Somogyi Néplap, 1959. július (16. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-14 / 163. szám

Kedd, 1959. július H. SPORT Labdarúgás 40 Celsius foknál Ez már az igazi kánikula. Ár­nyékban is 36 fokot mutatott va­sárnap a hőmérő higanyszála. A tűző napon 40, sőt annál többet is mértek. Labdarúgóink dicséretére legyen mondva, hogy dacoltak a rekkedő hőséggel. Hja, a köteles­ség! Siófokon be kellett fejezni végre a megyei labdarúgóbajnok­­ságot, az NB-s csapatok pedig már megkezdték a felkészülést. No meg aztán mi a garancia, hogy au­gusztus 2-án, a bajnoki rajtkor nem ugyanilyen időjárás fogadja majd a pályára lépő csapatokat? Pécs, 200 néző. V: Schnlegel. Pécs: Bogyai — Lendvai, Mohá­csi, Szegedi — Bárány, Szőke — Herbszt, Hámori II., Vincze, Mező, Ilosfai. Edző: Bodola Gyula. Ka­posvári MTE: Kovács — Szili, Eg­res, Takács — Vajda, Pados — Jutasi, Mózsi, Zsoldos, Papp, Laki. Edző: dr. Zádori László. A rekke­­nő melegben a PVSK harcolt ki kezdetben fölényt. A 20. percben góllá is érett a pécsiek nagy aka­rása, Kovács ugyanis Vincze elé ütötte a labdát, és a csatár nem hibázott. 1:0. Az egyenlítő gól azonban csak A legnagyobb érdeklődés termé­szetesen az NB-s csapatok felké­szülését kísérte. A KMTE pécsi játékára szombaton délután 2000 néző volt kíváncsi. A Kinizsi—­Dó­zsa találkozón is vagy ezren szem­lélték, hogy mit nyomnak a lat­ban a kaposvári NB III-as csapa­tok. Változatlanul nagy érdek.»ő­t is kíséri — vidéken — a megyei I. osztályba jutásért folyó osztályozó-4W»4l‘W -»­.■ [UNK] [UNK] [UNK]in V , I..». i A rendkívüli időjárásban né­hány rendkívüli eredmény is szü­letett. Ilyen például a K. Kinizsi, egy percig váratott magára, az ellentámadás során ugyanis Egres pompás labdával ugratta ki Juta­sit, aki elfutott, középre ívelt, ép­pen Mózsi elé, aki a 16-osról ka­pásból nagy gólt lőtt. 1:1. Szünet után­i megváltozott KM­­TE összeállítása. Ekkor a kö­­­vetkező felállításban játszott a csapat: Istvándi — Szili, Darvas, Takács — Vígh, Gál — Laki, Mó­zsi, Egres, Pammer, Mari­nka. Nem kis meglepetésre az erősen megfiatalított MTE vette át a já­ték irányítását, egymás után két kapufát is lőttek a kaposvári csa­k. Dózsa 7:6-os eredmények. Vízi­­póló eredmény ez a javából. A szombat—vasárnapi eredmé­nyekből természetesen messzeme­nő következtetést levonni nem le­­h­et. Az eredmények azonban bizo­nyítják, hogy megkezdődött, s minden bizonnyal minél inkább közelgünk a bajnoki rajthoz, annál nagyobb lesz az érdeklődés, s vár­hatóan jobb a játék. Beszámolóink a vasárnapi labdarúgómérkőzések­­ről­ tárok. Aztán fokozatosan esett az iram. Mózsi a 18. percben megsé­rül és kiállt, helyére Schuszter j­­tt be. Továbbra is az MTK irá­nyított, gól azonban ebben az idő­szakban már nem esett. A KMTE jó benyomást keltett Pécsett, ahol főként küldenitudás­­ból vizsgáztak jól a kaposváriak. A KMTE legközelebbi előkészü­leti mérkőzésére csütörtökön dél­után 6 órakor kerül majd sor, Ka­posvárott, a Dózsa sporttelepen. Ekkor lesz a pécsi találkozó vis­­­szavágója, a KMTE—Pécsi VSK mérkőzés. Pécsi VSK—Kaposvári MTE 1:1 (1:1) K. Kinizsi—K. Dózsa 7:6 (2:0) Kaposvár, Kinizsi pálya, 1000 né­ző. V: Jezer­ és Horváth N­. L. Kinizsi, őri — Tóth, Szili, Hor­váth —* Szentgróti, Márkus — Hav­­rillai, Tallián, Jakoda, Ács, Her­ber. Edző: Király Tivadar. Dózsa: Molnár II. — Güth, Deák, Illés — Nagy A., Kutasi — Veterán II.» Kecskeméti, Nagyréti, Nagy T., Molnár III. Edző: Fényes István. Szinte izzott a levegő a cukorgyá­ri gödörben. Ennek ellenére elég jó iramban kezdődött a mérkőzés, amelyen harminc percen át ki­egyensúlyozott játékot láttunk. Az első félidő góljait védelmi hibából szerezte meg Ács. Szünet után megváltozott a Ki­nizsi összeállítása, őrit Tóth vál­totta fel a kapuban, de később is­mét visszajött övi. Jakoda és Her­bert lettek a fedezetek. Játszott a szabadságáról hazaérkezett Szige­ti is. Márkus viszont megsérült és kiállt. A nagy becsvággyal játszó ^ózsa ebben az időben fölényt s­arcolt ki, kiegyenlített,, majd 4:3, és 5:4 arányban vezetett is. A haj­rában a Kinizsi bizonyult jobbnak, 7:5-re elhúzott, amikor a befejezés előtt a lila-fehérek szépítettek. A nagy érdeklődéssel kísért ta­lálkozón a csatárok aránylag biz­tatóan mozogtak. Igaz, hogy őket úrrá tették a könny­­űsködő vé­dők mind a két olda­on. Meglepe­tésnek számít, hogy a Dózsa igen jól helytállt a volt NB II-es Kini­zsivel szemben. G: Ács 3, Tallián 2, Herber, Havrillai, illetve Nagy T. és Nagyréti 2—2, Veterán és Nagy A. A Kinizsi legközelebb jú­lius 15-én délután Kaposvárott Ferencváros csapatával játszik ba­a­rátságos mérkőzést. A megyei bajnokság befejező mérkőzése Siófok - Csurgó 7:0 (3:0) Siófok, 300 néző, V: Temesi. Siófok: Kiss — Vörös II., Balogh, Kádár — Nagy, Egyed — Kovács, Búza, Tóth, Vörös I., Sier. Edző: Harag Tibor. Csurgó: Kepler­­ Olvasó: Szanyi, Németh — Bata,— Hottó — Sebestyén, Horváth, Nagy I., Szabó, Nagy II. Edző: Pápa Imre. Borzalmas hőségben a került sor a mérkőzésre, amelyen siófokiak megmutatták, hogy tudnak ők futballozni. Jogos volt a a nézők köréből a bírálat, s igaz az megállapítás, ha a siófokiak mindig úgy játszottak volna, mint ezen a mérkőzésen, akkor ma másként festene a helyzet. A min­den részében jobb siófoki csapat ilyen arányban is megérdemelten nyert. G: Tóth 4, Vörös I. 2, Búza. Jók: Balogh, Nagy, Kovács, Búza, illetve Szanyi, Bata, Sebestyén. Dr. Újvári István Osztályozók a megyei I. osztályba jutásért GYÉKÉNYES—LENGYELTÓTI 3:2 (1:1) Kaposvár, 100 néző. V: Nyári I. Gyékényes: Mészáros — Zámbó, Baróti, Kocsis — Szolnoki, Sebes­tyén — Iváncsics, Tóth, Kisiván, Máté, Parrag. Lengyeltóti: Ben­­kő — Bences — Horváth, Polgár­­di — Jónás, Parrag — Somogyvári, Csordás, Miletics, Porcz, Nagy. A technikailag jobban képzett len­gyeltóti csapat hetven percen át nagy fölényben játszott. A gyéké­ny­esiek viszont kevés helyzetüket is jól használták ki. A gyékényesi győzelemben nagy része van a csa­pat határtalan szerencséjének, hisz a lengyeltótiak öt kapufát rúgtak. G: Máté 3, ill. Horváth 11-esből. Porcz. Jók: Baróti, Kisiván, Máté, ill. Horváth, Jónás, Csordás. KAPOSVÁRI HONVÉD— FELSŐBOGAT 3:0 (1:0) . Nagybajom, 600 néző. V: Nyári J. Honvéd: Tóth — Bíró, Lencsés, Ungvári — Makrai, Szabó — Pak­si, Ungi, Borsos, Berta, Agfalvi. Felsőbogát: Bogdán — Kustos, Ge­­licz, Iváncsics — Simon, Bácsai — Kálmán, Pintér, Pető, Arany, Ta­kos. A Honvéd néhány játékosát pihentette és az átszervezett csa­társornak már korántsem ment olyan jól, mint az előző ötösfogat­nak. A Honvéd győzelme azonban így sem volt egy percig sem vi­tás. G: Ungi, Barta, Agfalvi, Jók: Tóth, Paksi, Barta, Agfalvi, illetve Bogdán, Gelicz, Iváncsi, Kálmán. KAPOLYI HONVÉD— KAPOSMÉRŐ 2:0 (1:0) Mernye, 300 néző. V: Horváth G. Kapoly: Ohács — Elek, Zoller, Pekli — Teveli, Csékány — Réz­műves, Herr, Csontos, Kálmán, Kunya. Kaposmérő: Papp I. — Horváth, Vajda, Papp II. — Zol­tán, Máté — Nagy, Ékes, Puchner, Zaccomer, Babay. A rekkenő hő­ség ellenére jó iramú mérkőzést vívott a két csapat és győzött szerencsésebb. A döntetlen ered­­­mény igazságosabb lett volna. Nagy (Kaposmérő) a második­­ félidő 24. percében rosszul esett és valószí­nűleg törést szenvedett. Jók: Zol­ler, Rézműves, illetve Ékes, Zacco­mer. BÖHÖNYE—BABOCSA 4:1 Sporthírek Innen—onnan VIT-jelvény szerző hetet ren­dez a Kaposvári Városi Test­­nevelési és Sport Tanács, KISZ városi bizottsága és a a Szakszervezetek Somogy me­gyei Tanácsának sportbizottsá­ga. E szervek felhívással for­dultak Kaposvár sportolóihoz, KISZ-fiataljaihoz és dolgozói­hoz. A VIT-jelvényszerző hét időpontja július 20—26. Szín­helye a kaposvári Dózsa sport­telep. Jelentkezni lehet a sportkörök, KISZ-szervezetek vezetőinél, valamint a szak­­szervezeti bizottságoknál, de a helyszínen is. Az MTK után a Budapesti Honvéd csapata is sikeresen túljutott a KK első forduló­ján. Az MTK azonban szom­baton 4:2 arányú vereséget szenvedett Prágában, mint­hogy azonban az első forduló­ban 5:0-ra győzött a magyar csapat, így tovább­jutott. A Honvéd alaposan kiköszörülte a bécsi csorbát. A Wi*w ® x AC csapatát 7:0 arányban győzte le a budapesti piros-fehér együttes, amely így tovább ju­tott. A második fordulóban a magyar csapatok ellenfelei ju­goszláv együttesek lesznek. Még­pedig az Újvidéki Vojvo­dina, és a Belgrádi Partizán. Kitűnő eredmények szület­tek a budapesti nemzetközi atlétikai versenyen. A lengyel Sidlo 84 métert dobott a ge­rellyel és megjavította a sta­dion csúcsot. Széchenyi nagy­szerű eredménnyel (58,06)) le­győzte a világcsúcstartó len­gyel Piatkowszkit. Mint érdekességet említjük meg, hogy a 400 méteren a ka­posvári származású Majercsik, aki jelenleg a Budapesti Hon­véd színeiben versenyez,­ kitű­nő 48,4 mp-es idővel maga mögé utasította a finn Hel­s­­teint. Majercsik ezzel az ered­ményével bekerült az olimpiai keretbe. 4 Augusztus 2-án kezdődik, december 4-én fejeződik be a délnyugati NB III. bajnokság őszi küzdelme Pécsett, a Baranya megyei Labdarúgó Szövetség az érde­kelt csapatok vezetőinek bevo­násával értekezletet tartott, melynek keretében elkészítet­ték a délnyugati NB III. lab­darúgó-bajnokság őszi fordu­lójának sorsolását. Számos változás történt a délnyugati csoportban a múlt évhez vi­szonyítva. Elvitték a kerület­ből a zalai csoportokat, he­lyükbe ide sorolták az NB-ből kiesett Csepel Autót, az Ercsi Kinizsit és a Kiskunhalasi Ki­­­­nizsi csapatát. Minthogy az­­ NB I tartalékbajnokságot idén nem írták ki, a kerületbe tar­tozó NB I-es Pécsi Dózsa tar­talék csapatát — létszámon fe­lül — beosztották az NB I-­ba. A Pécsi Dózsa II-vel 17-re növekedett a délnyugati NB III-ban résztvevő csapatok száma, a Pécsi Dózsa II ered­ményei azonban nem számíta­­­­­­nak be a bajnokságba. Megállapította az NB II-as bizottság, hogy a következő­­ csapatok jogosultak indulni a délnyugati NB III-ban: Kaposvári Kinizsi Pécsi BTC Bajai Bácska Kaposvári Dózsa Pécsi Bányász Szekszárdi Petőfi Székesfehérvári MÁV előr­e Komlói Béla Akna Ercsi Kinizsi Bonyhádi Vasas Dombóvári Iparos MSE Pécsi Dózsa II Kiskunhalasi Kinizsi Bajai Építők Csepel Autó Pécsi Vasas Bácsalmási Petőfi A bajnoksági rajt augusztus 2-án lesz. Az őszi idény utolsó mérkőzésére december 4-én kerül majd sor. A kaposvári NB III-as csa­patok közül a K. Kinizsi el­ső mérkőzését augusztus 2-án Kaposvárott a Bajai Bácská­val vívja. Ugyan e napon — minthogy párhuzamos sorsolá­sa van a Kinizsivel —, Kapos­várott játszik a K. Dózsa is, az ugyancsak bajnokesélyesnek számító Pécsi Bányász együt­tesével. A sorsolás tehát elkészült. Kiderült azonban, hogy kisebb hiba is csúszott a sorsolásba, emiatt az revízióra szorul. Amint megjelenik a végleges műsor, azt a lapokban közölni fogjuk, HÍREK Kaposvár anyakönyvi hírei: Születések: Kanalas László fia, László, Horváth Vendel fia, József, Gál Kálmán leánya, Erzsébet, Feifer János fia, Já­nos, Németh János fia, János, Mihály Dézsr leánya, Margit, Dankházi Lajos fia, Tibor, Gön­czi Imre leánya, Irén. Házas­ság: Vétek József—Nagyvári Erzsébet, Bak Mihály—Hor­váth Mária, Stamler Imre—Pál Mária, Pálfalvai László—Tipp­­ly Márta. Halálozás: Nagy Fe­renc 56 éves, 62v. Trimmel Henrikné 79 éves, Székely Jó­zsef 75 éves. A BALATONI VÍZIFESZ­­TIVÁL az idén Siófokon ke­rül megrendezésre július 25— 26—27-én. A vízijó szilváit a Csiky Gergely Színház Clu előadása nyitja meg, másnap Flipps Fleischer drezdai tánc­­zenekara lép fel, a harmadik este pedig opera- és balettmű­sor lesz.­­ Kétezer csirkét vásárolt közös gazdaságába a kadarkúti Béke Tsz. A csirkék egy hónap alatt átlagosan egy kilós súly­ra gyarapodtak, s mindössze másfél százalék volt az elhul­lás.­­ Jól sikerült évzáró ünnep­séget rendeztek a berzencei óvodások vasárnap délután a­­ művelődési házban. A hetven kis óvodás szavalatokat, jele­neteket, táncokat adott elő.­­ Különösen nagy sikere volt a harminctagú ének- és zene­karnak. — Befejezte az aratást a Gölle-alsóheténypusztai Búza­kalász Termelőszövetkezet. 198 hola búzát, 68 hold ősziárpát, 62 hold tavaszi árpát vágtak le szombatig. — GÁZIPARI ANKÉTOT TARTOTTAK Budapesten, amelyen részt vett a Somogy megyei tanács képviselője is. Az értekezlet a gáz felhaszná­lásának gazdaságosságával fog­lalkozott. A távlati fejlesztési tervben már szerepel a babó­­csai gáznak Kaposvárra törté­nő bevezetése. — 19 MÁZSÁS ÁTLAGTER­MÉST adott a 34 holdas tava­szi árpa a Cukorgyári Célgaz­daság szentgáloskéri üzemegy­ségében. — 40 ezer forintról 120 ezer­re emelkede­tt egy hónap alatt a nagyberki takarékszövetke­zet betétállománya. — 25 VASÚTI rŰTŐHÁZI DOLGOZÓ Segít Mernyék a termelőszövetkezet tagságának az aratásban. A bedegkéri föld­műveszövet­­kezet 163,6 százalékra teljesí­tette kiskereskedelmi, 169.4 százalékra vendéglátóipari ter­vét. — Térképen lefestették Inke, Somogy­udvarhely, Őrtilos, So­­mogybükkösd • községek belte­rületének határvonalát. Ber­­zence határvonalát pedig mó­dosították. — MAKADAM ÖT ÉPÍTÉ­SÉT KEZDIK MEG Barcson a Somogyi Béla utcában. A köz­ségfejlesztési alapból erre a célra 120 ezer forintot fordíta­nak. A Béke utcai 600 méter hosszúságú cementjárda építé­se befejeződött.­­ Felhívás! A KPM Autóközle­kedési Tanintézet közli, hogy jú­lius 15-től augusztus 5-ig a gép­járművezetői vizsgáztatások szüne­­telnek. Ez idő alatt mindennemű felvilágosítás is szünetel. (x) — A TANÁCS FÉLESZTEN­­DŐS MUNKÁJÁRÓL számolt be tegnap este választói előtt Nyári Pál megyei- és vártéi tanácstag. — Segítenek az aratásban és két kh. kukoricát kapáltak meg a csurgói Zrínyi Termelő­­szövetkezetnek a helyi földmű­vesszövetkezet dolgozói. ADÁS-VÉTEL Csökölyi Május 1 T sz keres meg­vételre ármegjelöléssel 1 db sta­bil szalagfűrészt 600—700-asig, va­lamint egy abrichtert. (6635) Kerti robot-traktor hitelvállalás­sal eladó. Felszerelése: kultivátor­­tárcsás borona, fűkasza, talajmaró, permetező, körfűrész, pótkocsi gu­mikerekekkel. Uj Élet Tsz, Tab. --------------------- 1(6658) Háromszoba-hallás, összkomfor­tos öröklakás a belvárosban eladó. Érdeklődni: Kossuth Lajos utca 18. (földszint balra). 6640 Családi ház Somogyszobon sür­gősen eladó. Vasútállomástól 5 percre. Érdeklődni: Kaposvár, Géza utca 48. Várfinénál, 6659 Szerké­ztel' üzenet K. J. Kaposfüred. Kis és nagy kategóriájú motorokhoz egyaránt 18 éven felül lehet megszerezni a vezetői jogosít­ványt Ugyanez életkortól kez­dődően írják nevére a motort. Apróhirdetésiek Apróhirdetés ára: hétköznap sza­vanként 1,- Ft, vasárnap 2,- Ft. Legkisebb hirdetés 10 szó. Az első szó két szónak számít. Hirdetése­ket felvesz a Somogyi Néplap Ki­adóhivatala, Kaposvár, Latinka Sándor utca 2. Telefon: 15-16. vidékiek postán is feladhatják hir­­­detésüket. Árát a megjelenés után közöljük a feladóval, s befizetési csekket küldünk. Modern sötét hálószoba bútor eladó. Érdeklődni: Széchenyi tér 5._______________ 6662 Keresek egy vagy kétszobás há­zat beköltözhetőséggel, réssel. _Cím: Méhészbolt, megegye­6564 Életjáradékra beköltözhető házat vennék 10 000 forint készpénzzel és nagyobb havi részlettel Cím: Fogarasi, Kaposvár, Kertész utca ljb________________________ 6666 Háromszobás­ összkomfortos ház eladó. Pete Lajos utca 7. 9677 Állas »Somogy megye legjobb gyors- és gépírója« jelvénnyel kitüntetett gyors- és gépírónő elhelyezkedne. Németh Magda, Bodrog, Somogy megye. 6663 Férfi fodrászsegéd állást keres azonnalra. Ress Károly fodrász,­­ Nemesvid. 9676 CSERE Szoba-konyhás lakásomat elcse­rélném budapestiért 6668. jeligére a Hirdetőbe. 6668 Készítsen házilag fagylaltot! Különböző méretű háztartási fagylalt-gép kapható Állami Kiskereskedelmi és Földművesszövetkezetek az szak­boltjaiban. _________ Gépállomások, állami gazdaságok! „ES 42“ (1070 mm) cséplőgéphez gyártásból visszamaradt mindenfajta alkatrészek, pl. cséplődobok, csapágyak, csapágyfedelek, tengelyek, szíjtárcsák, nagyszerelők, toklászolók, kom­plett gyűjtő­asztalok, kirázószekrények, és egyéb faalkatrészek, utánrázók, szalmarázó ládák, rugók, rugótartók, rosták és rostakeretek, vasalások és csavarok stb. félkész és készre gyártott állapotban raktárról beszerezhetők a Szállítóberendezések Gyárában (Budapest, III. Szentendrei út 217.) 0 SOMOGYI NAPLAY v>Művelődés c s­zórakozás Vörös Csilla­. Július 15-ig: Dzsungel könyve­ nélkül!) 5, 7, 9 órakor.(Korhatár Szabad Ifjúság. Július 15-ig: Oszlik a sötétség. (10 éven alu nem 1 ajánlott!) 4, 6, 8 óra­kor. Dózsa kertmozi: Ismerték egymást. (14 éven alul ajánlott!) Negyed 9 órakor,nem KIOSZ Béke-mozi. 14-én: Kisfilm műsor. 6 és 8 órakor. Rippl-Rónai Múzeum: Hippi-Rónai és Grafikai kiállítás. Megyei Könyvtár: Kön­yv­­kölcsönzés és olvasótermi szol­gálat 9—11 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv­kölcsönzés 9—11 óráig. A balatoni mozik műsora július 14-én. Balatonboglár: Kopogd le a fán. Balatonföldvár: Fekete szem éj­szakája. Balatonlelle kert: És Varsó mész­áré van. Balatonlelle széléé: Mi Mi csalá­dunk. Balatonszemes: Szent Péter eser­nyője. Balatonföldvár: 39-es dandár. Fonyód kert: l­egenda a szere­lemről. Szófők kert: Erőszak árnyéká­ban. Siófok terem: Kígyóinak a fé­nyek. Zamárdi: Csodagyerekek. Időjárásjelentés Várható időjárás kedd estig: változó felhőzet, többfelé zá­poreső, zivatar. Mérsékelt, időnként élénkebb szél. A me­leg kissé mérséklődik. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 17—20, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 27—30 fok. Távolabbi kilátások: rák, zivatarok, a meleg zápo­kissé tovább mérséklődik. felhívás Felhívjuk Somogy megye min­den népművészét, iparművészét, aki a Balaton-part Somogy megyei államigazgatási részén a jelen nyár folyamán maga készítette ba­latoni ajándék- és emléktárgyat kíván árusítani, a vonatkozó mű­velődésügyi minisztériumi rendelet értelmében az ajándék és emlék­tárgyat úgy tegye postára, hogy az folyó hó 22-ig a balatonlellei községi művelődésügyi otthon cí­mére beérkezzen. A zsüribizottság által felülbírált tárgyak folyó hó 25-én délelőtt 8-tól 12 óráig a bala­tonlellei községi művelődési otthon gondnokánál vehetők át. Somogy megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztálya Húsipari tanulókat felvesz a Somogy megyei Húsipari Vállalat, Kaposvár, Vöröshadsereg út 67. VIII. általános iskolai végzettség szükséges, jelentkezés személyesen július 15-én reggel 9 órakor, iskolai bizonyítvánnyal együtt az igazgatói irodában. ­ 16—18 ÉVES FIÚKAT betanuló munkásnak, j 14 valamint szakképzett j 1 FÉRFI- ÉS NŐI MUNKAERŐT felvesz a­­ Kaposvári Ruhaüzem i Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KISDEAH JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon: 15-10, 15-1 Kiadja: a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka S. u. 7. Telefon: 15-16 Felelős kiadó: WERTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemébe: Kaposvár, Katinka S. u. 6. — 23 Nyomdáért felel: LÁSZLÓ TIBOR igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta, pl . fizethető: a helyi postahivatalokéi és postáskézbesítőkruU.

Next