Somogyi Néplap, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-08 / 289. szám

Csütörtök, 1966. december 8. BR5R5'« KIRÁNDULÁS De belít törtek ebbe a kályhába! A vicinális kupélában ös­­­szekeveredik a cigarettafüst és a széngáz kesernyés sza­ga, s elvegyül a száradó ru­hák savanykás szagával. Tö­möttek a padsorok. Mintha az idő terelte volna ebbe a szűk kocsiba az embereket: kint megállás nélkül esik havas eső. Ebbe­n a zsúfolt­a­ságban azért mindenki keres magának elfoglaltságot. Előke­rülnek a nyúzott kártyák, itt-ott egy újság is. Az a kosaras falusi asszony, aki mellettem ül, a könyvemet figyeli, s amikor leteszem, megkérdi: — Maga mindig olvas ? di.— Amikor az időm enge Hümmögött, aztán hogy ne szakadjon­­ meg a beszélge­tés fonala, folytatta to­vább: — Rontja a szemét, ilyen sötétben nehéz olvasni. — Megszoktam. — Aztán mire jó az á sok olvasás? Sartre-ra gondoltam. Az ő szavai jutottak eszembe: »A kultúra nem ment meg semmit és senkit, nem is igazol. De emberi alkotás: az ember önmagát vetíti be­lé, magára ismer csak ebben a kritikus benne; tü­körben látja meg képét«. Végül ennyit tulajdon rála szóltam: — Jó­ ráncba szaladt a hom­­kezével megfogta a zöld-barna kö­tésű Tamási Áron-könyvet. Lapozni kezdte. Itt-ott bele­olvasott. Később az ablak felé tartottam, s egyre jobban belefeledkezett az olvasásba. Ahogy így néztem, nem tud­tam másra gondolni, mint ar­ra, hogy ez az asszony Ábel­lal elindult a rengetegbe. Ez a rengeteg azonban nem a Hargitát jelenti rozzant kunyhójával, rablóival és a strucc nagyságú sasokkal, hanem a könyvek rengetegét. Kérdezni szerettem volna most már tőle, de nem akar­tam zavarni. A félhomályos kupéban most ő erőltette szemét. Már nem ugrott át a oldalakat, hanem lapról lap­ra forgatta a könyvet, én pedig nem tudtam megállni, hogy meg ne kérdezzem: — Mikor olvasott utoljára? — A télen — válaszolta. — Akkor az ember előveszi a kalendáriumot. Abban is olyan jók vannak írva. Azt olvasgattam. Nyáron nem érünk rá olvasni. A mezei munka nem engedi azt, hogy könyvvel töltsük az időt. — Hallgatott egy keveset, az­tán így folytatta: — fiam, az mindig olvas. Sok­­­szor mérges is vagyok érte. H­a hazajön nagy ritkán, ak­kor is könyvet hoz a táská­jában, azután alig beszélget valamit. Csak elhúzódik a tarokba, és a könyvvel fog­lalkozik. — Mit csinál a fia? — Technikus. Egy éve sze­relt le a katonaságtól, most meg nősülni akar. — Mit szokott olvasni? — Én meg nem tudom mondani magának­. Olyan műszaki könyveket. Hiába nézem, nem tudok eligazod­ni rajtuk. Először még csak megnéztem, de a fiam nem is nagyon szereti, merthogy drága könyvek. Most már kezembe sem veszem. Ez a a maca könyve sokkal érdeke­sebb. Mintha, ezt a kijelentését akarná bizonygatni, megint a kezébe veszi, és olvassa tovább. Le sem teszi addig, amíg meg nem érkezünk. Ak­kor is az utolsó pillanatban kezd el készülődni. I ** I »„IS: őrt csak ilyen későn ka­pott először könyvet ez az asszony a kezébe? Ha mond­juk tizenöt vagy húsz esz­tendővel ezelőtt kézbe vett volna egy Ábel-trilógiához hasonló könyvet, hol tartana most? S vajon ez a könyv elindítja-e az olvasás útján? Amikor leszállt a vonatról, úgy vettem észre, hogy samivel gazdagabb lett ez va­az asszony. Megfrostolta az olva­sás élményét. De vajon megismeri-e? Lesz-e ezután valaki aki könyvet ad a k­zóbe? Leg­több most, a téli időszakban? T­’án a fa, aki addig masz'ki könyveket vitt haza. egyszer m** színiroda-T'">n*uTPiÁ! TC ^M'qi is ért m?‘r+~rini. S ^iHcrvr ta’á'n ez az a 'isz/>nv \c elindulna a Nem -P'-1 ^mes­­ébe, hamm a köny ’ve’­­kedves, elykor megnyugtató máskor pedig szórakoztató ''‘'•''dalmába. Mert ez csak kirándulás volt. Korcza Imre Apró pettyes fejkendője alatt laka. Aztán cserzett Alekszej Szurkov: VILLOG A TAJGAI ÉG Alekszej Szurkov a századfordu­l­­n született, a forradalom és a polgárháború érlelte férfivá, költő­vé. Legfőbb esztétikai elve a konk­rétságra, realitásra való törekvés. Közéleti ihletésű lírája a tömegek­hez szól. A kifejezés pontosságá­ra, világosságára törekszik, de minden látszólagos egyszerűsége mellett — mivel költs — nyelve gondosan kimunkált, amellett ízes, népi színezetű. A békeévek egyre mélyítik költészetének gondolati tartalmát, szélesítik tematikai ská­láját. Az élet nagy összefüggő és saját, harcokban született generá­ciójának problémái mellett rányí­lik tekintete a múlandó lét szép­ségeire is. Formai tökély és filo­zófiai mélység párosul költészeté­ben, mely bizonyára megtalálja a­­utat a magyar olvasók szivéhez. (Magvető Könyvkiadó.) Régen készülök már, hogy egyszer elmegyek valame­lyik irodalmi presszóba vagy­ bárba, hogy egyszer kimutas­sam magam, ahogy egy igé­nyes versbaráthoz illik. Mondjuk, ha valami bánat, keserűség ront rám. Úgy éj­féltájt majd odavitem ma­gamhoz a művészit, aki ter­mészetesen nem énekel, nem muzsikál, hanem sza­vai. — A keserves mindensé­­gét a világnak, Ferikém, azt mondja el nekem szépen, ide a fülembe, na, hogy »Oh, lel­kem, mennyi bánat ért egy asszonyért, egy asszonyért«. A művész bizonyára bó­lint, majd csöndesen meg­jegyzi: — Természetesen, uram, Szabó Lőrinc fordításában... — Úgy, úgy, ahogy az a Lőrinc bátya lefordította. Aztán meghajlik előttem szépen, majd egy kicsit ki­vár. Meg kell adni, gyö­nyörűen mondja, istenem, de gyönyörűen! — Arany szája van ennek a Ferkónak. Csak hát minek siet annyira? — Psszt... Fercsikóm! Ho­va lohol? Még egyszer on­nan, hogy nem találom a vigasztalást! — »­Vigaszt, hiába, nem találtam...« — kezdi újra a sort —, »pedig szívemmel messze szálltam...« — & rezegted a hangját. Hogy tud ez a Franci rezegtetni! — Ez az, öreg! Érzéssel! Csak el ne siesd megint! — »...pedig szívem el­hagyta őt, már rég elhagyta azt a nőt!« — hangzik to­vább a vers. — Mondom, hogy psszt... Bólint erre, hogy hagyjam csak, most jön az igazi ér­zés. És valóban, már fojto­gat a sírás. — Frányókám, te drága, te... Hogy is volt, hogy azt mondja, elhagytam azt a nőt? ... Nem barátam­, nem én hagytam el, hanem ő ha­gyott el engem. Tudod is te egyáltalán, hogy ki volt ő nekem! — De hol a poha­rad, fiú? Igyunk! Aztán azt mondjad, ha ismered, hogy [UNK] »Milyen volt szőkesége, nem tudom már ...« —* »... de azt tudom, hogy szőkék a mezők...« — folytatja r. művész. — Piano, pianissimo — in­tem, s szavalom vele: ».. .ha dús kalásszal jó — a sárguló nyár, s e­ben újra érzem őt.­'-'szőkeség­Ettől persze visszajön a kedvem. No, ez igazán szép volt, de most már valami vidámabb kellene. — Állj! — kiáltom, s Fe­renc hátra int a zongoristá­nak, hogy elég a Mendels­­sohn-szonátából. — A kar­perecét szavald! — rendel­kezem. Látom ám, hogy értetlenül néz rám. — Ejnye, na, tudod te ezt, hát Krainthy Frigyes ... — Tessék csak elkezdeni — hajol oda hozzám. — »A szeretőmnek arca kék legyen, és kétoldalt csu­rogjon lefelé...« — » ... hideg barackot egyen véresen ... meztelenül egy kémény tetején« — mondja tovább a művész. A zongora a Figaro bece­­nőjét játssza. Hej, sose ha­lunk meg ... ! — »Langyos teában üljön homlokig, és énekeljen répi éneket« — szavaljuk ketten fé­sza!'a'didtao. üvölltve, s közben egy százast Ferke szöverl!köny­vébe.húzok Dr. Kiss János Odaintem a művészt... A GYAPJÚ ÉS MŰSZÁLAS TAKARÓ MELEG, KÖNNYŰ ÉS OLCSÓ Az ÉM Villanyszerelő­ipari Vállalat (Buda­pest, VII., Síp u. 23.) FÖLVESZ segéd­munkásokat és villany­szerelőket budapesti, Pest környéki és vidéki munkahelyek­re. Bérezés: Megemelt teljesít­ménybér keresetkorlátozás nélkül, ehhez 15 százalék idénypótlék. Egyéb járandóságok: Saját lakóhelyén kívüli foglal­koztatás esetén — a jogo­sultságtól függően — kü­lönélési pótlék, természet­beli szállás vagy szállás­­díjtérítés, étkezési hozzájá­rulás, munkaruha. Jelentkezés: Budapest, VII., Síp utca 23. sz. (főporta). (4550) 5 SOMOGYI BPLAP Bács-Kiskun—Somogy Pest DÖNTŐ ELŐTT A MEGYÉK VETÉLKEDŐJÉBEN — Egy Upp is döntő semmit sem mondhatunk! lehet, — így a Pest megyei Tanács Mű­velődésügyi Osztályának mun­katársa­i. — Még a riporterek is csak a helyszínen tudják meg a kérrdé­s­ét! — mondták a rá­diónál. — II­em még nem volt a te­levízió tört­én­ete’-on! Négy ka­­csából ! —•u-í'o-v'r négy hely­színre!. Ninc­s i­xiózres! A gyök­es mindenütt a nép­művelés. — As ':le csak e'k'pze’i, ni legyen­­ g/vrőke.31. Ha ez sikerül, micsoda öröm! — mondja L'­szk­ay Tam­ás, a mű­sor szerkesztője. — Sok­at vár­tunk a vetélkedőtől, de az eredmény felülmúlta elképze­­l­éseinket. A televízió és a rádió mun­katársai helyszíni szemlét tar­tottak a három megyében. Mindenki kutat Bács-Kiskun megyében a rá­diósok ismerősek, a tv-sek pe­dig pillanatok alatt tervrajzot készítettek a teremről, a vilá­gításról, bejelölték a kamerák helyét. — Kecskeméten alakult meg a vetélkedő megyei intéző bi­zottsága — mondotta János, a művelődésügyi Gyula osz­tály munkatársa. — Ennek minden községben­­ sejtjei« vannak: szakcsoportonként osztottuk fel a versenyző gár­dát. A bizottság dolgozta ki a szakcsoportok kutatási terüle­tét, az irodalmat korok sze­rint. Az ifjúsági klubokban »► kis vetélkedőket« tartottak megyeszerte Bács-Kiskun jele­néről, múltjáról, fejlődési me­netéről. — A középdöntők óta nőtt a megyei könyvtár olvasottsága A Petőfi Népe rendszeresen közöl cikkeket, felhívásokat a vetélkedőről. Tökéletesítjük a telefonstafétát, mozgósítjuk a nagyobb rendelkezőket, magánkönyvtárral Találtunk megyében valakit, aki húsz éve a mindennap följegyzi, hogy mi történt a községében. Azt hi­szem, nagy kincs lesz! Ha kell, szerzünk helikoptert is! Veit, aki azt mondta, a ve­télkedő professzorok párviada­la. Tudjuk, hogy nem! A bi­zonyság egy somogyi példa. Csurgón a járás néprajzkuta­tói hosszasan vitáztak Csala Mari nénivel, ak­i a szak­zsűri döntése alapján végül is a he­lyes megfejtést adta. Csákabonyi Balázs, a nép­művelési csoport vezetője mondja: — Kaposváron a megyei könyvtár nagyterméből közve­títenek majd. A döntő napján a megyében mindenki talpon a lesz. Addig meg... folytatjuk helytörténeti kutatásokat. Különös felkészültségről nem is beszélhetek, a módszer már kialakult. Ha kell, szerzünk helikoptert is! És hallatlanul szemfüles úttörőink vannak. Úgy mondják, kitaláltak vala­mi új módszert az URH-kocsik figyelésére. Az elnökhelyettes mindent tud A klubélet színesítésére már rendeztek helyismereti vetél­kedőket a Pest megyeiek. Egei Tibor, a Pest megyei Ta­nács Művelődésügyi Osztályá­nak munkatársa szerint: — A vb-elnökhelyettes nem­csak drukker, hanem a leg­főbb irányító is. <5 az, aki­­ mindent tud­. — Milyen tapasztalatokat szűrtek le a döntőre? — Sokat tanultunk a k­ét fordulóból: a szervezés, a moz­gósítás, a lelkesedés, úgy ér­zem, ez lesz a döntő. Nincs olyan kérdés, amire előre ne lehetne felkészülni. A hatos stúdióban A rádió hatos stúdiója. Itt versenyeznek a megyékből származó pestiek. Rendelkezé­sükre áll telefon, taxi, lexiko­nok és a rádió munkatársai. És akik nem vetélkednek? televíziótól majdnem 150 em­­­ber vesz részt a műszaki mun­kában. A közvetítés a műsza­kiaktól, az operatőröktől, a rendezőktől nagyon figyelmes munkát kíván. A rádióban négy telefon mellett lesz ügyelet. Keverők, hangosítók, kábelesek, lők és mások — mintegy ugye­70 embert mozgósítanak az adás­ra. Vincze Judit KELLEMESEN ILLATOSÍTOTT IZZAD­­SÁGGÁTLÓ ÉS SZAGTALANÍTÓ KRÉM, AMELYNEK HASZNÁLATA EGÉSZ NA­PON ÁT A JÓLÁPOLTSÁG ÉS ÜDESÉG ÉRZETÉT KELTI. (4741)

Next