot küldjenek a gyarmatra. Az 'angol burzsoá sajtó nagy 'helyesléssel fogadta a kormány megtorló intézkedéseit és álszentül' igyekezett bizonygatni, hogy nem büntetőexpedicióról', hanem ,, óvóintézkedésről van szó. Sheddi Jagan, Brit Guyanának azóta önkényesen elmozdított miniszterelnöke, ki a népi haladó párt tagja, tiltakozó táviratot intézett az ENSZ- hez, amelyben az összes angol katona azonnali hazarendelését követelte. Ezután megindult a gyarmat kizsákmányolók terrorgépezete. A brit kormányzó eltávolította a kormányból a népi haladó párt tagjait,felfüggesztette az alkotmányt,, rendkívüli intézkedéseket foganatosított a sztrájk továbbbi kiterjedésének megakadályozására; a rendőrség sorozatos házkutatásokat tartott a népi haladó párt tagjainak lakásán, lefoglalta a párt hivatalos lapjának példányait és október 25- én letartóztatta a népi haladó párt 5 vezető tagját. Az «raged kormány — amelynek gyarmati politikájával természetesen teljes mértékben azonosította magát a munkáspárt és — jóváhagyatta az alsóházzal a 6 hónappal ezelőtt életbe lptetett Brit-Guyana-i alkotmány felfügesztését. Utána a gyarmatosítók ideiglenes bábkormányt állítattak a gyarmat élére.’ A Brit-Guyanai események'megértéséhez hozzátartozik még az, hogy az anngol kormány szemérmeiben terrorakciói az Amerik Egyesült Államok tudtával és teljes helyeslésével történnek. Ez érhető is, hiszen az atoc-riklai 'kapitalistáik is nagymértékben 'érdekeltek ennek, a gyarmatnak kizsákmányolásában' és szeretnének maguknak egyre nagyobb részesedést biztosítani az ország természeti kincseiben. A Brit-Guyana-i lelőhelyek kiaknázási jogát a két legnagyobb amerikai alumínium ipari vállalat, a Reynolds Metals Company és az Alumínium Company Of America szerezte meg. De az amerikai tőkéseket azért is érdekli olyan nagy mértékben Brit-Guyana sorsa,mert az angoll gyarmat közel van, Venezueláihoz, ahol az amerikai monopóliumok kezében igen gazdag olaj-, vas- és mangánérc lelőhelyek vannak. Az amerikaiak félnek, hogy amennyiben Brit-Guyanában fokozódik a négi ellenállás ereje, úgy az könnyen átterjedhet Venezuelára is. De hiába fog össze a két legnagyobb imperialista hatalom, hiába küld hadihajókat és katonáikat a népi megmozdulás letörésére, a nemzeti szabadságért és függetlenségért küzdő gyarmati népek hatalmas tömegmozgalmát nem lehet többé eltiporni. Bebizonyosodott ez Koreában,, Malájföldön, Tuniszban, Marokkóban, Kenyában,bebizonyosodik ez, majd mindenütt, ahol ima még a gyarmatosítók terrorjától szenved a nép. Bebizonyosodik Brit-Guyanában is. Kedd, 1953 november 24. A kaposvári járási pártaktíva-értekezlet munkájáról A kaposvári járásban szerdán, pártfiktíva-értekezlleten vitatták meg a járás párt- és gazdasági vezetői, a párt aktívái a KV október 31-i határozatát. A beszámolót Nagy Ferenc elvtársi, a járási pártbizottság titkára tartotta. A beszámoló színvonalas volt, minden részvevő számára világosan és érthetően megmagyarázta a Középorti Vezetőség október 31-i határozatának döntő kérdéseit és rámutatott azokra az eredményekre és hiányosságokra, amelyek párt június 28-i határozata óta ela tert időszakban a járás munkájában megvoltak. Egyben megszabta azokat a feladatokat, amelyeket a Központi Vezetőség határozatának szellemíábein a vezetőknek a legsürgősebben végre kell hajtaniuk. A felszólaló elvtársak a beszámoló nyomán helyesen rámutattak azokra a hiányosságokra, amelyek még fennállnak saját területükön. Bátran bírálták a felsőbb párt- és gazdasági szerveket, amelyeik még sok esetben helytelen, egyoldalú intézkedéseikkel hátráltatják a munkákat, az előrehaladást, hozzászólások azonban nem foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy a meglévő hiányosságokat milyen formában akarják kijavítani, mit tettek ezidáig a meglévő hibák kijavítása érdekében. Buzsáki István elvtárs, a jutai termelőszövetkezet párttikára, felszólalásában helyesen foglalkozott a tsz a'lapszervezet ébben meglévő hiányosságokkal és azok okaival. Elmondta, hogy a termelőszövetkezet pártszervezete a párt Központi Vezetőségének június 28-i határozatáig gyenge munkát végzett. Nem nevelte, nem irányította párttagokat és a termelőszevetkezet tagságát. A pártszervezet a temelői szövetkezetben elvesztette ie irányító szerepét, a tömegek uszályába került. Ebből adódott az, hogy a kommunisták nem figyeltek fel és nem vették észre a termelőszövetkezetbe idefurakodott,ellenséges elemek, kulákok aknamunkáját, így az ellenségnek részben sikerült bomlasztó munkát végezni. Több termelőszövetkezeti tag a legnagyobb munkaidőben nem vette ki részeit a munkából. A párt tagjai a nevelés, az öntudatosság hiányában képtelenek voltak felvenni a harcot az uszítókkal és a rágalmazókkal szemben. Ezért elsősorban felelősség terhel minket, a ^sz pártszervezetének vezetőit,de felelősség terheli a járási pártbizottságot is, amely keveset törődött a pártszervezet vezetőségével, nem nevelt, nem tanított bennünket, így mi sem rendelkeztünk olyan politikai tudással, hogy képesek volna megoldani a ránk váró lettünk feladatokat. A párthatározatok megjelenése óta azonban gyökeres változás történt a pártszervezet életében. Mi, a pártszervezet vezetői, akik önteltek voltunk és hanyagul végeztük munkánkat — igyekszünk kijavítani meglévő hiányosságainkat Az egész párttagsággal együttesen harcolunk a feladatok megoldásáért. Az eredmény máris megmutatkozik. Elég jól haladnak az őszi munkák termelőszövetkezetünkben. Nárási Imrené elvtársnő, a járási tanács elnöke felszólalásában a tanács funkcionáriusainak meglévő hibáival foglalkozott. Elmondta, hogy a járás területén a KV június 28-i és október 31-i határozata óta nagyon kevés javulás mutatkozott a tanács és a tömegek közötti kapcsolat megjavításában. A tanácsfunkcionáriusok között még sok önkényeskedő, durva, a dolgozók véleményét semmibe vevő akad. Ez természetesen a járási tanácstól indul ki. A járási tanács dolgozói sok esetben durván és nagyiké,púiéra beszélnek ,a dogozókkal. Lépten-nyomon megsértik a törvényeket. A járás területén olyan eset is megtörtént, hogy egy becsületes dolgozó parasztnál 9 forintos adóhátralék fejében zállogolást végeztek. A dolgozók ügyeinek intézése terén is súlyos hibák vannak. Pl. Sallyai Lajos begyűjtési osztályvezető asztalfiókjában hosszú idegeliintézetilenül hevertek a dolgozók levelei. Nánási féltvtársnő bírálta a Megyei Tanácsot, annak egyes dolgozóit. Pl. Kovács Sándor,a Megyei Tanács titkárságának előadója Bárdudvarnolk községben, megkerülve a helyi tanács vezetőit, önkényesen, helytelenül intézkedett lakásügyiben. A községi tanács végrehajtó bizottsága bírálta Kovács Sándor munkáját, aki erre a régi Horthy-időkre emlékeztető hangon ordított és kidobással fenyegette a tanács funkcionáriusait. Nánási elvtársnő helyesen rámutatott a hibákra. Látja azt, hogy melyek azok a hiányosságok, amelyek hátráltatják a járás fejlődését,de hiba volt az, hogy nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a járási tanács vezetői, a végrehajtó bizottság tagjai mit tettek a meglévő hiányosságok kijavítása érdekében. Tőkéi József 10 holdas büssüi dolgozó paraszt hangsúlyozta: a kormányprogram szellemében nekünk, dolgozó parasztoknak legfontosabb feladatunk az, hogy növeljük a mezőgazdasági termelést. Különösen fontos az állattenyésztés fokozása, ami magával hozza a jobb mezőgazdasági termelést is. Ennek érdekében mi, büssüi dolgozó parasztok elhatároztuk, hogy felhasználjuk a kormány segítségét és fejlesztjük állatállományunkat. Az aktívaértekezlet eredményes volt. A beszámoló rámutatott arra, hogy a meglévő hiányosságokat, az előttünk álló feladatokat csak akkor tudjuk elvégezni, ha támaszkodunk a Központi Vezetőség júniusi és októberi határozatára. Tehát ennek szellemében kel végezni párt- és gazdasági funkcionáriusainknak a munkájukat. Az aktívaértekezlet után a legfontosabb feladat, hogy teljes erővel és meggyőződéssel a járás kommunistái és pártionnkívüli dolgozói hozzákezdjenek a feladatok megoldásához, harcoljanak a határozatok végrehajtásáért. Még ebben az évben megkezdik az „Orosz Remekírók" 50 kötetes sorozatának kiadását Az Állami Könyvterjesztő Vállalat Sztálin úti kultúrközpontjában ,pénteken délellőtt sajtófogadáson látta vendégül a magyar sajtó, valamint a szovjet hírszolgálati szervek budapesti képviselőit. Itt volt Melnyikov, a Mezsdunarodnaja Knyiga budapesti képviselője .• Kerek Gábor, a Kiadói Tanács elnöke beszámolt könyvkiadásunk nagy eseményéről: decemberben megkezdik az „Orosz remekírók“ sorozatának kiadását. Elmondotta, hogy az 50 kötetre tervezett sorozatot, amely a XIX. Század orosz klasszikusainak műveit öleli fel, négy év alatt adja ki az "Új Magyar Könyvkiadó. A sorozatban kiadásra kerülnek olyan művek is, amelyek még nem jelentek meg magyar nyelven. A hazánkban már kiadott könyvek nagy többsége kiváló műfordítóink tolmácsolásában és új fordításban jelenik meg. Szinnai Tivadar, a sorozat szerkesztőbizottságának tagja elmondotta, hogy az 50 kötetes sorozat a tervek szerint 17 orosz író regényeit, színműveit, verseit, elbeszéléseit, tanulmányait tartalmazza. A sorozat kötetei igényes kiállításuk ellenére igen olcsó áron kerülnek forgalomba. Párezer Ferenc, az ÁKV propagandai osztályának vezetője kiemelte,hogy a sorozat első két kötete, Turgemyev: „Egy vadász feljegyzései“ és Goncsarov: „ Oblomov“ című műve, még ez év decemberében ,megjelenik. A várható nagy érdeklődésre való tekintettel december 15-ig az Állami Könyvesboltok és az üzemi könyvterjesztők előjegyzéseket vesznek fel Orosz remekírók- sorozatára.az