Somogyi Néplap, 1954. december (11. évfolyam, 284-309. szám)
1954-12-09 / 291. szám
2 Hegedűs András elvtárs beszámolója (Folytatás az 1. oldalról.) per és a többi békeszerető, baráti — Ha a párizsi egyezményeket ratifikálják, új helyzet teremtődik Európában, amely szükségessé teszi, hogy a békeszerető országok — és köztük Magyarország is — megfelelő katonai, védelmi intézkedéseket is tegyenek országaik védelmére. Nem tűrhetjük tétlenül azt, hogy Európa szívében revanszista, imperialista hadsereget állítsanak fel és lássanak el atom- és más tömegpusztító fegyverekkel — jelentette ki Hegedűs elvtárs, majd arról a teljes egységről és határozottságról beszélt, amely ebben a kérdésben is jellemezte a moszkvai értekezletet. Azután így folytatta: — A Szovjetunió és a békeszerető európai országok, amelyeket a Szovjetunióval kötött kölcsönös segélynyújtási egyezmény alapján támogat a 600 milliós Kína is, ha közösen szervezik meg védelmüket, olyan erővel rendelkeznek, amely nemcsak minden támadás kivédésére néppel annyit jelent, mint növelni biztonságunkat, növelni a béke kilátásait. képes, hanem arra is, hogy a támadónak olyan választ adjon, amely lehetetlenné teszi az agresszió újbóli megismétlődését. A moszkvai értekezlet azonban nemcsak azt mutatta meg — ezt szeretném újból aláhúzni —, hogy a Szovjetunió és a népi demokráciák a nyugatnémet imperializmus felélesztése esetén határozott intézkedéseket tesznek határaik védelmére, hanem elsősorban azt, hogy az értekezleten részt vett országok továbbra is bíznak olyan kibontakozásban, amely tárgyalások útján tartós békét biztosít mind Európa, mind a világ népei számára. Továbbra is igaz az a megállapítás, hogy nincs olyan vitás kérdés, amelyet békés úton, tárgyalások útján ne lehetne rendezni. A Szovjetunió és a népi demokráciák mindent nem a vitás kérdések megteszbékés rendezése érdekében. Molotov elvtársra hivatkozva Hegedűs elvtárs megállapította, hogy a tartós béke biztosításához két feltétel teljesítése szükséges: 1. semmiképpen sem szabad feléleszteni a német militarizmust, ellenkezőleg, létre kell hozni az egységes, demokratikus, békeszerető Németországot; 2. meg kell teremteni az európai kollektív biztonsági rendszert, amely tartós békét biztosít Európa népei számára. Hegedűs elvtárs beszédét e szavakkal fejezte be: — A magyar nép, amikor felemeli szavát a német militarizmus felélesztése ellen, történelme haladó hagyományait követi és tudatában van annak az erőnek, amelyet számára a népi demokratikus rendszer és a baráti népek sok százmilliós táborával való elszakíthatatlan kapcsolat jelent. Tudjuk, hogy ügyünk igaz ügy és ezért érte nem kíméljük erőnket. Ezt követeli a hazánk iránti szeretet és ezzel szolgáljuk a béke, az egész emberi haladás nagy ügyét. Ez a tudat megsokszorozza erőinket és legyőzhetetlenné teszi táborunkat. Tárgyalások útján tartós békét A Német Demokratikus Köztársaság lakossága hatalmas tömeggyűléseken tiltakozik a párizsi szerződések ratifikálása ellen Berlin (MTI). Kedden este a Német Demokratikus Köztársaság minden táján nagyszabású tüntetések zajlottak le a szégyenletes párizsi szerződések tervbe vett ratifikálása ellen. Karl Stadtban, Schweinben, Neustrelitzben, Suhlban, Ferában és más városokban a tüntetők százezrei határozatokban szólították fel a bonni parlament képviselőit, hogy utasítsák el az újrafelfegyverzési paktumokat és fogadják el végre a Német Demokratikus Köztársaság kormányának és népi kamarájának megegyezési javaslatait. A tömeggyűléseken hozott határozatok üdvözlik a moszkvai értekezlet deklarációját, mint olyan dokumentumot, amely megfelel a békeszerető népek, mindenekelőtt a német nép akaratának és érdekeinek. Az indonéz sajtó nagy figyelmet szentel a moszkvai értekezlet eredményeinek A Harian Rakiat az értekezlet eredményeit kommentálva hangsúlyozza, hogy az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtése nagy jelentőségű az ázsiai béke megszilárdítása szempontjából. A lap elítéli a nyugati hatalmakat, élükön az Egyesült Államokkal, „amelyek ismét felfegyverzik Nyugat-Németországot a békeszerető népek elleni agresszióra.“ ■ „Szem előtt tartva a kialakult helyzetet — mutat rá a lap — azt a következtetést kell levonnunk, hogy a moszkvai értekezlet helyes lépés a béke biztosítása felé nemcsak Európában, hanem világszerte.‘‘ 1955. áprilisában német biztonsági és békekongresszust tartanak Berlin (MTI). A Német Béketanács elnöksége kedden megtartott ülésén elhatározta, hogy a jövő év májusában tartandó békei világtalálkozó előkészítésére áprilisban német biztonsági és békekongresszust hívnak össze Lipcsébe. • PÁRIZS (MTI). A NATO évi közgyűlését december 17-én és 18-án tartják Párizsban. A közgyűlésen megjelennek a 14 tagállam külügy-, pénzügy- és hadügyminiszterei, bejelentették, hogy Eden angol külügyminiszter és Dulles amerikai külügyminiszter részt vesz az ülésen. Az AFP értesülése szerint valószínű, hogy a három külügyminiszter december 16-án Párizsban megbeszélést tart. SOMOGYI NÉPLAP ünnepi gyűlés szerződés Párizsban aláírásának Párizs (TASZSZ). December 7- én a Chaillot-palota nagy hangversenytermében ünnepi ülést tartottak a francia-szovjet szerződés aláírásának 10. és a francia-szovjet diplomáciai viszony megteremtésének 30. évfordulója alkalmából. A színpadot szovjet és francia zászlók díszítették. A gyűlés elnöke Weill Halle egyetemi tanár volt, az elnökség tagjai között Jacques Duclos, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, Petit tábornok, Eugenie Cotton, Bourguignon professzor, Boutier apát, Mme Fargo, a Francia—Szovjet Társaság és a CGT vezetői, valamint a Francia Békebizottság kiemelkedő tagjai foglaltak helyet. Az ünnepi gyűlést a Szovjetunió és Franciaország nemzeti himnusza vezette be, majd Weill Halle professzor megnyitó szavai után Petit tábornok mondott beszédet. Petit tábornok beszámolt a szerződést megelőző tárgyalásokról és a szerződés aláírásának körülményeiről. Felolvasta a francia-szovjet szerződés szövegét, valamint az évforduló megünneplését előkészítő bizottság deklarációját. A deklaráció a többi között ezeket mondja: „A nemzetközi helyzet arra kötelez bennünket, hogy különös nyomatékkal ünnepeljük meg Szovjetuniónak Franciaország részéről történt elismerése 30. évfordulóját és a szövetségi szerződés francia-szovjet aláírásának 10. évfordulóját. Erre az ünnepélyre meghívtuk a különböző politikai, vallási és filozófiai meggyőződésű személyiségeket, akik hozzánk hasonlóan úgy vélekednek, hogy be kell tartani azoknak a kötelezettségeknek betűjét és szellemét, és híven ki kell tartani azok mellett a szerződések mellett, amelyeket a közös védekezés idején kötöttünk és amelyek elősegítik a tartós békét’ Ezután hangversenyt adtak. ei francia-szovjet évfordulóján A jövő évi termés nagyban függ gépállomásaink munkájától, s jelentős szerepet játszanak abban, hogy teljesíteni tudjuk a párt és a kormány mezőgazdasági határozatát. A december 5-i értékelés szerint őszi mélyszántási tervét még egy gépállomás sem teljesítette megyénkben. A versenyben élenjárók a balatonkiliti, háromfai, nagyatádi gépállomás. Hátul kullog a marcali, ladi és a karádi gépállomás. A hideg idő miatt már nem sokáig lehet a szántóföldön dolgozni, éppen ezért minden erőt a mélyszántás meggyorsítására és mielőbbi befejezésére kell összpontosítani. MÉG MINDIG A CSURGÓI JÁRÁS VEZET AZ ADÓFIZETÉSI VERSENYBEN, a kaposvári járás viszont nem örüljön a szégyenletes utolsó helytud elkerülni az utolsó helyről, ről, vagy nem is akar? Javítsák meg! A verseny állása a következő: munkájukat a kaposvári járás! 1. Csurgói, 2. marcali, 3. tabi, pénzügyi dolgozói, végezzenek 4. barcsi, 5. fonyódi, 6. siófoki, 7. olyan munkát, hogy a járás elke- nagyatádi, 8. kaposvári járás. Csütörtök, 1954. december 9. Tiltakozó gyűléseken utasítják vissza dolgozóink az imperialisták Nyugat-Németország felfegyverzésére irányuló terveit Somogy megye új tanácsának tiltakozása: „Nem akarjuk hallani az újjáélesztett nácihadsereg csizmáinak kopogását" Tegnap délelőtt a megyei tanácsszékház nagytermében tartotta ünnepélyes alakuló ülését a november 28-án megválasztott megyei tanács. Sovák elvtárs, megyei tanácstag javaslatára a tanácsülés a következő szövegű táviratot intézte tiltakozása jeléül az Országos Béketanácshoz: »Somogy megye újonnan megválasztott tanácsa alakuló ülése alkalmából nagy örömmel emlékezik meg a moszkvai értekezlet eredményeiről, szívből köszönti az értekezlet által nyilvánosságra hozott deklarációt. Helyesli a Szovjetunió vezette béketábor béketörekvéseit. Somogy megye újonnan megválasztott tanácsa súlyosan elítéli a nyugati nagyhatalmak törekvéseit Nyugat-Németország újrafelfegyverzésére. A mi népünk — megyénk dolgozói is — sokat szenvedett a német elnyomástól és tiltakozunk minden olyan szándék ellen, amely a német fasizmus jármát erőszakolná újra a dolgozó milliók nyakára. Nem engedjük romba dönteni áldozatok árán elért eredményeinket, nem akarunk síró özvegyeket, árvákat látni, nem akarjuk hallani az újjáélesztett náci hadsereg csizmáinak kopogását, nem akarjuk, hogy ezrek pusztuljanak el halálkamrákban, hanem azt akarjuk, hogy a boldog békealkotó szabadságában építhessük tovább a békét szerető népekkel együtt egyre szépülő hazánkat. Követeljük, hogy a négy nagyhatalom a moszkvai értekezlet deklarációja alapján tárgyaljon és okvetlenül döntsön az európai biztonsági rendszer létrehozásában. Somogy megye új tanácsa minden erejével azon dolgozik, hogy a békeszerető népek akaratát egyre szebb »Somogyországunk« területén megvalósítsa. * * * SOMOGY MEGYE TANÁCSA«. Békeműszakot tartanak a Kefeanyag Kikészítő V. dolgozói: „Nem engedjük, hogy az amerikai tőkések a mi életünk árán növeljék profitjukat“ Kedden délben a Kefeanyag Kikészítő Vállalat dolgozói röpgyűlésre jöttek össze, hogy megbeszéljék a moszkvai értekezlet határozatait. Az üzem dolgozói elmondták véleményüket Nyugat-Németország felfegyverzésével kapcsolatosan. Hajas elvtársnő hozzászólásában többek között ezt mondotta: “ Nem engedjük, hogy fejünk felett újból fegyverek ropogjanak. Vannak itt közöttünk édesanyák, akik egy újabb háborúban elveszthetik serdülő gyermekeiket, vagy férjüket, az édesapákat. Tiltakozom — szólt Hajas elvtársnő — a nácifasiszták újrafelfegyverzése ellen és jobb minőségű munkával támogatom * * a moszkvai határozatot. Bacsó János elvtárs szintén véleményét nyilvánította: — A német csizma már többször taposta végig országunkat. A nyugat-német hadsereg, melyet az amerikai tőkések pénzéből akarnak felállítani, szintén ezt akarja. Nem engedjük, hogy az amerikai tőkések a mi életünk árán növeljék profitjukat. Kötelességemnek tartom, hogy békeműszakkal segítsem a moszkvai határozat megvalósulását. A röpgyűlésen Elek Mária, az üzemi bizottság elnöke javaslatot tett, hogy tartsanak az üzemben egyhetes békeműszakot. Javaslatát a dolgozók elfogadták. A Kaposvári Gépjavító Vállalat: Több és jobb munkával tiltakozunk Nyugat-Németország felfegyverzése ellen Minden erőt a mélyszántás befejezésére! Mi, a Kaposvári Gépjavító Vállalat dolgozói felháborodással tiltakozunk Nyugat-németország újrafelfegyverzése ellen. Követeljük, hogy üljenek össze a nyugati nagyhatalmak is a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal, hogy tárgyaljanak az európai béke és biztonság biztosítása ügyében. Mi jobb és több munkával járulunk hozzá ehhez. * * * Korszerű üzemházat létesítettek maguknak a tabi Műszaki KTSZ dolgozói A tabi Műszaki KTSZ dolgozói az év elején azon kezdtek gondolkodni, hogyan lehetne a szétszórt, maradi kisiparos-műhelyekből korszerű üzemházat létesíteni. Sokféle elképzelés nyomán született meg a terv, hogy a dolgozók társadalmi munkájával, a legkisebb anyagi erő felhasználásával építenek maguknak korszerű és az egészségügyi követelményeknek megfelelő üzemházat. 200.000 forint beruházási hitel rendelkezésre bocsátása után 1954. áprilisában hozzáláttak az építkezéshez. A községi tanács a legmesszebbmenő támogatást adta a ktsz dolgozóinak. A tanácstitkár elvtárs, majd a falu fuvarosai szabadidejükben szintén segédkeztek az építkezésnél. Igyekeztek a ktsz dolgozói, hogy még a tél beállta előtt megindulhasson, a munka az új üzemházban termelő Szorgalmas munkájuk eredménye, hogy december 4-én felavathatták új munkahelyüket. A tabi Műszaki KTSZ dolgozóinak munkája legyen példa a megye többi kisipari termelőszövetkezete előtt, mert közös munkával, erős akarattal elérhetjük mindazt, pillanatnyilag elérhetetlennek ami is látszik. Boross Gyuláné KISZÖV-elnök. A kaposvári Sétatér utcai általános iskola nevelő testülete: Gyűlöljük mindazokat, akik ifjúságunk békés, boldog életét akarják feldúlni ■Mi, a kaposvári Sétatér úti általános iskola nevelőtestülete egyhangúlag erélyesen tiltakozunk Nyugat- Németország remilitarizálása és minden olyan kísérlet ellen, amely egy új, az eddigieknél is borzalmasabb világháborút zúdítana az emberiségre. Ugyanakkor a legnagyobb lelkesedéssel fogadjuk a moszkvai konferencia nyilatkozatát, mert gyermekeinknek és magunknak fel épített új országban békében akarunk élni és dolgozni. Szeretettel állunk vezetőink mellé, akik a leghelyesebb utat járják és járták akkor, amikor a béke hatalmas táborába vezették és vezetik országunkat. Követeljük, hogy haladéktalanul tárgyalják meg Európa biztonságának ügyét!“ A megyei tanács népművelési osztályának dolgozói tegnap reggel munkakezdés előtt röpgyűlést tartottak, melyen éles szavakkal bélyegezték meg a nyugati nagyhatalmak újabb békeellenes törekvését, Nyugat-Németország felfegyverzésére irányuló tettét és a következő szövegű táviratot küldték az Országos Béketanácsnak: »A Somogy megyei Tanács népművelési osztályának dolgozói megyénk kultúrmunkásai nevében tiltakoznak a nyugat-német hadsereg létrehozása és felfegyverzése ellen. Tiltakozunk az ellen, hogy a nyugat-német revansvágyó hadsereg újból veszélyeztesse békés építőmunkánkat. A magyar népnek nagyon sok fáradságába, áldozatába került a német hadsereg által okozott háborús romok eltüntetése, az ország vérkeringésének megindítása, a normális életviszonyok megteremtése. Nem engedhetjük meg, hogy népünk egyre szépülő, nyugalmas életét, fejlődő kultúráját a nyugat-német fegyverek részéről újabb veszély fenyegesse. Követeljük, hogy haladéktalanul tárgyalják meg Európa biztonságának ügyét. Megyénk kultúrmunkásai nevében: SOMOGY MEGYEI TANÁCS VB NÉPMŰVELÉSI OSZTÁLYA«.