Somogyi Néplap, 1959. augusztus (16. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-25 / 198. szám

A VASÁRNAP SPORTJA VASÁRNAPI LABDARÚGÓ-MÉRLEG Súlyos és valószínűleg so­káig emlékezetes vereséggel végződött a KMTE viszontag­ságos pécsi útja. A mérkőzés­hez fűzött remények délelőtt óráról órára fogytak, és mire a csapat éppen beért a játék kezdetére, egy kaposvári szur­koló sem kapaszkodott fel ró­zsás kilátásokkal a pécsi le­látóra. A tudósításban közölt körülmények nem is marad­tak hatástalanok, félidő után a játékosok egyik percről másikra összecsuklottak. Azon­a­ban a nyolc gól még így is sok. Sok attól a csapattól, amelyik három mérkőzésen egy pontot szerzett és mindössze két gólt rúgott. Baj volt a szívvel is, mert a »mentsük, ami menthető« elv helyett a »minden mindegy« alapot vá­lasztották a játékosok, így lett egy esetleges tisztes vereség­ből a KMTE Waterloo-ja. Most már csak az MTE áll pont nél­kül az NB II-ben, rossz gól­aránnyal az utolsó helyen. Fi­gyelemreméltó a tavalyi kieső­­jelöltek nagy igyekezete: a négy veretlen csapat közül kettő — a Láng-gyár és a Bu­dafok — hajszál híján ki nem esett, most mindegyik az öten tanyázik. Jól rajtolt a másik újonc, a Pápai Textiles, öt pon­tot szerzett már. A helyi rangadó a K. Kini­zsi biztos győzelmét hozta. Úgy látszik, a cukorgyári csa­pat kezd formába lendülni és a csatárok is megtalálták gól­­lövő cipőjüket. Ezt igazolja az is, hogy csak a kitűnő formá­ban védő Molnár II. mentet­te meg a Dózsát a súlyosabb vereségtől. A lila-fehérek ez­úttal korántsem játszottak olyan megnyugtató formában, mint előző mérkőzéseiken. Az NB III-as élcsapatok veresége folytán tömörült a mezőny, a K. Kinizsi vesztett pontok te­kintetében beérte a listaveze­tő Kiskunhalasi Dózsát és Ba­jai Bácskát. A megyei 1. osztályban ál­talában az esélyes csapatok győztek. Váratlan eredmény az újonc-rangadóé: a lelkes len­gyeltótiak biztosan fektették kétvállra Gyékényest otthoná­ban. ötven perc után összeroppant a kaposvári csapat Pécsi VSK KMTE 8:0 (2:0) A mérkőzés előzményei annyira közrejátszottak az ere­­dmény ki­alakuláséiban, hogy a történeti hű­ség kedvéért azokat se ismertetni kell. A KMTE csapata reggel 8 óra után pár perccel indult autóbus­­­szal Pécsre. Alig hagyta el a ko­csi a várost, a szélső házak még oda látszottak, amikor a vezető megállította a kocsit, mert elsza­kadt a már igen kirojtosodott ék­szíj. Nekiállt szerelni, majd jó idő múltán kijelentette, hogy egye­dül nem tud új szíjat f­el­tenni. Az időközben befutott motoros szur­kolók egyike visszajött az AKÖV- höz másik buszt vagy segítséget kérni. Sem egyiket, sem másikat nem kapott, csupán ígéretet, hogy küldenek szerelőt. Eltelt félóra, segítség sehol. A motoros újra el­indult Kaposvárra, ezúttal Andro­­sits Imrével, a sportkör elnöké­vel. Buszt ugyancsak nem kapott, ellenben kijött végre a szerelő. Ő is próbálkozott egy ideig, si­kertelenül, azután beült az autóba és otthagyta az árokparton vesz­teglő IBUSZ különjáratot meg az egyre türelmetlenebb játékosokat, szurkolókat. Androsics Imre ismét bement az AKÖV-höz és hosszas utánjárás után 12 óra 5 perckor (!) befutott egy másik busz. Átpako­­lás, indulás. De nem messze ...­­Pontosan a 14-es kilométerkőnél nagy durranással kilyukadt az egyik hátsó gumi, ami nem csoda, mert tenyérnyi helyen egészen ki volt kopva a futófelület. Gyors szerelés, megállás nélküli út. Így ért a csapat negyed háromkor pályához. A játékosok közben egy a falatot sem ettek, ebéd nélkül rögtön öltöztek, úgy ahogy beme­legítettek és futottak ki a pályára!! Ilyen előzmények után a két csapat Szabó szombathelyi játék­vezető sípjelére, mintegy 6000 né­ző előtt, rekkenő hőségben a­­ kö­vetkező összeállításban kezdte a játékot: PVSK: Bogyai - Lendvai, Kö­ves, Szegedi — Mohácsi, Mező — Kardos, Kakuszi, Vincze, Szent­­annai, Szederkényi. Edző: Túra Emil. KMTE: Kovács - Takács, Egres, Darvas - Gaál, Pammer — Jutasi, Laki, Szili, Zsoldos, Papp. Edző: Zádori László dr. KMTE rohamokkal kezdődött a mérkőzés. Jutási lövése ember­be akadt, Zsoldos elől szögletre men­tettek. Tíz perc után kiegyenlítő­dött a játék, támadtak a hazaiak is. Mező 25 méteres lövését védte Kovács, azután Kakuszi 3 méterre a kaputól nagy helyzetben kivárt, és Egres becsúszva mentett. Egyre inkább fölénybe került a PVSK, a kaposvári fedezetek védekeztek, az összekötők nem mentek hátra segíteni, így a pálya közepén ke­letkezett űrben a pécsiek voltak az urak. Zavartalanul vezethették fel a labdát, csatársoruk azonban a 16-osnál mindent túlkombinált, míg végül a védők közbe nem avatkoztak. A 24. percben Vincze hozta fel félpályáról a labdát. Meredeken előre ját­szott Kakuszihoz, aki mintegy 20 méterről nagy lövést eresz­tett meg. A meglepett Kovács későn nyúlt a labdáért, az fö­lötte a hálóba vágódott, 1:0. Egy perc múlva szögletet ért el a PVSK. A beívelt labdát a szabadon hagyott Szentannai tálalta Kakuszi elé, aki közel­ről a sarokba bombázott, 2:0. A két gyors gól felrázta az MTK-t, újra átvette a játék irányítását. Zsoldos fejesét Papp a II-es pont­ról kapásból továbbította — fölé. Egy újabb támadás végén Jutasi lövésénél Begyai már verve volt, amikor Köves a kapuból kivágta a labdát. A második félidő balszerencsé­sen kezdődött. Az 5. percben Vincze beadását Gaál lekezel­hette volna, de ő kapásból akart felszabadítani. A labda leperdült a lábáról és máris rezgett a háló, öngól, 3:0. A kaposvári csatársor egy percig sem tudta tartani a labdát, a vé­delem is egyre inkább kifulladt, lassankint teljesen a pécsiek ural­ták a pályát. A 10. percben Szentannai négy védő között, lesgyanús helyzetben kiugrott és a kifutó Kovács fölött a hálóba emelt, 4:0. A 14. percben szépíthetett volna az MTK. Jutasi elől Szegedi kézzel ütötte el a labdát valamivel a 16-oson belül. A közönség is de­rült, amikor a partjelző jó két méterrel kijjebb tetette le a lab­dát. Jutasi felső sarokba tartó lö­vését így is nehezen nyomta ki Bogyai. Azután csere következett, Egres csatár, Szili hátvéd lett, de ez sem használt. A mezőny kö­zepe továbbra is üres maradt. A 24. percben a gyors Kardos kicselezte Takácsot és nehéz szögből is a sarokba talált, 5:0. A gólok potyogásával arányosan roppant össze az MTK, a játékosok alig-alig fejtettek ki ellenállást. A pécsiek tetszésük szerint futbal­lozhattak, s bár sok hibával ját­szottak, mégis egymás után teremt­hették meg helyzeteiket. Szent­­annát előbb hibázott, 6 méterről mellé durzasztott, de a 30. percben javíto­tt. Faképnél hagyta Darvast és 12 méterről nagy gólt ragasztott a sarokba, 8:0. A 34. percben Szili centikkel a 16-oson balul mellel vett le egy előrevágott labdát, közben a felső karja is hozzáért. U-es, amit Vincze lőtt a háló­ba, 7:0. Macska-egér harc folyt a pályán, a letört kaposvári játékosoknak se erejük, se szívük nem volt az el­­lenálláshoz. Lesz ami lesz, csak múljék az idő - valahogy így fes­tett a játékuk. Az utolsó percek­ben újra Kardos viharzott el, be­adásával Vincze három-négy védőn is át­csetlett-botlott, vé­gül már nem is tudta kapu mellé rúgni a labdát, 8:0. Még a pécsi közönség is felléleg­zett, amikor a játékvezetői sípszó véget vetett az egyenlőtlen küzde­lemnek. Nehéz bírálatot írni erről a mér­kőzésről. Különbözőek voltak az előfeltételek, hamis képet muta­tott a játék. Irreális az eredmény. Nem tudni, mennyi írható a rencsétlen utazás, a koplalás, szó­és mennyi a játékosok esetleges bele­törődésének, szív nélküli játék­á­­nak a rovására. Egy tény: amíg erővel bírták, jól tartották magu­kat, nyílt volt a mérkőzés, annál is inkább, mert a vasutasok sem árultak el valami kimagasló for­mát. A két gyors gól ugyan a pé­csiek mellett szólt, de éppen a fentiek alapján még nem volt veszve minden. A második félidő­ben azután a fürge, sokat mozgó vasutasok mellett szinte eltűntek a pályáról a kaposvári játékosok. A kedvezőtlen körülmények foly­tán körülbelül ez a magyarázata a vereségnek - de a nyolc gólnak talán nem. Egyénileg a pécsi csapatból Kö­ves, Mező és Kardos kiemelkedtek társaik közül. A KMTE csapatában Egres, Takács, Pammer és a még legtöbbet mozgó csatár, Zsoldos nyújtott elfogadhatót, de ők is csak az első félidőben. Szabó játékvezető kevés mozgás­sal, főleg a játéktér közepéről ve­zette a mérkőzést. Ennélfogva többször tévedett, de a mérkőzés kimenetelét befolyásoló hibát nem vétett. Mayer Géza Biztos Kinizsi győzelem a helyi rangadón K. Kinizsi—K. Dózsa 4:0 (2:0) Kaposvár, Kinizsi-pálya, 3000 né­ző. V: Hammer (Baja), K. Kinizsi: Őri - Szigeti, Szili, Gergely — Bíró, Herbei — Tallián, Szentgróti, Ács, Horváth, Stadler. Edző: Avar István. K. Dózsa: Mol­nár U. - Güth, Deák, Csima - Nagy A., Kutasi —, Veterán NI., Nagy T., Gergely, Kecskeméti, Nagyréti. Edző: Fényes István. Nagy érdeklődés előzte meg a helyi NB III-as rangadót és már jóval a mérkőzés kezdete előtt so­kan várták az előmérkőzést, de az a pálya kímélése céljából elma­radt. A nagy melegben is heves iram­ban kezdődött a játék és már az első percben nagy gólhelyzetet ha­gyott ki Gergely. A Kinizsi ellen­­támadása után Horváth fölé fe­jelt, majd Stadler szép lövését Molnár védte. Lassan fölénybe ke­rült a Kinizsi, sok támadás alakult ki, de gól egyelőre nem született. A Dózsa Nagyréti révén vezetett néhány támadást, de beadásairól a belső csatárok lekéstek. Tetszetős Kinizsi-támadások gördültek a pá­lyán, végül Szentgróti lövését kivetődve védte Molnár. A közön­ség nagy tapssal jutalmazta a ka­pus szép védéseit. A 22. percben Ács középen ki­ugrott, a Dózsa-védelem csak nézte, hogy lapos lövése mint köt ki a hálóban, 1:0. A gól után is a Kinizsi maradt fö­­nnyben. Talliánt a 16-oson belül buktatták, de a játékvezető nem látott szabálytalanságot. Feltűnt a Dózsa fedezetsorának gyenge já­téka, nagy hézag támadt sokszor a csatársor és a védelem között. A 39. percben újra Ács ugrott ki, és a kétség­­beesetten kifutó Molnár mellett nyugodtan lőtt az üres kapuba, 2:0. A gól után közvetlenül Tallián és Stadler közösen ügyetlenkedtek el egy újabb nagy helyzetet. Még Nagyréti próbálkozott, de mellé lőtt, és vége az első félidőnek. Szünet után valamit esett a já­ték irama, úgy látszott, hogy a Dó­zsa belenyugodott a vereségbe. Mind jobban játékba lendült Kinizsi csatársora és Molnár ka­a­pujára csak úgy záporoztak a lö­vések. Molnár azonban kitűnő for­mában mindent védett. A teljesen beszorult Dózsa védelme nagy munkában volt, és egyelőre sike­resen verte vissza az ostromot. Azután néhány percre fellángolt a Dózsa is, Kecskeméti lövését a ka­pufa mentette. Majd ismét a Ki­nizsi támadott. Stadler előbb mellé lőtt, azután javított és a 27. percben közel­ről a léc alá bombázott, 3:0. Szentgróti fölé lövése következett, azután ismét a szemfüles Ács tört ki az elalvó védők között és meg­szerezte a negyedik gólt, 4:0. Nagy Kinizsi-fölény alakult ki a játék utolsó negyedórájában, még Herber­la kapura lőtt. Ismét Mol­nár ragyogó percei következtek. Szentgróti, Horváth és Ács lövéseit védte biztosan a kapus. Kinizsi­­támadások közben ért véget a mérkőzés. A végig sportszerű találkozón ilyen arányban is megérdemelt a Kinizsi győzelme, sőt ha Molnár nem véd ilyen kitünően, nagyobb is lehetett volna a győzelem ará­nya. A Kinizsi ezzel a játékával megmutatta, hogy szorgalmas ed­zéssel egyre feljebb ível a csapat formája. A mérkőzésen meglát­szott a Kinizsi nagyobb tapaszta­lata és végig kezében tartotta a kezdeményezést. A Dózsa nem mu­­­tatta az utóbbi hetek jó játékát és talán túlságosan is respektálta el­lenfelét, de így sem tett a csapat rossz benyomást. Egyénileg a Kinizsi védelmében Szili volt az irányító. Herber volt a jobbik fedezet. A csatársor he­­­lyenként jól játszott és dicsérete­­­sen sokat lőttek a tagjai. Közülük­­ is dicséretet érdemel Szentgróti nagyvonalú játéka és Ács gólké­pessége. A Dózsából Molnár a mezőny legjobbjának bizonyult. A hátvédek igyekeztek, de nem bír­­ták­ végig a nagy nyomást. A csa­társorból csak Kecskeméti Nagyréti játszott elfogadhatóan,és Hammer játékvezető több kisebb tévedésével egyformán sújtotta mindkét csapatot. K­aráth József NB I-es eredmények Bp. Honvéd-Csepel 3:1 Szeged-Szombathely 1:0 Feren­cváros-Újpesti Dózsa 1:0 Vasas—MTK 2:2 Diósgyőr-Salgótarján 2:1 BVSC—Pécsi Dózsa 1:0 Dorog-Tatabánya 0:0 Ez történt még az ISB II-ben Láng* gyár-Gy­őri Vasas ETO 0:0. Rozsnyói u., 1000 néző. Komlói Bányász-szállítók 2:2 (1:1). Komló, 3000 néző. Erzsébeti VTK-Zalaegerszegi TE 2:2 (1:0). Ady Endre u., 4000 néző. Budai Bpartacus-Váci Petőfi 3:1 (1:1). Mező u, 1300 néző. Pápai Textiles—székesfehérvári Vasas 4:3 (2:2). Pápa, 3000 néző. Sztálinvárosi Kohász-Mosonma­gyaróvári TE 1:2 (4:2). Sztálinváros, 2900 néző. Budafoki MTE Kinizsi-Oroszlá­­nyi Bányász 1:1 (1:0). Oroszlány, 1300 néző. Az NB I. állása a 4. forduló után: 1. Szállítók 4­3­1-8:3 2. B. Spartacus 431-10:5 3. Láng­gyár 4 2 2 -4:1 4. Budafok 4 2 2 -8:3 5. Győri ETO 4 2 11 8:2 6. Pápa 4 2 11 7:6 7. Székesfehérvár 4 2-2 12:8 8. Komló 4 12 1 5:5 9. Zalaeg­ TE 4 12 1 4:5 10. Pécsi VSK 4 112 10:5 11. Magyaróvár 4 112 7:11 12. Oroszlány 4 112 4:7 13. BVTK 4 112 4:10 14. Sztálinváros 4 1-3 11:12 13. Vác 4 1-3 5:8 16. KMTE 4 - - 4 2:15 NB III-as eredmények Bonyhádi Vasas-Bajai Építők 2:1 (0:0). Bonyhád, 1300 néző. Pécsi Bányász-Kiskunhalasi Dó­zsa 4:1 (2:0). Pécsbányatelep, 300 néző. Pécsi BTC-Szekszárd 6:2 (5:0). Pécs, 600 néző. Bajai Bácska-K­omlói Béla 2:0 (1:0). Baja, 1500 néző. Kiskunhalasi Kinizsi-Bácsalmási Petőfi 1:1 (1:0). Kiskunhalas, 2000 néző. Pécsi Vasas-Dombóvári Sparta­cus 1:1 (1:0). Dombóvár, 1200 néző. Pécsi Dózsa II.—Székesfehérvári MÁV 2:1 (2:0). Székesfehérvár, 800 néző. ILAz NB I­. állása a Pécsi Dózsa eredményeivel: Az NB In. állása a Pécsi IL eredményei nélkül: 1.Kiskunh. Dózsa 4 3_114:76 2.Bajai Bácska 422­ 8:56 3.Pécsi Dózsa II. 421114:65 4.Pécsi Vasas 4211 8:95 5.Bonyhád 4211 5:65 6.Szekszárd 4­211 6:85 7-8. K. Kinizsi 312­ 7:34 7-8. Pécsi BTC 3 12-7:34 9.Csepel Autó 3 2-110:7 4S 10. Bajai Építők 4212 8:6 11.Pécsi Bányász 42­2 6:54 12.Bácsalmás 3111 5:43 13. Dombóvár 4112 6:83 14.K. Dózsa 4112 4:7­3* 15.Székesfehérvár 41-3 8:102 16.Kiskunh. Kinizsi 4-1­3 3:171­ 17. Komlói Béla 4--4 1:9­­4 Dózsa*1 * 1.Kiskunh. Dózsa 43_114:7 2.Bajai Bácska 4221 8:5 3.Pécsi Vasas 4211 8:94 Szekszárd 4211 6:8 5­ 6. K. Kinizsi 3 12-7:3 5­ 9. Pécsi BTC 3 12-7:3 7.Csepel Autó 32-110:7 8.Bajai Építők 42-2 8:6 9.Pécsi Bányász 42-2 6:5 10. Bonyhád 32-1 3:4 11. Bácsalmás 3 111 5:4 12.K. Dózsa 4112 4:7 13.Székesfehérvár 41-3 8:10 14.Dombóvár 3­ 12 3:7 15.Kiskunh. Kinizsi 31 1­2 3:8 16.Komlói Béla 4--4 1:9 V 3/ 44 44 4* :* 4 0 -4 4 4 Megyei ifjúsági bajnokság 4­ Barcs—KMTE 1:0 K. H. Vasutas—Nagyatád elmaradt* 4 Lengyeltóti-Gyékényes 3:2 * Siófok-Csurgó 6:1 J Marcali—K. V. Lobogó 2:1 K. Kinizsi-Balatonlelle 5:0 Zamárdi-Somogyszob 3:2 ; K. Dózsa-Tab elmaradt i -------- i iimBdw *** Asztalitenisz : Jól szerepelnek a Textilművek­ asztaliteniszezői a városi bajnok­­­ságban. A tavaszi fordulóban férfi-4 csapatuk az első, a női I. csapat­ a második helyen és a női II. csa­­­pat a negyedik helyen áll. Férfiak­­­nál 10, nőknél 6 csapat szerepel. J Jelenleg a 8 csapat részvétel fo­­­lyó nyári VIT-kupában szerepelt egy férficsapatuk. Eddigi eredmé­­­nyeik a következők: 4 Kinizsi I.-Textilművek 6:3 * Textilművek-Kinizsi II. 8:1 * Textilművek-Cukorgyár 8:1 -----------------------J ­ A totó 12 találatos szelvénye 2x2 törölve 2­2 x­x 1­1 2­2­2., 12 találatos szelvény nem volt. 11, találatos 4 db akadt, nyereményük egyenként 82 844 Ft. A 87 db 10 találatos szelvény nyereménye 3808 Ft. A 872 db 9 találatos­­ ze­­­­nyre egyenként 506 Ft-ot fizetnek. MEGYEI BAJ BARCS—KMTE II. 3:2 (2:1) Barcs, 400 néző, V: Schweitzer (Nagykanizsai, Barcs: Gál­­ And­rás, Maróti, Papp - Zsibrek, Olar­­tics II. - Rózsavölgyi I., Göncz, Kim­pf, Mayer, Szili. Edző: Szóvári György. KMTE II.: Istvánűi - Ni­l- Cserics, Pados, Pintér — Németh, Vigh - Földi, Martinka, Boldog, Tucsek, Laki II. Edző: Radnai Ist­ván. Jó iramú mérkőzés. Az első félidőben a Barcs, a második fél­időben a KMTE II. támadott töb­bet. A barcsiak jobban kihasznál­ták helyzeteiket. A KMTE II. rá­szolgált volna a döntetlenre. O: Göncz 2, Rózsavölgyi, ill. Földi és Boldog. Jók: András, Dtártics II., Göncz, ill. Pados, Földi, Laki II. Göndöcs Jenő NAGYATÁD-K. H. VASUTAS 3:1 (2:0) Kaposvár, Cseri-pálya, 200 néző, V: Szigetvári. Nagyatád: Horváth - Bogdán, Vucskics, Vojkovics - Tálas, Simon - Bárdi I., Selmeczi, Bicsáki, Posta, Bálla. Edző: Kő­szegi Imre. K. H. Vasutas: Illés - Tihanyi, Nagy I., Kuti - Molnár, Németh - Tóth, Nagy II., Vörös, Benedek, Jónás. Edző: Tőke Ist­ván. A játékidő nagy részében Nagyatád irányította a játékot, csatársora is jól használta ki helyzeteit. Mezőnyben a vasutasok a is szépen játszottak, de gyenge csa­társoruk nem bírt eredményes lenni. Nagyatád győzelme megér­demelt. G: Balla, Simon, Posza, ill. Benedek. Jók: Selmeczi, Bicsá­­ki, Posza, 111. Kuti, Németh, Baksa Imre SIÓFOK—CSURGÓ 1:0 (0:0) Siófok, 300 néző. V: Temesi. Sió­fok: Kiss — Egyed, Balogh, Kádár - Nagy, Vörös L - Pálfi, Sler, Tóth, Búza, Keszthelyi. Edző: Ha­rag Tibor. Csurgó: Kepler - Ol­vasó: Hottó I., Németh — Buta, Holó II. - Sebestyén, Szanyi, Sza­bó, Nagy II., Rostás. Edző: Pápa Imre. Mindkét csapat szoros em­berfogással játszott. A hazai csa­pat a második félidőben lényege­sen jobb volt ellenfelénél. 1:0 ál­lásnál Siófok kihagyott egy 11-est. Megérdemelt győzelem. G. Tóth. Jók: Kiss, Balogh, Kádár, Tóth, ill. Kepler, Hottó I., Bau, Sebes­tyén. Újvári István dr. SOMOGYSZOB-ZAMÁRDI 5:2 (3:1) Somogyszob, 400 néző. V: Nyári István. Somogyszob: Angyal - Pálfi, Kisgyula, Szekeres - Ko­vács II., Némeh - Papp, Kovács L, Gőbölös II, Bálint, Szecsődi. A csapatnak nincs edzője. Zamár­­di: Herczeg - Horváth, Lőrinczi, Hegyi - György, Czóbel - Török, Vörös, Kriszbai, Kertész, Szili. Ed­ző: Győri János, a mezőnyben mindvégig szebben játszó zamár­­diak ellen csak nagy hajrával és gólratörőbb játékkal tudtak győz­ni a hazaiak. 3:2-es vezetésnél bün­tetőhöz jutottak a hazaiak, ami végleg eldöntötte a mérkőzés sor­sát. G: Gőbölös NI. 2, Bálint 2. (egyet 11-esből), Kovács, ill. Kepe­tész, Török (U-esből). Jók: An­gyal Pálfi, Kovács I., Bálint, HL Herczeg, Lőrinczi, György, a me­zőny legjobbja, Kertész. Jó játék­­vezetés. Kisgyula Károly , K. honVéd-Balatonlelle­i 3:0 (2:0) . Balatonlelle, 400 néző, V: Juhász. K. Honvéd: Tóth - Bíró, csés, Ungvári - Hering, szabó Lea­-Paksi, Tamás, Fehér, Buta, Ág­­i faival. Edző: Gadányi Ferenc. Ba­latonlelle: Hartmann - Kovács, Gréczi, Petrus - Kindler, Szabó - Gergye, szűcs II., cser, Zsig­­mond, Horváth. Edző: Pesti János. A képzettebb játékosokból álló Honvéd végig irányította a játékot és minden megerőltetés nélkül, könnyed játékkal győzte le a végig megérdemelten lélek nélkül, igen rosszul játszó lel­eleket. Az 30. percben Hartmann Barta, a 80. percben pedig Tóth Szűcs II. 11­ esét védte ki. Gergye a 63. perc­ben megsérült, ettől kezdve a ha­zai csapat 10 emberrel játszott. G: Barta a, Fehér. Jók: Tóth, Len­csés, a mezőny legjobbja: Tamás, 10. Kindler, Szabó, Paksi, Zsig­­mond. Molnár Jósu és LENGYELTÓTI-GYÉKÉNYES 4:2 (3:1) Gyékényes, 306 néző. V: Prosek. Lengyeltóti: BenkO - Janics, Hor­váth, Suri - Parrag, Polgárdi - Somogyvári, Csordás, Toncs, Nyers, Miletics. Edző: Bodor J. Gyékényes: Mészáros - Zámbó, Barót!, Aradi - Ritecz, Szolnoki - Sebestyén, Dinnyési, Ács, Iván­­csics, Tóth. Edző: Miczek János. A gyékényesi csapat hetven per­cig támadott, a vendég lengyel­tótiak kevés helyzetüket is jobban kihasználták. Sportszerű mérkő­zés. G: Somogyvári 2, Csordás, ill. Acs, Iváncsics, Parrag, Parrag, Somogyvári, Csordás, Jók: 10. Zámbó, Acs, Iváncsics. Kifogásta­lan játékvezetés. Baró­ti Lajos K. V. LOBOGÓ—MARCALI 3:0 (2:0) Kaposvár. Textiles­ pálya, 200 né­ző. K. v. Lobogó: Kovács - Su­­senka, Perreg, Marton — Jaalts, Simon - Gergő, Lukács, Végh, Lá­bas, Balogh. Edző: Horváth Lajos. Marcali: Szántó - Bácsics, Besse­nyei, Király - Csima, Ihász - Ta­kács, Bene II., Bene I., Kisborsó, Farkas. Edző: Abonyi Károly. A kaposvári csapat az első fél­­i? vola,több helyzetet dolgozott ki, értékesített, a máso­dik félidőben Marcali visszaesett de a könnyelmű Lobogó-csatársor 'í*. •**" Vudta megfelelően gólokra váltani. Marcali többször cserélt de ez sem használt. G: Végh 2 «u­­mon Jók: Kovács, Perregi sír­om Lukács, ill. Kisborsó, Béni l.,Be­­ A TASZAR—TAB Szalai József mérkőzés elmaradt, mert a tabi csapat nem érkezett meg Taszár­­ra, útközben ugyanis elromlott a csapatot szállító autóbusz. MILYEN LESZ AZ OLIMPIAI FALU? Rómában gyors ütemben fo­lyik az olimpiai építkezés. Az olimpiai falu már nemcsak tervrajzokban van meg, ha­nem a valóságban is. Harminc hektárnyi területen fekszik, 1,5 kilométerre az olimpiai stadiontól. Házai kétemeletes, oszlopokon nyugvó nyek, de földszintjük építme­nincs, úgyhogy sétálni lehet alattuk. Az olimpiai faluban hétezer versenyző számára 4500 szo­bát építettek. Eszerint egy­két versenyző lakik majd min­den szobában. A bútorok egy­szerűek, de kényelmesek lesz­nek. Minden hét—kilenc sze­mély számára tusorokkal fel­szerelt fürdőszoba áll rendel­kezésre. Az olimpiai faluban 12—14 étterem lesz, amelyek­ben minden csapat saját nemzeti ételeit számára szolgál­ják fel. Az olimpiai faluban ezenkívül üzletek, gyűléster­mek, pihenőszobák, posta, nemzetközi távbeszélő állomá­sok, turistairoda, poliklinika, fodrászműhelyek is lesznek. Minden csapatnak egy—há­rom telefont, televíziós vevőt, egy—három robogót (kizárólag az olimpiai fals­­­­v l­lésén be­lüli használatra) bocsátanak rendelkezésre. Az olimpiai fa­lu területére a csapatok rendel­kezésre bocsátott autóbuszok kivételével gépkocsiknak tilos behajtani. MI LESZ A TOVÁBBI SORSA? Az olimpiai játékok befeje­zése után az olimpiai falu épü­leteit 25 évi részletfizetésre el­adják 1500 állami alkalma­­zottnak. AUGUSZTUS 25 . OLIMPIAI NAP Az Olasz Nemzeti Olimpiai Bizottság határozatot hozott, hogy Olaszországban az olim­piai eszmék népszerűsítéséért ez év augusztus 25-én »Olim­­piai napot« kell tartani­a. Opesti, a bizottság elnöke ki­jelentette: »Az olasz népnek meg kell tudnia, hogy az olim­piai játékok nemcsak kellemes időtöltést nyújtanak, hanem lerakják a testnevelés kiszéle­sítésének és aktivizálásának alapjait is, ami egész mai ci­vilizációnknak és a társadalmi haladás útját járó minden or­szágnak érdeke. A XVII. olim­pia megrendezését Rómára bízták, ezért hazánknak nem­ csak technikailag, de szellemi­leg is fel kell készülnie a vi­lág minden részéből hozzánk utazó versenyzők fogadására HÍREK az olimpiáról

Next