Somogyi Néplap, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-19 / 16. szám

Csütörtök, 1967. január 19. GUMIJAVÍTÓ NAGYATÁDON A Nagyatádi Komfort Ktsz ja­nuár 1-ével gu­­mijavító mű­helyt nyitott. Gumicipők, gu­micsizmák, au­tó- és motorbel­sők vulkanizálá­­sát és külső fo­tózását vállal­ják. Eredményes egészségügyi és felvilágosító munkát végzett a Vöröskereszt Ötszázötvenhárom liter vér terven felül A betegségek megelőzéséről, az öregek egészségvédelméről, az egészséges életmódról elő­adások egész sora hangzott el a múlt évben megyénk közsé­gekben. Tavaly 1075 előadást szervezett a Vöröskereszt a la­kosság számára. A Vöröske­reszt megyei szervezetének irányításával jó munkát végez­tek az üzemi és a községi alap­­szervezeteikben tevékenykedő aktívák. Szervező munkájuk eredménye, hogy a közérdek­lődésre is számot tartó egész­ségügyi előadásokat több mint hatvannyolcezren hallgatták meg. Az előadások felét film­vetítéssel kötötték egybe. Az év végi értékelés szerint a to­­öbb előadást — összesen há­­­romszázkilencet —, míg a mar­cali járásban mindössze ötven­ötöt Az aktívák számára ren­dezett tanfolyamok és előadás­­sorozatok az elsősegélynyújtás a házi betegápolás alapjaival ismertették meg a hallgatókat. A tanfolyamok elvégzése után a körzeti orvosok több helyen gyakorlati feladatokkal is megbízták a hallgatókat. Tavaly januárban négyhóna­­pos önkéntes ápolónőképző tanfolyam indult harminc rész­vevővel. A jelentkezők a kór­házba jártak gyakorlati foglal­kozásra, és a négy hónap eltel­tével valamennyien megfelel­tek a követelményeknek, sike­res vizsgát tettek. A Vöröskereszt-szervezetek egyik legnagyobb feladata ta­nyódi járásban tartották a teg­valy is az önkéntes véradás megszervezése volt. A múlt év­ben 4200 liter vér összegyűjté­sét vállalták a megyében. Az év végi értékelés szerint­ öt­százötvenhárom literrel telje­sítették túl tervüket A fonyó­­di járás országosan is a leg­jobb véradó járások közé szá­mít Háromezer-hétszázegy la­kos 1129 liter vért adott, és az átlag kétszerese a megyei át­agnek. Megyénkben a lakos­ság 4,3, a fonyódi járásban pe­dig 8,7 százaléka adott vért. Tavaly először szervezett Vöröskereszt önálló üzemi vér­a­­dást. Hét állami gazdaság­ban és egy tsz-ben jelent­ős mennyiségű vért gyűjtöttek­­ össze. A legtöbb helyen, mint például Balatonbogláron, első­ként a gazdaság vezetői je­lentkeztek véradásra. A tisztasági mozgalom 1966- ban is szép eredményeket ho­zott. A hat éve tartó, évente meghirdetett tisztasági ver­senyben megyénk 252 községe közül vett részt. kétszáznegyvenkilenc Honfi Istvánná, a Vöröskereszt megyei titkára el­mondta, hogy Kapospulán, Nagyberkiben és Fonóban csak azért marad­t el az érté­k­­kelés, mert a körzeti orvosok nem tulajdonítottak neki elég jelentőséget. A községek nagy része sok tiszta, rendes házzal dicsekedhet. Az általános iskoláikban ta­valy tovább emelkedett a vö­röskeresztes csoportok száma Főként ennek köszönhető, hogy egyre több a tiszta, ren­des osztály és iskola. A tanu­lók közül sokan vettek részt a Vöröskereszt Ifjú egészségőr­­tanfolyamán. Sikerrel rendez­ték meg a múlt évben a fogá­szati hetet. Az érdeklődésre jellemző, hogy tizenegyezer megfejtés érkezett be a rejt­vény értékelésének időpontjáig. Még egy szám a Vöröske­reszt tavalyi munkájának so­kaságából. Elsősegélynyújtóik a nyári szezonban a Balaton mentén ezeregyszáz esetben siettek balesetet emberek segítségére­ szenvedett N. J. A tárgyalóteremből A kuglizás vége: verekedés, majd börtön Tavaly júniusban a somogy­­vári italboltban kuglizott egy nagyobb társaság, köztük Ko­vács Sándor és testvére, Ko­vács István somogyvári lakos. Mindketten alaposan beszeszel­­tek már, s ennek hatására Kovács Sándor újra akart dob­ni, holott abban a partiban már nem volt jogos. Sziládi János egy padon üldögélve fi­gyelmeztette az erőszakoskodó embert, erre Kovács István fel­dühödött, és Sziládit meg só­gorát, Horváth Mihályt úgy vágta arcon, hogy mindketten lefordultak a székről. Kovács Sándor a kezében tartott go­lyóval a földön fekvő embe­rekhez rohant, és Sziládi fejé­re három, Horváth fejére pe­dig egy ütést mért. A verekedő testvéreket a Lengyeltóti Járásbíróság sú­lyos testi sértés és annak kí­sérlete miatt vonta felelősség­re, s Kovács Sándort 5 hónapi, Kovács Istvánt 3 hónapi sza­badságvesztésre és 500 forint pénzbüntetésre ítélte. Kovács István büntetésének végrehaj­tását 3 évi próbaidőre felfüg­gesztették. Ezzel azonban az ügy nem fejeződött be. Sziládi ugyanis nem tett le arról, hogy valami­lyen formában elégtételt ne vegyen a rajta esett sérelemért. Szeptember 10-én ugyancsak együtt volt a társaság a so­­mogyvári italboltban, ismét kugliztak. Sziládi odament az erősen ittas Kovács Sándorhoz, és minden szó nélkül úgy vág­ta állon, hogy állcsontja két helyen eltört, két foga kiesett, és egy hónapon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Most Sziládi János került sú­lyos testi sértés miatt a Len­gyeltóti Járási bíróság elé. 3 hó­napi szabadságvesztésre ítélték. A Kovács testvérek ellen ho­zott ítélet jogerős, Sziládi azonban felmentésért fellebbe­­zett. Eladta munkatársa ruháját Többször állt már bíróság előtt Nádasdi Gyula szabolcs­­bábai lakos, legutóbb Buda­pestről is kitiltották. Tavaly vállalata a Kaposvári Cukor­gyárba küldte dolgozni. A gyá­ri munkásszálláson kapott szállást. Egyik nap hajnalig mulatozott, majd megvárta amíg társai elmennek a szál­lásról, s akkor az egyik szek­rényből magához vett egy öl­tönyt. A ruhát eladta a Bizo­mányi Áruházban, a pénzt el­itta, Budapestre utazott, ott azonban a kitiltó rendelkezés megszegése miatt ták. A Kaposvári letartóztat­Járásbíró­ság 2 év és 2 hónapi szabad­s­ságvesztésre ítélte, 4 évre pe­dig eltiltotta a közügyek gya­korlásától. Az ítélet nem jog­erős. Lázított, antiszemita kijelentéseket tett Ifj. Pálfy Gyula, a Vízügyi Igazgatóság balatoni kirendelt­ségének technikusa a napok­ban állt a Siófoki Járásbíró­ság előtt izgatás bűntettével vádolva. Munkahelyén gyakori ittasságáról, fegyelmezet­tsé­géről volt ismert. Tavaly októ­ber 6-án már a délelőtti órák­ban eltávozott inni. Később visszament ugyan, de csak azért, hogy belekössön társai­ba. Szidta a termelőszövetkeze­teket, s mert nem értettek vele egyet, újból elrohant inni, majd­ még itasabban tért viss­­­za. Ekkor már antiszemita ki­jelentéseket tett, Hitlert ma­­asztralita, és a szocialista rend ellen uszított Ezután ismét eltávozott munkahelyéről, s­znap vissza sem ment. A bíróság — nem jogerősen — 7 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Sz. L» Myxin — egy új antibiotikum Kanadában új antibiotikumot állítottak elő, amely a hivatalos nyilatkozatok szerint minden ed­dig ismertnél hatásosabb. A hí­rek szerint a Myxin — így ne­vezték el az új antibiotikumot — 34 baktérium és 49 gombafej el­len hatásos. 5 A járműprogram támaszpontja Motorgyárat szerel föl a Renault-cég Győrben — Szakosítják a futóműgyártást ■— Évenként 3000 vasúti teherkocsi Szerdán a Külkereskedel­mi Minisztériumban Pavela Károly, a TECHNOIMPEX vezérigazgatója közölte a Renault-konszern hazánk­ban tartózkodó képviselői­vel, hogy a győri motor­gyár létesítésére vonatkozó, január 6-án megkötött szer­ződést a magyar hatóságok jóváhagyták, és az erről szóló okmányokat átadta Jean Louis Dreyfussnak, a Renault-konszern elnöké­nek és Jean Mionnak, a Renault Engeneering­nök-vezérigazgatójának. el­(MTI) Több mint három esztendő telt el azóta, hogy határozat született: alaposan tájékozód­ni kell az élvonalbeli euró­pai motorgyáraknál, rendel­­kőznek-e a magyar és a KGST-országok igényeit ki­elégítő Ha igen, Diesil-motortípussal, ekkor hajlandók-e annak licencét eladni, és a licenc szerint készítendő mo­­torak előállítására Magyaror­szágon gyárat tervezni, be­rendezni. A TECHNOIMPEX, KGM és a győri vagongyár a szakembereiből álló küldött­ség számos nyugat-európai céggel tárgyalt. Ezek többsé­ge hajlandó volt a szabada­lom átadására, a gyárberen­­­dezés tervezésére és a szálli­­­ásban való közreműködésire. A tárgyalások eredménye­ként kilenc árajánlat érke­zett. A kilenc cég motorjai­ból hazánk egyet-egyet meg­vásárolt, és összehasonlító vizsgálatoknak vetették­ alá őket a Győri Magyar Vagon­­­ Gépgyárban. Végül is az ajánlatokat műszaki, pénzügyi, jogi, ke­reskedelmi szempontból érté­kelő bizottság javaslata alap­ján a Gazdasági Bizottság döntött: a magyar közúti jármű­­gyártást az M. A. N.­­licence szerint előállí­tandó motorkonstrikcióra kell alapozni, a motor­gyár pedig az M. A. N. és a Renault Engineering vállalat közös tervei sze­rint valósuljon meg. A felső szintű derutés alap­ján a motorgyárat Győrben, a vagongyárban kell felépí­teni, berendezni. A TECHNOIMPEX-szel kö­tött nagyszabású megállapo­dás teljesítésére Európa egyik legnagyobb motorgyára, az M. A. N.­cég alkalmi egye­­n­esbe, konzorciumba vonta a Renault Engineeringen kí­vül a pénzügyi vállalkozások lebonyolításához nagy gya­korlattal rendelkező nyugat­­ném­et Ferrostaal AG-t is. Miért van szükség hazánk­ban a motorgyárra? Miért Győrben építik föl azt? Mi­lyen előnyökkel jár az új­­ gyár a népgazdaság számára? Köztudott, hogy az utóbbi másfél évtizedben fejlett au­tóbusz- és tehergépkocsi­­gyártó iparunk alakult ki. A Cserei és az Ikarus ismert márka az egész világon, utóbbi években nemcsak Az­­ is távolságokra való szállí­a­tás kerüli el a vasutat, ha­nem a nagy távolságú fuva­rozásban is tért hódítanak a közúti járművek. (Lásd primőröket továbbító kamio­­­nokat, a nemzetközi forga­lomra tervezett autóbuszo­kat!) Egyre növekszik az igény a nagy befogadóképes­ségű városi autóbuszok iránt is, hisz a nagyvárosok for­galmát csak így lehet lebo­nyolítani. A győri vagongyárban már több mint hatvanesztendős hagyománya van a közúti járművek gyártásának. A Csepel Autógyár alapítása előtt Győrben volt az or­szág legnagyobb a Rába-gyár. Ennek autógyára, épületei ma felújítva, korszerűen át­alakítva várják az új mo­torgyár berendezéseit. Másfél milliárd forintba kerül a győri motorgyár. Az első sorozat motor 1969 tavaszán hagyja a szerelőszalagokat. Tel­el­jes kapacitás esetén évente mintegy másfél milliárd forint értékű autóbusz-, teherautó- és traktormotort szállít a népgazdaságnak. Ez körülbelül tizenháromezer nagy befogadóképességű au­tóbusz vagy nagy teherbírású gépkocsi gyártásához elegen­dő. Általa a magyar ipar megerősítheti előkelő helyét a rég piacokon, sőt újakat hódíthat meg a szocialista államokban és a többi or­szágban is. Az M. A. N. fekvő és ál­ló Diesel-motorjai a műszaki világszínvonal mai legmaga­sabb szintjét képviselik. Tel­jesítményük körvonalmére­teikhez és súlyukhoz mér­ten igen nagy. Újfajta égés­terük lehetővé teszi, hogy kis zajjal működjenek. A TECHNOIMPEX két motor­típus licencét vásárolta meg, mindkettő 6 hengeres, 10 350 köbcenti lökettérfogattal, az álló típus 200, a fekvő típus 192 lóerő teljesítménnyel. Felvetődhet a kérdés: a mai rohamtempójú fejlődés mellett meddig maradnak ezek a motorok világszínvo­nalon? A megkötött egyez­mény alapján az M. A. N.­­cég gondoskodik a továbbfej­lesztésről is. A 230 lóerős változat próbái máris foly­nak. A szerződésben kötele­zettséget vállalt arra, hogy a 230 lóerős motor dokumen­tációját 1969-ig díjtalanul Magyar Népköztársaság ren­­­delkezésére bocsátja. Vállalt­a továbbá, hogy a licencszerző­dés lejártáig mindkét motor­típussal összefüggő fejlesz­tést, korszerűsítő változtatást átad a Győri Magyar Vagon- és Gépgyárnak. A hárommilliárd­­ot meghaladó győri forint­be­ruházássorozat másik nagy fejezete a közúti futómű gyártása. Az egységesített hátsó futómű­­program már két esztendeje érlelődik a Győri Magyar Va­gon- és Gépgyárban, vala­mint a Járműfejlesztési Inté­zetben. Hazánk megállapodást írt alá a Szovjetunióval. E­szerint a szovjet partner mellső tengelyeket, ma pedig hátsó futóműveket gyártunk autóbuszokhoz, tehergépko­csikhoz. A megállapodás sze­rint 1970-től a szovjet válla­latok évente 4000 Ikarus au­tóbuszt vásárolnak Magyaror­szágtól, ezenkívül 13 000 új futóművet is, amelyeket szovjet­­ Laz és Liaz típusú a autóbuszokba építenek be. Az új típusú, egységesített hát­­sófutómű-gyártás felfutásá­ról: tavaly 74, az idén 700, 1968-ban 14 000, 1969-ben 23 400, 1970-ben 30 000 ké­szül Győrben! Az egységesített jelzőről annyit, hogy a győriek hátsó futóműve a KDJST-paraméte­­rek sz­erint készül; a Szov­jetunión kívül Lengyelország, az NDK, Jugoszlávia és Csehszlovákia is élénken ér­deklődik a Győrben előállí­tott futóművek iránt. Az új­fajta futómű egy mázsával könnyebb az eddig használat­­osnál, és szellemes kons­trukciója révén teherbírása is nagyobb. Az egykori győri repülőtér helyén gyáróriás lesz mahol­nap. Csupán a futóműgyártás céljaira 28 000 négyzetméteres tárt­ócsarnokot, 20 000 négy­zetméteren pedig tmk-üze­­met, irodaépületet, öltözőket, fürdőket építenek. Az alkat­részek előállítására gyártóso­rokat és csoportokat alakíta­nak ki. A Gazdasági Bizottság egy közelmúltban hozott határo­zatában előírja: a hazai tehervagongyár­tást a Győri Magyar Vagon- és Gépgyárban kell megszervezni úgy, hogy rövid időn belül kielégíthessék a hazai igényeket. A MÁV a természetes tehervagonparkja elhasználódás és a nagy igénybevétel miatt állandó kiegészítésre, bővítés­re szorul. A III. ötéves terv­ben 17 000 teherkocsira van szüksége a magyar vasútnak, hogy a szállítási fennakadás nélkül feladatokat lebonyo­líthassa. Ezért — mivel Győrnek már hagyománya van a va­gongyártásban — a repülőté­ren 45 000 négyzetméteres (kb. 8 kat. hold területet el­foglaló) üvegfalú, vasszerke­zetű műhelycsarnokot építe­nek az új vasúti személyko­csigyár részére. A jelenlegi vagongyárban viszont felsza­badul a tehervagongyártás ré­szére szükséges terület. Két­féle tehervagon készül majd Győrben: kéttengelyes csu­kott és négytengelyes nyi­tott. 1968-tól 1970-ig folya­matos felfutással 850—750— 1000 kéttengelyes, 1971-ben és 1972-ben pedig 1500 kétten­gelyes kocsi hagyja el a gyá­rat. A négytengelyes nők gyártása 1971-ben raga­dódik. Abban az évben két­300, a következőkben évente 1500 készül ebből. K. L. A MÁV Dombóvári Építési Főnöksége keres felvételre segédmunkásokat a nagykanizsa—zalaszentjakab—balatonszent­györgy—fonyód—siófok—lepsény—szabadbattyáni, a kaposvár—fonyódi, a gyékényes—kaposvári vonalon folyó vasútépí­tési munkákhoz, valamint a Balatonfenyvesen és a Kaposváron folyó magasépítési munkála­tokhoz. Teljesítménybér. Szállás. Munkaruha, téli, nyári. Utazási kedvezmény családtagoknak is mind belföldre, mind külföldre. Jelentkezni lehet Dombóváron, az építési főnökség személyzeti és ügyviteli csoportjánál. (4421) SOMOGYI NÉPLAP Gépkocsi-üzemeltetők, figyelem! Somogy megye területéről az összes szocia­lista szektorhoz tartozó üzem (vállalatok, szö­vetkezetek, állami gazdaságok stb.) gumiab­roncs- és tömlőhu­lladék kötelező beszolgál­tatását a Bonyhádi Ruházati és Szolgáltató Ktsz (Nagymányok, Tolna megye), címére szál­lítsa. A ktsz ad selejtbe szolgáltatási igazo­lást. Vasúti szállítás esetén cím és darabáru­nál: Nagymányok, Tolna megye. Vagontétel­nél: Nagymányoki Brikettgyár, iparvágány. Országos Gumiipari Vállalat, Palma Gumigyár. (4460)

Next