Somogyi Néplap, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-19 / 247. szám

?ILÁG PROLETÁRJÁT, EGYESÜLJETEK! ! —--- ) *AP0%^ Somogyi Néplap MSZM­P MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 247. szám. ÁRA 60 FILLÉR Vasárnap, 1958 október 19. Megkezdte tanácskozását a magyar városok béketalálkozója A Hazafias Népfront Buda­pesti Békebizottsága szombat­vasárnapra találkozóra össze a magyar városok hívta bé­keharcosainak küldötteit. vidéki városokat 120, a buda­­­pesti kerületeket 108 küldött képviseli A vidéki küldöttek délelőtt különböző fővárosi nagyüzemekbe és intézmé­nyekbe látogattak. A tanácskozás délután 2 órakor kezdődött az Ország­ház vadásztermében, ahol több mint 200 küldöttön kívül 80 meghívott vendég is megje­lent. Dr. Harrer Ferenc üdvözölte a megjelenteket, majd Dr. Vil­mos Gyula egészségügyi mi­niszterhelyettes, a Budapesti Békebizottság alelnöke nyi­totta meg a tanácskozást. Ez­után dr. Pesta László, a Buda­pesti Békebizottság elnöke mondott beszámolót. A szocialista országok pei, pártjai és kormányai a­­jövőt építik, az egész emberi­­­ség jövőjét, de ezt a csodála­tos munkát nem végezhetik zavartalanul. A szocializmus építésének vannak ellenzői és ellenségei, akiket nem szabad lebecsülni — hangoztatta, majd utalt arra, hogy a béke ellenségei a rágalomhadjárat­tal és a hidegháború eszközei­vel állandóan támadták a Szovjetuniót és a népi de­mokráciákat. Ennek során rob­bantották ki a magyarországi ellenforradalmat, amely ha­talmas erkölcsi, anyagi és lel­ki kárt okozott népünknek. A háborús gyújtogatók to­vábbra is provokálnak, nem szüntetik meg a hidegháborút, a gazdasági nyomást és húzó­doznak a tárgyalásoktól. Ha rajtuk múlna, kirobbantanák a világháborút, de nem tehetik, mert ismerik a Szovjetunió termelési és technikai ered­ményeit és tudják, hogy Kíná­val és a többi szocialista or­szággal bevehetetlen várat al­kot. Hazánk most a legjobb úton halad, hogy a béke, a prosperitás, a nyugodt fejlő­dés országává váljék. Vezetői történelmi feladatot teljesítet­tek, amikor megfordították a vesztébe rohanó ország sze­kerét és a testvérnépek, első­sorban a szovjet nép segítségé­vel új, helyes útra vezették. Ma, két évvel az ellenforrada­lom után elmondhatjuk, hogy soha nem élt még ilyen jól a magyar nép, nem volt ilyen népszerű vezetőgárdája. Min­den becsületes ember lommal nézhet a jövőbe bizt­os bizalomma­l lehet a párt, a kormány, a Hazafias Nép­front politikája iránt, amely­nek programja két szó: béke és szocializmus. A továbbiakban beszámolt a Hazafias Népfront és a béke­­mozgalom két évi tevékenysé­géről, majd a magyar váro­sok békeharcosainak felada­tairól szólott. A találkozó összehívásának gondolatát az adta, hogy világ nagyvárosait igen élén­­­ken foglalkoztatta az a hívás, amelyet májusban, fel­népők barátsága hónapja ide­­­jén tartott békekonferenciáról küldtünk. A válaszokban tá­mogatásukról biztosítottak bennünket az európai nagy­városok, s közölték, hogy vár­ják újabb kezdeményezésein­ket, akcióinkat. Mindezekre nagy szükség van, hiszen egy esetleges atomháború a váro­sokban végezne legnagyobb pusztítást, most még kevés az a kapcsolat, amely a nagy­városokat összeköti, keveset tudunk egymásról. Ezért akar­juk javasolni ma megnyíló tanácskozásunkon, hogy te­remtsük meg az európai­ vá­rosok barátságának mozgal­mát. Rendezzünk kiállításokat városaink életéről, s ezzel mu­tassuk meg, hogy közös erő­feszítéseinkkel mit kell meg­védenünk a háborútól. Re­méljük, a magyar városok ta­­lálkozója sikeres lesz, s Euró­pa nagyvárosai ismét meghall­ják szavunkat. Pesta László beszámolója után az elnöklő Vilmos Gyu­la felolvasta az Angol Béke­bizottság táviratát. Az Angol Békebizottság a magyar barátokkal együtt kiált nemet az atomháború el­len — mondja a távirat, ame­lyet a konferencia résztvevői lelkes tapssal fogadtak. Terényi László, a nyomdász szakszervezet főtitkára, a Bu­dapesti Békebizottság alelnöke hozzászólásában arról szólt, hogy világközvélemény alakult a béke védelmére. Ennek mag­ja a szervezett munkásság köz­véleménye, amely képes maga köré tömöríteni más népréte­geket is. Ez az erő Magyaror­szágon kétmillió főt, a Szak­­szervezeti Világszövetséghez tartozó szervezetekben mint százmillió főt számlál.több kibontakozóban van a világ proletariátusának egységfront­ja a békéért. A nemzetközi szolidaritási hetet október 15—22 között tartják. A magyar munkásosz­tály érzi felelősségét ebben a harcban. A magyarországi szakszervezetek még sohasem segítették úgy a békemozga­­lom fejlődését, mint mostaná­ban. Pál Lénárd, a Központi Fi­zikai Kutató Intézet igazgató­­helyettese elmondotta, hogy az egész világon azt követelik a becsületes emberek, hogy a ve­zető nagyhatalmak véglegesen állapodjanak meg a kísérletek megszüntetésében és dolgozzák kei azt az ellenőrzési rendszert, amely biztosítja a nukleáris fegyverek végleges eltiltását. A konferencia résztvevői nagy tetszéssel fogadták a ki­váló atomtudós fejtegetéseit, majd Vide Svensen, a Svéd Béketanács titkára — aki an­nak idején mint diák, négy évet töltött a közgazdaságtudo­mányi egyetemen — magyar nyelven szólt a konferenciához. Svédországban is ismerik magyar’ nép béketörekvéseit — a hangoztatta. — Svédország 150 éve nem viselt háborút, és ezért a svéd nép a békét ter­mészetes állapotnak tartja. A svédországi békemozgalom nemcsak általánosságban har­col az atomfegyverek ellen. Tekintélyes erők arra töreksze­nek, hogy Svédországot is lás­sák el atomfegyverrel, ami Amerikától való függőséget és a semlegesség elvesztését je­lentené. Ez ellen a törekvés ellen harcol Svédországban a Béke-Világtanács köré csopor­tosuló békemozgalom. Wide Svenson felszólalását a konferencia szűnni nem akaró tapssal fogadta. Az elnöklő Vilmos Gyula javaslatára ezután az ülés munkacsoportokban vasárnap megvitatja az üzemi és a lakó­­területi békemunka főbb irány­elveit és délben munkájuk eredményéről jelentést tesz­nek a teljes ülésnek. Mi a helyzet a must és a szőlő felvásárlással? Kovács Imre élelmezésügyi miniszter a must- és a szőlő felvásárlás helyzetéről az alábbi tájékoztatást adta az MTI munkatársának: Ebben az évben igen jó sző­lőterméssel számolhatunk. A kedvező termés és az ennek következtében jelentkező igen nagy szőlő- és mustfelkínálás nehéz feladat elé állítja az állami pincegazdaságok át­vevő szerveit. Az átvételt vég­ző apparátus szinte éjjel­nappal dolgozik, de az átvevő apparátus minden erőfeszítése mellett is vannak sorbanállá­­sok. A rendelkezésre álló tárolótér ugyanis nem olyan területi elosztásban jelentke­zik, mint a termelés, így pél­dául a Duna—Tisza közén lé­nyegesen kevesebb tárolótér­rel rendelkezünk, mint amen­­­nyi szőlő ott megterem. Ez azzal a következménnyel hogy a termelés helyéről jár, az átvett mustot át kell szállíta­ni oda, ahol a tárolótér van, így például az Alföldről a bu­dafoki pincékbe, valamint a különböző szükség-tárolóhe­lyek­re. Az utóbbi néhány napos eső következtében egyesi területe­ken a szüret meggyorsult. A termelők még nagyobb men­­­nyiségekkel jelentkeznek az átvevőhelyeken. Befolyásolta a termelőket a szüret lebonyolí­tásában az a körülmény is, hogy az ország egyes vidékein olyan hírek terjedtek el, ame­lyek szerint a must és a bor árát csökkenteni fogják. Ezek rosszindulatú híresztelések. A jelenlegi érvényben lévő ára­kat a 19/1958-as számú ren­delet tartalmazza. A kormány­nak nincs szándékában vál­toztatni az árakon. Éppen ezért azok a termelők, akik rendel­keznek megfelelő tárolótérrel, saját érdekükben tárolják bo­raikat odahaza és néhány hét múlva jelentkezzenek az át­vevőhelyen. Ezzel egyrészt nem kell az átvevőhelyen várakoz­niuk, másrészt, ha borként ad­ják át a termést, magasabb árat kapnak és megkaphatják az árrendeletben biztosított minőségi felárakat is. Mustra és szőlőre ugyanis minőségi felárat nem fizetünk. Egyes helyeken panaszkod­nak amiatt, hogy az átvevő­helyek csak a leszerződött szőlő- és musttételeket veszik át. Ezzel kapcsolatban az Igazság a következő: átves­­szük a szabadon felkínált mustot és szőlőt is. Ahol azon­ban nagy a torlódás és az át­vétel ütemét lassítani kell, ott az átvételnél előnyben része­sítjük akik az azokat a termelőket, állammal szerződést kötöttek. Ez azt hiszem, min­denki előtt természetes és igazságos. Nincs azonban ok aggodalomra, mert a szabadon felkínált bort és mustot is átvesszük mindenütt az or­szágban, legfeljebb későbbi időpontban. A termelők a tor­lódások elkerülése érdekében előzetesen beszéljék meg az át­vevőhelyekkel az átadás idő­pontját. Ily módon megkön­­­nyebbedik az állami pincegaz­daságok átvevőhelyeire háruló feladat és egyúttal biztosítva van a gyorsabb és zökkenő­­mentesebb átvétel is — fejezte be nyilatkozatát Kovács Imre miniszter. takarékbetétállomány egész évben emelkedett és szep­tember végén már meghaladta a 2,1 milliárdot. (A Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből.) fl Szovjetunió azt javasolja, hogy az ENSZ-közgyűlés hozzon egyhangú határozatot az atomkísérletek megszüntetéséről New York (AFP). Szoboljev, a Szovjetunió képviselője az ENSZ rádiójában pénteken ki­jelentette: A Szovjetunió vé­leménye szerint, ha az ENSZ- közgyűlés egyhangú határoza­tot hozna az atomfegyver kísér­letek végleges és általános megszüntetése érdekében, és ilyen értelmű felhívással for­dulna a genfi tárgyalásokon részt vevő kormányokhoz, ez rendkívül kedvezően befolyá­solná e tárgyalások kimenete­lét. Közös koreai—kínai nyilatkozat Phenjan (TASZSZ)­ A Ko­reai Népi Demokratikus Köz­társaság honvédelmi miniszté­riuma és a kínai népi önkén­tesek parancsnoksága pénte­ken Phenjanban közös nyilat­kozatot adott ki. A nyilatkozat szerint a kí­nai népi önkéntesek parancs­noksága a kínai alakulatok ha­marosan befejeződő kivonásá­val kapcsolatban úgy határo­zott, hogy ellenszolgáltatás nél­kül a koreai néphadseregnek adja át összes kaszárnyáit, épületeit, építményeit, anya­gait és felszerelését. Az átadás és az átvétel ok­tóber 16-án megtörtént. NATO-szóvivő szerint valószínűleg létrejön a Ciprusról szóló kerekasztal értekezlet Párizs (Reuter). A NATO szóvivője az állandó tanács pénteki értekezletét követően kijelentette, hogy a NATO erő­feszítései a ciprusi kérdésről szóló kerekasztal értekezlet megtartására »további előre­haladást eredményeztek és dolgok menete meggyorsult«.a A szóvivő szerint a meg­egyezés közelinek tekinthető. A Daily Express Anglia nyugat­­németországi haderejének létszámáról London (MTI). A Daily Ex­press szerint Anglia nyugat­németországi haderejének lét­száma 1959-ben 55 000 marad. Ezt a suba alatti alkut ameri­kai nyomás erőszakolta ki és azt jelenti, hogy 1. Anglia el­ejtette tervét, amely szerint egyötöddel csökkenti csapatainak létszámát. 2. rajnai az angol adófizető viseli majd a különbség minden terhét, ami­ről az angol kormány május­ban azt mondta, hogy az egé­szet a NATO-hatalmaknak kell fizetniük. A TÜDŐGONDOZÓBAN Naponta 6—800 emberről készítenek röntgenfelvételt, hogy a tüdőbajt időben felfedjék. Egy villanás, egy kat­tanás, kész a felvétel. Jöhet a következő. Munkában a röntgen. bácsi, csak nem kell ide sötétség, sem doktor a géphez kell érteni. Amerika rakétalövedékekkel szereli fel a csangkajsekistákat New York (TASZSZ). Az AP tudósítójának jelentése szerint Tajpejben hivatalosan közöl­ték, hogy a katonai segélyprog­ram keretében Nike-típusú amerikai rakéta-berendezése­ket adnak át a csangkajsekis­­tákna­k. A távirányítású löve­dékeket atomtöltettel adják át; A magyar disszidensek nyomorúságos helyzete Dél-Afrikában Addisz Abeba (TASZSZ). Mint a dél-afrikai Cape Argus című lap közli, rendkívüli nyo­morúságos helyzetbe kerültek a magyar disszidensek, aki­ket a Dél-Afrikai Unióba vit­tek. Nem jutnak munkához, és arra kényszerülnek, hogy városról városra vándorolja­nak. Ünnepélyesen megnyitották a partizán­kiállítást Szombaton a Magyar Parti­zánszövetség székházában meg­nyitották A partizánok a sza­badságért kiállítást. Az ün­nepségen megjelent dr. Mün­­nich Ferenc, a Minisztertanács elnöke, és az MSZMP Politikai Bizottságának, az MSZMP Központi Bizottságának, a kor­mánynak és az Elnöki Tanács­nak több tagja, a partizánmoz­galom számos régi harcosa, a fegyveres testületek vezetői. A megnyitón Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Magyar Partizán­szövetség elnöke mondott be-SYPfÜpit.

Next